Nikita - 2. évad

A közepesnél valamivel jobban teljesítő első évad után kíváncsian vártam a Nikita második évadát. Tavaly az évadzáró forgatásakor (csakúgy, mint idén) még bizonytalan volt a sorozat sorsa és bár nem kaptunk cliffhangert, bőven maradt történetszál erre az évadra. Az évadnyitó ennek ellenére harmatgyenge volt. Úgy tűnt, mintha a színészek a hosszúra nyúlt nyári szünet alatt elfelejtettek volna játszani. A másik probléma a kapkodásból fakadt. Egyszerűen nem tudták eldönteni a készítők, hogy melyik történetszál legyen hangsúlyosabb: a fekete dobozok utáni hajsza, a Felügyelők kiiktatása, a Divízió tönkretétele vagy Alex hadjárata a családja gyilkosa ellen. Beletelt pár epizódba, mire sikerült megtalálni a jó arányt. 

Történetileg egyébként sokkal mozgalmasabb lett ez az évad, mint az előző. Nagyon sok történetszál futott párhuzamosan, egy részük keresztezte is egymást, így az évad végére alaposan átrendeződött a szezon elején látott felállás. Ennek köszönhetően sokkal pörgősebb és izgalmasabb lett az évad, mint a tavalyi. Nem egy epizód végződött áll-leejtős jelenettel, az átívelő sztorik pedig kifejezetten jól álltak az évadnak. Egyedül a Cassandrás szálat éreztem erőltetettnek, úgyhogy bízom benne, hogy a jövőben csak érintőlegesen foglalkoznak vele. Tavalyhoz hasonlóan idén is a fokozatos építkezés jellemezte az évadot és az is pozitívum, hogy mindegyik epizód kapcsolódott a fő szálakhoz, nem volt felesleges filler rész, mint például a Fringe vagy a Supernatural idei évadában. 

Ennek ellenére mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. Nem a CGI-ra, a robbantásokra vagy a darkos hangulatra gondolok, mert ezek továbbra is a sorozat erősségeihez tartoznak, hanem az írói munkára. Hiába volt sok a történetszál, minden epizód után úgy éreztem, hogy egy tökösebb írógárdával sokkal jobb sorozat lehetne a Nikita. Mit értek ezalatt? Egyrészt többször előfordult, hogy egy jól felépített történetszálat egy tollvonással feloldottak. Percy kiszabadulását vagy Semak megölését nagyon hamar lerendezték, holott mindkét esemény fontos volt a későbbiekre nézve. Másrészt viszont arra is volt példa, amikor az írók nem voltak elég bátrak. Amandát például simán eltehették volna láb alól, amikor megvolt rá a lehetőség. Ezek a hibák sajnos még a legjobb epizódokon is rontottak.

A forgatókönyvi esetlenségek mellett a logikátlanságok voltak még szembetűnőek. Nem új keletű probléma ez, mert már az első évadban is jelen volt, de nem volt annyira látványos, mint idén. A legemlékezetesebb ilyen jelenet az, amikor Alex egy hatalmas puskával célba veszi az egyik orosz iparmágnást. Gyakorlatilag pár méterre van tőle, mégsem veszi észre a fegyvert, pedig elég feltűnő helyen van. Vagy amikor Nikita és Alex Semak rezidenciájából menekülnek és egy hadseregnyi testőrt kinyírnak, de Semakot már nem merik elintézni. Apróságnak tűnnek ezek, ugyanakkor az évadról alkotott összképet jelentősen befolyásolják.

Idén is nagyon sok flashbacket kaptunk, amik a múltbéli eseményekbe engedtek betekintést. Nikita múltja gyakorlatilag teljes egészében kirajzolódott előttünk, csak a gyerekkora maradt ki a visszaemlékezések sorából, arról csak az elmondottak alapján van elképzelésünk. Ez nem feltétlenül baj, mert így is nagyon jól tudták árnyalni az eddig megismert főszereplőt. A közelharcot is hanyagolták, így nem volt annyira hiteltelen, hogy egy 40 kilós nőnek nála kétszer-háromszor nagyobb hústornyokkal kell szembeszállnia. Az évad elejére jellemző túlzott romantikából is visszavettek, ami szintén dicsérendő lépés. 

A színészi játék nem sokat változott az előző évadhoz képest, az viszont rögtön feltűnik, hogy Maggie Q-n és Shane Westen kívül minden színész jobban játszott. Amanda a Divízió vezéreként igazi love to hate karakter lett, aki még a korábbi társa megkínzásától sem riadt vissza. Remekül állt Melinda Clarke-nak ez a szerep, sokszor már a megjelenésével sikerült félelmet keltenie. A Percyt alakító Xander Berkeley játékára sem lehet panasz. A legjobb monológok hozzá köthetők és a mimikája is rendkívül kifinomult volt. A legjobb szereplő viszont kétségtelenül az Aaron Stanford által megformált Birkhoff, aki az előző évadhoz képest sokkal nagyobb játékteret kapott. Nagyon jó szövegeket írtak neki, amik még a gyengébb epizódokat is fel tudták dobni. Sean személyében pedig új szereplőt is köszönthettünk, aki legalább olyan odaadó társa lett Alexnek, mint Nikitának Michael.

Bár a gyenge évadkezdés után magára talált a sorozat, igazán a fináléban csúcsosodott ki a történet. A felvezető részt követően parádés évadzárást sikerült összehozni, ráadásul olyasmiket is megléptek benne, amik már régóta időszerűek voltak. A kivitelezéssel sem volt gond és a fordulatok is tetszettek. Percy halálával lezárult egy korszak, így a 3. évadban már Ryan kezében lesz a Divízió. Az alaptörténetből tehát kihozták, amit lehetett. Kérdés, hogyan tovább. Lényegében két szál maradt, ami kiindulásul szolgálhat. Az egyik az Amanda és Ari Tasarov által talált fekete doboz, a másik pedig az a rejtélyes figura, akivel Percy lepaktált. Meglátjuk, mire lesz majd elég.

Értékelés: Tavaly nem voltak ennyire látványosak az említett hibák, úgyhogy a 10-es skálán 6 és 7 közé lőném be az évad pontszámát.