2026. július 17., péntek

Nine Dead (2010)

Egy fegyveres maszkos férfi elrabol kilenc idegent, akik korábban még sosem találkoztak. Azt mondja nekik, hogy minden 10. percben megöl egyet közülük, amíg rá nem jönnek, hogy milyen kapcsolat van kilencük között és miért is lettek elrabolva. 
 

Ismét egy zárt térben játszódó film, ami a tartalmával azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Szeretem az ilyen filmeket, mert nagyon jó teret ad a szereplők megismerésére. Ez kiválóan érvényesül a Nine deadben is, a kilenc ember múltja a szemünk előtt rajzolódik ki. A flashbackek száma minimális, ebben a filmben a szövegre érdemes odafigyelni. 
 
 
A cím sajnos elspoilerezi a filmet, ennek ellenére élveztem a látottakat. Meglepett, hogy a maszkos pasas tényleg betartotta azt, amit ígért és a film végére valóban kilenc holttestet kapunk. A hullák sorrendje nem volt véletlen és abszolút nem azzal az illetővel kezdett a maszkos rabló, akit én első áldozatnak gondoltam. Nagyon tetszett az, ahogyan a foglyok lassanként megnyíltak egymás előtt és folyamatosan próbálták kideríteni, hogy milyen módon kapcsolódnak egymáshoz.  
 
 
Az események kiindulását képező ügy sajnos tele volt erőltetett fordulatokkal, néhol nagyon kilógott az, hogy bizonyos események csak azért történtek meg, hogy a foglyok belepasszoljanak a nagy egészbe. Ezt leginkább az utolsó fordulatnál éreztem így. Emiatt nem is lepett meg az, hogy a foglyul ejtett kilenc ember mindegyike hozzájárult ahhoz a tragédiához, ami elkerülhető lett volna. 
 
 
A színészek közül csak Melissa Joan Hart neve volt ismerős - többek között a Melissa & Joey miatt - és ebben a filmben neki volt a legidegesítőbb karaktere. Állandóan hisztizik és ugyanazt szajkózza, emellett ő ad ki magáról használható információt utoljára - a többiek nem kis bosszúságára. Aki viszont az elején tenyérbemászó bunkónak tűnt, ő lett számomra a legracionálisabban gondolkodó szereplő. Nagy színészi alakítások nincsenek ebben a filmben, emlékezetes jelenetet sem tudok megemlíteni, emiatt ez a film egy egyszer nézős popcorn moziként fog megmaradni bennem. 

Értékelés: 6/10 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése