2019. november 17., vasárnap

Escape Room - Végtelen útvesztő (2019)

Játéknak indul. És a játékosok nem sejtik, hogy az életük a tét. Hogy talán nem is játékosok ők, hanem csupán bábuk egy sakktáblán. Hat idegen furcsa meghívót kap: egy ingyen menetet egy szupervalóságos menekülőszobában. Nem ismerik egymást, nagyon különböznek egymástól, és nem értik, hogy kerültek oda. De ha már ott vannak, megpróbálják jól érezni magukat. Csakhogy nincs kijárat. A feladatok viszont egyre veszélyesebbek és aki kiesik, az mindent elveszít. Ahogy szobáról szobára haladnak, rá kell jönniük, hogy szó sincs könnyed időtöltésről. Aki a szabályokat kitalálta, nagyon okos és kegyetlen, nekik pedig valóban menekülniük kell. És láthatatlan ellenfelük mintha túl jól ismerné őket... 


Szeretem az olyan filmeket, ahol sok embert összezárnak és vagy egy bűntényt kel megoldaniuk, vagy egy nehéz helyzetből kell kiutat találniuk. Ez a film is ebbe a témába illik. Elég gyorsan felvázolják az alaphelyzetet, a szereplőknek csak a munkáját tudjuk meg, amikor belecsöppenünk az első szobába. Az események peregnek, sehol nem éreztem lassúnak a filmet. A karakterek is egész jók, nem volt köztük olyan, aki ellenszenves vagy idegesítő lett volna. 


Viszont hiába voltak jók a csavarok, folyton az járt a fejemben, hogy a Fűrész, a Kocka vagy éppen a Fermat szobája mennyivel ötletesebb és fordulatosabb volt. A szabadulószobák manapság nagyon divatosak, emiatt nekem nem sok újat tudott mondani a film. Ez persze nem ennek a filmnek a hibája, csupán arról van szó, hogy már sok ilyet láttam ebben a műfajban, amik azóta már kultikusak lettek. A befejezésből sejthető, hogy az Escape roomnak is lesz majd folytatása, de nem hiszem, hogy bármi újat tudna mondani. A Fűrész-filmek is elfáradtak egy idő után. 


Az Escape roomnál maradva a látványt mindenképpen ki kell emelnem, mert az mindenképpen a film erősségét jelenti. A helyiségek és a csapdák jól megvannak csinálva. Gyakorlatilag már akkor a kulcs helyén és az ahhoz vezető akadályokon járt az agyam, amikor a szereplők beléptek az adott szobába. Az is dicsérendő, hogy a megoldások kulcsa valahogy kötődik a karakterekhez. Így a karakterábrázolás szépen beleszövődik a cselekménybe és a film végére szépen meg ismerjük őket. 

A műfaj kedvelőjeként nem mondanám olyan rossznak az Escape roomot, de nem világmegváltó alkotás. 
Értékelés: 7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése