Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Fülszöveg: "Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját  otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát. S bár Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?"

A krimiket és a fordulatos történeteket nemcsak mozgóképen, hanem könyvben is kedvelem, ezért is figyeltem fel erre a műre. Már a borítóján Agatha Christie-hez hasonlították a szerzőt, így kíváncsi voltam, vajon tényleg felér-e ez a mű a krimi nagy asszonyának alkotásaihoz. Nos, a két szerzőt nem lenne sok értelme összehasonlítani, mert mind a történetvezetésük, mind a karakterábrázolásuk más, azt viszont el kell ismernem, hogy A csütörtöki nyomozóklub nem rossz olvasmány, sőt! Könnyen követhető a cselekmény - bár az eleje kicsit döcögősen indult -, a szereplőket alaposan megismerjük és a motivációk is érthetőek.

Az egyetlen dolog, ami kevésbé tetszett, az Joyce naplószerű kitekintése, ami időről időre megszakítja az eseményeket. Az író nyilván egy kicsit személyesebbé szerette volna tenni vele a művet, de sokszor úgy éreztem, hogy feleslegesen szakítják meg ezek a monológok az események fonalát. Ráadásul az sem világos, hogy kinek írja ezeket Joyce. A lányának, Joannának? Vagy csak simán az utókornak? Véleményem szerint ezeket simán el lehetett volna hagyni, mert elég látványosan megtörték a történetvezetés dinamikáját. 

Az viszont nagy pozitívuma a műnek, hogy a szerző szépen ír benne az időskorról és azokról az emberekről, akik próbálják méltósággal viselni az idő múlását. A nyugdíjasok nyomozása tulajdonképpen jó példa arra, hogy a szereplők a lehető legteljesebben megéljék életük alkonyának napjait. Szerencsére Richard Osman nem rágja ezt lépten-nyomon az olvasók szájába, de jó néhányszor kihangsúlyozza azt, hogy Coopers Chase lakói már nem fiatalok. A krimis vonal az apró hibák és kidolgozatlanságok ellenére korrekt volt és a regény végére a szereplőket is sikerült megkedvelnem. 

Első könyves szerzőként azt mondanám, hogy Richard Osman ügyesen ötvözte a krimi karakterjegyeit a modern korral (pl. darkweb, Tinder, stb.) és a szereplők szerethetőségével. Az biztos, hogyha lesz ennek a történetnek folytatása, akkor azt biztosan el fogom majd olvasni.