Korfu, a görög édenkert

Két éve Zakynthoson pihentem ki az év fáradalmait és mivel akkor elvarázsolt a csodálatosan kék Jón-tenger, szerettem volna egy másik szigetet is felkeresni. Így esett a választásom Korfura, ahol egy hetet töltöttem el. Mivel késő éjjel érkeztem meg a szállásra, csak másnap tudtam elkezdeni a sziget felfedezését. 

Porto Timoni 

Két dolog tűnt fel azonnal: 1. Korfu gyönyörű zöld. Ahol nincsenek települések és utak, ott dús, buja erdők vannak. 2. Korfu sokkal nagyobb, mint gondoltam, gyalog esélytelen végigjárni. Szerencsére ez a probléma könnyen orvosolható, ugyanis lehet autót bérelni és buszok is közlekednek, amikkel szinte az egész sziget bejárható. Ipsoson volt a szállásom, ezért onnan a 7-es busszal be is tudtam menni a fővárosba. Mivel Korfu rengeteg látnivalóval büszkélkedhet, napra pontosan megterveztem, mikor mit szeretnék megnézni. 

Kerkyra belvárosa

Elsőként Paxos és Antipaxos szigetét látogattam meg. Mindkét helyre hajóval lehet eljutni, útközben pedig lehetett csobbanni a valószínűtlenül kék tengerben. A két kis szigetecske szép volt, Paxos igazi nyüzsgő turistaparadicsom. Mivel ez a program nem fedte le az egész napot, Korfu fővárosában - görögül Kerkyra - is tettem egy hosszabb sétát. A tengerparti rész nagyon szép, a régi épületek és villák Olaszországra (Velence és Trieszt környéke) emlékeztettek. Sissi kastélyába felújítás miatt nem lehetett bemenni, de a város többi része bőven kárpótolt. Kerkyra nem nagy, mégis egy teljes napra elegendő látnivalót nyújt. 

szélmalom Kerkyra kikötőjében

Korfu homokos partjai közül Glyfadat néztem meg először. A türkizkék tenger az aranyszínű homokkal úgy nézett ki, mint egy trópusi sziget, úgyhogy már a látványért megérte ott strandolni. És ha valaki igazán szépet akar látni, akkor Paleokastritsát semmiképpen ne hagyja ki! Ez a település igazi meglepetés volt, ugyanis az a kilátópont, amit kerestem, nem volt jelezve táblával. Az tűnt fel, hogy az autók mind egy irányba mennek. Követtem őket és egy szerpentinen végigmenve feljutottam egy kisebb hegyre, aminek a tetején volt egy monostor és két kilátópont. Onnan fantasztikus látvány tárult elém. Képeslapra illő táj csodálatos színben pompázó tengerrel és dombokkal. 

Paleokastritsa 

Egy újabb hajókirándulás során Sivotát is feldeztem. Ez egy apró falucska a görög félszigeten és bár a település nem volt túl izgalmas, az odavezető út sokkal jobban tetszett. Ugyanis végre láttam delfineket! Nekem ez az élmény eddig kimaradt, pedig már sokszor jártam tengernél. Hajóroncsot is láttam közelről, ami ugyan nem olyan híres, mint a Navajo-öbölben lévő, mégis jól illett a homokos tengerparthoz. 

hajóroncs

Az egy hét alatt a legjobban a Porto Timonit szerettem volna megnézni, de a korfui tömegközlekedés igyekezett ezt megnehezíteni. Alapvetően kétféle módon lehet eljutni oda: az egyik opció az Agios Georgios Pagonon keresztüli megközelítés (ide megy busz, de abszolút nem turistabarát menetrenddel), a másik opció Sidari (közlekedés szempontjából jobb, de messze van). Sidariban megnéztem a Canal D'Amourt, amitől én egy kicsit többet vártam. Félreértés ne essék, nagyon szép volt, de több homokkő sziklára számítottam. 

Glyfada homokos tengerpartja

A következő úticélom Afionas volt, ami Sidaritól kb. 10 kilométerre van. Nos, megfelelő tömegközlekedés nélkül úgy döntöttem, hogy ezt a távot én gyalog teszem meg. Elég jó kondiban vagyok, a 10 kilométer séta nem jelentett nagy kihívást, a 40 fokos hőséggel már nehezebb volt megküzdeni. Két és fél óra alatt így is sikerült teljesítenem az utat (ami szerintem teljesen jó tempó), így Afionasban is tudtam nézelődni. Az eddig látott korfui falvak közül ez tetszett a legjobban: a kőházaknak és a színes virágoknak köszönhetően igazi kis ékszerdoboz. 

hajókázás közben

Afionasból még egy kis séta várt rám Porto Timonihoz. A földes és köves ösvény egyáltalán nem könnyű terep (túracipő erősen ajánlott ide!), de a kilátópontról nyíló látvány mindenért kárpótolt. A keskeny földsávval elválasztott két öböl mindkét részén lehet strandolni és élvezni a csodálatos tengert. Korfu természeti látványosságai közül egyértelműen ez tetszett a legjobban. 

napfelkelte Ipsoson

Az egy hét sajnos kevés volt ahhoz, hogy mindent megnézzek a szigeten. Úgyhogy valamikor még biztosan visszajövök, hogy Korfu északi és déli részét is láthassam. 

Érdekességek: 
- A csapvíz itt sem iható, de a falvakban, városokban egymás után vannak a szupermarketek, ahol beszerezhető ásványvíz. 
- Korfu jellegzetes citrusféléje a kumkvat, vagy más néven törpemandarin. Önmagában is finom, ízre olyan, mintha az ember egyszerre enne mandarint és citromot. A sziget számos pontján árulják kandírozott formában, de lekvárt is készítenek belőle. Mindegyiket érdemes megkóstolni. 
- A porto timonis kirándulás után lekéstem a fővárosba menő utolsó buszt, ezért taxit kellett hívnom. A taxisofőr nagyon kedves volt és egy csomó érdekességet mesélt Korfuról. Például azt, hogy a szigeten a méz és az olívaolaj mellett sört is készítenek. És hogy ha legközelebb a szigeten járok, akkor érdemes felmenni Korfu legmagasabb pontjára is, amely a Pantokrator-hegyen van. Tiszta időben még Albánia partját is látni lehet onnan. 
- A buszok menetrendjét elég pontosan tartják és a jegyárak is elég korrektek. Mind a fővárosba menő, mind a távolsági buszokon van jegyellenőr. 
- Siestát nem tartanak a szigeten, de vasárnap nagyon sok üzlet zárva tart.
- A sok szép látnivaló mellett elszomorított, mennyi helyen van szemét. Még a turisták által nehezebben megközelíthető helyeken is halomban állnak a műanyag flakonok és egyéb hulladékok.  

Napsütéses Toszkána

Bár ezt az évet egy velencei utazással kezdtem, nyáron mindenképpen szerettem volna eljutni Olaszországba. Mégpedig egy olyan régióba, ahol eddig még nem jártam: Toszkánába. A filmekből ismert dombokkal, villákkal és ciprusfákkal tarkított táj mindig is vonzott, emellett Firenzét és Sienát is szerettem volna élőben látni. Hangolódásképpen újranéztem a Napsütötte Toszkánát, mert ez az egyik kedvenc, Olaszországban játszódó filmem. A szállás Montecatini Termében volt, az utazás minden helyszínét innen kerestük fel. 

Firenzei városkép

Programcsere miatt elsőként Sienába látogattunk el, ami már az első pillanattól elvarázsolt. A vörösesbarna téglás épületek, a gyönyörű templomok és a szűk sikátorok között járva úgy éreztem, mintha visszautaztam volna az időben és a gótikus Itáliában kötöttem volna ki. Siena sokkal szebb, mint gondoltam, az óváros minden pontján láttam valamit, ami megragadta a figyelmemet: egy épületrészletet, egy szobrot, vagy éppen épületeket összekötő boltívek. De ami igazán lenyűgözött, az a dóm (olaszul: Cattedrale di Santa Maria Assunta). Kívülről is impozáns, de belül egyszerűen meseszép. Egy márványból alkotott csoda. 

Siena, Piazza del Campo

A Piazza del Campo, Siena ikonikus főtere sem maradhatott ki. A tér hatalmas, lovas versenyeket is rendeznek itt. A 40 fokos kánikulában csak a teret körülvevő épületek nyújtottak árnyékot, ami egy kicsit megnehezítette a városnézést. Cserébe isteni finom fagyit lehetett a harangtorony mellett enni. Ha arra jártok, az őszibarackfagyit ne hagyjátok ki! Sienától nem messze található Monteriggioni, ami gyakorlatilag egy épen maradt középkori vár, melynek falai között egy kis falucska terül el. 

Firenze, Ponte Vecchio

Az út során természetesen Firenzébe is ellátogattunk. Nem véletlenül nevezik a várost az itáliai művészetek bölcsőjének, ugyanis annyi a szebbnél szebb látnivaló, hogy egy hónap is kevés lenne mindet megnézni. Sajnos itt csak egy napot tudtunk eltölteni, emiatt csak a Ponte Vecchio, a Cattedrale Santa Maria del Fiore, a Palazzo Vecchio, a Chiesa di Santa Croce és az Uffizi képtár fért bele az időbe. Gyönyörű volt mindegyik, nem tudnék egy kedvencet választani. Talán az Uffizi képtár okozta a legnagyobb meglepetést, ugyanis a sok turista ellenére minden festményt nyugodt körülmények között meg lehetett nézni. Nem löktek fel percenként a tolakodó csoportok, mint tavaly Franciaországban. És persze fantasztikus volt látni a középkor és a reneszánsz nagy művészeinek alkotását élőben. A festményeket amúgy folyamatosan restaurálják, ezért úgy néznek ki, mintha most készültek volna. 

Pisa, Ferde torony

Ha már Toszkána, akkor Pisát is meg kell említenem. A Csodák terén mind a négy híres épület megtalálható (Ferde torony, dóm, Szent János keresztelőkápolna és a Camposanto temető), a tér körüli várfalról nagyon szépen lehet látni mindegyiket. Ezeken kívül viszont más látnivaló nincs a városban, úgyhogy Pisát elhagyva Lucca volt a következő állomásunk. Lucca már több látványossággal rendelkezik, nem is tudtuk mindet megnézni, mindenesetre nagyon hangulatos és szép városként maradt meg bennem. 

Lucca

A megelevenedő középkor szép példája Volterra is, ami etruszk alapokra épült. A város híres az alabástromról, érdekes volt látni, mennyi használati tárgyat készítenek belőle. Tettünk egy rövid sétát a belvárosban, majd indultunk is tovább San Gimignanoba. Nagyon tetszett a lakótornyokkal tarkított város, a legmagasabb toronyba fel is mentem, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környékre. 

San Gimignano főtere, háttérben a lakótornyokkal

Egy kirándulás erejéig a szomszédos tartományt, Liguriát is felkerestük, ugyanis a Cinque Terre is szerepelt a programok között. La Speziából indult vonat, úgyhogy az olasz vasútból is kaptunk egy kis ízelítőt. A vonat modern volt, csendes, gyors, tiszta és pontos. Riomaggiorénál aztán átszálltunk hajóra és az öt város közül kettőben (Monterosso és Vernazza) töltöttünk el hosszabb időt. Vonattal egyébként mind az öt város össze van kötve, így akár a szárazföldről indulva is meg lehet őket nézni. Mindegyik város egy kicsit más, de a színes házak és a gyönyörű tengerpart mindegyikre jellemző. 

Cinque Terre, Riomaggiore

A dimbes-dombos toszkán tájjal szintén nem tudtam betelni, az egész régió - beleértve a településeket és a természetet - pontosan olyan, amilyennek az útikönyvek mutatják. Nagyon belopta magát Toszkána a szívembe és bőven tartogat még olyan látnivalókat, amelyek most idő hiányában nem tudtunk megnézni (pl. Arezzo, Livorno, Pistoia városa). 

Érdekességek: 
- Az idei aszály sajnos Olaszországot sem kímélte. Az út során rengeteg kiszáradt folyót láttunk, a Póban sok helyen alig volt víz. És bár Olaszország mediterrán országnak számít, azért a 42 fokos hőmérséklet északon így is rendkívülinek számít. 25 éve még Nápolyban sem volt ennyire meleg, pedig az sokkal délebbre fekszik. 
- A városnézésekhez mindenképpen kényelmes cipő javasolt. Az óvárosokban sok a macskaköves útszakasz és ugyan a látnivalók nincsenek nagy távolságra egymástól, elég sokat kell gyalogolni. 
- A legtöbb helyen a belvárosokból ki vannak tiltva az autók. Az egyedüli kivétel Firenze, ahol tényleg folyamatosan figyelni kell, hogy mikor jön egy terjedelmes autó (egészen elképesztő, mennyi hatalmas BMW próbált a szűk utcákban manőverezni), ami elől szó szerint el kell ugrani. Firenzében egyébként a zsebtolvajok száma is magas, az Uffizitól nem messze pont láttuk azt, amikor járókelők próbáltak elkapni egy tolvajt.  

Nine Bodies in a Mexican Morgue - 1. évad

2025-ben futott ez a brit sorozat, hozzám viszont csak idén jutott el. Egy évad készült belőle 6 epizóddal, a készítő pedig az az Anthony Horowitz, aki a Magpie Murderst is jegyzi. A címből adódóan elkerülhetetlen az Agatha Christie örökbecsű krimijéhez való hasonlítás, hiszen gyakorlatilag ebben a sorozatban is hasonló történetre lehet számítani. 

Valahol a mexikói dzsungelben lezuhan egy repülőgép, aminek az áldozatai egy hullaházba kerülnek. A pilótával és a légiutas kísérővel együtt tíz utas tartózkodott a fedélzeten, de csak kilenc holttest kerül elő. Ki a tizedik ember, aki meggyilkolta a túlélőket? És vajon miért végzett velük? Mindez az évad folyamán derül ki flashbackek segítségével. Tulajdonképpen a múlt eseményeit látjuk időrendi sorrendben, választ kapva ezzel a felmerült kérdésekre. 

A nyitórész szépen felvázolja az alaphelyzetet és megágyaz a folytatásnak. A szereplők eleinte ódzkodnak a bemutatkozástól, de azért a nevüket megtudjuk. Egyszerű, rövid nevekkel dolgozik a sorozat, így szerencsére nem nehéz követni, hogy ki kicsoda. Természetesen vannak titkolózók, akik rögtön felkeltették a gyanúmat, mindenesetre a stewardess és a pilóta halálát a zuhanás következményeként könyveli el a csapat. 

A második résztől aztán kezdenek felgyorsulni az események. Eltűnik az ivóvízből, az ételből, a gyógyszerből, emiatt a túlélők egyre kevésbé bíznak meg egymásban. És egyre több nyomot találnak arra vonatkozóan, hogy gyilkos van közöttük. A legizgalmasabb nyilván az a helyzet volt, amikor már csak három szereplő volt életben. A halálnemek elég változatosak és bár próbáltam kitalálni, hogy ki lehet a tettes, nem sikerült rájönnöm az elkövetőre. Pontosabban nem akartam elhinni, hogy az a bizonyos illető végzett a többiekkel, ugyanis direkt támpontot nem ad a sorozat. Egyetlen apró jelenet van, ami segít a megfejtésben és ezt is csak akkor vettem észre, amikor másodszorra is megnéztem a sorozatot. 

Sztori szempontjából elég alaposan kidolgozott a sorozat és igazán a fináléban nyer értelmet minden. A gyilkos kiléte is ekkor lesz 100%-osan egyértelmű és persze az is kiderül, hogy hogyan és miért gyilkolt. Arra azért kíváncsi lettem volna, honnan szerezte a kapucnis ruhát és hová rejtette napközben. Hozott váratlan fordulatot az epizód - a hihetetlenül csillogó napszemüvegen jót mosolyogtam -, de az utolsó jelenetek tükrében én elégedett vagyok a befejezéssel. 

A hangulat remek, végig tapintható a feszültség a szereplők között. A zuhanást követően egyértelműen bizalmatlanok, mindenki a saját feje után akar menni, senki nem akar csapatvezető lenni és persze elkövetik azokat a hibákat, amiket aztán a gyilkos ügyesen kihasznál. A helyszín miatt egyébként a Lostra is emlékeztetett ez a sorozat, csak ezúttal semmilyen misztikus elemet nem kapunk. Nagyon tetszett az is, ahogyan a halottakat számolta a sorozat. Agatha Christie-nél viaszbábuk voltak, itt feketével áthúzott, piros színű emberalakok. 

A szereplők közül csak a motelhálózatot működtető Lisa - Travis páros volt antipatikus, a többiek nagyjából úgy viselkedtek, ahogy egy ilyen helyzetben várható. Fokozatosan ismerjük meg őket, Rapidóról még egy kis háttértörténetet is kapunk. Sonját és Zacket kedveltem a legjobban, az ő sorsuk érdekelt a leginkább. Kevint nagyon súlytalannak éreztem az elején, úgy tűnt, hogy ő csak sodródni akar az árral. Amy és Dan szintén kapott egy kis mellékszálat, úgyhogy valamennyire a CBZ51-es járat minden utasát megismerhettük a hat epizód alatt. 

Összességében beváltotta a sorozat a hozzá fűzött reményeimet. A műfaj sajátosságait egytől egyig hozza és a záró epizódnak köszönhetően egy kerek történetté áll össze. Kellemes kikapcsolódás volt a Nine bodies..., még a kisebb-nagyobb hibák sem voltak annyira zavaróak. 

Értékelés: 7.5/10 

El Método - A Grönholm-módszer (2005)

Pályázatot írnak ki a multinacionális cég vezetői posztjára. A jelölteket összehívják a válogatási folyamat utolsó állomására. Miközben Madrid utcáin globalizáció-ellenes tüntetés zajlik, bent is egyre feszültebb a légkör. A csoportban mindenki potenciális ellenfél. Az utolsó feladat, hogy az amerikai Grönholm-módszer segítségével felmérjék saját tehetségüket. Egymással szembeállítva őket, versenyhelyzetet szimulálnak, melynek megoldása során a jelentkezőkről lehull az álarc, kiderül, hogy kiben mi lakozik. 

A nemrég látott Examnél már megemlítettem ezt az argentin-spanyol-olasz koprodukcióban készült filmet, ugyanis az alaphelyzet mindkettőnél ugyanaz: néhány embernek kell egy zárt térben megküzdenie egy vállalati pozícióért. Ebben a filmben konkrét feladatokat kell megoldaniuk a jelentkezőknek és valaki mindegyik kör után kiesik. A módszerek egyre durvábbak lesznek, csakúgy, mint a versenyzők gátlástalansága. 

 

Nem rossz film az El método, de nekem egyértelműen az Exam tetszett jobban. Abban tényleg azt éreztem, hogy van tétje a megmérettetésnek, míg itt szinte semmi nem derül ki sem a cégről, sem a munkáról. A kiválasztási folyamat is nagyon elhúzódik: a jelöltek egy teljes napot eltöltenek egymás kigolyózásával, a Vizsgánál pedig mindössze 80 perc alatt eldől, hogy ki kapja meg az állást. 

A film első órája remek, ötletesek a feladatok és klassz volt látni, hogyan dolgoznak össze a szereplők, miközben mindegyikük a saját céljáért küzd. Az ebédszünet után viszont nagyon leült a film, úgy tűnt, mintha már a jelölteknek sem lenne kedvük a folytatáshoz. A labdás feladat szerintem borzasztó volt és ott jött elő a leginkább az, hogy a nyolc emberből azok jártak igazán jól, akik nem jutottak el az utolsó fordulóig. 

A film végén persze kiderül, hogy ki lesz a cég új dolgozója és azt is megtudjuk, hogy mit is jelent a Grönholm-módszer. Pszichológiai és HR-es szempontból is érdekes volt a film, de lehetett volna rövidebb és feszesebb tempójú, hogy a kezdeti izgalom és lendület a film végéig megmaradjon. 

Értékelés: 7/10

Nine Dead (2010)

Egy fegyveres maszkos férfi elrabol kilenc idegent, akik korábban még sosem találkoztak. Azt mondja nekik, hogy minden 10. percben megöl egyet közülük, amíg rá nem jönnek, hogy milyen kapcsolat van kilencük között és miért is lettek elrabolva. 

 

Ismét egy zárt térben játszódó film, ami a tartalmával azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Szeretem az ilyen filmeket, mert nagyon jó teret ad a szereplők megismerésére. Ez kiválóan érvényesül a Nine deadben is, a kilenc ember múltja a szemünk előtt rajzolódik ki. A flashbackek száma minimális, ebben a filmben a szövegre érdemes odafigyelni. 

 

 

A cím sajnos elspoilerezi a filmet, ennek ellenére élveztem a látottakat. Meglepett, hogy a maszkos pasas tényleg betartotta azt, amit ígért és a film végére valóban kilenc holttestet kapunk. A hullák sorrendje nem volt véletlen és abszolút nem azzal az illetővel kezdett a maszkos rabló, akit én első áldozatnak gondoltam. Nagyon tetszett az, ahogyan a foglyok lassanként megnyíltak egymás előtt és folyamatosan próbálták kideríteni, hogy milyen módon kapcsolódnak egymáshoz.  

 

 

Az események kiindulását képező ügy sajnos tele volt erőltetett fordulatokkal, néhol nagyon kilógott az, hogy bizonyos események csak azért történtek meg, hogy a foglyok belepasszoljanak a nagy egészbe. Ezt leginkább az utolsó fordulatnál éreztem így. Emiatt nem is lepett meg az, hogy a foglyul ejtett kilenc ember mindegyike hozzájárult ahhoz a tragédiához, ami elkerülhető lett volna. 

 

 

A színészek közül csak Melissa Joan Hart neve volt ismerős - többek között a Melissa & Joey miatt - és ebben a filmben neki volt a legidegesítőbb karaktere. Állandóan hisztizik és ugyanazt szajkózza, emellett ő ad ki magáról használható információt utoljára - a többiek nem kis bosszúságára. Aki viszont az elején tenyérbemászó bunkónak tűnt, ő lett számomra a legracionálisabban gondolkodó szereplő. Nagy színészi alakítások nincsenek ebben a filmben, emlékezetes jelenetet sem tudok megemlíteni, emiatt ez a film egy egyszer nézős popcorn moziként fog megmaradni bennem. 

Értékelés: 6/10 

Vivarium - Vivárium (2019)

Álmaik otthonát keresve Gemma és Tom találkozik egy hóbortos ingatlanossal, aki tökéletes lakást ígér nekik: egy csendes és kényelmes helyet, amely minden igényüket kielégíti. A pár úgy dönt, megtekintik a szóban forgó családi házat, ám a környék egyforma épületeinek véget nem érő sora kissé visszaveti a lelkesedésüket. Nem is sejtik, hogy ez még a legkisebb probléma, ami rájuk vár... 

Atyaég, milyen film volt ez! Az előzetes alapján érdekesnek tűnt és bizonyos szempontból tényleg az volt, de őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e ez a film vagy sem. Az biztos, hogy nagyon egyedi lett, korábban még sosem találkoztam ennyire megosztó alkotással. Az általam olvasott vélemények felében az egekig dicsérik ezt a filmet, a nézők másik fele viszont nagyon negatívan értékelte a látottakat. 

Amitől elgondolkodtató ez a film, az az, hogy mit kezd a pár a kapott lehetőségekkel. Az otthonuk adott - bár nem olyan és nem ott található, ahol szeretnék -, mégis egyhangúan telnek a napjaik. Folyamatosan a kiutat keresik a zöld házas labirintusból és mivel mindketten másként viszonyulnak a felmerülő akadályokhoz, magányosan élik az életüket. A nő próbál kapcsolódni és alkalmazkodni a helyzethez, a pasi pedig ássa a gödröt az udvaron. Nem is igazán kommunikálnak egymással. Hosszú percek telnek el úgy, hogy semmi érdemleges nem történik a filmben. Emiatt meg tudom érteni azokat, akik unatkoztak a film alatt.

A gyerek sem javít a helyzetükön, sőt. Abszolút teherként tekintenek rá és nem is nagyon nevelik őt. A film felétől sejteni lehet, hogy mire megy ki a játék, ezért egyáltalán nem lepett meg a finálé. Sok elemében hasonlít ez a film a Szobára, csak itt jobban ki van tágítva a tér. A cím szerintem zseniális és simán párhuzamba állítható az akvárium és a terrárium szóval, de sajnos nem tudjuk meg, hogy kik mozgatják a szálakat a háttérben és mi a valódi céljuk. Csak azt látjuk, hogy a kör bezárul és minden kezdődik elölről. 

Végeredményben nem bánom, hogy másfél órát rááldoztam erre a filmre, de egész biztos, hogy nem fogom újranézni. Jó szívvel sem tudom mindenkinek ajánlani, mert még az életről is lehozza az embert az unalom és a steril környezet. 

Értékelés: 5/10  

Ruff Orsolya: Bánatos Madonna

"Túl rövid az élet ahhoz, hogy ronda pohárból igyunk." 

Fülszöveg: Vera, Kamilla és Adél a középiskola óta legjobb barátnők. Az elmúlt ötven évben jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, és immár a nyugdíjasok kissé unalmas, de legalább szabad életét élik. Egy nap azonban ez az élet a feje tetejére áll, amikor Vera véletlenül kihallgat egy beszélgetést. Valaki ugyanis szemet vetett a margitvárosi múzeum egyik legértékesebb műkincsére, a Bánatos Madonnára. És rengeteg pénzt fizetne érte. Vera és a barátnői pedig igazán tudnák mire használni azt a pénzt – ráadásul az akció némi izgalmat is csempészne az eseménytelen életükbe.
A bonyodalmak azonban csak azután kezdődnek, hogy a szobrot valóban eltulajdonítják: a rendőrség nyomozni kezd, a biztonsági őrt pár nappal később holtan találják, ráadásul a rejtélyes megbízó ismét jelentkezik, hogy volna a barátnők számára egy újabb megbízatása…

Elég sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, hiszen még az őszi Könyvfesztiválon figyeltem fel rá. Ruff Orsolyától eddig még semmit sem olvastam, a Bánatos Madonna az első felnőtteknek szóló regénye. És ez egy pillanatig nem látszik rajta. Sőt! A főszereplők 60-on túli hölgyek és a krimiszál mellett bőven kapunk betekintést ennek a korosztálynak a vágyaiba, érzéseibe és problémáiba. Az írónő nagyon szépen beleszövi a történetbe, hogy milyen megtapasztalni a láthatatlanságot és a mellőzöttséget, és hogy az élet nem ér véget a nyugdíjba vonulással. De a fő hangsúly mégiscsak a nyugdíjas barátnők nem mindennapi kalandján van. 

Pár éve már olvastam A csütörtöki nyomozóklubot, nemrég pedig a Nyugdíj projektet. A Bánatos Madonna egy kicsit ötvözi ezt a két krimit, ugyanakkor egy sajátosan egyedi történetet tár az olvasók elé. A három hölgy ugyanis egyszerre lesz bűnöző és nyomozó is. Nagyon bírtam ezt a triót, mindkét szerepben profin helytálltak. A Pista halálát övező rejtély parádésan lett megfejtve, imádtam, ahogyan a női hármas - vagyis leginkább Vera - részletesen megmagyarázta az eseményeket. 

Nagyon pörgős a cselekmény, a rövid fejezetek mindegyikében történik valami, ami további olvasásra késztet. Annyira sodortak magukkal a történések, hogy gyakorlatilag egy nap alatt végére értem a könyvnek. Rendkívül szórakoztató a stílusa, a karakterek jól kidolgozottak és szerethetőek, és még a rosszfiúk is szimpatikusan vannak ábrázolva. Remekül működik a humor, jó néhány hangosan röhögős mondatot elsütnek a szereplők. Előkerül a Tinder, a social media felületek, na és persze rengeteg süti és bor. 

Minden megvan a Bánatos Madonnában, amitől egy történet működni tud, úgyhogy kíváncsian várom, mivel rukkol elő legközelebb az írónő. 

L. Dézsi Zoltán: Halál a lakókocsiban

Fülszöveg: Az alsóörsi kempingben nyár végén már csak néhány nyaraló tartózkodik. A nyári idillt a 29 éves Várkonyi Norina halála árnyékolja be. Gyanúsított van bőven, így Varga Márk rendőr nyomozónak nincs könnyű dolga a gyilkos megtalálásában. A rendőrség mellett természetesen a kemping lakóit is fűti a kíváncsiság, hogy ki és miért végzett az áldozattal. Önkéntes segítőkből és titkokból nincs hiány, és a nyomozás is tartogat izgalmakat. 

L. Dézsi Zoltán nevével legelőször a Heti Napló Sváby Andrással c. tévéműsorban találkoztam.  Ezért is ért meglepetésként, amikor az idei Könyvhét előtt szembejött velem ez a krimi, amit már íróként jegyez. A borító még nem győzött meg arról, hogy érdemes elolvasnom a könyvet, Zajácz D. Zoltán ajánlása viszont igen. 

A könyv elején illusztrált szereplőlista fogadja az olvasót - Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra c. krimije után egyre több szerző alkalmazza ezt a technikát -, így könnyen el tudtam képzelni a szereplőket. Sőt! A könyvet több, egész oldalas rajz színesíti, ami engem a képregényekre emlékeztetett és szerintem nagyon jól passzolt a történethez. Adott neki egy kis retró hangulatot, ami a Balaton kapcsán gyakran kerül említésre. 

A sztori rendben van, az ügy kellőképpen csavaros és a szereplők is jók. Láng Szandra ugyan tényleg idegesítően bőbeszédű, de abszolút helye volt ebben a történetben. Csakúgy, mint a többieknek. Kicsit elnagyoltak a karakterek, én inkább karikatúrának éreztem őket, de ez is jól állt ennek a kriminek. A tettes személyét sikerült kitalálnom, az indíték viszont lehetett volna jobban kidolgozott, mert nagyon légből kapottnak éreztem. A kettős cameót nem igazán tudtam hová tenni, érdemben ugyanis nem vitte előre a cselekményt és Gergő jelleméhez sem járult hozzá. Az írótól viszont szép gesztus volt. 

Első kötetes debütálásként jó olvasmány volt L. Dézsi Zoltán krimije, maximálisan hozta a balatoni hangulatot, méltón foglal helyet Szlavicsek Judit és a már említett Zajácz D. Zoltán krimijei között.  

Exam - A vizsga (2009)

Zajlanak egy óriáscég felvételi vizsgái. Az utolsó körre már csak nyolcan maradtak. Végső tesztként összezárják őket egy ablaktalan szobába, és lefektetik a versenyben maradás szabályait, így a legfontosabbat is, hogy nem szabad elhagyni a szobát, mert az kizárással jár. 

Néhány éve készült már egy film ugyanezzel a címmel, de az teljesen más témát dolgozott fel. Ez a 2009-es alkotás egy állásinterjú utolsó fordulóját mutatja be. A pályázók önként vesznek részt a teszten és nagyon hamar kiderül, hogy nem egy szokványos megmérettetés vár rájuk. A zárt tér, az egyre fogyó idő és a stressz kihívás elé állítja a jelölteket, így tényleg csak a legrátermettebb személy lehet a győztes. 

A vizsga remekül hozza a Kocka-filmek hangulatát azzal a különbséggel, hogy ez a terem nem rejt csapdákat. Nekem pont ez tetszett a legjobban: itt a szereplők ugyanis magukra és egymásra vannak utalva és minden egyes szónak és cselekedetnek jelentősége van. Először azt gondoltam, hogy a csoportmunka lesz a megoldás a fő kérdésre (a való életben ugyanis vannak olyan interjúk, ahol kifejezetten ezt mérik), de hamar megdőlt a teóriám. Figyelemtesztként is kiváló a film, egy idő után azt vettem észre, hogy én is a szereplőkkel együtt gondolkodom. 

A hangulat végig feszült, minden percben történik valami, ami előrébb viszi az eseményeket. Érdekesség, hogy a cselekmény majdnem végig valós időben játszódik, azaz a jelölteknek 80 percük van a kérdés megválaszolására és a film 90%-át tényleg ez az idő tölti ki. A szereplőkről nem tudunk meg sokat, még a nevük sem derül ki. Egymást színekkel (hajszín, bőrszín) azonosítják be, ami szerintem kreatív megoldás lett. Tartogatott váratlan fordulatokat a film, ugyanakkor volt olyan esemény, amit ki tudtam következtetni. És olyan is volt, aminél a falat kapartam, hogy miért nem jut eszükbe a szereplőknek, holott evidens lenne. 

Összességében teljesen lekötött a film és el is gondolkodtatott, hogy vajon milyen lehet az a munka, amiért ennyire vérre menő harcot vívnak a jelentkezők. Ezt egyébként részben meg is válaszolja a film. Bár ez a Vizsga nem feldolgozás, sokan hasonlítják a 2005-ben készült Módszer (A Grönholm-módszer) c. filmhez. Nekem az a film kimaradt, úgyhogy előbb-utóbb pótolni fogom. 

Értékelés: 8.5/10

Daisy Garrison: Legyen mindig június

"Ez az első életre szóló tanácsom: sokkal rosszabb megbánni azt, amit nem tettél meg, mint azt, amit megtettél." 

Fülszöveg: Caplan, a suli legnépszerűbb sráca és a könyvmoly Mina harmadik óta valószínűtlen lelki társak. Egymás szomszédaiként nőttek fel a michigani Two Docks egyik zsákutcájában, és mivel mindkettejüket egyedülálló édesanya nevelte, barátságuk a gimi társadalmi kasztjain felül áll. 
Mina az évfolyamelső, a családja pedig elvárja tőle, hogy felmenőit követve a Yale-en folytassa tanulmányait; Caplan ezzel szemben nevetve hallgatja a szalagavató bálkirályára vonatkozó jóslatokat, valamint igyekszik lerázni magáról a félelmet, hogy a gimiben elérte a csúcsot, és innen már csak lefelé vezet az út. Ahogy végzős évük lassan a végéhez közeledik, a dolgok hirtelen egészen új fényben kezdenek tündökölni. Vajon mit fedeznek fel egymásban az utolsó esélyt jelentő júniusban?

Nyár elején egy könnyedebb olvasmányra vágytam, ezért ebbe a rövid, ifjúsági könyvbe kezdtem bele. A történet nem bonyolult, semmi olyat nem tartalmaz, amit ne tapasztalt volna meg egy végzős középiskolás: barátságok, társaságba való beilleszkedés, szalagavató, bálkirály és bálkirálynő választás, továbbtanulás, belső vívódások. Június lévén a szerző a középiskola utáni gondtalanságot ragadja meg, ezért is szeretnék a diákok, ha ez az időszak örökké tartana. 

Az eseményeket váltott szemszögből - Mina és Caplan nézőpontjából - követhetjük végig. Mina és Caplan, bár sok mindenben különböznek, évek óta szoros barátságban vannak egymással. A hasonló családi helyzet is közös pont az életükben. Már az első néhány oldal után sejthető, hogy a regény végére szerelmes párrá válnak, úgyhogy e tekintetben nem sok meglepetést tartogatott a könyv. Azt viszont sajnáltam, hogy ugyanazokat a köröket futják le és még akkor sem vallják be egymásnak az érzéseiket, amikor már számukra is egyértelmű, hogy a barátságnál többet éreznek egymás iránt. 

A szereplők valósághűek voltak, tényleg olyan volt a sztori, mintha visszacsöppentem volna a középiskolába. Pozitívum, hogy a mellékszereplők is szimpatikusak voltak, nem az volt az elsődleges céljuk, hogy a Mina és Caplan közé álljanak. Hollis például minden tőle telhetőt megtesz, hogy a múltban elkövetett gonoszkodásait jóvá tegye és segítse Minát. Az is tetszett, hogy a négyes minden szereplőjénél megfigyelhető jellemfejlődés, emiatt számomra ez a regény inkább a barátság mélyebb rétegeiről szólt, mint két fiatal egymásra találásáról. A könyv stílusa gördülékeny, nagyon gyorsan lehetett vele haladni. És bár könnyedséget vártam tőle, azért komolyabb témákat (pl. gyász, depresszió, bullying) is érintett.