Őszi kedvenceim

November vége van, úgyhogy ideje sorra venni az elmúlt hónapok kedvenceit. A nyári lista kimaradt, mert nem gazdagodtam emlékezetes szerzeménnyel. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

- Az ősz sem múlhatott el új növény nélkül, mert tavaly elég sok elhalálozott és szerettem volna pótolni őket. Egy Calathea Freddie-re esett a választásom és amióta megvettem, a duplájára nőtt, úgyhogy ő is jól érzi magát nálam. 

- Illatgyertya nélkül nem telhet el az ősz és idén sikerült megtalálnom a tökéleteset. A Glade többféle illatgyertyával is kijött, amik közül az almás-fahéjas és a vaníliás lett a legnagyobb kedvencem. A nagy vaníliásat és a szantálfásat utánpótlásként vettem. 

- Bár a blogon csak elvétve esett szó róla, de szeretem megtervezni a dolgokat. Évek óta használok határidőnaplót, ami jelentősen megkönnyíti a mindennapjaimat. Ezt a kék borítójú tervezőt elsősorban a mérete miatt vettem meg. Januártól ugyanis szükségem lesz egy kisebb határidőnaplóra is, amiben a munkán kívüli teendőimet szeretném számon tartani. 

- A környezettudatosságról már írtam korábban a blogon. A műanyag zacskókat és flakonokat sikeresen száműztem a háztartásomból, így eljött az ideje, hogy más területen is odafigyeljek arra, hogy kevesebb hulladék képződjön. Pont ezért örültem, hogy idén már a nevesebb márkáknál is megjelentek a mosható és újrahasznosítható sminklemosó korongok, mert ezekkel simán ki tudom váltani az eldobható vattakorongokat. Ezek a kétoldalú korongok ráadásul rendkívül puhák és kellően nagyok ahhoz, hogy ellássák a feladatukat. 

- Maradva a sminkes vonalon, szükségem volt egy új pirosítóra is. Ez a kompakt pirosító három árnyalatot tartalmaz, amik eldolgozva abszolút természetesen hatnak az arcon. És mivel keveset kell belőle felvenni az ecsetre, elég sokáig tudom majd használni. 

- Amikor pár éve divatba jöttek a hatalmas, takaró méretű sálak, akkor értetlenül álltam a dolog előtt. Nem tudtam elképzelni, hogy én valaha beruházok ilyesmire. Idén viszont rátaláltam erre a csodálatos tarka darabra, ami nem túl hosszú és szeles időben is jól melegíti a nyakamat. A színei miatt nagyon jól passzol barna és bézs színű kabátokhoz, emellett némi eleganciát is visz a hétköznapokba.

Cube Zero - Kocka 3 (2004)

Senki sem önként vesz részt az eseményekben. Azonban mindenki túl akarja élni még a következő percet. Kockaszobákat, labirintusokat kell leküzdeniük. Minden szobában a borzalmas halál lehetősége les minden szereplőre. Óvatosnak kell lenniük, el kell kerülniük az ügyes csapdákat, ha ki akarnak jutni a halálos útvesztőből. Vajon elérik a kijáratot? Nem teljesen biztos, hogy az megoldást jelenthet... 

A Hiperkocka után nem sok kedvem volt megnézni a soron következő Kocka-filmet, de úgy voltam vele, hogy mégsem lenne ildomos kihagyni a sorozatból. Összefüggés nincs a két korábbi filmmel, vagyis ez a film is önálló alkotásnak tekinthető. Az alapfelállás hasonló, mint a Kockánál és a Hiperkockánál, de itt van néhány csavar a történetben és korábban felmerült kérdésekre is választ kapunk. Az eredeti filmhez nem ér fel ez sem, de a Hiperkockánál mindenképpen jobban sikerült. 

A szereplők itt is sokfélék, de okosak és ez nemcsak a Kockába zártakra igaz. Eric Wynn, a Vezérlés egyik munkása ugyanis elkezd kérdéseket feltenni, amik egy idő után már nemcsak a társának, hanem a feletteseinek is kínosak. Nem is marad el a büntetése: bekerül a Kocka foglyai közé. Onnantól kezdve pedig őt is az vezérli, hogy minél előbb és épségben kijusson. 

Ettől eltekintve a Cube Zero inkább az eredeti Kockára hasonlít: minden, ami abban működött, ebben a részben is visszaköszön. Ötletesek a csapdák és nem a céltalanság uralja a filmet. A szereplők közül viszont nem mindegyiket ismerjük meg teljesen, így kötődni is nehezebb hozzájuk. Az egzisztencialista kérdések mellett ebben a filmben a rendszert és a létesítményt érintő kérdések kerülnek előtérbe. Még a humor is megjelenik benne a félszemű főmufti által - akit egyébként Michael Riley, a Being Erica dr. Tomja alakít. 

A tempó a film első felében kissé vontatott, de időbe telik, mire minden összeáll Ericnek és a nézőnek. Később viszont felgyorsulnak az események és a külső környezet is megjelenik, ami a korábbi Kocka-filmektől eltér. Ha a három filmet összehasonlítom, akkor mindenképpen a '97-es (eredeti) Kocka áll nálam az első helyen, ez pedig szorosan a nyomában van. 

Értékelés: 7/10 

Trezor (2018)

Az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó, újraszerveződő belügyesek '56 novemberében azzal a kínos helyzettel szembesülnek, hogy képtelenek behatolni a saját trezorjukba, ahol a bizalmas, személyes anyagokat őrzik. A speciális trezorkulcsok a forradalom zűrzavarában elvesztek, a trezorajtó pedig olyannyira bombabiztos, hogy a kézigránátnak sem enged. Pedig az épületet felügyelő orosz katonák sok mindennel próbálkoznak. Végül rendőrök kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, akinek egyszer már sikerült feltörnie ezt a trezort. A fegyenc azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított... 

Az 1950-es évek igen kedvelt téma a magyar filmekben, az utóbbi időben jó néhány alkotás készült, amelynek a cselekménye ebben az időszakban játszódik. A Trezor egy másik oldalról mutatja be az eseményeket és igaz történeten alapul. Közvetlenül a forradalom után vagyunk, így a feszült légkör a film minden képkockáján érezhető. A korhűséget a bútorok és az orosz dialógusok is tükrözik, a katonák és az őrök között egyetlen magyar szó sem hangzik el. 

A trezor kinyitása viszonylag gyorsan lezajlik és szerencsére a film tempója a későbbiekben sem ül le. A halott kiskatona, a bezárt zongorista és a kimenekülés lehetősége kellő izgalmat és dinamikát visznek a filmbe. Bár a trezor feltörője bűnözőnek számít, a személyiségét és a múltját megismerve egyre szimpatikusabbá válik és lehet neki drukkolni. A film legvégéig lehet reménykedni abban, hogy a szereplők sorsa jóra fordul, pedig tényleg csak minimális információt tudunk meg róluk. 

A történetvezetés mellett a színészeket is dicséret illeti. Anger Zsolt remekül hozza a rendszerből szép lassan kiábránduló, megkeseredett, ugyanakkor emberséges lakatost, Scherer Péter pedig a hatalomnak folyamatosan behízelgő ÁVH-st. A történelemből keveset kapunk most, sokkal nagyobb hangsúly esik a kisemberekre. Emiatt is tetszett ez a film és még a befejezésével sem volt gondom. A kisebb-nagyobb hibák ellenére kellemes meglepetés a Trezor, kevés dolog hiányzott ahhoz, hogy tökéletes film legyen. 

Értékelés: 8/10

Cube 2: Hypercube - Kocka 2: Hiperkocka (2002)

Nyolc idegen egy kocka alakú szobában találja magát. Hamarosan rájönnek, hogy csapdába kerültek - egy négydimenziós kocka, a Hiperkocka tartja őket fogva. Ahogy a foglyok megpróbálnak keresztüljutni a végeláthatatlan és egymásba kapcsolódó szobákon, halálos csapdákkal találják szembe magukat: az Időfogaskerék, a Borotvagömb és a Fény kockája állja útjukat. Az egyik fogoly azonban birtokában van a titoknak, amely kijuttathatja őket a csapdából. De csak egy valaki élheti túl a hiperkockát. 

A Kocka első része után kíváncsi voltam a folytatásra, de az alapsztori ismeretében túl sok újdonsággal nem szolgált. A csapdákkal teli kocka alakú építmény ebben a filmben is megvan, a benne bolyongó szereplőket pedig ugyanaz a cél vezérli, mint az előző Kocka-filmben: elkerülni a csapdákat és minél hamarabb kijutni a komplexumból. A helyszín és a szereplők teljesen mások, mint az előző filmben, így a Hiperkocka teljesen különálló filmnek tekinthető. 

Az adottságok ellenére ez a film közel sem nyerte el annyira a tetszésemet, mint az elődje. A helyszínnel még nem is lenne akkora probléma (bár ebben a kockában sokkal kevesebb a csapda és azok is csak késve lépnek működésbe), ám a szereplőknél eléggé mellényúltak. A Kockában sem agysebészek kerültek egymás mellé, de ott mindegyik szereplőnek megvolt a maga funkciója. Itt viszont céltalanul bolyongó, ostoba karaktereket kapunk. A nyugdíjas matematikaprofesszor a legtöbb jelenetben rém idegesítő, a bőrkabátos vagány pasi az ordítozáson és a bekattanáson kívül nem képes másra, a beépített ember pedig csak a film végén kerül előtérbe. Emiatt egyik szereplőt sem tudtam sajnálni és egy idő után már azért drukkoltam, hogy minél előbb megszabaduljunk tőlük. 

Pedig ebből az alapanyagból sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni, hiszen az idő dimenziója már önmagában is érdekes téma. Kevés olyan szoba van, ahol az idő valamilyen formában előkerül, a többi szoba gyakorlatilag csapdamentes, így még az az izgalom sincs meg, amik a csapdák elkerülésével járnának. Egyszer meg lehet nézni a Hiperkockát, de mivel teljesen független a korábbi Kockától, akinek az a film tetszett, ezt nyugodt szívvel kihagyhatja.

Értékelés: 5/10

Cube - Kocka (1997)

Rengeteg filmes bejegyzésben írtam, hogy mennyire szeretem, amikor sok embert kis helyre zsúfolnak és a szereplőknek meg kell menekülniük. Hogy néhány címet is említsek, ilyen az idén látott Vaksötét, a korábban készült Follow me, az Escape room, a Life, a Cloverfield Lane 10, a Szoba, vagy a spanyol Fermat szobája. Szóval annyiszor hivatkoztam már erre az alapfelállásra, hogy idén elérkezettnek láttam az időt a Kocka újranézésére.  

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra. 

Az alapsztori szépen leírja a film lényegét és bár nem mai alkotásról van szó, az utolsó képkockáig leköti a nézőt. Első blikkre nem túl izgalmasak a karakterek, viszont a szűk tér és a bezártság hatására szép lassan megnyílnak. És persze az adott helyzet is másként hat rájuk: van, akit gondolkodásra sarkall, van, akiből az empátiát hozza elő és olyan szereplő is akad, aki csak sodródni akar az árral. Érdekes az is, hogy a film elején mi nézők sem tudjuk, hogy pontosan milyen létesítményben vannak a szereplők, csak a szereplők gondolkodásából lehet kikövetkeztetni. 

A környezet borzasztó steril, lényegében csak a színe tér el a szabályos kocka alakú szobáknak. A csapdák viszont kreatívak és változatosak, és a lehető legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Természetesen a szereplők próbálnak rendszert találni ebben a komplexumban, ami szintén erőssége a filmnek. A befejezés logikus és bár nem ad minden kérdésre választ, az újranézés után is csak azt tudom mondani, hogy ebből a filmből többet nem igen lehetett volna kihozni. Az alacsony költségvetés ugyan meglátszik a filmen, összességében mégis egy jól sikerült alkotás lett a Kocka. 

Értékelés: 9/10

Kirándulás a Börzsönyben

Akik régebb óta olvassák a blogot, tudhatják, hogy szeretek kirándulni. A nyári kirándulásaimról nemrég írtam, és bár nagyon hirtelen beköszöntött az ősz, az indián nyár még megörvendeztetett minket néhány kellemes nappal. Éppen ezért, amikor a tanév eleji kirándulásokat szerveztük, az egyik kolléganőm felvetette, hogy vigyük el túrázni az osztályát a Börzsönybe. Mivel csak egynapos kirándulás jöhetett szóba, ezért a fő úticélunk Királyrét volt, ahová erdei kisvasúton lehetett eljutni. Az idő csodaszép volt és az erdő is kezdte felvenni az őszi színeket. A friss levegő és a mozgás mindenkire jótékonyan hatott, a gyönyörű táj pedig felejthetetlen marad. 

egy kisebb patakot is láttunk, bár nem sok víz volt benne 

tó az erdő közepén (azért ilyen a színe, mert belepi az alga)

a gombák már az ősz csalhatatlan jelei

őszi kikerics 

Nyárzáró

Akárhogy is nézem, gyorsan elszaladt az idei nyár. Míg pár hete mindenki a strandokat és a vízpartokat vette célba, hogy elviselhetőbb legyen a kánikula, az utóbbi néhány napban már az őszies időjárás volt jellemző. Viszont nem akarok csak úgy átsiklani a nyár felett, hiszen jóval eseménydúsabb volt, mint vártam. Először is felszabadító volt végre maszk nélkül élvezni a napsütést és a szabadban végzett tevékenységeket; azt hiszem, nagyon sokan vágytunk már erre. Tényleg úgy lehetett érezni, hogy visszakaptuk a régi (koronavírus előtti) életünket. 

Tengerparti nyaralást idén sem terveztem, de ez nem jelenti azt, hogy a lakás falai között töltöttem volna az elmúlt három hónapot. Ellenkezőleg: igyekeztem minél többet a szabadban lenni. Ennek jegyében Tihanyban töltöttem el egy kellemes délutánt, amikor hazautaztam egy hétre a szüleimhez. Régen jártam már Tihanyban, de a hangulata és a Balaton látványa még mindig páratlan. Ja és a nyár legfinomabb fagyiját is Tihanyban ettem. :) 

Gödöllő már régóta szerepelt az úti céljaim között, így egy júliusi napon egy volt kolléganőmmel felültünk a HÉV-re és Gödöllőig meg sem álltunk. Nem terveztünk nagy városnézést, igazából a Grassalkovich kastély környékét szerettük volna megnézni. Az épület impozáns, a kastély parkja pedig nagyon szép és gondozott. Néhány fa igazi matuzsálemnek számít a maga 100-150 évével, nem mindennap látni ilyen korú példányokat. Nem sokat tartózkodtunk Gödöllőn, mindenesetre nagyon jó volt kiszakadni a főváros betonrengetegéből. 

Az augusztus még több élményt tartogatott. Annak idején, amikor belecsöppentem a twitteres pörgésbe és a sorozatfordításba, többször is lehetőségem volt találkozni a többi fordítóval és sorozatrajongóval. A kezdeti házibulik és romkocsmai összejövetelek után felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy hosszú hétvégét is együtt töltene a csapat. A Nógrád megyei Berkenye ideális helyszínnek bizonyult ehhez. Ennek már tíz éve, Berkenye pedig azóta fogalom lett a veterán fordítók körében. Az első három berkenyei hosszú hétvégén még részt vettem, de utána vagy egy másik programmal ütközött, vagy a résztvevők között lett sok az új arc, akit én már nem ismertem. Amikor kiderült, hogy idén lesz a 11. berkenyei hétvége, ráadásul 4 napos és a résztvevők nagy része az alapcsapatból lesz, akkor nem volt kérdés, hogy elmegyek-e. A hétvége remekül sikerült, nagyon jó volt újra látni a társaságot. Jó kis nosztalgiabuli volt ez a pár nap társasjátékokkal, szalonnasütéssel és beszélgetéssel, az idei nyár egyik legkellemesebb élménye maradt nekem. 

Gödöllő mellett a székesfehérvári Bory-vár is régóta bakancslistás helyszín volt. Szerencsére a vár megvárt és sokkal szebb volt élőben, mint előzetesen reméltem. Az épület gyönyörű, szinte hihetetlen, hogy 40 évig épült. Elképesztően részletgazdag, egy kicsit úgy éreztem magam benne, mintha egy hercegnős mesébe csöppentem volna. A vár minden zegét és zugát bejártam, mert az épület minden pontjára kíváncsi voltam. Rövid, de annál emlékezetesebb program volt ez a várnézés. 

Nem sokkal később került megszervezésre a 15 éves érettségi találkozóm. Igen, már a 15. Félelmetes belegondolni, hogy nemrég írtam az öt évesről, azóta pedig észrevétlenül eltelt tíz év. A szervezés már nyár elején elkezdődött, ennek ellenére nagyon kevesen tudtak eljönni. Ebben nyilván közrejátszott az, hogy a többség épp akkor nyaralt, vagy a gyerekek felügyeletét nem tudta megoldani arra a hétvégére. Ennek ellenére a találkozó jól sikerült, sok iskolai emléket felidéztünk, de a legtöbb szó mégiscsak a gyerekekről és a karrierről esett. De így van ez rendjén, mindenki arra volt kíváncsi, hogy kivel mi történt a legutóbbi találkozásunk óta. 

A programokon kívül természetesen a balatoni strandolás sem maradt el, a nyarat pedig a budapesti tűzijáték zárta részemről. Természetesen ősszel is lesznek olyan programok, amiket már nagyon várok, de most úgy érzem, hogy ezen a nyáron tényleg sikerült pihennem, feltöltődnöm és szép emlékeket gyűjtenem.

Így vagy tökéletes (2021)

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt voltam utoljára moziban (akkor a Volt egyszer egy Hollywoodot néztem meg), tavaly teljesen kimaradt az ilyesmi az életemből. Nyilván ebben a Covid játszotta a legnagyobb szerepet, hiszen nem voltak nyitva a filmszínházak és a friss filmtermést sem igazán követtem. Ezért is örültem annyira, amikor egy barátnős program keretében ismét lehetőségem volt moziban filmet nézni. Mert mégiscsak úgy az igazi.

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de Somos András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye, a Kitöltési útmutató halotti anyakönyvi kivonathoz csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestseller, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Tordai Katát. Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak és Andrásnak - kis segítséggel - támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét. Az életben azonban semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben...  

Szóval egy magyar filmről van szó, amit 2020 decemberében terveztek bemutatni, csak ugye a járványhelyzet közbeszólt. Ez csak egy aprócska adalék, mert összességében egy aranyos dramedyt hoztak össze a készítők a műfaj minden sajátosságával. Jól szórakoztam a filmen, de egy-két elgondolkodtató pontot is lehetett benne találni. A kiszámítható fordulatokat és szövegeket jól ellensúlyozta a humor és a mértékletesség. Sehol nem éreztem azt, hogy túlzásba vitték volna a dolgokat és a film tempója is rendben volt. 

A színészgárda szintén remek, még a legkisebb szerepekre is kiváló színészeket castingoltak. Örültem az ismerős színészeknek (Ónodi Eszter, Lengyel Tamás, Elek Ferenc, Hegedűs D. Géza), mert ebben a filmben is remekeltek. A főszereplőket alakító Béres Márta és Fekete Ernő között is jól működött a kémia, pedig a film elején még nem úgy nézett ki a dolog. Egyedül a joghurtreklámos pasast alakító Thuróczy Szabolcs lehetett volna kicsit jobb. Alig voltunk a moziteremben, mégis sokszor alig lehetett hallani és érteni a színész szövegét. Csak rövid ideig tartott a jelenete, de így is zavaró volt. 

Pozitívuma az is a filmnek, hogy - csak néhány kisebb jelenet erejéig - a dolgok árnyoldalát is bemutatta. Ízelítőt kaphattunk az egészségügy helyzetéről, a reklámszakma és a közösségi média felületességéről, az írói tehetségtelenségről és az emberek kihasználásáról. A zene és a vizuális effektek szintén plusz pontot érdemelnek, mert meglepően jól működtek. Az Így vagy tökéletes bőven felülmúlta azt, amit vártam tőle, üdítő filmélmény volt. 

Értékelés: 7.5/10

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Fülszöveg: Minden egy hirdetéssel kezdődött: "Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó." A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apja választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapon köttetik - az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal terhelt múltja számos félreértéshez vezet, ígéretüket azonban egyre nehezebb megtartaniuk. 1918 körül új "műfaj" bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is, aki 1920-ra megírta ezt a lélekmelengető regényt két tiszta szívű, egymásra szemérmesen pillantgató fiatal lassan kibontakozó szerelméről. 

Tavaly Szerb Antal: Utas és holdvilág c. regénye jelent meg a Libri díszkiadásában, idén pedig Gárdonyitól az Ida regénye. Címről ismerős volt ez a regény, de még sosem olvastam. Általános iskolásként természetesen elolvastam az Egri csillagokat, de én azok közé tartozom, akik nem rajongtak ezért a műért. Emlékeim szerint könnyű volt olvasni, de a filmadaptáció megtekintése nélkül nem sok mindenre emlékeznék belőle. 

Az Ida regényében először leginkább az ismertető fogott meg. Szeretem a századforduló környékén játszódó történeteket, ráadásul nagyon régen (szerintem még középiskolásként) olvastam utoljára ebből a korból magyar művet, úgyhogy kíváncsian álltam neki az Ida regényének. És bár volt némi prekoncepcióm, összességében nagyon tetszett ez a regény. 

A történet elején megismerjük Balogh Csabát, aztán Idát, majd pedig kettejük közös életébe nyerhetünk betekintést. A regény nagy része egyébként Ida és Csaba házassága utáni eseményekről szól és bár először unalmasnak gondoltam, végül ez a rész tetszett a legjobban. Rengeteg az izgalom és a váratlan fordulat (még egy pisztoly is eldördül), a festészetről is részletes leírásokat kapunk és persze a két fiatal lelki világába is beleláthatunk. A legtöbb szereplőt is ebben a fejezetben vonultatja fel Gárdonyi és részletesen be is mutatja őket. Túl sokat persze így sem időzik velük, igazából pont annyira ismerjük meg őket, amennyire szükséges. 

A fő hangsúly azonban végig Csaba és Ida kapcsolatán, érzésein és gondolatain van. Olyannyira, hogy a regényben végig átérezheti az olvasó a pár lelkében dúló érzelmeket és viharokat. Gyakorlatilag alig lehet letenni a könyvet, mert mindig van valami apróság, ami miatt folyamatos érdeklődés övezi a pár sorsát. A történetvezetés mellett ez a nyelvezetnek és a regény stílusának is köszönhető. A könyv olvasása közben tényleg úgy éreztem, hogy visszarepültem az időben: rengeteg a régies szó és mondatszerkesztés, latinos és németes kifejezések tömkelege, és a szereplők is inkább magázódnak egymással. Tényleg minden adott a századfordulós miliőhöz. Kifejezetten élvezetes volt olvasni a regényt, maximálisan érződött a Gárdonyi által megteremtett hangulat.

Talán csak a befejezés nem tetszett annyira. A szép felvezetés után nagyon hirtelen ér véget a regény, én még néhány oldalnyi írást hiányoltam, hogy legalább rendesen elbúcsúzhassunk a szereplőktől. Így egy kicsit úgy tűnik nekem, mintha félbemaradt volna. Ezt leszámítva viszont nagyon tetszett az Ida regénye és legszívesebben azonnal újraolvasnám, mert tele van szép és megfontolandó gondolatokkal. Mindamellett a regény üzenete is aktuális, mert rávilágít arra, hogy megfelelő kommunikációval számos konfliktus és félreértés elkerülhető. 

Matthew Dicks: 21 tétel a szerelemről

Fülszöveg: "Dan és Jill a munkahelyükön ismerik meg egymást, s hamar egymásba szeretnek. Mindketten rajonganak a könyvekért és az irodalomért, így Dan úgy dönt, felmond és könyvesboltot nyit. Az üzlet azonban nem megy túl jól, s Dannek hamarosan be kell látnia, hogy az anyagi összeomlás elkerülhetetlen. Mivel nem akar csalódást okozni a feleségének, elhatározza, hogy egyedül birkózik meg a helyzettel. Hogy legyőzze szorongását, mindent listákba rendez, s ezek a hol vicces, hol szívszorító feljegyzések hűen tükrözik aktuális lelkiállapotát." 

Időről időre mindenki ír listákat, de hogy egy egész könyv listákkal legyen megtöltve? Formáját tekintve valóban egyedi a könyv, hiszen csak a Dan által írt listákból áll, sehol egy narráció vagy egy párbeszéd. Ráadásul mindent csak a férfi főszereplő nézőpontjából látunk, így az egész mű olyan, mint egy kirándulás Dan elméjében és érzelemvilágában. 

Ezt leszámítva viszont én többet vártam ettől a könyvtől. Az elején viszonylag tempósan olvastam, mert lekötött a formátum és kíváncsi voltam, hogyan oldja meg a főszereplő az elkerülhetetlen anyagi csődöt, de be kellett látnom, hogy Danből nagyon hiányzott ez a tulajdonság. Tény, hogy a történet végül happy enddel zárul, de ez csak egy hirtelen ötletnek köszönhető, Dan semmit nem tett az ügy érdekében. Illetve mégis, de azt is a lehető legszerencsétlenebb módon próbálja összehozni. A felesége előtti folyamatos titkolózás, valamint a folyamatos múltba révedés (aminek csúcsa a Jill előző férje iránt érzett féltékenység) szintén bosszantottak. Emiatt a könyv végén úgy éreztem, hogy Dan abszolút nem egy életrevaló alkat, a környezetében bárki jobb döntéseket tud hozni nála. 

A címben szereplő 21 tételes listát is megkapjuk a szerelemről - ami tényleg csak a könyv elolvasása után nyer értelmet -, valamint menet közben is szerepelnek érdekes, megfontolandó gondolatok Matthew Dicks regényében. Nekem mégis kevés volt ez így összességében és biztosan nem ez a könyv lesz az, amit tíz év múlva lelkesen fogok leemelni a könyvespolcról.