Ruff Orsolya: Bánatos Madonna

"Túl rövid az élet ahhoz, hogy ronda pohárból igyunk." 

Fülszöveg: Vera, Kamilla és Adél a középiskola óta legjobb barátnők. Az elmúlt ötven évben jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, és immár a nyugdíjasok kissé unalmas, de legalább szabad életét élik. Egy nap azonban ez az élet a feje tetejére áll, amikor Vera véletlenül kihallgat egy beszélgetést. Valaki ugyanis szemet vetett a margitvárosi múzeum egyik legértékesebb műkincsére, a Bánatos Madonnára. És rengeteg pénzt fizetne érte. Vera és a barátnői pedig igazán tudnák mire használni azt a pénzt – ráadásul az akció némi izgalmat is csempészne az eseménytelen életükbe.
A bonyodalmak azonban csak azután kezdődnek, hogy a szobrot valóban eltulajdonítják: a rendőrség nyomozni kezd, a biztonsági őrt pár nappal később holtan találják, ráadásul a rejtélyes megbízó ismét jelentkezik, hogy volna a barátnők számára egy újabb megbízatása…

Elég sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, hiszen még az őszi Könyvfesztiválon figyeltem fel rá. Ruff Orsolyától eddig még semmit sem olvastam, a Bánatos Madonna az első felnőtteknek szóló regénye. És ez egy pillanatig nem látszik rajta. Sőt! A főszereplők 60-on túli hölgyek és a krimiszál mellett bőven kapunk betekintést ennek a korosztálynak a vágyaiba, érzéseibe és problémáiba. Az írónő nagyon szépen beleszövi a történetbe, hogy milyen megtapasztalni a láthatatlanságot és a mellőzöttséget, és hogy az élet nem ér véget a nyugdíjba vonulással. De a fő hangsúly mégiscsak a nyugdíjas barátnők nem mindennapi kalandján van. 

Pár éve már olvastam A csütörtöki nyomozóklubot, nemrég pedig a Nyugdíj projektet. A Bánatos Madonna egy kicsit ötvözi ezt a két krimit, ugyanakkor egy sajátosan egyedi történetet tár az olvasók elé. A három hölgy ugyanis egyszerre lesz bűnöző és nyomozó is. Nagyon bírtam ezt a triót, mindkét szerepben profin helytálltak. A Pista halálát övező rejtély parádésan lett megfejtve, imádtam, ahogyan a női hármas - vagyis leginkább Vera - részletesen megmagyarázta az eseményeket. 

Nagyon pörgős a cselekmény, a rövid fejezetek mindegyikében történik valami, ami további olvasásra késztet. Annyira sodortak magukkal a történések, hogy gyakorlatilag egy nap alatt végére értem a könyvnek. Rendkívül szórakoztató a stílusa, a karakterek jól kidolgozottak és szerethetőek, és még a rosszfiúk is szimpatikusan vannak ábrázolva. Remekül működik a humor, jó néhány hangosan röhögős mondatot elsütnek a szereplők. Előkerül a Tinder, a social media felületek, na és persze rengeteg süti és bor. 

Minden megvan a Bánatos Madonnában, amitől egy történet működni tud, úgyhogy kíváncsian várom, mivel rukkol elő legközelebb az írónő. 

L. Dézsi Zoltán: Halál a lakókocsiban

Fülszöveg: Az alsóörsi kempingben nyár végén már csak néhány nyaraló tartózkodik. A nyári idillt a 29 éves Várkonyi Norina halála árnyékolja be. Gyanúsított van bőven, így Varga Márk rendőr nyomozónak nincs könnyű dolga a gyilkos megtalálásában. A rendőrség mellett természetesen a kemping lakóit is fűti a kíváncsiság, hogy ki és miért végzett az áldozattal. Önkéntes segítőkből és titkokból nincs hiány, és a nyomozás is tartogat izgalmakat. 

L. Dézsi Zoltán nevével legelőször a Heti Napló Sváby Andrással c. tévéműsorban találkoztam.  Ezért is ért meglepetésként, amikor az idei Könyvhét előtt szembejött velem ez a krimi, amit már íróként jegyez. A borító még nem győzött meg arról, hogy érdemes elolvasnom a könyvet, Zajácz D. Zoltán ajánlása viszont igen. 

A könyv elején illusztrált szereplőlista fogadja az olvasót - Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra c. krimije után egyre több szerző alkalmazza ezt a technikát -, így könnyen el tudtam képzelni a szereplőket. Sőt! A könyvet több, egész oldalas rajz színesíti, ami engem a képregényekre emlékeztetett és szerintem nagyon jól passzolt a történethez. Adott neki egy kis retró hangulatot, ami a Balaton kapcsán gyakran kerül említésre. 

A sztori rendben van, az ügy kellőképpen csavaros és a szereplők is jók. Láng Szandra ugyan tényleg idegesítően bőbeszédű, de abszolút helye volt ebben a történetben. Csakúgy, mint a többieknek. Kicsit elnagyoltak a karakterek, én inkább karikatúrának éreztem őket, de ez is jól állt ennek a kriminek. A tettes személyét sikerült kitalálnom, az indíték viszont lehetett volna jobban kidolgozott, mert nagyon légből kapottnak éreztem. A kettős cameót nem igazán tudtam hová tenni, érdemben ugyanis nem vitte előre a cselekményt és Gergő jelleméhez sem járult hozzá. Az írótól viszont szép gesztus volt. 

Első kötetes debütálásként jó olvasmány volt L. Dézsi Zoltán krimije, maximálisan hozta a balatoni hangulatot, méltón foglal helyet Szlavicsek Judit és a már említett Zajácz D. Zoltán krimijei között.  

Exam - A vizsga (2009)

Zajlanak egy óriáscég felvételi vizsgái. Az utolsó körre már csak nyolcan maradtak. Végső tesztként összezárják őket egy ablaktalan szobába, és lefektetik a versenyben maradás szabályait, így a legfontosabbat is, hogy nem szabad elhagyni a szobát, mert az kizárással jár. 

Néhány éve készült már egy film ugyanezzel a címmel, de az teljesen más témát dolgozott fel. Ez a 2009-es alkotás egy állásinterjú utolsó fordulóját mutatja be. A pályázók önként vesznek részt a teszten és nagyon hamar kiderül, hogy nem egy szokványos megmérettetés vár rájuk. A zárt tér, az egyre fogyó idő és a stressz kihívás elé állítja a jelölteket, így tényleg csak a legrátermettebb személy lehet a győztes. 

A vizsga remekül hozza a Kocka-filmek hangulatát azzal a különbséggel, hogy ez a terem nem rejt csapdákat. Nekem pont ez tetszett a legjobban: itt a szereplők ugyanis magukra és egymásra vannak utalva és minden egyes szónak és cselekedetnek jelentősége van. Először azt gondoltam, hogy a csoportmunka lesz a megoldás a fő kérdésre (a való életben ugyanis vannak olyan interjúk, ahol kifejezetten ezt mérik), de hamar megdőlt a teóriám. Figyelemtesztként is kiváló a film, egy idő után azt vettem észre, hogy én is a szereplőkkel együtt gondolkodom. 

A hangulat végig feszült, minden percben történik valami, ami előrébb viszi az eseményeket. Érdekesség, hogy a cselekmény majdnem végig valós időben játszódik, azaz a jelölteknek 80 percük van a kérdés megválaszolására és a film 90%-át tényleg ez az idő tölti ki. A szereplőkről nem tudunk meg sokat, még a nevük sem derül ki. Egymást színekkel (hajszín, bőrszín) azonosítják be, ami szerintem kreatív megoldás lett. Tartogatott váratlan fordulatokat a film, ugyanakkor volt olyan esemény, amit ki tudtam következtetni. És olyan is volt, aminél a falat kapartam, hogy miért nem jut eszükbe a szereplőknek, holott evidens lenne. 

Összességében teljesen lekötött a film és el is gondolkodtatott, hogy vajon milyen lehet az a munka, amiért ennyire vérre menő harcot vívnak a jelentkezők. Ezt egyébként részben meg is válaszolja a film. Bár ez a Vizsga nem feldolgozás, sokan hasonlítják a 2005-ben készült Módszer (A Grönholm-módszer) c. filmhez. Nekem az a film kimaradt, úgyhogy előbb-utóbb pótolni fogom. 

Értékelés: 8.5/10

Daisy Garrison: Legyen mindig június

"Ez az első életre szóló tanácsom: sokkal rosszabb megbánni azt, amit nem tettél meg, mint azt, amit megtettél." 

Fülszöveg: Caplan, a suli legnépszerűbb sráca és a könyvmoly Mina harmadik óta valószínűtlen lelki társak. Egymás szomszédaiként nőttek fel a michigani Two Docks egyik zsákutcájában, és mivel mindkettejüket egyedülálló édesanya nevelte, barátságuk a gimi társadalmi kasztjain felül áll. 
Mina az évfolyamelső, a családja pedig elvárja tőle, hogy felmenőit követve a Yale-en folytassa tanulmányait; Caplan ezzel szemben nevetve hallgatja a szalagavató bálkirályára vonatkozó jóslatokat, valamint igyekszik lerázni magáról a félelmet, hogy a gimiben elérte a csúcsot, és innen már csak lefelé vezet az út. Ahogy végzős évük lassan a végéhez közeledik, a dolgok hirtelen egészen új fényben kezdenek tündökölni. Vajon mit fedeznek fel egymásban az utolsó esélyt jelentő júniusban?

Nyár elején egy könnyedebb olvasmányra vágytam, ezért ebbe a rövid, ifjúsági könyvbe kezdtem bele. A történet nem bonyolult, semmi olyat nem tartalmaz, amit ne tapasztalt volna meg egy végzős középiskolás: barátságok, társaságba való beilleszkedés, szalagavató, bálkirály és bálkirálynő választás, továbbtanulás, belső vívódások. Június lévén a szerző a középiskola utáni gondtalanságot ragadja meg, ezért is szeretnék a diákok, ha ez az időszak örökké tartana. 

Az eseményeket váltott szemszögből - Mina és Caplan nézőpontjából - követhetjük végig. Mina és Caplan, bár sok mindenben különböznek, évek óta szoros barátságban vannak egymással. A hasonló családi helyzet is közös pont az életükben. Már az első néhány oldal után sejthető, hogy a regény végére szerelmes párrá válnak, úgyhogy e tekintetben nem sok meglepetést tartogatott a könyv. Azt viszont sajnáltam, hogy ugyanazokat a köröket futják le és még akkor sem vallják be egymásnak az érzéseiket, amikor már számukra is egyértelmű, hogy a barátságnál többet éreznek egymás iránt. 

A szereplők valósághűek voltak, tényleg olyan volt a sztori, mintha visszacsöppentem volna a középiskolába. Pozitívum, hogy a mellékszereplők is szimpatikusak voltak, nem az volt az elsődleges céljuk, hogy a Mina és Caplan közé álljanak. Hollis például minden tőle telhetőt megtesz, hogy a múltban elkövetett gonoszkodásait jóvá tegye és segítse Minát. Az is tetszett, hogy a négyes minden szereplőjénél megfigyelhető jellemfejlődés, emiatt számomra ez a regény inkább a barátság mélyebb rétegeiről szólt, mint két fiatal egymásra találásáról. A könyv stílusa gördülékeny, nagyon gyorsan lehetett vele haladni. És bár könnyedséget vártam tőle, azért komolyabb témákat (pl. gyász, depresszió, bullying) is érintett. 

Ocean's 8 - Az évszázad átverése (2018)

Debbie Ocean tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i MET Gala - amelyen történetesen Debbie egyik hűtlen expasija is részt vesz. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szükség van a tökéletes csapatra, így aztán Debbie nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat. Jön a bűn legvonzóbb válogatottja: Lou, Rose, Nine Ball, Tammy, Amita és Constance. 

Annak idején tetszettek az Ocean's filmek, így amikor szembejött velem ennek a filmnek az előzetese, nem volt kérdés, hogy megnézzem-e. A történet két részre osztható: a csapattagok összeszedésére, majd a nyaklánc ellopására. Természetesen vannak kisebb mellékszálak is - mint például Debbie szabadulása a börtönből és az exével való viszonya -, de a két fő cselekményszállal ki tudták tölteni a film időtartamát. 

A jó alapanyag ellenére az Ocean's 8 sajnos nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Minden az ékszerrablásra van kihegyezve, ami nem lenne baj, de a felvezetés így is rettentő hosszú lett. Mire az ember azt gondolná, hogy na, most már minden négyzetcentiméterre van ember és taktika, rögtön kiderül, hogy valaki vagy valami még hiányzik. Emiatt az ékszerrablás kivitelezése sajnos nem üt akkorát, pedig patikamérlegen lett kiszámolva, hogy ki, hol, mikor és pontosan mit csináljon. 

Ehhez kapcsolódóan a logikátlanságok is nagyon kirívóak voltak. A múzeum személyzetének összetétele, bizonyos protokollok hiánya, a nyaklánc megtalálása, véletlen ráeszmélések, vagy a felismerés teljes hiánya... hogy csak a leglátványosabbakat említsem. Mindennek tetejébe a szereplőket sem tudták rendesen kihasználni. Hiába a sztárparádé, néhány színésznek csak pár sornyi szöveg jutott, vagy teljesen tétlenül téblábolt. Ez a legjobban a Claude-ot alakító Richard Armitage-on látszott. Amilyen karizmatikus szereplő volt a Hobbitban, annyira súlytalan volt ebben a filmben. Konkrétan bárki más eljátszhatta volna Debbie exének a szerepét. 

Röviden, tömören ennek a filmnek a legnagyobb hibája szerintem az, hogy minden és mindenki díszletként funkcionál Sandra Bullock és Cate Blanchett mellett. Rajtuk kívül még talán a biztosítási nyomozó mutat többet egy kétdimenziós karakternél, de sajnos nem kapott túl sok játékidőt. Mindkét színésznőt kedvelem, de az Ocean's 8 inkább a látványra ment rá és nem a tartalomra. Szóval ha valaki egy izgalmas, csajos akciófilmet keres, akkor ne ezt a filmet válassza, mert csalódni fog. Akit viszont lenyűgöznek a hírességek, a divat, a váratlan cameók és a csillogás, annak érdemes megnéznie az Ocean's 8-et. 

Értékelés: 5.5/10

Fehér Gáspár: Fillenbaum néni hosszú árnyéka

"Nem az alma leszakítása volt az eredendő bűn, hanem az első bankjegy kinyomtatása." 

Fülszöveg: Dániel taxisofőr, egyben a valóságot elfogadni nem tudó feltaláló, és megrögzött hazudozó. Csaba a magasabb beosztást elérni nem képes vevőkapcsolati munkatárs. Laci az önmagát tehetségesnek gondoló gitáros, a rockzene be nem váltott ígérete.

Fehér Gáspár antihősei próbálnak kitörni életük szűk keretei közül, és ahogy egyre mélyebbre rántja őket saját hazugságuk örvénye, magukkal húznak barátnőt, menyasszonyt, feleséget. Ám ott van Fillenbaum néni, a dúsgazdag matuzsálem, a szembeszomszéd, akinek látszólag nincs örököse, de óriási lakása van, és volt már egy szívrohama. Az idős hölgy hosszú árnyéka rávetül a néhol már kínosan gyáva és szerencsétlen férfiakra, a saját sorsukat kézbe vevő nőkre és azokra a groteszk eseményekre, amelyek az óvodai Süni csoport termében csúcsosodnak ki egy fagyos decemberi éjszakán… 

Messze van még az év vége, én viszont Fehér Gáspár debütáló könyvét máris az idei év egyik meglepetésének kiáltanám ki. A történet elsőre egy kicsit zavarosnak tűnik, de nem kell megijedni, mert nagyon olvastatja magát a könyv és lehet követni az eseményeket. Adott három, jobb sorsra érdemes pasi - Dániel, Csaba és Laci -, akiknek az élete egy különös pontban találkozik. De hogyan is jutunk idáig? És hogyan kapcsolódik hozzájuk a címben említett Fillenbaum néni? 

Ismert az a mondás, hogy régi bűnnek hosszú az árnyéka és tulajdonképpen ebben a könyvben is hasonló dologról van szó. Nem véletlenül antihősök a történet főszereplői. Közülük viszont csak Csabával tudtam szimpatizálni, pedig az ő bűne a legsúlyosabb. Laci inkább antiszociális és kiégett, Dániel pedig örök álmodozóként egyik hazugságból menekül a másikba és képtelen tanulni a hibáiból. Hármójuk közül nekem egyértelműen ő volt az, akit egy kicsit sem tudtam sajnálni. 

Fillenbaum néni viszont maga volt az elpusztíthatatlan szuperhős, Lili és Csaba pedig olyannak tűnt mellette, mint a Jószomszédi iszony c. film fiatal házaspárja. Érdekes volt a néni karaktere és háttértörténete, szívesen olvastam volna róla egy kicsit bővebben. Az író által felvázolt szituációk közül egyébként ennek a hármasnak a helyzetét éreztem a legvalóságosabbnak. 

Ami a hőseinket összekapcsolja, az nem más, mint a pénz - csakúgy, mint a nemrég olvasott Nyugdíj projektben -, pontosabban annak a hiánya. Minden szereplő tette ezzel magyarázható, gyakorlatilag események egész láncolatát ez indítja be. Ha ebből a szemszögből nézem, akkor egészen zseniális, hogy mit hozott ki az író ebből a kiindulási pontból - rögtön három különböző élethelyzetet felvillantva. A komoly téma ellenére viszont a könyv szerzője inkább szórakoztatni akar és ez teljes mértékben sikerül is. Dánieltől jó pár abszurd és félresikerült akciót láthatunk, amik elsőre szörnyűnek tűnnek, ugyanakkor viccesek is. Legtöbbet az autózáras kalandján nevettem, de az is nagyon emlékezetes volt, amit a főnökeivel művelt.

Van azért néhány olyan pont, ami a valóságban nem feltétlenül történne úgy, ahogy a könyvben szerepel. Lili és Csaba helyzete például biztosan máshogy végződne és arra sem nagyon van példa, hogy egy óvoda nyitva legyen egy hideg decemberi vasárnap este... Ezektől az apróságoktól eltekintve viszont izgalmas, szórakoztató és nagyon mai volt ez a történet, úgyhogy kíváncsian várom, mi lesz Fehér Gáspár következő regénye.

Sue Hincenbergs: A nyugdíj projekt

"Amikor rossz emberek rossz dolgokat csinálnak más rossz emberekkel, a lényeg, hogy te legyél az utolsó rossz ember a lánc végén." 

Fülszöveg: Három barátnő halálosan komolyan veszi a játékot, melyet életnek neveznek: ha már a házasságuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legalább a férjük halála biztosíthatja számukra a vágyott anyagi biztonságot. Egy jól fizető életbiztosítás és egy diszkrét bérgyilkos lehet a kulcs a gondtalan nyugdíjas évekhez. 
Csakhogy a férjeknek is megvan a maguk titkos terve. Miközben a nők új álmot szőnek, amely vért kíván, a férfiak saját „nyugdíj projektjükön” dolgoznak. És miközben mindenki játszmába kezd, lassan kiderül: ebben a partiban csak az maradhat talpon, aki egy lépéssel a többiek előtt jár…

Tudatosan törekszem arra, hogy ne a borító alapján válasszak magamnak olvasnivalót, de ez a könyv mágnesként vonzotta a tekintetemet. A fülszöveg is érdekesnek tűnt, úgyhogy kíváncsian vártam, miről szól ez a színes borítós, abszolút nyarat idéző, de nyomokban krimit sejtető történet. 

Nos, a könyv már az első mondatával levett a lábamról és szerencsére a folytatásban sem kellett csalódnom. Ahhoz képest, hogy ezt a könyvet sehol sem promotálták, nagyon bántam volna, ha kimarad az idei olvasmányaim közül. A nyugdíj projekt ugyanis maga a nagybetűs SZÓRAKOZÁS. Tele van a könyv hangosan röhögős jelenetekkel és olyan helyzetkomikumokkal, amik a filmvásznon is kiválóan működnének. Olvasás közben egyébként filmszerűen láttam magam előtt a szereplőket és az eseményeket, ami annak is köszönhető, hogy az írónő korábban televíziós producerként dolgozott. 

Elég sok a szereplő ebben a történetben, így az elején kellett egy kis idő, hogy átlássam, ki kinek a házastársa. Néhány fejezet után, amikor ez már letisztázódott, szépen összeálltak azok a szövetségek, akik mozgatták a történetszálakat. Élvezet volt látni, ahogy a négy csapat közül az egyik mindig egy kicsit előnyösebb helyzetbe került, majd erre lépett valamit a másik három fél. A pénz utáni hajsza nagyon sok fordulatot tartogatott, egy pillanatig nem ült le a sztori, és az utolsó fejezetig nem lehetett tudni, hogyan végződnek az események. 

Hogy tényleg kerek legyen minden, bónuszként azt is elénk tárja az írónő, hogyan is kezdődtek a bonyodalmak. Nekem ez a megoldás nagyon tetszett, mert így nem maradt elvarratlan szál. A fejezetek címei is frappánsak és eredetiek, mindegyiknél vártam, hogy vajon melyik szereplő vagy jelenet szövegéből lettek kiemelve. Remek élmény volt ez a regény, bátran tudom ajánlani azoknak, akik egy vicces, de ugyanakkor elgondolkodtató, pörgős és érzelmekkel teli történetet szeretnének olvasni. 

Charlotte Link: Sötét víz

"…az élet egyetlen nagy kockázat, és ha elkerülöd a kockázatot, elkerülöd az életet…" 

Fülszöveg: Viharos éjszaka Skócia nyugati partján. Két család egymástól függetlenül ugyanabban az öbölben táborozik, és az éjszaka közepén a legszörnyűbb rémálmukra ébrednek. Maszkos férfiak támadnak rájuk, az erőszak fellángol, és végül csak Iris, egy kamaszlány marad életben, akinek sikerül elrejtőznie. A Kilbride-gyilkosságok elkövetőit azóta sem találják…
Évekkel később Irist zaklató követi, a barátnője pedig nyomtalanul eltűnik egy közös nyaralásuk során Franciaországban. Iris véletlenül találkozik Caleb Hale volt nyomozóval, akit megragad a tragikus múltú lány története. Caleb Kate Linville segítségét kéri, aki a szabályokat megszegve együtt kezd nyomozni a férfival, és miközben az ügy egyre személyesebbé válik számukra, úgy süllyednek mind mélyebbre a saját rémálmukban is.

Sosem olvastam még Charlotte Linktől, erről a könyvről is ajánlás útján értesültem. A baljós hangulatú borító és a fülszöveg izgalmas történetet ígért, úgyhogy amint lehetőségem nyílt, rögtön bele is kezdtem ebbe a krimibe. Bár a Sötét víz egy sorozat része, a kötet önmagában is élvezhető, nem szükséges hozzá a korábbi részek ismerete. 

Már az első oldalak magukkal ragadtak és gyakorlatilag két nap alatt ki is végeztem a könyvet. Hajtott a kíváncsiság, hogyan fog végződni a sztori és hogyan kapcsolódnak össze azok a - látszólag véletlenszerű - jelenetek, amiket az írónő felvillant. Egyszerre haladunk a 2008-as kilbride-i gyilkosság eseményeivel és egy jelenkori eltűnéses ügy felgöngyölítésével. Eleinte nem sok közös pontot találtam a két ügy között, de idővel szépen összekapcsolódtak a szálak és volt logika a történések között. 

A baljós, feszült hangulat és az izgalom az utolsó pillanatig megmaradt, és a történet is kellően csavaros volt. Még a zárásban is van olyan fordulat, ami meglepett és kifejezetten bátor húzás volt az írónőtől. Nemcsak a krimiszál, hanem a karakterek is alaposan kidolgozottak. Az elkövetők is több személyes réteggel rendelkeznek, nem egydimenziós alakokat kapunk. Drámai fronton láthatjuk egy család lecsúszását, rossz döntések következményeit, lelki traumák feldolgozhatatlanságát és hogy mi sarkallhatja bosszúra az embert. 

Kate Linville és Caleb Hale magánéletébe is betekintést nyerhetünk, de csak annyira, amennyire szükséges. Nagy pozitívuma a könyvnek, hogy az írónő jól eltalálja az arányokat a személyes drámák és a bűnügyekhez kapcsolódó nyomozások között. Ja és Iris kapcsán a gefirofóbia (félelem a hidaktól) velejáróival is megismerkedhetünk. Számomra újdonság volt ez a fogalom, korábban még sosem hallottam róla. 

Összességében egy alaposan kidolgozott és következetesen végigvitt krimit olvashattam Charlotte Link tollából és bár nem éreztem a korábbi kötetek olvasásának hiányát, szeretnék még olvasni az írónőtől.  

Tavaszolás Görögországban

Görögországban jártam már néhányszor, de tavasszal még sosem. A legtöbb emberhez hasonlóan mindig nyári úti célként gondoltam rá. Eddig. Idén a Húsvét előtti időszak ideálisnak bizonyult ahhoz, hogy megnézzem, milyen a tavasz Görögországban. 

Akropolisz

Az út Észak-Macedónián keresztül vezetett, az első görög állomás Thermopüla volt. A híres csatáról természetesen tanultam a középiskolai történelem órákon, az ütközetre Leonidasz király szobra és a spártai katonák híres sírfelirata ("Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.") emlékeztet. Ma már nehéz elképzelni, hogy ezen a hegyes vidéken milyen komoly csata zajlott a görögök és a perzsák között. 

egy szépen fennmaradt templom az Akropoliszon

A következő helyszín Athén volt, ahol az Akropoliszt, a hozzá tartozó múzeumot és az őrségváltást néztük meg. Az Akropolisznál óriási volt a tömeg és sajnos a különböző csapások (földrengés, tűzvész) miatt kevés építmény maradt fenn eredeti formájában, de nekem így is nagyon tetszettek a megmaradt épületek. A múzeum gyakorlatilag ezeket egészítette ki. Az egykori templomokat, szentélyeket és egyéb épületeket díszítő szobrok nagy részét rekonstruálták, így könnyebb volt elképzelni, hogyan nézhetett ki teljes pompájában az Akropolisz. Maga Athén viszont egyáltalán nem nyűgözött le. Nagyon szét van terülve, az agglomeráció gyakorlatilag egybeépült a fővárossal, a házak falát graffitik csúfítják és alig van zöldfelület. A tengerparti rész egy kicsit szebb, de a város többi részében nem szívesen élnék. 

Hydra kikötője

Athéntól kb. 60 kilométerre található Szunion, ahol a Poszeidon-templomot néztük meg. Sokkal jobban fennmaradt, mint az Akropolisz és a tenger is gyönyörű onnan. Másnap hajókirándulás következett Hydra, Porosz és Aegina szigetére. A három sziget közül egyértelműen Hydra tetszett a legjobban a félköríves öblével és a rusztikus hangulatával. Érdekesség, hogy a szigeten nincsenek autók, a szállítás szamarak segítségével történik. 

Epidauroszi színház

A következő napon elég sűrű volt a program. Miután átkeltünk a Korinthoszi-csatornán (amelynek építésében magyar mérnökök is részt vettek - ezt magyar nyelvű emléktábla is jelzi), az Epidauroszi színházhoz látogattunk el. Nagyon szép állapotban maradt fenn és az akusztikája is annyira kiváló (ezt néhányan le is tesztelték), hogy még ma is lehetne használni szabadtéri színházként. Fantasztikus, mennyire precízen megtervezték az ókorban. Nafplion már inkább a mediterrán városok hangulatát hozta, a tengerpartról pedig a havas hegyeket lehetett látni. Bizony, hiába mutatott áprilist a naptár, a 2000 méteres hegytetőket ilyenkor is hó borította.  

Nafplion tengerpartja

Mükéné romjait is megnéztük, de sajnos nagyon kevés építmény maradt fenn ebből az ősi civilizációból. Az oroszlános kapu kivételével csak következtetni lehet, hogy hogyan nézhetett ki ez a terület a fénykorában. A hozzá kapcsolódó múzeumot mindenképpen érdemes megnézni, a kiállított tárgyak alapján sokkal gazdagabb és fejlettebb volt ez a kultúra, mint azt előzetesen gondoltam. 

Olümpia

Az ókori Hellász fontos helyszíne volt Olümpia és Delphoi - ezeket természetesen mi is megnéztük. Az ókori olimpiák helyszínére nyitáskor érkeztünk meg, így szinte teljes csendben csodálhattuk az idilli környezetet. A fennmaradt romokat virágzó fák és zöld pázsit szegélyezte, a friss, reggeli levegő pedig kifejezetten üdítőleg hatott. Delphoi a meseszép környezettel varázsolt el, az ókori jóshely ugyanis a hegyoldalban fekszik. 

Delphoi

Eddig is nagyon szép helyszíneket érintett az út, de a Meteorák szépségére egyszerűen nem találok szavakat. A semmiből hirtelen felbukkanó hatalmas sziklatömbök és a tetejükre épített kolostorok egészen elképesztőek voltak. A látogatható kolostorok közül a Varlaam kolostort tekintettük meg, ami nemcsak a külsejével, hanem a belső díszítésével is elvarázsolt. Na meg a teraszáról nyíló kilátással! A tavaszi virágok, a sziklákra épült kolostorok a távoli havas hegyekkel együtt páratlan látványt nyújtottak. Számomra egyértelműen a Meteorák volt ennek az utazásnak a fénypontja. 

Meteórák

 

Verlaam kolostor 

Ha már ilyen sokszor említettem a hegyeket, akkor az Olümposzt sem lehetett kihagyni. A tetejéig sajnos nem mentünk fel, de egy kisebb vízesésig igen. Végig napsütéses tavaszi időnk volt, de az idegenvezető elmondása szerint két nappal korábban még havazott azon az úton, amin jártunk. Az utolsó görög helyszín Thesszaloniki volt, ahol a Szent Demeter bazilikát, a Szent György rotundát, a Galerius diadalívet és a Fehér tornyot néztük meg. Athéntól eltérően Thesszaloniki sokkal több látnivalóval büszkélkedhet és a városkép is jobban tetszett. A tengerpartot Nagy Sándor lovas szobra őrzi, rövid séta után pedig indult is vissza a csoport Magyarországra. 

Érdekességek: 
- Időjárást tekintve nagyon széles volt a paletta: plusz 3 fok és 30 fok között minden előfordult: köd, télies hideg, szakadó eső, erős szél, szikrázó napsütés és nyárias meleg. Az eddigi utazásaim közül erre az útra volt a legnehezebb pakolni. Vastag pulóverre, kesztyűre, sálra, széldzsekire és könnyű nyári ruhára egyaránt szükség volt. 
- A görög kultúra szerves része a mitológia. Az idegenvezetőnk sok olyan mítoszról mesélt, amik kevésbé ismertek (és amúgy elég brutálisak) és mivel már nem emlékszem pontosan a középiskolai irodalomórákra, teljes káosz lett a fejemben az út végére. Úgyhogy tervben van, hogy pótlom az ebbéli hiányosságaimat és utánaolvasok, hogy mi hogyan történt. 
- A Peloponnészoszi-félszigeten rengeteg a narancsültetvény. A magyar üzletekben kapható görög narancs innen származik. 

Paige Toon: Ha bárhová mehetnél

"A hétköznapi élet is lehet jó, ha megtalálod hozzá a megfelelő partnert. A lángoló szerelem nem árt az elején, de idővel fárasztóvá válik, és végül mindent felemészthet. A lassú tűz mellett viszont évekig melegedhet az ember." 

Fülszöveg: Angie egész életében arra vágyott, hogy világot lásson. Mégis, a harminchoz közeledve még sohasem hagyta el az ausztrál sivatagban lévő kis bányászvárost, ahol születésétől fogva a nagyszüleivel élt. Amikor azonban a zárkózott, de melegszívű lány véletlenül talál egy levelet, amelyet az anyja az ő sohasem látott apjának címzett, Angie elhatározza, hogy megkeresi az egyetlen élő rokonát – még ha ehhez a világ másik végére kell is eljutnia. Az apja ugyanis olasz, és Rómában él! Angie egyik napról a másikra egy teljesen más világba csöppen: a szenvedélyes, pezsgő Itáliába, ahol a sajátjától gyökeresen eltérő temperamentumú emberekkel ismerkedik meg. Köztük a jóképű, de megközelíthetetlen Alessandróval, akinek a lelkét súlyos titok nyomja. Vajon lehet-e közös jövője két ennyire különböző embernek, és ki tudnak-e lépni a múlt árnyékából?

Könnyed olvasmányt kerestem tavaszra és Paige Toon könyve ilyennek ígérkezett. A címe sem szokványos és el is játszottam a gondolattal, hogy ha bárhová mehetnék, akkor a világ melyik pontja lenne az. Valószínűleg Olaszországot választanám és a könyv egyik helyszíne is az. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a főszereplő Angie-nek nem volt más választása a kietlen, sivatagos Coober Pedy és a pezsgő, élettel teli Róma között...

Nagy meglepetések nincsenek Paige Toon könyvében, gyakorlatilag a fülszöveg előrevetíti a történet végét, én mégis élveztem az olvasást. Gyönyörűek a tájleírások, különösen azoké, ahol már én is jártam (pl. Zakynthos, Olaszország). Róma belvárosát olyan részletesen mutatja be az írónő, mintha egy útikönyvet olvasna az ember. 

Hogy mennyire valóságos a történet, abba most nem mennék bele, az események sodrása bőven feledtetni tudta velem ezt a kis gondolati kitérőt. A könyv alapvetően egy romantikus történetet mutat be, de a karakterek kapcsán elég mély témákat is érint. Egy családi kettős tragédia borzasztó erős nyomokat tud hagyni és teljesen reális az, hogy ennek a feldolgozása nem egyik napról a másikra történik. Az ausztrál sivatagban sem kihívásoktól mentes az élet, ugyanis nemcsak az időjárás jelent állandó küzdelmet, hanem az opálbányászat is. Tetszett, hogy nem egy felszínes, rózsaszín történetet kaptunk, ugyanakkor több mélységet és alaposabb jellemkidolgozást is elbírt volna ez a könyv.