Lucy Clarke: A túra

 "A magány nem egyenlő az emberek távollétével. A magány azoknak az embereknek a hiányát jelenti, akik megértenek téged."

Fülszöveg: Ideális kirándulóidő van
Négy barát túrára indul Norvégiába, a gyönyörű erdőségbe. Maguk mögött hagyják átlagos hétköznapjaikat. Köztük és a hegycsúcs között nincs semmi egyéb, csak az érintetlen erdő és a metszően kék ég.
Ez az ideális hely arra, hogy valaki eltűnjön.
De az erdőnek van egy sötét oldala: egy éve itt tűnt el egy nő. Azóta a hegységet gyanakvás és megválaszolatlan kérdések övezik.
A baráti társaság útja most éppen a rejtélyek kellős közepébe vezet. És a túraúton várja őket valaki, aki megtenne mindent, hogy a titok ne kerüljön a felszínre – akár meg is akadályozza a barátokat abban, hogy élve kijussanak az erdőből. 

Nyáron már olvastam Lucy Clarketól és mivel az Elveszettek tetszett, kíváncsi voltam az írónő más műveire is. A túra már a borítójával és az ismertetőjével felkeltette a figyelmemet. Ködös, sejtelmes, hideg és baljóslatú hangulatot árasztott, ami egyébként a történetben is 100%-osan visszaköszön.

A történettel alapvetően nem volt bajom, bár egy kicsit másra számítottam. Egyfolytában azt kerestem, hogy a négy barátnő közül ki lesz az, aki a társai ellen fordul. Ugyanis ahogy haladunk előre az eseményekkel, úgy tudunk meg róluk egyre több mindent. Súlyos titkokat cipelnek magukkal, amelyek az egymással való kapcsolatukat is befolyásolják. A túra végeredményben nemcsak a Blafjell-hegy megmászásáról, hanem a négy barátnő lelki utazásáról is szólt. Liz, Helena, Maggie és Joni minden évben egy napfényes tengerparti nyaralóhelyet választ úti célul, Norvégia azonban más élményeket tartogat számukra. 

Az atmoszféra nagyon hihető volt, a részletgazdag tájleírásoknak köszönhetően úgy éreztem, mintha én is a túrázók között lettem volna. Maximálisan át tudtam érezni, min mennek keresztül a szereplők, milyen egyedül és megfelelő felkészültség nélkül megküzdeni a vadonnal és a természet elemeivel. Az más kérdés, hogy én ennyire nulla rákészüléssel biztosan nem vágnék neki egy gyakorlott túrázóknak is kihívást jelentő hegymászásnak. Az sem tetszett, hogy a négy nő mindegyikének volt valamilyen idegesítő tulajdonsága és néha úgy viselkedtek, mintha tinik lennének. És nyilván akkor indultak önálló felfedezőútra, amikor a legnagyobb a köd és a legminimálisabb a helyismeretük...

A jelen eseményei mellett Karin történetét is megismerjük és szép lassan választ kapunk arra, hogy mi is történt egy évvel korábban. A könyv legizgalmasabb pontja kétségkívül az volt, amikor ezek a történetszálak egyesültek. És meg tudott lepni az írónő, mert teljesen máshogyan alakultak az események, mint ahogyan én azt előzetesen vártam. Ezzel együtt viszont mégiscsak a könnyebbik megoldást választotta a szerző, mert annyira nem mélyedt el a karakterekben, hogy bármelyikük sorsa vagy döntése megérintsen. 

Összességében nagyon élveztem a túrát, a könyv második felét gyakorlatilag egy ültő helyemben olvastam el, mert minden oldal tartogatott valami olyan fordulatot, ami miatt muszáj volt továbbolvasni a történetet. A hangulat nagyon tetszett, thrillerként tökéletesen tudott működni ez a regény.

Palotás Petra: Vénasszonyok nyara

"Miért van úgy, hogy csak akkor kezdünk igazán értékelni valamit, amikor váratlanul belénk csap a felismerés, hogy mennyire nem magától értetődő ennek a valaminek a birtoklása, hogy bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetjük…?"

Fülszöveg: Létezik ​halhatatlan szerelem?
Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének.
A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják részben a lány szülei, részben pedig a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot.
Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást?
A lehetetlen mégis megtörténik Rügen szigetén, egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész előrehaladott demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek.
Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő? 

A színes faleveles borító, a tea és maga a cím is azt sugallta, hogy ez a könyv egy igazi őszi olvasmány lesz. Bár a vénasszonyok nyara már elmúlt, az öregség és a közelgő elmúlás szépen visszacsengenek a könyv lapjain. 

Érdekes módon ez a történet nyáron (egész pontosan augusztusban) játszódik és egy évtizedekkel korábbi balatoni nyár adja a gerincét. Zoltán és Esther egykori találkozása mindkettejük számára sorsfordító és bár az ominózus nyár után egymástól távol sodorja őket az élet, idős korukra mégis ugyanabba az idősek otthonába kerülnek. 

A legjobban az tetszett, hogy nem az elmúláson van a hangsúly, hanem azon, hogy az élet delén túl is van élet. Magda története volt számomra a legérdekesebb, a szereplők közül őt tépázta meg leginkább a sors, ezért kifejezetten örültem, amikor az írónő megmutatta, hogy még 70 éves kor után is rátalálhat az emberre a szerelem. Ezt a szálat abszolút hitelesnek éreztem. 

Zoltán és Esther történeténél viszont sokszor úgy láttam, hogy Esther inkább zavaró tényező és feleslegesen forgatja fel az idős művész egyébként sem egyszerű napjait. A csúcspont egyértelműen a menekülteken való vita volt és bár mindkét fél álláspontját meg lehetett érteni, nekem nagyon furcsa volt az a párbeszéd. Értem az írói szándékot, de tapasztalatom szerint egy demenciával küzdő idős ember nem feltétlenül látja át ennyire a dolgokat, megfogalmazni pedig pláne nem tudja ilyen választékosan és igényesen. Ezen a ponton nekem nagyon túlírt volt a történet. 

A zárás nagyon szépre, már-már idillikusra sikerült, de egy kissé összecsapottnak éreztem. Jó lett volna kicsit még elidőzni a szereplőknél, hogy ne ennyire hirtelen érjen véget a könyv. Két apróság volt még nekem szokatlan. Az egyik a nézőpont. Az eseményeket Zoltán lányának szemszögéből látjuk és egyrészt róla tudunk meg a legkevesebbet, másrészt olyan részleteket is az olvasók elé tár, amiket rendes körülmények között nem valószínű, hogy a szereplők elmondtak volna neki. A másik furcsaság pedig maga a cím, ami az olvasottak tükrében nem biztos, hogy szerencsés választás volt. 

Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam a Vénasszonyok nyarát, még így november végén is tudta hozni azt a hangulatot, amit vártam tőle.

Why Women Kill - 1. évad

Egyik nap, miközben a Facebook videóit pörgettem, megakadt a szemem az egyik kisfilmen. Először azt gondoltam, hogy egy reklámot látok: vibrálóan élénk színek, '60-as évek, kisvárosi környezet, izgalmas történet... Az algoritmusnak hála jó pár jelenetet megnéztem és egyre jobban érdekelt, melyik filmből vagy sorozatból vannak. Nos, rövid keresgélés után meg is találtam a választ: a Why Women Kill c. sorozatból, ami 2019-ben futott. 

A történet három idősíkon játszódik: 1963-ban, 1984-ben és 2019-ben. Három nőt ismerhetünk meg és a tíz epizód folyamán az is kiderül, hogy kit fognak megölni és miért. Annak ellenére, hogy több évtized választja el őket egymástól, ugyanazzal a problémával kell megküzdeniük. A beszédes cím mellett a sorozat szereplői a nézőkhöz is kiszólnak, úgyhogy az egy pillanatig sem titok, hogy az évad végén bizony vér fog folyni. Drámából tehát nincs hiány, ez már a pilotból is egyértelműen kiderül. A folytatásról nem is beszélve. 

És micsoda tíz epizód volt ez! Wow! Eszméletlenül szórakoztató volt a Why Women Kill első évada, évek óta nem láttam olyan sorozatot, amit ennyire élveztem volna. Zseniálisan vegyítik benne a kapcsolati és személyes drámákat, a humort, a játékosságot, emellett elgondolkodtató is tudott lenni. Ha csak azt nézzük, hogy a '60-as évektől napjainkig hogyan változtak meg a női szerepek, akkor már önmagában ezzel a témával ki lehetne tölteni egy sorozatévadot (vagy egy komplett szériát), a Why Women Killben pedig csak sokadlagos rétegként jelenik meg. Szóval még kordokumentumként is megállja a helyét a sorozat dacára annak, hogy mindhárom korból az extremitást ragadja meg.

Először féltem, hogy nehéz lesz kiigazodni a 3 idősíkon, de szerencsére nagyon jól követhetők az események és az egyik korból a másikba való átmenetek is kreatívan lettek megoldva. A főcímről nem is beszélve! Abszolút illik a sorozathoz. A díszletek, a ruhák, a frizurák, a zenék és a képi világ pedig gondoskodnak arról, hogy minden elemében visszaadják az adott korszak hangulatát. 

A karakterek szintén nagyon jók voltak, majdnem mindenkit meg lehetett kedvelni valami miatt. Akit pedig nem, nos, annak is megvolt az oka. Sheila szövegeit imádtam, Aprillel sem volt bajom, Beth Ann és Simone pedig érdekes karakterfejlődésen mentek keresztül. Egyedül Taylor és Eli helyzetével nem tudtam 100%-ig azonosulni, ugyanakkor a leghidegrázósabb pillanatokat az ő történetszáluk hozta. A színészi alakítások is egytől egyig fantasztikusak: Lucy Liu (Simone) lubickolt ebben a szerepben, Ginnifer Goodwin (Beth Ann) érzelmek széles skáláját mutatta meg és Jack Davenportot (Karl) is jó volt újra sorozatban látni - őt anno a Couplingban kedveltem meg. 

A zárásban nagyon szépen összeértek a szálak és meglepő fordulato(ka)t is tartogatott a finálé. A sorozat forgatókönyvét amúgy ugyanaz a Marc Cherry jegyzi, akinek a Született feleségeket is köszönhetjük, úgyhogy nem véletlen a két sorozat közötti hasonlóság. A Why Women Kill első évada mindenesetre parádés lett; látszik, hogy alaposan átgondolt és kidolgozott koncepció van mögötte, és a megvalósításra sem lehet panasz. Jöhet azonnal a folytatás, ugyanis második évad is készült a sorozatból. 

Értékelés: 10/10

La sociedad de la nieve - A hó társadalma (2023)

1972. október 13. Egy csapat uruguayi baseballjátékos repülőgépe lezuhant az Andok csúcsai között. A túlélők dacolva a hideggel, a hóval, az éhséggel és a napról napra fogyó erejükkel összefognak és az életüket egymásra bízva megpróbálnak hazajutni. 

Igaz történeten alapul a film, ráadásul 1993-ban már készült egy feldolgozás Életben maradtak címmel, de én azt nem láttam, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom. De nagy valószínűséggel ugyanazok az elemek jelennek meg benne, mint a 2023-as változatban. Bárhogy is legyen, egy túlélő-filmmel van dolgunk és bár ismertem a háttérsztorit, egy percig sem unatkoztam a film alatt. Pedig nem egy rövid alkotásról van szó, sőt. 

A film elején csak a szereplők neve hangzik el, arcot nem igazán lehet hozzájuk társítani. Az egyedüli kivétel Numa Turcatti, az eseményeket tulajdonképpen az ő nézőpontjából követjük végig. A többi szereplőt csak a repülőgép lezuhanása után ismerjük meg, bár a legtöbbjük neve nem maradt emlékezetes számomra. És mégis kötődni lehet az életben maradt csapattagokhoz, az operatőri munkának köszönhetően szinte a bőrünkön érezzük a repülőgép becsapódását, a sebesüléseket, majd a dermesztő hideget és kilátástalanságot. 

Mai szemmel nézve is borzasztóak a körülmények, a szereplőknek tényleg csak az egymásba vetett hit jelenti a reményt a túlélésre. A bajt tetézi az, hogy a rádió nem működik és ugye a '70-es években nem volt még mobiltelefon és internet, szóval a segítségkérés gyakorlatilag lehetetlen. Az Andok havas csúcsai sem könnyítik meg a helyzetüket és a film nagyon szépen ábrázolja a világtól való elszigeteltséget és a természeti elemeknek való kitettséget. 

A cím egy kicsit megtévesztő - a dátum megemlítéséig én simán azt hittem, hogy ez egy eszkimókról szóló mozi lesz -, de végülis van benne logika. Furcsa, de a film közben nekem a nyáron olvasott Elveszettek jutott az eszembe, de akár a Lostot is hozhatnám példaként. A repülőgép-szerencsétlenség mindegyikben közös, az viszont nem mindegy, hogy hol is zuhan le a gép. Egy trópusi szigeten nyilván nem a hideg ellen kell védekezni és az éhenhalásra is kisebb az esély. Helyszíntől függetlenül viszont elkerülhetetlen, hogy ne alakuljon ki egy mikrotársadalom. Emiatt lassan, de biztosan Numáék csapatában is kialakul, hogy ki miért lesz felelős és ezzel hogyan tudja segíteni a közösséget. 

A valós alapok miatt tudható, hogyan végződik a film, mégis lehet izgulni a szereplőkért. Hogy ne fagyjanak halálra, hogy éljék meg a következő napot, hogy ne fogyjon el az élelem, hogy sikerrel járjanak, amikor elindulnak kvázi szerencsét próbálni. Bár tudjuk azt, hogy mi segíti a túlélők életben maradását, a film nem a kannibalizmusra fókuszál, hanem a kitartásra, az összetartozásra és a reményre. És ez nagyon nagy pozitívum. 

Hiába hozza ez a film a túlélő-filmek minden sablonját, egyszerűen tökéletesen működik benne minden. A színészi játék, a dráma, a felvetett morális kérdések, a narráció, a tempó, a fényképezés, a zene... messze felülmúlta ez a film azt, amit előzetesen vártam tőle. 

Értékelés: 10/10

Szaszkó Gabriella: A cukorkagyűjtés

Fülszöveg: Halloween, öt fiatal, egy tragikus haláleset.
Cape Codot idén halloweenkor meglátogatja a halál, amikor is a csendes tengerparti kisvárosban minden szülő rémálma valóra válik, miután egy kisfiút cukorkával mérgeznek meg.
Emma Hamilton egy év után költözik haza Bostonból alkoholista apjához, ahol alig várja, hogy viszontláthassa régi barátait, ám a kisvárosban semmi sem ugyanolyan már, mint amit maga mögött hagyott. És arra sincs felkészülve, hogy a barátai is más szemmel néznek rá.
Halloweenkor pedig minden megváltozik, amikor három tizenkét éves titokban Chatham legbajosabb utcájába igyekszik rendbontás céljából. A fiúk esti szórakozása azonban tragédiába torkollik, miután egyikük meghal egy mérgezett cukorkától. Az egész kisváros megdermed, a haláleset felhozza a mélyben megbúvó problémákat.
A fiatal csapat pedig nyomozásra készül, amivel egyre mélyebbre merülnek el a város bugyraiban. De vajon meg lehet-e úszni a titkok feltárását sérülések nélkül? 

Szerettem volna egy Halloween idején játszódó könyvet olvasni, ezért nem volt kérdés, hogy Szaszkó Gabi tavaly megjelent regényét választom. Pontosabban ifjúsági regényét, hiszen a szereplők kamaszok különböző élethelyzetekkel. 

És mégis! Szerintem bátran ajánlható az idősebb korosztálynak, nekem felnőttként legalábbis nagyon jó élmény volt ennek a könyvnek az olvasása. Egyrészt: nagyon hangulatos az egész mű, az Áfonya utcai halloweeni csínytevések, a novemberi szürkeség, köd és eső, vagy a szereplők által megélt élethelyzetek maximálisan átjöttek az oldalakon. Olvasás közben nagyon sokszor úgy éreztem, mintha én is a kis csapat része lennék és velük együtt élném meg a történéseket. Másrészt: bár a főszereplők tinik, a koruknak megfelelően vannak kezelve. Nincsenek becézve vagy lekicsinyelve, a problémáik is teljesen valósak és életszerűek. Az írónő ugyanis a gyerekeken keresztül rengeteg társadalmi problémát érint - alkoholizmus, drog, házassági és családi válságok, morális és anyagi lecsúszás, szexuális bántalmazás, hogy csak a legfontosabbakat említsem -, és el is viszi őket a falig. 

Mindezt behálózza a krimiszál, hiszen Chathamben meghal egy fiú a halloweeni cukorkagyűjtés után, ami felforgatja a város életét. A gyilkos utáni nyomozás azonnal megkezdődik és nem várt izgalmakat tartogat a kamaszoknak, akiknek egyébként a gyilkos utáni hajsza nélkül sem unalmas az életük. Emma hazatérésével ugyanis alapjaiban változik meg a Sam - Ed - Emma alkotta baráti trió dinamikája. Ezt is abszolút hihetően és életszagúan mutatja be az írónő, a felvázolt helyzeteket sehol nem éreztem erőltetettnek. Sőt, nekem az egész könyv olyan volt, mintha útmutatót adna a tinédzserekhez a könnyebb megértés érdekében, bepillantást engedve azokba a szituációkba és traumákba, amik éppen foglalkoztatják ezt a korosztályt. 

Nagyon jók a karakterek, és a szerző a negatív tulajdonságaikat is ugyanúgy megmutatja, mint a pozitívakat. A tinik nagyon szerethetőek voltak, a szülők viselkedése viszont rettentően dühített. Hihetetlen, mennyire nem foglalkoznak a gyerekeikkel és éles helyzetben is a kamaszok hoznak racionális döntéseket.

Összességében nagyon tetszett Szaszkó Gabi regénye és bár imádom a krimiket, ebben a regényben sokkal jobban lekötött a kamaszok sorsa, mint a gyilkos személyének és motivációjának kiderítése. Számomra A cukorkagyűjtés tökéletes halloweeni olvasmány volt, remekül hozta azt az őszies, borzongató hangulatot, amit vártam tőle. És teljesen véletlenül még a NIOK novemberi témájához is illik, hiszen a szerző még nem múlt el 40 éves.