Földes Jolán: Légy oly jó és ölj meg!

Fülszöveg: John Marchmont vidéki kúriájára hívja rokonait és egymillió fontot ígér négy unokaöccse közül annak, aki hajlandó megölni őt. Mindegyiküknek egy éjszaka áll rendelkezésére, hogy végezzenek az öregúrral. A fiatalemberek az első döbbenetből felocsúdva megbeszélik egymással a dilemmájukat, de a regény többi szereplőjének egyéniségét is megismerjük, miközben olvasói várakozásunk nem lankad, hiszen a tét az, hogy sikerül-e John bácsi terve, vagy az örökség a macskaotthonhoz kerül, ahogy ígérte. 

Földes Jolán nevét korábban sosem hallottam, ezért nagyon meglepődtem, amikor tavaly év végén megjelent ez a regénye. Először azt gondoltam, hogy kortárs magyar szerző, de aztán utánaolvastam és kiderült, hogy az írónő 1936-ban megnyerte a londoni Pinker irodalmi kiadó nemzetközi pályázatát A halászó macska uccája c. regényével, majd 1941-ben emigrált Londonba és ott is alkotott 1963-as haláláig. A Légy oly jó és ölj meg! eredetileg angol nyelven íródott (1948-ban jelent meg) és a második világháború alatt játszódik. 

Ha nem tudtam volna ezt a kis háttértörténetet, akkor simán azt hittem volna, hogy egy Agatha Christie krimit olvasok. Ugyanis remekül össze van rakva az egész történet, érdekesek a szereplők és a szálakat is jól vezeti a szerző. A regény felütése már-már klasszikusnak mondható: az idős, beteg és dúsgazdag nagybácsi egybehívja a családtagokat és hát ahol sok ember gyűlik össze, ott biztosan történni fog valami, amit ki lehet nyomozni...

Rendhagyó módon olvastam ezt a krimit, ugyanis egy idő után nekem követhetetlen lett, hogy ki kinek a kije a Marchmont családban. Ezért megrajzoltam magamnak a Marchmont família családfáját, hogy jobban átlássam a családtagok közötti szövevényes kapcsolatrendszert. Korábban egy könyvnél sem csináltam ilyet, de itt szükségét éreztem és utána sokkal könnyebb volt követni a rokonsági viszonyokat. 

A korhangulat nagyon jól átjött és a generációs különbségekből is kaptunk egy kis ízelítőt. Krimiként tökéletesen működött a regény és még a tettes személyét is sikerült kitalálnom! Az indíték viszont nekem nagyon gyenge volt, teljesen mást vártam. Összességében érdekes krimi volt Földes Jolán írása, örülök, hogy gazdagabb lettem ezzel az olvasmányélménnyel.

Inside No. 9 - 9. évad

Még tavaly nyáron finálézott az Inside No. 9, én viszont csak most tudtam rá sort keríteni. Sok újdonsággal nem szolgált ez az évad: ezúttal is 6 epizódot kaptunk, amit a 9-es szám köt össze, na meg a sorozat két alkotója (Reece Shearsmith és Steve Pemberton), akik epizódról epizódra megújulva a főbb szerepeket is játsszák. 

A nyolcadik évadnál már megemlítettem, hogy a sorozat kezd visszatalálni a korábbi egyenletes színvonalhoz. Ez szerencsére most sem volt másként: voltak kiemelkedően jó epizódok, de a többivel sem volt nagy gond. Ötletességből és kreativitásból nem volt hiány, a hat epizód mindegyike más témát érintett és a csattanók is jól működtek. A finálé pedig... de arról majd egy kicsit később. 

Szóval az évadnyitó epizód a londoni metró egyik késő esti szerelvényén játszódik. A kilences számú kocsi utasai pedig próbálják megőrizni a hidegvérűket, amikor az áramkimaradás miatt az egyikük pénztárcája eltűnik. A kilenc utas között remek az összhang és a dinamika, emellett némi társadalomkritikát is kapunk. Az epizód végi csavaron kívül rengeteg aktuális témát is boncolgat ez az epizód, emiatt kifejezetten tetszett ez a nyitórész. 

A második rész a villamos-probléma néven ismert erkölcsi dilemmát mutatja be. Egy pszichológus megment egy öngyilkosságra készülő férfit, majd hazaviszi a házába. Elég sötét hangulatú volt ez az epizód és a feszültséget is jól adagolták, ennek ellenére nem leptek meg a fordulatok. A sorozat védjegyeit ismerve nyolc évad után már számítani lehetett arra, hogy melyik szereplővel mi fog történni. 

A Mulberry Close-ban játszódó harmadik epizódot imádtam. Szinte a teljes történetet a 9-es számú ház ajtókameráján keresztül látjuk, mégis meg tudjuk ismerni az utca minden lakóját. Nagyon jók benne a sejtetések, a kétértelmű helyzetek, a kertvárosi környezet, az elsőre cuki, de a felszín alatt alattomos és kotnyeles szomszédok... egyszóval minden a helyén volt ebben az epizódban. Nekem egyértelműen ez a rész tetszett a legjobban az évadból. 

A szabadulószobás epizód főleg a rejtvények miatt tetszett. Egy négy fős családot látunk, akik együtt töltenek egy napot, mielőtt a legidősebb lány egyetemre menne. A zárt hely természetesen előhozza a családtagokból a problémákat, de az epizód végi fordulatra abszolút nem számítottam. Tény, hogy nagyon érzelmesre sikerült, de mivel egy korábbi évadban már volt hasonló, így engem annyira nem érintett meg. 

Az ötödik rész a kilencedik szimfóniákon ülő átokkal nem a sorozat legjobban sikerült darabja, nekem mégis tetszett. Jól meg tudta idézni az Edward-kori Angliát és a misztikus hangulatot. Nem mellesleg a kilences szám is nagyon ki lett hangsúlyozva, de ez az egész évadra igaz. 

És akkor el is jutottunk az évad- és sorozatzáró epizódhoz. Tulajdonképpen az egész epizód a sorozat nézőinek való kedveskedés. Rengeteg utalást kapunk a korábbi epizódokról: konkrétan az összes epizód megjelenik benne valamilyen formában (koktélnév, fali poszter, kellék, jelenet, egysoros mondat, stb.), ezen az oldalon össze is van gyűjtve mind. Ráadásként pedig az összes színész feltűnik a sorozat záróbuliján, akik nélkül nem jöhetett volna létre a sorozat ebben a formában. 

Mondanám, hogy hiányozni fog a sorozat - ami igaz is -, ugyanakkor az is tény, hogy 54, témájában egymástól teljesen eltérő epizód után már nehéz újat mutatni. És bizony így is voltak olyan részek, amelyek kifejezetten gyengére vagy felejthetőre sikerültek. Szóval ha úgy vesszük, akkor a csúcson ért véget az Inside No. 9. Kilenc évad így is megadatott neki, ami már önmagában szép teljesítmény. 

Értékelés: 8/10

Clare Leslie Hall: Sebzett lelkek

"Annyi mindent tehettünk volna, hogy ne úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan alakultak. De nem tettünk."

Fülszöveg: Az ​egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt.

Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a fiú hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott.
Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete.
De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlott össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatott volna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek?

Ha nincs a NIOK májusi témája - egy regény, amiben fontos szerepe van egy bírósági tárgyalásnak -, akkor valószínűleg nem olvasom el Clare Leslie Hall regényét. Fülszöveg alapján ugyanis nem tűnt túl izgalmasnak a sztori. A borítója viszont mégis felkeltette a figyelmemet, mert volt egyfajta titokzatos hangulata a barnás és pasztelles színeknek. Na és persze a rengeteg pozitív Goodreads értékelés is fokozta a kíváncsiságomat. Utólag egyébként nem bánom, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert nagyon tetszett, bár tökéletes olvasmánynak nem nevezném. 

Először is olyan volt nekem ez a történet, mintha az írónő több másik regényt gyúrt volna egybe. A szerelmi háromszög miatt megkerülhetetlen a Papírpalota (még a borítójuk is hasonlít!), a vidéki élet és a gazdálkodás miatt az Akár a folyó, valamint néhány elemében a Másodvirágzás is visszaköszön. Szóval nem túl eredeti a történet, Clare Leslie Hall regényében mégis jól működött ez az egyveleg. A könyv egyszerűen magához szegezett az első betűtől az utolsóig. 

Az angliai Hemstonban (Észak-Dorset megye) vagyunk 1968-ban. Itt ismerjük meg Beth Johnsont, majd Franket, Jimmyt, Gabrielt és a falubelieket. A visszaemlékezésekből egy szerelmi háromszög rajzolódik ki előttünk, de a szereplők életútját is végigkövethetjük egészen a gyermekkoruktól kezdve. Bobby szép lassan kulcsfontosságú szereplővé válik, nagyon tetszettek azok a részek, amik róla szóltak. Emellett a jelenben, azaz 1968-ban, egy bírósági tárgyalás is zajlik, aminek az elején én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, később azonban egyre nagyobb hangsúlyt kap. 

Az egész regény családi drámák egész sorozatát vonultatja fel - talán túl sokat is, bár el tudtam hinni, hogy egy családban tényleg ennyi minden megtörténhet -, a szereplők érzései viszont már nincsenek ilyen bőven kifejtve. Ezt nagyon hiányoltam ebből a regényből. Frank reakciói is nagyon furcsák voltak nekem; számomra hihetetlen, hogy egy férfi ilyen nyugodtan fogadja a felesége viselkedését. Beth meg... néha komolyan meg tudtam volna rázni és rákiabálni, hogy: "Észnél vagy? Ne csináld már ezt!" Rengeteg volt a szappanoperai fordulat, amit aztán a "titok" koronázott meg. És furcsa módon mégis illett a történetbe, nem éreztem emiatt túlírtnak ezt a regényt. 

Nagyon sok olyan elemet kiemelhetnék még ebből a regényből, ami hatásvadász? szokatlan? irreális?, összességében mégis kerek egésznek érzem ezt a történetet. Az írónő ugyanis minden szálat lezárt és végeredményben minden szereplő tettére magyarázatot kapunk. Ja és az olvasottak tükrében a borítón szereplő tölgyfa is értelmet nyert. A magyar címet - Broken Country = Sebzett lelkek - szintén dicséret illeti, hiszen jobban belegondolva majdnem minden szereplő mélyen gyökerező traumától szenved.