The Devil Wears Prada - Az ördög Pradát visel (2006)

Az ördög Pradát visel nem egy friss film, annak idején moziban láttam, de már jó ideje terveztem a film újranézését. Kíváncsi voltam, hogy vajon másodszorra is annyira tetszik-e, mint amikor először láttam. Annak idején ugyanis teljesen elvarázsolt a film és sokáig a 2000-es évek elejének egyik kultikus alkotásaként tartották számon. 

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, senkit nem tűr meg az útjában, ha a tervei kivitelezéséről van szó. Tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, szöges ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett, nem elszántság és céltudatosság kérdése. 

Ahogyan első megtekintéskor, úgy most is azt vallom, hogy ezt a filmet elsősorban nem a sztori, hanem a színészek viszik el a hátukon. Meryl Streep az egyik kedvenc színésznőm és fantasztikus, amit ebben a filmben alakít. A megjelenése, a hanghordozása és minden apró mozdulata hangsúlyos, Miranda személyében egy olyan karaktert hoz, akinek már a neve említésekor katonás sorban áll minden és mindenki. Ennek oka nagyon is érthető: Miranda ugyanis már mindent elért, amit a divat világában el lehet érni, éppen ezért foggal-körömmel védi azt, amit fáradságos munkával megszerzett. 

És ezáltal egy kicsit a kulisszák mögé is beláthatunk. Tinikoromban én is faltam a divatmagazinokat, de fogalmam sem volt arról, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy színvonalas magazin kerüljön az olvasók kezébe. Azt sem tudtam, kik és hogyan döntik el az aktuális trendeket és mi alapján születnek meg azok a ruhaköltemények, amiket a kifutókon látni lehet. Ebből a szempontból is érdekes ez a film, bár azt el kell ismerni, hogy mindenből csak egy kis szeletet mutat meg. 

Ha mindettől eltekintünk, akkor elég sok klisét felvonultat a film. Andy munkahelyén látunk undok kollégát, az elismerésért teperő dolgozót, hatalmi harcokat, bullyingot (és mellette bodyshaminget, ami annak idején fel sem tűnt!), valamint egy olyan munkakörnek az istenítését, ami teljes mértékben kizsigereli az embert. És a film egyik fő mondanivalója éppen ez: vajon megéri mindent feláldozni a munkáért? Meddig érdemes adaptálódni egy személyiségromboló környezethez? Hol van az a pont, amikor muszáj nemet mondani? Ahogyan 2006-ban, most is ez ragadott meg leginkább a filmben. 

Dicsértem már a színészeket, de Meryl Streepen kívül ki kell még emelnem Anne Hathawayt (Andy), Emily Bluntot (Emily),  Stanley Tuccit (Nigel) és Simon Bakert (Christian Thompson). Remekül hozzák a karakterüket és a kémia is nagyon jól működik közöttük. És van jellemfejlődés is, a szereplők mindegyike bejár egy ívet a film másfél órája alatt. Nem lehet elmenni a zene, a vágóképek és a ruhák mellett sem. Bár egy közel 20 éves filmről van szó, a szettek nagy része még ma is megállja a helyét. Kiemelkedő filmnek nem nevezném az Ördög Pradát viseltet, a maga műfajában viszont jó és érdemes megnézni, mert a divat világából nemcsak a csillogást mutatja meg. 

Értékelés: 8/10