Being Erica - 2. évad

A kanadai sorozat első évadjának újranézését követően nem volt kérdéses, hogy a második évadot is újranézem, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar végzek a 12 résszel. Érdekes egyébként, hogy a másodszori megtekintés ellenére ebből az évadból jóval kevesebb dologra emlékeztem.

Az első évad ugyebár azzal zárult, hogy Erica élete sínen van és az apróbb zökkenők ellenére túljutott a nehézségeken. Ebből persze az következett, hogy úgy érezte, most neki kell segíteni. Mindenkinek és mindenben. Az évad első felében talán ez bosszantott a legjobban, legszívesebben azt kiabáltam volna a képernyőnek, hogy: "Hé, Erika! Fizikai képtelenség ennyi embernek segíteni és ilyen sok fronton helytállni. Egyszerűen lehetetlen!" Ebből kifolyólag pedig számítani lehetett arra, hogy a siker és a csillogás egy nap véget ér. 

A színvonal egyébként - egy-két borzasztó gyenge epizódot leszámítva - ugyanolyan volt, mint amit a korábbiakban megszokhattunk, a szerényebb költségvetés igazából csak az epizódszámban érezhető. Az alapkoncepció viszont jelentősen változott: a 12 epizódból csak 6 volt klasszikus "visszatekintős", a többiben volt jövőbe utazós, alternatív valóságos, nap-újraélős és utazás nélküli is. Bevallom, nekem az utóbbiak sokkal jobban tetszettek, a Leo haláláról szóló epizódok után egyre kevésbé voltam kíváncsi Erica gimis és egyetemi éveire.

A jelenlegi életére viszont annál inkább. Munka és magánélet terén is tartogatott érdekes fordulatokat a szezon. Julianne és "A kis Ő" bukása nem ért váratlanul, az Ethannel való szakítás viszont igen. Két évadon keresztül ő jelentette a biztos pontot az életében és bár mindkettőjük álláspontját meg lehet érteni, számomra furcsa volt a kapcsolatuk vége. Nem úgy Josh és Sam házasságának zátonyra futása, amire már a kezdetektől fogva lehetett számítani.

Kai személyében új szereplőt is kaptunk, akiről kiderül, hogy ugyanúgy terápiára jár, mint Erica, csakhogy a srác a jövőből érkezett, hogy jóvátegye az egyik múltbéli hibáját. Érdekesen alakul a viszonya Ericával és bár Erica maga is sok megoldhatatlannak látszó problémával küzd, a végén ő vezeti rá Kait a helyes útra. Kai minden tekintetben az évad egyik fénypontja volt, nem bánnám, ha a későbbiekben még viszontlátnánk. Ha mást nem, az Alien like you miatt, amit az évadzáróban is előadott. 

Az évad másik fénypontja Dr. Tom, akinek még a múltjába is bepillantást nyerhetünk és bár továbbra is sok rejtély övezi, az évad végére már több mindent tudunk róla. A finálé közel sem volt annyira ütős, mint az első évad vége, mégis legalább annyi kérdőjelet hagyott maga után. Az évad folyamán ugyanis többször elhangzott, hogy Erica nem áll készen, az évadzáróban viszont maga Dr. Tom mondja ki, hogy Erica bizony kész megtenni a következő lépést. Hogy ez hová vezet, az a harmadik évad zenéje, az viszont biztos, hogy bár Erica ugyanabban a helyzetben van, mint a sorozat elején (se munka, se pasi), a történtekből viszont megerősödve és optimistán jött ki.

Értékelés: 8/10

Being Erica - 1. évad

"Sometimes to move forward you have to go back."

Erica Strange személyében adott egy harmincas nő, aki folyamatosan rossz döntéseket hoz az életében. Kirúgják a munkahelyéről, mert túlképzett, nincs komoly párkapcsolata, a pasija dobja, egy allergiás roham miatt pedig a kórházban köt ki. Mindez egyetlen nap leforgása alatt történik. A kórházban aztán találkozik egy Dr. Tom nevű rejtélyes terapeutával, aki megpróbál segíteni Ericán. Elsőként felíratja vele életének rossz döntéseit, hogy Erica az időben visszautazva jóvá tudja tenni a megbánt tetteket. 

Első olvasatra nem túl eredeti a történet, a megvalósítás mégis magával ragadó. Epizódról epizódra egyre jobban megismerjük Ericát, a barátait, a családját és a munkatársait, hogy aztán az évad végére egy olyan Ericát lássunk, akinek minden fronton egyenesbe jött az élete. Minden múltbéli hiba tanulságos Ericának, helyrehozataluk pedig nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a jelenben jó döntéseket hozhasson meg. 

Érdekes kérdéseket és helyzeteket boncolgat a sorozat és bár az elején falra tudtam volna mászni Erica hebrencsségétől, viszonylag hamar meg tudtam őt kedvelni. A többi szereplő is szimpatikus, talán csak Josh az egyedüli kivétel, de szerencsére nem sokszor mutatják őt. Néhány éve egyébként már megnéztem egyszer ezt az évadot, de most valahogy sokkal aktuálisabbnak éreztem. Korban majdnem annyi vagyok, mint a főszereplő és bár nekem más egy kicsit az életem, néhány párbeszéd nagyon mellbevágó volt. 

A dialógusok mindenképpen a sorozat előnyei, különösen az Erica és Dr. Tom közötti beszélgetéseket élveztem. A jelenben játszódó események abszolút életszerűek, a múltbéli rossz döntések pedig azt hiszem, sokunknak ismerősek lehetnek. Éppen ezért kifejezetten jó nézni ezt a sorozatot, olyan, mint egy személyre szabott terápia. 

Zeneileg is erős a sorozat, szinte minden epizódra jut egy-egy meghatározó dallam vagy szám, ami nemhogy 2009-ben, de még napjainkban is ritkaságnak számít. A sorozat legnagyobb pozitívuma azonban az Ericát játszó Erin Karpluk, aki könnyedén elviszi a hátán a sorozatot. Minden egyes reakciója hihető, és fantasztikus a kémia közte és a többi színész között. 

A finálé a címéből sejtetően Erica legnagyobb hibájával foglalkozik és egy fontos pontra világít rá: nem lehet a múlt eseményeit radikálisan megváltoztatni, mert akkor a jelen is átalakul. Annak ellenére, hogy láttam már ezt az epizódot, sok mindenre nem emlékeztem, így néhány fordulatnál ugyanúgy meglepődtem, mint amikor először néztem a sorozatot. A zárás mindenesetre elég sok kérdőjelet hagyott, de ettől eltekintve nagyon egyben van ez a 13 rész. 

Értékelés: 8/10

Brooklyn - Brooklyn (2015)

Eilis többre vágyik, mint amennyi jutott neki. Elhagyja hát az anyai otthont, és Írországból New Yorkba költözik. 1950-ben ez egy magányos, kíváncsi lány számára olyan, mintha egy másik bolygóra került volna. Hamar magával is ragadja a nagyváros forgataga, és a honvágyat gyorsan legyőzi egy mindent elsöprő szerelem. Ám nem ilyen egyszerű új életet kezdeni. A lány régi élete nem tűnik el nyomtalanul és Eilis hamarosan válaszút előtt találja magát: választania kell két világ és két élet között.

Az idei Artmozik Éjszakáján már tervben volt a Brooklyn, aztán úgy alakult, hogy akkor - szó szerint - nem fértem be a vetítésre. Így persze jóval később tudtam csak megtekinteni, cserébe viszont sokkal nagyobb élmény volt. Bármennyire szeretem a mozi varázsát és széles vásznon élvezni a filmeket, a Brooklyn tipikusan otthon és egyedül (vagy kisebb társasággal) nézős film. A cselekmény inkább egy tündérmesére hasonlít, de a mostani filmfelhozatal között ez üdítően hatott. 

Lényegében semmi újat nem nyújtott a film (a történet elég sablonos, a szöveg helyenként elég lapos és közhelyes, nincs kiemelkedő színészi alakítás vagy operatőri megoldás), mégis sikerült lenyűgöznie. Lassú, de egyáltalán nem vontatott a tempó; senki nem siet sehová, egy fürdőruha-felvételt tényleg annyi ideig látunk, ameddig a valóságban is tart. Ez mindenképpen előnyére válik a filmnek. 

Közben persze peregnek az események és a fim végére Eilis látványos jellemfejlődésen megy keresztül. Amikor visszatér Írországba, sokkal magabiztosabb és csinosabb, nem az a szürke kisegér, aki volt. Az amerikai álom tehát működik, de a szerelem legalább ugyanolyan fontos szerepet játszik Eilis életében. Utóbbi kapcsán az is tetszett, hogy a két fiú (Tony és Jim) mert és tudott udvarolni, teljesen máshogy viselkedtek, mint a mostani kor férfiai. 

A színészek között csupa ismeretlen név szerepel, amitől nekem természetesebbnek tűnt a film. A szereplők mindegyike szimpatikus, igazán gonosz szereplő nincs is a filmben - és őszintén szólva nem is hiányzott. Semmihez sem tudnám hasonlítani a Brooklynt, mindenesetre nagyon kellemes meglepetés volt. Sok ponton bele lehetne kötni a filmbe és jó néhány kritika meg is tette, de nálam az idén látott filmek közül eddig kétségtelenül a Brooklyn volt a legjobb.

Értékelés: 9.5/10

Máltai nyaralás

Tavaly nyáron Ciprus volt a nyári úticél, ami rengeteg élménnyel és energiával töltött fel, ebből kifolyólag idén nyáron is szerettem volna beiktatni egy hasonló nyaralást. Eredetileg Szicíliába terveztem az utazást, viszont a kevés jelentkező miatt ez az út nem valósult meg. Ennek ellenére nem adtam fel a reményt egy külföldi nyaralást illetően.

A fő szempont az volt, hogy ne nekem kelljen mindent megszerveznem - az elmúlt egy év során ugyanis gyakorlatilag semmi mást nem csináltam, mint terveztem és terve(ke)t módosítottam, amiben agyilag nagyon elfáradtam -, így egy utazási irodába mentem be ajánlatot kérni. Rövid mérlegelés után pedig Málta lett a nyaralásom célpontja. Máltáról szintén nem sokat tudtam, de mivel néhány ismerősöm már járt ott, tudtam tőlük informálódni.

A repülőút nem volt hosszú (mindössze két óra Budapestről) és időzónát sem kellett átlépni, így a magyar esőből a napfényes nyárba sikerült megérkezni. A repülőtérről még várt rám egy 50 perces tranzit a szállodához, közben pedig alaposabban megfigyelhettem a máltai tájat és városokat. A szállás a sziget északi részén, Bugibbában volt, ami két másik településsel összeépülve Málta csendesebb üdülőrészéhez tartozik. A hotel olyan volt, mint amilyet egy háromcsillagos szálláshelytől elvár az ember, bár a wifi nem volt benne az árban. Az ételek - a levesek kivételével - finomak voltak és a kínálat is meglehetősen széles volt.

Első két nap hatalmas szél fújt, az 5-6 méteres hullámok miatt nem lehetett strandolni, így inkább a városkát igyekeztem feltérképezni. Ehhez vettem egy szalmakalapot, hogy ne égjek le nagyon, de a szél miatt nem tudtam hordani. :( Fő látnivaló nem volt, inkább a tengerpartban és az épületekben gyönyörködtem. A többi nap folyamán persze nagyobb kirándulásokat is beiktattam. Jártam Marsaxlokkban, ahol nem hagytam ki a piacot és a luzzukat, megnéztem a Kék-barlangot, Mdinát, a régi fővárost, bejártam Gozo szigetét és a fővárosba, Vallettába is ellátogattam.

Látnivalókban nem szűkölködik a szigetország, az egy hét nem is volt elég, hogy a szigetek minden szegletébe eljussak. Comino és a Kék Lagúna például ki is maradt, pedig ezeket mindenképpen meg szerettem volna nézni. Az időjárás a szelet leszámítva végig kegyes volt: 30-35 fokos nyári meleg enyhe szellővel, ami mind a strandolásnak, mind a kirándulásoknak kedvezett. A tenger kristálytiszta volt, még a strandoktól távol eső kis öblökben sem volt koszos a víz. Annak is örültem, hogy az angolt széles körben beszélik az országban (a máltai mellett ugyanis az angol is hivatalos nyelvnek számít Máltán), a legkisebb boltban is megértették, ha valamit kérdeztem. 

Az egy hét persze gyorsan eltelt és néhány apró kellemetlenséget leszámítva jól és pihentetően telt a nyaralás. Egy-két érdekességet még megemlítenék:

- az árak egy kicsit magasabbak, mint a magyarországiak, de nagy különbségek nincsenek a boltok és az éttermek árai között

- a kaktuszfüge likőr és a datolyalekvárral ízesített sütemények nagyon finomak, ezeket mindenképpen érdemes megkóstolni

- a máltaiak szintén kedvesek és segítőkészek, nem élnek vissza a turisták tájékozatlanságával

- bár nincs az a patika-tisztaság a szigeten, a szemetelést nagyon szigorúan büntetik Máltán

- Alig van egybefüggő növényzet a szigeten, kevés a termőföld, folyó és tó pedig egyáltalán nincs. Ennek ellenére sok mindent meg tudnak termelni, a parkokat pedig igyekeznek a lehetőségekhez mérten gondozni. Nem egyszer eszembe jutott, hogy Magyarország mennyire szerencsés helyzetben van ebből a szempontból...

Egynyári kaland - 1. évad

A kilométeres daralistát csökkentendő eszembe jutott ez a magyar sorozat, amit tavaly adott a Duna TV, akkor viszont valamiért nem sikerült megtekintenem. Voltak persze fenntartásaim, de úgy voltam vele, hogy 6 epizód nem olyan sok és abba is hagyhatom, ha nem vagyok elégedett a látottakkal.

A sztori röviden úgy foglalható össze, hogy hat frissen érettségizett fiatal (Dóra, Fanni, Zsófi, Péter és Bence) érkezik Balatonfüredre, hogy az érettségi utáni nyarat ott töltsék, részben nyári munkával, részben pihenéssel. Mind az öten egy helyi panzióban kapnak szállást, amit a tulajdonos házaspár távollétében az ugyancsak érettségi után álló fiuk, Gábor vezet. A következő hetekben a fiatalok különféle érdekes és izgalmas bonyodalmakba keverednek, illetve szerelmi szálak szövődnek közöttük. 

Nos, már az első néhány perc - na meg persze a főcímdal - meggyőzött, aztán már csak azt vettem észre, hogy vége is van az első epizódnak. Hamar magával ragadott a könnyed hangulat és a természetesség, de talán az tetszett a legjobban, hogy nem volt marketingíze a dolognak. Nem voltak képernyőről kiugró reklámok, termékelhelyezések és Fürednek meg a Balatonnak sem volt indokolatlanul erőltetett promóciós szerepe. 

Maga a történet semmi olyat nem tartalmazott, amit ne láttunk volna más sorozatokban és filmekben, vagy amit ne lehetett volna előre kitalálni, mégis élveztem a látottakat. Voltak ugyan plothole-ok és drámaibb elemek, de szerencsére nem időzött el a sorozat olyan dolgokon, ami miatt unalmas vagy szájbarágós lett volna az eredmény. Egyetlenegy negatívum volt számomra a cselekményt illetően, mégpedig a Jókaihoz kapcsolódó kincskeresés. Nagyon kilógott a többi eseményszálhoz képest, csak a karakterizáció miatt volt érdekes.

A szereplők szimpatikusak, még azt az illetőt is sikerült megkedvelnem az évad végére, akivel kapcsolatban voltak fenntartásaim a nyitórész után. A hat főszereplőt csupa fiatal - számomra eddig ismeretlen - színész kelti életre és bár néhányuknál voltak botladozások az elején, abszolút hitelesnek tűnt a játékuk. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen 2014 nyarán (ekkor forgatták a sorozatot) sokszor volt hűvös az idő, ami vízpartnál elég bosszantó. 

A mellékszereplők sorában már ismertebb neveket találunk, közülük is Mucsi Zoltán és Kálloy Molnár Péter alakítása tetszett a legjobban. Ritkán szerepeltek, de volt egy sajátos humora a jeleneteiknek, ami egyszerre volt realisztikus és szórakoztató. A párbeszédeknél néha nagyon kilógott a lóláb és furán jött ki egy-egy kifejezés, de nem voltak annyira zavaróak, hogy rontsák az összképet.

Visszatérve a természetességhez, azt is nagyon díjaztam, hogy nem voltak sterilek a jelenetek. A lángososnál tényleg hosszú volt a sor, az étteremben mindegyik asztalnál ültek és a bolt/orvosi rendelő/szálloda/múzeum sem kongott az ürességtől. Apróság ez, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen mesterséges műíze a sorozatnak. Az utolsó epizódot szinte végigmosolyogtam, mert hiába voltak meseszerű fordulatok, nagyon jól szórakoztam ez alatt a hat rész alatt. 

Értékelés: 7.5/10

The Americans - 4. évad

Az FX-es sorozataim idővel megfogyatkoztak (vagy véget értek, vagy én kaszáltam el őket), úgyhogy csak az Americans maradt, ami mellett kitartottam. Ha van hálás sorozat, ami megéri a befektetett időt, akkor biztosan ezt a sorozatot mondanám. Az első évad hamar berántott, de igazán a második-harmadik évadban nőtte ki magát a sorozat és vált az egyik kedvencemmé.

Egy éve azzal zárult a történet, hogy Paige számára kiderült az igazság a szüleiről, amit persze Tim atyával is megoszt. Az első konfliktus, ami az egész negyedik évadon végigvonul, ebből a helyzetből fakad. Mellette persze még ott van az FBI és a tollba rejtett poloska megtalálása, ami szintén nagy mértékben meghatározta az évad eseményeit.

Martha sorsa már korábban megpecsételődött és bár sok teória felmerült bennem, teljesen más végkifejletre számítottam vele kapcsolatban. Kissé naiv, de szerethető karakter ő, akiért az évad során komolyan lehetett aggódni. Abszolút jogos volt a félelme és a veszélyes helyzetekben sem voltak karakteridegen megmozdulásai. Remélem, hogy majd még látjuk őt, bár a történetszálából mindent kihoztak, amit lehetett. Nina hasonló sorsra jutott, azzal a különbséggel, hogy az ő szála egyszerűen elfáradt. A laboros ténykedése hidegen hagyott és mivel hazaárulóként a büntetését töltötte ott, tudni lehetett, hogy esély sincs rá, hogy valaha visszatérhet Amerikába. Ennek ellenére megrázott az utolsó jelenete, mert megmutatta, hogy a szovjetek sem a finomkodásról voltak híresek. "Hamarosan..."

A sorozat egyébként kiváló történelmi tabló, a biofegyverek kapcsán többször is eszembe jutott a téma aktualitása (még ha csak néha is ejtenek róla szót a hírekben) és hogy ezt hogyan is kezelte anno a két szuperhatalom. Ez az évad kiváló betekintést adott arról, hogy milyen is volt a hidegháborús fegyverkezési verseny a szovjetek és az amerikaiak között. Arról nem is beszélve, mekkora kockázattal jár(t) egy vírus ide-oda cipelése.

Szinte tapintani lehetett a feszültséget, alig volt olyan jelenet az évadban, amikor a szereplők huzamosabb ideig nyugodtak voltak és nem kellett aggódniuk valami miatt. A Jennings házaspár rengetegszer került szorult helyzetbe és mire egy problémát megoldottak, addigra már egy újjal kellett szembenézniük. Az elmúlt évadokban az FBI mindig lépéshátrányból indult, most viszont sokkal összeszedettebben dolgoztak és - igaz, hogy Oleg segítségével - siker koronázta a munkájukat. Martha ugyan kicsúszott a kezük közül, de Williamet elfogták, ami meggyengítette és veszélyt is jelent a szovjetekre. Ennek még gondolom, lesz szerepe a későbbiekben. 

Elizabeth-tel és Philippel ezúttal is sokat foglalkoztak, mellettük pedig Paige kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Tetszett, hogy a készítők egyre jobban kihasználták a karakterét, Henryvel viszont látványosan nem tudtak mit kezdeni. Az évad első felében csak azért hozták be, hogy lássuk, hogy Paige-nek van még egy öccse is, míg az utolsó részekben azt láttuk, hogy egyre közelebb kerül Stanhez. Ez és a Paige-Matthew viszony jó pár dolgot előrevetít, amire remélhetőleg kitérnek majd a folytatásban is. A finálé nem volt annyira emlékezetes, mint az eddigiek (lényegében csak a lehetséges orosz földre való távozás volt érdekes belőle), cliffhangert most nem is kaptunk. Ezt leszámítva végig egyenletes minőségű volt az évad, ami szépen megágyazott a folytatásnak. 

Értékelés: 8/10

Game of Thrones - 6. évad

Kevés sorozattal vagyok naprakész, de a Trónok harca szerencsére köztük van. Tavaly nyáron sikerült behoznom a lemaradást, így heti rendszerességgel tudtam követni a Westerosban zajló eseményeket. A korábbi évadok fényében is érdekesnek ígérkezett a 6. évad, úgy meg pláne, hogy a sorozat beérte és le is hagyta a könyveket.

A könyves alap hiánya miatt volt bennem némi félsz, hogy ez majd mennyire látszik meg az írói munkán és a 6. évad minőségén. Összességében inkább pozitívnak tudom ítélni az évadot, a cselekményvezetésen nem látszott, hogy elfogyott a regényes alap, alaposabban megnézve viszont mégiscsak több problémám volt ezzel az évaddal, mint a korábbiakkal.

A 6. évad legszembetűnőbb sajátossága számomra a kiszámíthatóság volt. Nem újkeletű jelenség ez - gondoljunk csak Ned Stark halálára vagy a Vörös Nászra -, de míg korábban a váratlan fordulatok többsége a szereplők jelleméből fakadt, addig most a történésekből lehetett látni a végkifejletet. Az, hogy Havas Jon nem marad halott, evidens volt, de a többi helyszín eseményei sem tudtak igazán meglepni. A Fattyak csatájának kimenetelét ugyanúgy borítékolni lehetett, mint az évad haláleseteit. 

Végsősoron nem bántam, hogy így alakultak az események, mert jó dolgok történtek azokkal a szereplőkkel, akiknek drukkolok, csak furcsa volt látni a közönség ilyen mértékű kiszolgálását. Ennél már kevésbé tetszettek az elhangzó párbeszédek. Alig volt emlékezetes dialógus az évadban, amit vissza lehetne idézni, a frappáns szóváltások és eszmefuttatások szinte teljesen eltűntek, holott korábban a Game of Thrones egyik védjegyének számítottak. 

De hogy jó dolgokat is írjak, a színterek leszűkülése mindenképpen pozitívum. Az események nagy része a Királyvár - Deres - Meereen háromszöget érintette, így kevés volt a "felesleges" elidőzés más helyszíneken. Ennek köszönhetően sokkal jobban lehetett koncentrálni a sorsdöntő eseményekre, amikből bizony volt bőven. Királyvár ezúttal sem töltött be fontos szerepet, inkább csak Cersei miatt volt érdekes, Északon ellenben fontos események zajlottak. Deres ugyanis a Boltonok uralmát követően visszakerült a Starkokhoz, ami nagy előrelépés Jon számára. Sansa karakterfejlődése is tetszett és a Kisujjal való kapcsolatának még biztosan lesz jelentősége a jövőben. 

Keleten továbbra is Daenerys az úr, és a 3 sárkányt, a hajóhadat, valamint a szövetségeseket elnézve komoly tényezőnek számít a Westeros trónjáért vívott harcban. Változatlanul kíváncsi vagyok, sikerül-e neki megszerezni a Vastrónust, vagy valami megakadályozza ebben. Jelen felállás szerint ugyanis Danyt semmi sem állíthatja meg, talán csak a Másoknak sikerülhet, őket viszont keveset láttuk az idén. A tél viszont már megérkezett. 

Látványban ugyanazt nyújtotta ez az évad, mint a korábbiak; tetszett a csaták kivitelezése és a finálé elején levő hosszú, zenés jelenet. A szezonzáró szépen előkészítette a terepet a következő évadnak, de összességében nem a 6. évadot mondanám a sorozat legkiemelkedőbb darabjának. 

Értékelés: 7.5/10

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Különleges év a 2016-os. Hosszú idő után ugyanis végre úgy tudtam egy könyvet a kezembe venni, hogy volt időm elolvasni azt. Hiányzott az olvasás, ráadásul a jó idő miatt szívesebben tartózkodom a szabadban, mint a négy fal között, ebből kifolyólag három délután alatt sikerült is elolvasnom a választott művet. 

Fülszöveg: 1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.

Agatha Christie műveit nagyon kedvelem és a belőlük készült filmfeldolgozásokat is igyekszem megnézni. A két detektívfigura - Miss Marple és Hercule Poirot - közül az utóbbi áll hozzám közelebb, ezért is kaptam fel anno a fejemet arra a hírre, hogy egy új Poirot-történet fog megjelenni. Emiatt persze nagyon kíváncsi voltam Sophie Hannah könyvére, ugyanakkor a krimi koronázatlan királynőjéhez sem akartam mindenáron hasonlítani. 

A cselekmény jól követhető, de az első néhány fejezet után kissé vontatottan halad, majd a regény közepétől ismét olyan a ritmusa, hogy szinte faltam az oldalakat és csak azért kényszerültem letenni a könyvet, mert már fájt a szemem a sok olvasástól. Első blikkre abszolút olyan a regény, mintha Agatha Christie írta volna, de aki ismeri az írónő stílusát és szereplőit, az elég sok bosszantó aprósággal szembesül. Ami a legkevésbé tetszett, az a rengeteg csavar a regény végén. Tény, hogy én sem szeretem, ha egy krimi a legevidensebb és legátlátszóbb megoldással zárul, de a Monogramos gyilkosságokban annyira túl lett bonyolítva a gyilkosságok indítéka, hogy az utolsó verziót már nehezemre esett követni. 

A miliő és a szereplők nagyjából rendben voltak, de Poirot illetően volt néhány stílusjegy, ami az eredeti szereplőt ismerve számomra furcsa volt. Ilyen volt például a kávéivás, a parancsolgatás, a túlzott kioktatás, valamint az arrogancia. Tudván, hogy Agatha Christie Poirot-ja nem ilyen, ez az új Poirot csalódás volt. Szokatlan volt még az is, hogy az eseményeket Catchpool nézőpontjából olvashatjuk, ami idegen volt és a könyv elején nem egyszer megzavart az értelmezésben. Mindent összevetve a monogramos gyilkosságok egy izgalmas és fordulatos krimi, de a felsorolt hibák nélkül jobb is lehetett volna. 

A magyar kiadás borítóját még mindenképpen kiemelném, szerintem kifejezetten ötletesre sikerült.

Upfronts 2016

Ha május közepe, akkor Upfronts, vagyis azoknak az újdonságoknak a számba vétele, amelyek a következő tévés évadban várhatók. Egy éve nem túl derűlátóan nyilatkoztam a 2015/16-os évad várható újoncairól, de titkon azért reméltem, hogy az összegző posztban majd jó véleményen leszek róluk. 

Szabadidővel eddig sem nagyon voltam eleresztve, de azt nem gondoltam volna, hogy úgy telik el az elmúlt televíziós évad, hogy egyetlen új sorozatot se tudjak bepróbálni. Márpedig ez történt. Bárhogy is próbáltam, nem sikerült időt szakítani az ősszel és a télen, illetve tavasszal induló sorozatokra, így nem is tudom véleményezni a tavaly felsorolt szériákat. Az időhiányból kifolyólag a sorozatos híreket sem tudtam olyan intenzitással követni, úgyhogy a blog történetében először nem tudom sorra venni a 2016-os Upfrontson kihirdetett sorozatokat. 

Unatkozni persze így sem fogok, hiszen az elmúlt években rengeteg olyan sorozat fut(ott), ami még megtekintésre vár. Meglátjuk, sikerül-e így csökkenteni a végtelenre nyúlt daralistán szereplő sorozatok számát. :)

Maend & hons - Férfiak és csirkék (2015)

Gabriel és Elias hiába testvérek, gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel lestrapált egyetemi professzor, Eliast meg csak a nők és a közhelyes tények foglalkoztatják. Édesapjuk halála után tudják meg, hogy az apjuk nem az apjuk, és igazából féltestvérek. Elindulnak hát felkeresni biológiai szüleiket, ám egy isten háta mögötti szigeten újabb három féltestvérre bukkannak, akik zakkantak, erőszakosak, nyúlszájúak és elviselhetetlenek...

 

A dán filmeket pár éve fedeztem fel és akkor nyáron elég sokat meg is néztem közülük. Mads Mikkelsen nevével például az Ádám almáiban találkoztam először, azóta pedig minden jelentősebb filmjét megnéztem. A Férfiak és csirkékkel sem volt ez másként, aminek már a címe sem szokványos. Sajnos azonban hiába volt minden adott egy jó filmhez, a Férfiak és csirkék borzasztóra sikerült. 

Az alaphelyzet felvázolása után (ez kb. az első 15 perc) ugyanis olyan mélységekbe és unalomba zuhan a film, hogy alig vártam, hogy vége legyen. Nincs bajom a fekete humorral, itt viszont egyszerűen szörnyű volt. Az, hogy a szereplőket műanyag/kitömött madárral csapkodják, még elsőre sem vicces, nemhogy harmadjára. Tele volt a film kínos és fárasztó poénokkal, amiken én inkább szörnyülködni tudtam, nevetni egyszer sem. Végig az járt a fejemben, vajon mi vette rá a színészeket, hogy erre a pocsék alkotásra szerződjenek. 

Talán a történet működött egyedül, a két főszereplő (a már említett Mads Mikkelsen és David Dencik) pedig próbálta menteni a menthetőt, de nem igazán sikerült nekik. A film mögöttes jelentése átjött, ám annyira groteszk és gyomorforgató volt az egész film stílusa, hogy azt hiszem, most egy darabig mellőzöm a skandináv alkotásokat.

Értékelés: 2/10