Holly Williams: A szerelem ideje

Fülszöveg: Egy ​kapcsolat története három különböző időpontban: mi történne, ha ugyanaz a pár találkozna az 1940-es, 1960-as és 1980-as években?
Amikor Violet és Albert először találkoznak, mindig 20 évesek. Az adott generációt meghatározó pillanatokban jönnek össze. A háború utáni Nagy-Britannia és a jóléti állam megalapítása, a progresszív és pszichedelikus ’60-as évek vége, és a reményteli ’80-as évek acid house-szal és az ecstasy forradalommal. A nagy változások nagyon különböző korszakaiban szeretnek egymásba, és a könyv minden részében kapcsolatuk új szakaszára helyezik a hangsúlyt. 

Elég régóta várt olvasásra Holly Williams regénye, a témája miatt mindenképpen februárban szerettem volna sort keríteni rá. Borító és fülszöveg alapján érdekesnek tűnt a történet, úgyhogy nagy lendülettel kezdtem neki a könyvnek. 

Három különböző évtized, három különböző szerelem - ugyanaz a pár. Tulajdonképpen ez a könyv is a "mi lett volna, ha..." ötlet köré szerveződik, emiatt sok ponton hasonlít Laura Barnett: Variációk egy párra c. könyvére. Csak most nincsenek olyan nagy ugrások az idősíkok között, ezáltal az események is könnyebben követhetők. Ez mindenképpen pozitívuma ennek a regénynek. Az is tetszett, hogy mindegyik évtizedről kapunk egy történelmi tablót, ami azt is magával hozza, hogy a szereplőknek más-más élethelyzettel kell megküzdeniük. Még a becenevük is aszerint változik, hogy éppen melyik korban vagyunk. 

A három évtized közül nekem a '40-es évek tetszettek a legjobban, azt éreztem a leginkább valóságosnak. Sokadik példája volt annak, hogy hová vezet az, ha nem kommunikálnak egymással a szereplők. A másik kettő nagyon távol állt tőlem, a hippikorszakkal egyáltalán nem tudtam azonosulni és a szereplők is kifejezetten zavartak. A '80-as évek eseményeit pedig egyszerre éreztem elnyújtottnak és összecsapottnak. A befejezésből semmi nem derül ki, akár ki is lehetett volna hagyni, annyira nem tesz hozzá a történethez. 

Szóval összességében felemás véleménnyel vagyok erről a könyvről. Nem volt rossz, ugyanakkor sokszor untattak az események és úgy tűnt, hogy egy helyben állnak a főszereplők. Még drukkolni sem kellett Violetnek és Albertnek, mert mindhárom történet az ő szerelmüket meséli el és evidens, hogy egymás mellett képzelik el az életüket. Úgyhogy A szerelem ideje részemről sajnos csak egy egyszer olvasós történet, mert vannak jobbak is ebben a műfajban.

Sarah Turner: Stepping up - Beth felnő

Fülszöveg: Eddig senkinek nem kellett gondját viselnie.
Ezentúl másképp lesz.
Beth soha semmit nem csinált huzamosabb ideig. Össze se tudná számolni, hány munkahelyen mondott fel, hány pasival szakított, és még mindig a régi gyerekszobájában alszik. Nem mintha ne próbált volna felnőni, de eddig egyetlen kötelességét sikerült csak menetrendszerűen teljesíteni: péntek este mindig ott ül a kocsmában.
Aztán egy reggelen tótágast áll a világa – egy kimondhatatlan tragédia nyomán ott találja magát a tinédzser unokahúga és a bölcsödés unokaöccse mellett. Beth lesz a gyámjuk, és ezzel kezdetét veszi valami, ami a lány számára egészen ismeretlen: plüsselefántok és lefekvés előtti mesék. Még soha nem vállalt felelősséget senkiért – nem kell hozzá sok, hogy úgy érezze, ezt az egészet nem neki találták ki.
Mi van, ha egyszerűen alkalmatlan? Beth megmakacsolja magát. Most az egyszer nem adja fel. Ideje helyt állni.

Még a NIOK januári témájához - Egy könyv, amely változásra sarkall - kezdtem el olvasni Sarah Turner regényét, aminek a befejezése februárra csúszott át. Előzetesen egy olyan könyvre számítottam, amelynek központjában a változás, egy fejlődéstörténet áll. Ez maximálisan teljesül Sarak Turner regényében, ugyanakkor ennél jóval többről is szól a Stepping up. 

Mamahotel, Pán Péter szindróma... manapság mindkét fogalmat használják ugyanarra a jelenségre: a már felnőtt gyerek továbbra is a szüleivel él és bár munkahellyel, önálló fizetéssel rendelkezik, továbbra is élvezi a szülők által biztosított, felelősségmentes kényelmet. A 31 éves Beth életére tökéletesen igaz ez a leírás. Amikor megismerjük őt, akkor épp a sokadik munkahelyén készül felmondani, szabadidejét pedig kocsmázással tölti a gyerekkori legjobb barátja társaságában. Ebben az élethelyzetben éri őt a családi tragédia és kell gondoskodnia az unokatestvéreiről. 

Beth helyzetét teljes mértékben át tudtam érezni, a veszteség és annak feldolgozása - mert mind a gyerekek, mind Beth szülei, mind maga Beth másképpen dolgozza fel a történteket - adja a történet gerincét. Ez a regény legerősebb szála, ezt éreztem a legjobban kidolgozottnak. Tetszett a sok nézőpontból bemutatott szülő-gyerek helyzet és hogy Beth hogyan küzd meg egy-egy váratlan nehézséggel. Albert szereplése nagyon jót tett a történetnek, szívmelengető volt az a törődés, ahogyan bevonták őt az eseményekbe és nem hagyták magára. Ted végtelenül cuki volt és Pollyt is sikerült megkedvelnem a történet végére. 

A szerelmi szál viszont már kevésbé tetszett. Nagyon hosszú és elnyújtott volt a Jorival való szerelmi huzavona és sokszor Beth tetteit sem igazán értettem (pl. részeges sms-ek írása). Az első perctől egyértelmű, hová fog kifutni a kettőjük kapcsolata, ennek ellenére mindketten kerülik az érett, felnőttekhez méltó kommunikációt. Néhány fordulatot simán ki lehetett volna hagyni, mert bár nem esett túlzásokba az írónő, én sokszor helykitöltésnek éreztem azokat a köröket, amiket hol Beth, hol pedig Jori futott le. Miközben a kórházi szál a levegőben maradt, pedig nagyon vártam annak a kimenetelét. 

Nem volt rossz olvasmány a Stepping up, meg tudta adni azt a lendületet, amire évkezdéskor szüksége van az embernek.