Leïla Slimani: Mások ​országa

"...arra gondolt, hogy a kétely okoz szenvedést, hogy a választás szüli a fájdalmat, lelki gyötrelmet."

Fülszöveg: 1944-ben ​az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi falujukban állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba. Mathilde, aki úgy érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas, szürke életre kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre, érzéki örömökre, kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia protektorátusba, Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó napsütés, az illatos virágok és zamatos gyümölcsök földje. Ám csalódnia kell, egészen másmilyen valóság vár rá, új hazája hamarosan az elveszett illúziók országává változik számára. 

Az idei nyaralásomhoz kapcsolódóan olyan olvasmányt kerestem, ami Marokkóban játszódik. Nem egy tündérmese Leila Slimani regénye, a történetet a nagymamája ihlette. Tíz évig követjük nyomon Mathilde és Amin mindennapjait, láthatjuk, milyen küzdelmeket kell megvívniuk és hogy az eltérő családi háttér, neveltetés és vallás mennyire meghatározzák a gondolkodásmódjukat és az életüket. 

A fő helyszín Meknesz, de Casablancát és kisebb városokat is érintenek az események. Érdekes volt úgy olvasni ezt a családregényt, hogy én is jártam ezeken a helyszíneken. Gyönyörűek a tájleírások, magam előtt láttam a városképeket és a majorságot. A kedvencem egy tavaszi nap leírása: "Bársonyos volt a levegő, ígéretekkel teli. A városközpontot elárasztó lágy fény simogatta az épületek fehér  homlokzatát, kiemelve a muskátlik és a hibiszkuszvirágok élénkpiros színét." 

Ha nagyon röviden akarnám összefoglalni, hogy miről is szól a Mások országa, akkor az a szabadságvágy lenne. Mathilde, elzászi nőként betolakodó a marokkóiak szemében. Amin, aki megjárta a háborút, európai feleséggel tér vissza szülőföldjére, amit a családja nem néz jó szemmel. Mindketten idegennek érzik magukat és próbálnak úgy élni, hogy megfeleljenek a társadalom elvárásainak. Csakhogy Marokkóban a változás szele fúj, az emberek függetlenedni szeretnének a francia uralomtól. Omart (Amin öccse) is ez a cél vezérli, Szelma (Amir húga) viszont inkább az európai kultúrával szimpatizál, ami nem könnyű egy férfiak uralta, iszlám berendezkedésű országban. 

Engem leginkább a nők helyzete fogott meg ebben a könyvben. Amin nagyon erősen uralkodik a családján, bármire képes, hogy a saját akarata érvényesüljön. A nők mozgástere minimális, szinte rabszolgaként élnek, évszázados hagyományoknak kell megfelelniük és semmi esélyük nincs, hogy ebből a helyzetből kitörjenek. 

Végig érezni a feszültséget a történeten. Minden olyan esemény konfliktust szül, ami kommunikációval, nyíltsággal vagy logikus gondolkodással elkerülhető lenne. Amin erre sokszor képtelen és ezzel tisztában is van. Néha sajnáltam Mathilde-ot, hogy mit kell eltűrnie Amintól, ugyanakkor Aisának is ezt a mintát örökíti tovább. A könyv folytatása már elérhető, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a család - főleg a gyerekek - sorsa.