2012. december 29., szombat

The Hobbit: An Unexpected Journey - A hobbit: Váratlan Utazás (2012)

Nem volt kérdéses, hogy megnézem-e A hobbitot, mert szeretem azt az univerzumot, amit Tolkien a könyveiben megteremtett. Többek között ezért is néztem újra a Gyűrűk Urát még májusban. Lelkesedésem akkor fordult aggodalomba, amikor kiderült, hogy a Hobbit is három részes lesz. Az alapjául szolgáló könyv ugyanis jóval karcsúbb a trilógiánál.

Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf tűnik elő a semmiből és szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak trollokkal, orkokkal, halálos vargokkal és azok farkasaival. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, hosszú és kalandos út vezet el odáig. 


Mivel pár órája jöttem ki a moziból, elmondhatom, hogy feleslegesen aggódtam, ugyanis Peter Jackson ismét remek munkát végzett. Szépen megtoldotta és filmre vitte az írott anyagot, hogy azok pontosan illeszkedjenek a már ismert világba. Előzménytörténet lévén tudjuk, milyen irányba tartanak az események, mégis nagyon élveztem a látottakat. A 3 órás játékidővel sem volt gondom, sőt. Amikor megjelent a stáblista az volt az első gondolatom, hogy még nézném tovább ezt a történetet, mert érdekel, mi lesz a karakterek sorsa és hogy sikerül-e elérni a céljukat. 


Közel sem annyira monumentális a Hobbit, mint a trilógia volt, de nem is vártam gigantikus csatákat és epikus nagymonológokat. A bevezetőben látjuk Erebor fénykorát és bukását, amely csatára a későbbiekben részletesen is kitérnek. A látványos hadakozás helyett inkább a közelharcok dominálnak, amik során nem egyszer kerülnek életveszélyes helyzetbe a szereplők, de apró termetüket kihasználva bizonyítják, hogy kicsiként is legyőzhetik a náluk nagyobb lényeket. A zene kicsit visszafogottabb, de a megszokott dallamokon kívül az újak is tetszettek. A filmben felcsendülő Misty Mountainsre épülő főcímdal például még most is a fülemben cseng.


A látvány ezúttal is pazar mind a helyszínek, mind a teremtmények tekintetében. Új-Zéland tájai gyönyörűek és már a kezdő jelenet meghozta azt a varázslatot, amit a trilógiában is szerettem. Egyedül a kőóriásokat éreztem feleslegesnek, őket ki lehetett volna hagyni. Nagyon sok az ismerős szereplő (Frodo, Elrond, Galadriel, Saruman és Szürke Gandalf), akiket jó volt újra látni. A történet főszereplői mégsem ők, hanem egy népes törpecsapat és Zsákos Bilbó. A törpék közül a Richard Armitage által alakított Tölgyfapajzsos Thorin emelkedik ki, a többiek inkább csak háttérszereplőként vannak jelen. Királyi sarj ő, akiből árad a tekintély és nagyon sok hasonlóságot mutat Aragornnal. 


Zsákos Bilbóval már a Gyűrűk Urában is találkoztunk, most fiatalabb korában látjuk. A hobbitokra jellemzően békés természetű, de az utazás során jó néhány bátor és ravasz tettel rukkol elő. A Gollammal való találkozása a film egyik legjobb része és a későbbi események tekintetében kiemelt fontossággal bír: itt kerül hozzá az az aranygyűrű, ami majd egész Középföldére hatással lesz. Martin Freeman (akit a Sherlockból ismerhetünk) olyan, mintha rá írták volna Bilbó szerepét és ugyanolyan emlékezetes alakítást hoz, mint a trilógiából ismert színészek.

Értékelés: 9.5/10

1 megjegyzés:

  1. Jackson ismét elvarázsolt. Középfölde nagyon fekszik az új-zélandi hobbitnak.:)

    VálaszTörlés