Nem mindennapi címet kapott ez a film, úgyhogy elsősorban ezért is néztem meg. A legtöbb filmet, amit a címe miatt kezdek el nézni, nagyon hamar abbahagyom vagy azon bosszankodok, hogy időpazarlás volt végignézni. A 127 óra szerencsére nem ez a kategória, megérte a megnézésére fordított másfél óra.
A film igaz történeten alapul, egy Aron Ralston nevű utahi túrázó kalandját követhetjük végig. 2003. áprilisában vagyunk, amikor is Aron hegymászótúrára indul a kanyonokba. Gyönyörű tájakon játszódik a sztori, ami azonnal elvarázsolja a nézőt. Aron tapasztalt túrázónak számít, szinte mindenre gondol, amikor összecsomagol erre az útra. Egyedül vág neki a kanyonok meghódításának, viszont hamarosan találkozik két lánnyal, akik eltévedtek és segítséget kérnek tőle. Aron útbaigazítja őket, majd miután egy sziklatóban megfürdenek, búcsút vesznek egymástól.
Aron tovább szeli a kanyonokat, amikor egy rossz lépés következtében egy szakadékba zuhan és egy szikladarab a falhoz préseli a jobb karját. A következő öt nap folyamán Aron próbál kiszabadulni a szikla fogságából. Szinte óráról órára követjük az eseményeket és a szabadulásra irányuló kísérleteket. Megismerjük Aron gondolatait, érzéseit, emlékeit és családját. Ezeknek a kapaszkodóknak köszönhetően nem adta fel a szabadulás reményét. Minden eszközt bevetett, de végül le kellett vágnia a karját, mert nem maradt más megoldás. Miután kiszabadult, találkozott egy arra kiránduló családdal, akik megitatták és mentőhelikoptert hívtak.
Sejteni lehet, hogy Aron megmenekül, mégis végig izgalmas marad a film. A kameramozgások és a zene nagyon sokat emel a film hangulatán. Drámai az a jelenet, amikor a baleset helyszínétől eltávolodik a kamera, majd végigfut a tájon, ezzel is érzékeltetve az elhagyatottságot és azt, hogy az ember mennyire parányi a természethez képest. A látvány mellett a színészi játékot (James Franco) is ki kell emelni, mert elismerésre méltó egy ilyen szerepet eljátszani.
Értékelés: 9/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése