Nem kapott túl nagy hírverést ez a film, igazából csak a Golden Globe jelöléseknél találkoztam a címével. A történet főszereplője Fred Jones (Ewan McGregor) halászat-specialista, aki egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges
projekt vezetésére kap felkérést: Jemen száraz, kiapadt
folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. Az ötlet mögött
egy jemeni sejk (Amr Waked) áll, aki egyben egy skóciai sportbirodalom
tulajdonosa. A sejk abban hisz, hogy ha a pecázást meghonosítja saját
országában is, akkor elősegíti a békét és a spirituális felemelkedést a
gyilkos indulatok uralta országban. A filmből választ kaphatunk arra a
kínzó kérdésre is, hogyan függ össze a műlegyes horgászat komoly
politikai lépésekkel, láthatunk nem várt hősiességet és későn érő
szerelmet, valamint talán bebizonyosodik, hogy a lehetetlen is
lehetséges.
Fred Jones természetesen nem egyedül vág bele ebbe a projektbe, hanem az Emily Blunt által alakított Harriet Chetwode-Talbot ügyintéző-titkárnő lesz a társa. Kettőjük kapcsolatát mutatja be a film, a lazactelepítés egy idő után háttérbe szorul. Fred Jones meglehetősen bátortalan figura, a házassága lényegében a semmivel egyenlő. Harriet katona barátját Afganisztánba vezénylik és ott eltűnik, emiatt a lány folyamatosan aggódik miatta. A haltelepítés mindkettőjüket kiszakítja a megszokott környezetből és nemcsak a projektnek drukkolhatunk, hanem a két magányos embernek is. Igazából semmi egetrengető újdonság nincs az ő viszonyukban, mégis érdekelt a sorsuk.
Gyönyörű tájakon játszódik a film. A skót föld az ódon kastéllyal, a zöld mezőkkel és a tiszta vizű folyócskákkal egyszerűen varázslatos, a jemeni környezet pedig a sivárságával és a fényeivel nyújt megkapó látványt. Ráadásul annyira szépen vannak fényképezve, hogy néha olyan érzésem volt, mintha természetfilmet néznék. És ez nemcsak a szárazföldi, hanem a víz alatti jelenetekre is igaz. A kedvencem az a rész, ahol lassítva mutatják a vízből kiugró lazacot.
A tempó lassú, ettől függetlenül az elejétől a végéig lekötött a film. Ez nagy mértékben a színészeknek is köszönhető. A Fred Jonest alakító Ewan McGregor kissé megöregedett a Moulin Rouge óta, de szerethető volt ebben a félszeg és mereven konzervatív szerepben. Emily Blunt Harrietje a szemünk előtt válik egyre törékenyebbé, hogy a végén határozott döntést hozzon. Kristin Scott Thomas Bridget Maxwelljének a humort köszönhetjük. Karikatúraszerű figurát hoz, de nem lehet nem mosolyogni a fontoskodásán és a túlzó gesztusain.
Összességében szerethető alkotás a Lazacfogás Jemenben, Lasse Hallström eddigi filmjeihez (Csokoládé, Casanova, Kedves John!) hasonlóan most is remek karakterekkel töltötte meg a filmet. Még a végén levő romantikus csöpögést is el lehet nézni neki, mert a másfél órányi tartalmas filmélménybe simán belefér az effajta zárás.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése