Eddig nem szerepelt magyar filmről kritika a blogon, úgyhogy ideje megtörni a sort. A vizsga ajánlója nem győzött meg teljesen, de mivel zömmel pozitív véleményeket olvastam a filmről, adtam neki egy esélyt, amit egyáltalán nem bántam meg.
Meglehetősen rövid, mindössze 12 órás időtartamot ölel fel a film. 1957-ben vagyunk, amikor a zűrzavaros októberi események
után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei
közül kiben bízhat meg a jövőben. Ezért egytől-egyig próbára teszi azok
lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung
Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos
vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek
között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli
minden tettét, minden mondatát...
Mivel ahhoz a generációhoz tartozom, akik csak a történelemkönyvekből ismerik ezt a korszakot, egy kicsit dokumentumfilmként is szolgált ennek a vizsgának a bemutatása. Az atmoszférateremtés remek, az egész filmet végigkíséri a feszültség, a félelem és a ridegség. A belső terek szűkek, a bérházak folyosóin pedig szinte érezni az omló vakolatot és a dohos szagot. Az látszik, hogy alacsony a film költségvetése, de ez semmit nem von le az értékéből. A vizsga ugyanis nem akar több lenni, mint ami: egy jól felépített és tisztességesen végigvitt korrajz a szocializmus ügynökeinek világáról.
A rövid időív miatt nincs nagy lehetőség a jellemfejlődésre, de a színészek így is nagyszerű alakításokat nyújtottak. Kulka parádés, a Kulcsár Emilt megformáló Scherer Pétert pedig talán először láttam komoly (= nem vígjátéki) szerepben. Az is tetszett, hogy nemcsak a parancsokat teljesítő rendszolgákként, hanem civilekként is láthattuk ezeket az embereket, akik aggódnak a gyerekükért, vagy éppenséggel karácsonyi vacsorára igyekeznek. Jó volt a forgatókönyv és a kivitelezés, a csavarok és a "senki sem bízhat a másikban" légkör abszolút hitelesen hatottak.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése