2011. március 17., csütörtök

V (2009) - 2. évad

Az első évadhoz képest elég hamar elérkezett a V 2. évadának vége.
Tíz epizódot kaptunk, amit először keveselltem, utólag viszont azt mondom, hogy talán még ez is sok volt belőle. Nem volt rossz az évad, de az első öt részben alig haladt a történet, ugyanazokat a dolgokat ismételgették, amit eddig is tudtunk.


Az első évadból annyi derült ki, hogy a V-k el akarják foglalni a földet és le akarják igázni az emberiséget. Ez annyiban egészül ki, hogy a V-k valójában a fajuk fenntartása érdekében akarják használni az emberiséget, tulajdonképpen az emberi génkészletre van szükségük. Nem mellesleg pedig nem először járnak bolygónkon. Azonban ennyiben ki is merül az új információ, ezt követően az előző évadban megismert elemekkel dolgozik a sorozat.


Az Ötödik Hadoszlop változatlanul le akar számolni a gyíkemberekkel és azt is látjuk, hogy nem 5 emberből áll a hadoszlop, hanem az egész világot behálózó szervezetről van szó. Ennek ideje volt, mert nem tűnik túl hitelesnek egy maroknyi felkelő a rengeteg V-vel szemben.
Anna, a V-k királynője semmit nem változott, célja érdekében az emberi lelket is meg akarja semmisíteni, az érzelmeket pedig ellenségként tekinti. Az évad nagy része ezzel a szállal ment el és csak az utolsó néhány epizódban nem volt hangsúlyos. Ahol viszont erőltették, ott unalmas epizódot kaptunk.


A finálé próbálta felpörgetni az eseményeket, de hiába lett az évad legjobb része, így sem volt olyan mozgalmas, mint a tavalyi.
A legtöbb szereplőt (Tyler, Lisa, Chad) lebutították, a logikai bukfencekről már nem is beszélve. Az epizód zárása miatt várós a következő évad, de nem valószínű, hogy javulna a sorozat színvonala. Elég, ha a látványt vesszük. Tavaly jobb cgi-ben reménykedtem, de az idén látott megoldások minden várakozásomat alulmúlták.

Értékelés: 5/10, gyenge szezon, amit csak az évadzáró húz fel.

6 megjegyzés:

  1. Nekem igazából úgy az 5-6. résztől tetszett ez az évad, csak azt nem értettem, hogy korábban miért nem lehetett olyan részeket csinálni. A finálé után meg nagyon mérges lennék, ha nem lenne 3. Évad, de ezzel együtt per pillanat valahogy nem igazán hiszem, hogy lesz.

    VálaszTörlés
  2. Én bírom a sorozatot nagyon!
    A véleményem szerint az a gáz, hogy lassan minden sci-fi sorozatot kicsinálnak..
    maradt még egyáltalán ami nézhető? Mondjatok párat légyszíves, mert most sorozat nélkül maradok, ha az SG:U-t is kicsinálják!
    Nézhetjük a Jóbarátok stílusú, amerikaiaknak poénosnak tartott sorozatokat?? Szánalmas...
    Egyébként nem tudom, miért kell ennyire szidni a greenbox-os látványvilágot.. Tudjátok mennyibe kerülne csak egy űrhajódíszlet megépítése..?? ma nem az a tendencia, hogy erre pénzt adnak a stúdiók! Kis pénzen nagy nézettség! nehéz lesz így a sci-fi sorozatoknak..
    Bocs, hogy így kifakadtam, csak szerintem kb. örüljünk ami van, ameddig még van..

    VálaszTörlés
  3. Ami még nézhető, az szerintem a Fringe.

    A V-ben nem az űrhajós jelenetekkel volt bajom (azokat szépen megcsinálták), hanem az épületek előtt játszódó jelenetekkel. Ilyen például az a rész, ami a Vatikánban játszódik, vagy a fináléban az a jelenet, amikor azt mutatják, Amy hogyan "blessingeli meg" az embereket (a poszt utolsó képe abból a jelenetsorból van). Ezen a képen úgy néznek ki az emberek, mintha kartonpapírból lennének kivágva.
    Nyilván nem lehet minden helyszínre elutazni forgatni, mert az elég költséges lenne, de ha az űrhajós jeleneteket jól meg tudták csinálni, akkor már ezeket is meg lehetett volna.

    VálaszTörlés
  4. Nekem az nem tetszik benne, hogy hitetetlenül szájbarágós az egész. Mintha 4éveseknek szóló rajzfilm lenne, összenéznek a gonoszok, hogy "Most majd jól megölünk mindenit - Igen Úrnőm, most meghalnak mind, de főleg az ötödikhadoszlop" nehogy a hülye néző ne vegye már észre, hogy ők a gonoszok akik mindenkit meg akarnak ölni.

    VálaszTörlés
  5. Ha valaki követi a történetet, arra is rájön ,hogy ez egy sorozat . (Van amikor nem tudnak előrukkolni semmivel , ezért látunk újra bizonyos dolgokat.) Pl.: Mondok valamit : A LOST című sorozatot nézettség alapján nyomatták de már az se volt biztos , hogy csinálnak belőle 3 - dik évadot. (2 évadosra tervezték ,mivel nem volt ötlet.) Beharangozták a többit és lőn' csoda , bejött .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem, mire akarsz rámutatni, de a két sorozat között van némi különbség.

      Az V első évada 12 részes volt, a második 10. (Összehasonlításképpen a Lost 1. évada - 25 epizód, a 2. évada - 24 epizód.) Nem mindegy, hogy 50 vagy 12 epizód után válik önismétlővé egy sorozat.
      A Lostot meg tudták úgy írni az elején, hogy később gond nélkül tudtak építeni az "alapanyagra". A 3. évad után érezhető egy kis törés, de akkor sem toporgott egy helyben a sorozat.
      A V-nél mindent bezsúfoltak az első évadba és nem számoltak azzal, hogyan vihető tovább a történet. Nagyon sok olyan, egy évadot megélt sorozat van, ami önmagában is teljes, de ha kapott volna 2. évadot, akkor is izgalmas tudott volna maradni. Persze ehhez megfelelő íróstáb kell, ami a V-nél hiányzott.

      Törlés