2025. november 16., vasárnap

The Room - A szoba (2019)

Matt és Kate megvásárolnak egy elhagyatott házat. Amikor beköltöznek, felfedeznek egy különös szobát, amely minden vágyukat teljesíti. Csakhogy nem minden kívánság jár felhőtlen és örökké tartó örömmel... 

2015-ben már készült egy film ugyanezzel a címmel, de annak teljesen más volt a cselekménye. Egy dolog azonban mindkét filmben közös: a szoba itt is egyfajta börtön, bár a szereplők ezt az elején még nem így élik meg. Szóval adott egy házaspár, akik egy erősen felújításra szoruló házba költöznek, amelyről elég hamar kiderül, hogy veszélyes titkot rejt. 

A film tempójával nincs gond, elég gyorsan pörögnek az események. Mire kettőt pislog az ember, már teljesül is Kate legfőbb kívánsága. Ez pedig egy sor egyéb kérdést is magával hoz. Az első, ami már a film kezdetén megfogalmazódott bennem, hogy miért vásárol meg ez a házaspár egy ekkora épületet? Rengeteg benne a kihasználatlan helyiség és később iszonyú magányosnak tűnnek benne. A másik Matt titkolózása. Miért nem mondja el Kate-nek az aggodalmait és miért nem beszélik át a felmerülő problémákat? Annyira magába zárkózik, hogy gyakorlatilag alig kommunikál a feleségével.

A kisfiú megjelenésével csak szaporodnak a gondok és a kérdések, ami csak fokozza a folyamatos feszültséget a filmben. Bár a Szobát horror és dráma műfajába sorolják, szerintem a thriller közelebb áll hozzá. Nincsenek öncélú ijesztgetések és durvább részek is csak az utolsó néhány percben láthatók, de azok is teljesen indokoltak. Eléggé kimaxolják a szoba "képességeit", ugyanakkor érdekes lett volna az eredetét is megismerni: ki, mikor és hogyan készítette? Miből fakad az ereje? 

Ami nagyon megfogott ebben a filmben, az a kívánság toposzának a kibontása. Mit kívánnál akkor, ha bármit (és tényleg BÁRMIT) kérhetnél? És milyen következményekkel jár, ha ez meg is valósul? Jól kihasználta a film ezeket a morális dilemmákat, de nem bántam volna, ha egy kicsit több szereplőt is látunk, mert a film második fele inkább egy kamaradrámára hasonlított. A színészek hozták azt, amit a szerepük megkívánt és a megvalósítással sem volt gond. A történet alakulását és a csavarokat előre lehetett látni, a záró jelenet viszont tényleg ütős lett. Kiemelkedőnek nem mondanám a Szobát, de az alapötletből egy komplexebb sztorit is ki lehetett volna hozni.  

Értékelés: 6,5/10 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése