Maszat

Tavaly, 16 év után szeretett kiskutyám távozott az élők sorából, nélküle pedig feltűnően üres és csendes lett a ház. Azt mondják, hogy egy kutya hiányát csak egy másik kutya tudja feledtetni, de én egy darabig még nem akartam új házi kedvencet. Öcsém azonban addig-addig győzködött, míg végül beadtam a derekamat. A fajta kiválasztása okozott némi fejtörést, ugyanis én kis testű kutyát szerettem volna, az öcsém viszont közepeset. Így esett a választásunk a golden retrieverre. Egészen Nyíregyházáig kellett elmennünk a kis kölyökért, akit Maszatnak neveztünk el. 

Jöjjön róla néhány kép, már csak azért is, mert nem sokáig marad ilyen kicsi.

két kölyök közül tudtunk választani

a fehér foltos nyerte el a tetszésünket, a nevét is innen kapta

a kiskutya szülei: a sötétebb szőrű az apa, a világosabb szőrű az anya

egy nagyobb kartondobozba téve tudtuk hazahozni az ebecskét

ez már a kertünkben készült

itt már boldogan élvezi az új otthonát

Itáliai vakáció

Van, hogy az ember hosszú évekig reménykedik valamiben, ami aztán vagy bekövetkezik, vagy nem. Még gimnazistaként volt szerencsém eljutni Olaszországba és persze rögtön bele is szerettem az országba és a kultúrába. Az ezt követő években nagyon szerettem volna visszatérni a megtekintett helyszínekre, de ennek sajnos mindig volt valamilyen akadálya. Idén azonban ráakadtam egy last minute ajánlatra és rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy 2005 után 2019-ben jött el az ideje az olasz csizmára való visszatérésemnek.

 Colosseum

Az út Szlovénián keresztül vezetett, ahol még szemerkélő esőben utaztunk. Viszont amint átléptük az olasz határt, már napsütés és kellemes nyári idő fogadott minket. Az első állomásunk Róma volt és mivel most nem egy nap alatt rohantunk át rajta, kellemes tempóban és egy nagy tudású idegenvezetővel néztük meg az olasz főváros főbb nevezetességeit: a Lateráni bazilikát, a Fórum Romanumot, a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Pantheont, az Angyalvárat és a Vatikánt. Annak idején is tetszettek az ókori, a reneszánsz és a barokk építmények, de most még jobban lenyűgöztek. Elképesztő az a precizitás és mérnöki munka, ahogyan megépítették ezeket a csodálatos létesítményeket.

 Angyalvár a Tevere partjáról

Róma után Nápoly és a Sorrentói-öböl következett. Nápoly sajnos nem sokat változott, ugyanúgy szembeötlő volt a szegénység, a lepusztultság, a kosz és a káosz, mint a 2000-es évek elején. A négytornyú Castel Nuovot, a köteleken száradó színes ruhákat és a főbb tereket természetesen nem hagyhattuk ki, mint ahogy a méltán híres nápolyi pizzát sem. Még egy énekessel is találkoztunk, aki nápolyi dialektusban adta elő nekünk az O sole miót.

 a nápolyi Castel Nuovo 

Nápoly városa után ellátogattunk az Amalfi-partra és egy nap erejéig Capri-szigetére. Mindkettő gyönyörű volt, olyan helyszíneket láttunk, amiket én eddig csak képeslapokon (vagy még ott sem) láttam. A ravellói Villa Rufolo (ami egyébként egy páratlan kilátással rendelkező virágoskert) és a capri Augustus császár kertje közül nem tudnék választani, mindkét helyszín meseszép volt.

 a Faraglioni-sziklák Capri szigetén

Az utolsó program Pompei és a Vezúv megtekintése volt. Pompei érdekes volt a maga módján, hamar magával ragadott a hangulata. Nagy része persze romos, de szerencsére egyre több részét tárják fel és sok helyen eredetiben és épségben megmaradtak a 2000 éves falfestmények és épületrészletek, amik egytől egyig látogathatók.

 Pompei

Pompei kapcsán persze meg kell említeni a Vezúvot is (a róla szóló ismertetőt most hanyagolnám), aminek a tetejéhez meredek szerpentinek vezetnek fel. Az utolsó egy kilométer csak gyalogosan tehető meg, de a fenti látványért bőven megéri a fél órás túra. A Vezúv krátere teljesen körbejárható és bár szinte mindenhonnan ugyanaz látszik, érdemes végigjárni. A kráterbe lenézve észrevehető egy-két vékonyka füstcsík, ami azt mutatja, hogy a most békésnek tűnő vulkán nagyon is aktív.

 a Vezúv és környéke

1300 méteres magasságban gyakorlatilag a felhők szintjén jártunk, a meleg kráter mágnesként vonzotta a felhőket (néhol még bele is álltam a felhők útjába, mert a melegben kifejezetten jólesett a hűvös, koncentrált vízpára). Annyira sűrű volt a felhősáv, hogy a tájból szinte semmit nem lehetett látni, csak a fehérséget, kis idő elteltével azonban eloszlottak a felhők, kisütött a Nap és az egész Sorrentói-öblöt be lehetett látni a Vezúv tetejéről. Csodás volt!

Egyebek:

- Nagyon gyorsan eltelt az egy hét, sokkal több időt is el tudtam volna tölteni Olaszországban.

- Döbbenetes, milyen helyekre építkeztek az olaszok. A legmeredekebb/sziklásabb/magasabb hegyek és hegyoldalak sem jelentettek nekik akadályt.

- A 2000-es évek elejéhez képest nagy változás, hogy egyre több olasz beszél angolul és németül. Ezen a két nyelven szinte minden információ ki is van írva a forgalmasabb helyekre.

- Gyorsan fel tudtam eleveníteni az olasztudásomat, 3 nap után már olyan szavak is eszembe jutottak, amiket annak idején sem sűrűn használtam.

- Az árak a magyarországiakhoz hasonlóak.

Random nyaralás Rovinjban

Idén mindenképp szerettem volna nyaralni menni, ezért is lepett meg, amikor az öcsém június közepén váratlanul előállt egy rövid horvátországi nyaralás ötletével. Az isztriai Rovinjban (olasz nevén Rovigno) már jártunk, egész pontosan 14 évvel ezelőtt, így nem kellett sokáig gondolkodnom a válaszon. 

látkép Rovinjról a Santa Katrerina-szigetről

Nyílegyenesen haladva röpke hat óra alatt meg is érkeztünk a szállásra és miután elfoglaltuk, nyakunkba is vettük a várost. Emlékeztem, hogy anno nagyon sokat kellett gyalogolni a városközpontig, ez most sem volt másként. Most viszont könnyebben kiismertük magunkat és térkép nélkül is kiválóan tudtunk közlekedni a kacskaringós utcácskákban. A város egyébként szinte semmit sem változott 2005 nyarához képest, ugyanolyan hangulatos volt, mint amilyenre emlékeztem. 

Rovinji városkép

Az öt nap alatt alaposan bejártuk a környéket, így sikerült a legjobb standokat megtalálni. A víz mindenhol tiszta és sekély volt, a part viszont köves, ami kissé megnehezítette a vízbe jutást. Az időjárás is az aktív pihenésnek kedvezett, minden nap 35 fokos kánikulában és szikrázó napsütésben élvezhettük a tengert és a városnézést. 

Szent Euphemia templom és harangtorony

Tekintettel a mediterrán vidékre, a tengeri finomságokat is megkóstoltuk, amiből hatalmas választék volt az éttermekben. Legjobban a garnélarák és a kagyló ízlett. Természetesen a pizza és a különféle saláták sem maradhattak ki és mivel alapból a mediterrán diétát követem, nem volt nehéz megszoknom az ételeket. 

garnélarák és tenger gyümölcsei saláta

Utolsó nap hajókirándulás volt a program a közeli szigetre, Santa Katarinára. Bár ez Rovinj legnagyobb szigete, kényelmes tempóban gyakorlatilag másfél óra alatt körbesétálható. Gyönyörű volt onnan a kilátás és a partszakasz, úgyhogy szebbnél szebb fotókat tudtam készíteni. A szigeten egy nagyobb szálloda és egy étterem található, a többi részt erdő borítja, így nem tűzött minket a Nap. 

partszakasz Santa Katerina szigetéről

Hamar eljött a hazaindulás ideje és bár az öt nap alatt közel 60 kilométert tettünk meg gyalogosan, sikerült kipihennünk magunkat és feltöltődve tértünk haza. Érdekes volt egyébként a nyaralás abból a szempontból, hogy most a szüleink nélkül mentünk és felnőttként sokkal tartalmasabban el tudtuk tölteni az időt, mint annak idején gyerekként. 

a tiszta tengervízben még kis halakat is lehetett látni

További érdekességek:

- A szállásadónktól megtudtuk, hogy Rovinj és a környező települések kétnyelvűek, az iskolákban a horvát mellett az olaszt is tanítják. 

- A több ezer turista ellenére a város minden pontja tiszta és rendezett volt.

- Sok éttermet kipróbáltunk, az árak mindenhol hasonlóak voltak és az ételekkel sem volt gond. 

- Rengeteg a vadregényes, növényekkel borított rész (ez annak idején nem tűnt fel), amik kerékpárral is jól megközelíthetők. Lényegében a teljes partszakaszon végig lehet menni biciklivel.

Barabási Albert-László: A képlet - A siker egyetemes törvényei

Ismét volt időm olvasni, jöjjön is róla a beszámoló.

Fülszöveg: Az életben gyakran tapasztaljuk, hogy a kimagasló teljesítmény és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben. Barabási Albert-László, a hálózatok világhírű kutatója legújabb könyvében a tudósokra jellemző kíméletlen logikával tárja fel előttünk a siker kollektív természetét, azaz hogy a siker valójában annak függvénye, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre.

A KÉPLET című könyv a mindennapi életből vett példák segítségével világítja meg a siker törvényszerűségeit: azokat a törvényeket, amelyek alapján megdöbbentő pontossággal jósolható meg, hogy adott feltételek között ki lesz valóban sikeres, és miért. Barabási Albert-László révén megismerhetjük a siker titkos képletét, s ezáltal választ kapunk arra is, mi magunk hogyan lehetünk sikeresek.

Rengeteg könyv szól a sikerről és az önmenedzselésről, én viszont nem(csak) emiatt olvastam el ezt a könyvet. Az egyetemi gazdaságpszichológia kurzuson hívta fel a figyelmünket a tanár Barabási Albert-László nevére és a szerző életrajzát elolvasva kíváncsi voltam, milyen törvényszerűségeket lehet megfogalmazni a sikerrel kapcsolatban és milyen újfajta gondolatokat mond a sikerről, amiket más művekben nem említenek.

Azt már az elején le kell szögeznem, hogy egy nagyon komoly tudományos munka lett papírra vetve, így a könyv egyfajta értekezésnek is felfogható, de annyira olvasmányos a stílusa, hogy nagyon hamar lecsúszott ez a 280 oldal. Nagyon jók a példák, majd ezeket alaposan körbejárja a szerző és a vizsgálat folyamatait is leírja, majd egy-egy velős konklúzióval zárja a fejezetek végét. Sokféle tudományterületet felölel a könyv (a pszichológiától kezdve a matematikán keresztül a szociológiáig), így voltak benne olyan eszmefuttatások, amelyeket én is tanultam vagy a mindennapi életben is alkalmazok. Például azt, hogy miért nem jó elsőként megmérettetni egy versenyen vagy állásinterjún. Már csak ezért is jó volt olvasni a Képletet, mert alapból szeretem az effajta tudományos műveket. Konkrét gyakorlati útmutatót nem ad a könyv (annyi területet érint a siker, hogy nem is igazán lehet), viszont sokszor elgondolkodtatja az embert, hogy min érdemes változtatnia ahhoz, hogy sikert érhessen el. 

Röviden összefoglalva Barabási Albert-László egy misztikus témát választott, amit érdekesen, igényesen és érthetően dolgozott fel. Élmény volt olvasni.   

"Stories. There’s nothing in the world more powerful than a good story."

8 év telt el a Game of Thrones indulása óta, ami nagyon sok idő. A pilot bemutatásakor még egyetemista voltam, azóta pedig rengeteg dolog történt velem.  A szakmai és magánéleti változások mellett a sorozatok is jöttek-mentek, így 2019-re a Game of Thrones maradt az egyetlen olyan sorozat, amit követek. Idén viszont a záróévadához érkezett a sorozat. 

Az egyik legszembetűnőbb változás a korábbi évadokhoz képest a megújult főcím. Monumentálisabb lett és sok olyan elemet felvonultat, ami eddig nem volt, a zene viszont változatlan maradt. Nekem ez az új is tetszett, csakúgy, mint a "régiek". Erre az évara hat epizódot kaptunk, amik 60 perces játékidővel (vagy még annál is többel) rendelkeznek. A hetedik évad már felvázolta a nyolcadik évad fő eseményvonalait, így túl sok meglepetést nem tartogatott a történet. Három nagy kérdés megválaszolása maradt erre az évadra: Sikerül-e legyőzni a Másokat? Mi lesz Cerseivel? Ki lesz végül Westeros ura a Vastrónuson? 

 

Az évad a pozíciók felvázolásával és némi seregszemlével kezdődött, ami két évnyi hiátus után kifejezetten hasznos volt, ugyanakkor indokolatlanul sok időt töltöttek vele. Az előző évad végén a Mások szédületes tempóban törik át a Falat és robognak dél felé, így már kifejezetten vártam, mikor érkeznek meg végre. A csatára egy teljes epizódot szenteltek és a korábbi évadok összecsapásaihoz hasonlóan, most is monumentálisra sikerült. Érdekes, mennyire sötétben játszódtak az események és közben olyan feszültséget sikerült teremteniük a készítőknek, hogy alig mertem levegőt venni az epizód megnézése közben. 

 

A gigantikus csata persze rengeteg áldozattal járt és sok olyan szereplő elesett, akiket a sorozat kezdetétől ismerhettünk. Örültem, hogy - noha csak néhány perc erejéig - megemlékeztek róluk a túlélők, mert mindegyiküknek fontos szerepe volt a Trónok harcában. Másrészről viszont mégiscsak időszerű volt ez a kaszabolás, hogy a Királyvári események bemutatása előtt letisztuljon a terep. 

Királyvár és Cersei személye elég régóta összefonódott a sorozatban, Dany sárkányával szemben azonban nem sok esélye volt a Vörös Toronyba zárkózott királynőnek. Dany győzelme így borítékolható volt, az viszont nem tetszett, hogy habozás nélkül felégette az egész várost és annak minden lakóját. Amikor a hamuesőben a romokat mutatják, nekem rögtön az itáliai Pompeii jutott eszembe. Ugyanolyan megrázó volt itt is az a sok elszenesedett ártatlan áldozat. Arra viszont jó példa volt, hogy Dany megőrülését lássuk és ízelítőt kapjunk a távolabbi terveiből. 

A finálé is ennek fényében alakult, de nem akarom elspoilerezni. Számomra elég keserédesen végződött a sorozat, de akárhogy agyalok, nem tudok elképzelni egy olyan alternatívát, ami minden szereplőnek egyformán pozitív és igazságos lenne. Furcsa módon így is a lehető legjobb befejezést kaptuk: Tyrion érvelését figyelembe véve a legalkalmasabb személy lett Westeros ura, Aryából nem csináltak gyilkológépet, ugyanakkor a szirupos happy endtől is megkíméltek minket a sorozat készítői. 

Nem a legjobb GoT évadok közé sorolnám ezt a hat részt, mert egyszerre érzem elnyújtottnak és összecsapottnak. Az első két epizód sok helyen vontatottnak tűnt, néhány jelenetet viszont kifejezetten hiányoltam. A Stark lányok reakcióját például szívesen megnéztem volna, miután Jon és Bran elmondják nekik az igazat Jon származásáról. Cserébe kaptunk végre nagyon jó dialógusokat, amik a sorozat korai évadaira emlékeztettek. Nagyon rég volt olyan, hogy egy apró elejtett szónak újra sorsfordító jelentősége legyen. Jó pár évada hiányoltam az ilyesmit, úgyhogy nagyon jó volt látni, hogy az írók a párbeszédek terén kitettek magukért.

Összességében elégedett vagyok a látottakkal és örülök, hogy ebben a formában elkészülhetett ez a sorozat. Nagy űrt töltött be és hagy maga után, és a hibái ellenére kihozták belőle azt, amit lehetett. Nem utolsósorban olyan színészeket vonultatott fel, akik nagyszerű alakításokkal ajándékoztak meg minket. A nyolcadik évadot 8/10-re tudom értékelni. 

Környzettudatosság

Természetszerető lévén fontos számomra a környezet védelme és a fenntarthatóság. A 21. században ezek elég meghatározó fogalmak, úgyhogy a mindennapi életben is igyekszem odafigyelni ezekre. Az utazási élménybeszámolók mindegyikében megemlítettem, mennyire volt tiszta az adott város, illetve ország. Elég szembetűnő és turistaként sem kellemes élmény, ha a nevezetességek csodálata helyett arra kell figyelnem, hogy tudom kikerülni az esztétikailag és egészségügyileg is zavaró tényezőket.

Persze nemcsak utazóként figyelek a környezet megóvására, hanem akkor is, amikor a saját háztartásomat vezetem. Az utóbbi hónapokban céltudatosan próbáltam változtatni a szokásaimon. Amióta mosógéppel mosok, mérhetően kevesebb vizet használok, ami hosszútávon a vízszámlán is meglátszik. Minden héten előre megtervezem, mit fogok főzni, így aszerint is vásárolok alapanyagot. Amit nem használok fel azonnal, vagy túl sok készül belőle, azt lefagyasztom. Ennek köszönhetően csak annyi élelmiszerhulladék képződik, amennyi a gyümölcsök és zöldségek héjából és magjából felhalmozódik. Jobban odafigyelek a szelektív hulladékgyűjtésre is, ugyanakkor azt is meg kellett állapítanom, hogy ijesztően sok műanyagot használok. Hogy ezt csökkentsem, megfogadtam, hogy január elsejétől minimálisra redukálom a műanyagból készült dolgokat a lakásban.

A tavaly vásárolt üveg tárolók nagyszerűen beváltak, sokkal áttekinthetőbb lett a tészták és köretek tárolása. Amióta áttértem erre a rendszerre, azóta gyakorlatilag nincsenek zacskók a konyhában. Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy az ebédes dobozaimat is lecserélem. Az évek során a műanyag dobozok elszíneződtek és eldeformálódtak, úgyhogy vettem néhány ugyanolyan méretűt üvegből. Súlyra ugyan nehezebbek, viszont sokkal egyszerűbb a tisztításuk és az alakjuk is megmarad az ételek felmelegítése után. 

Az ételek tárolásán kívül az italoknál is próbálom követni a műanyagmentes vonalat. PET palackos kiszerelésű ásványvizet sosem vásároltam nagy mennyiségben (simán elvagyok csapvízzel is), pár havonta azonban vettem egy fél literes üdítőt, hogy legyen egy utántölthető flakonom. Idén azonban beruháztam egy 4 és fél decis átlátszó kulacsra, ami minden szempontból kiváltotta az elődjét. Nagyon meg vagyok elégedve vele, mert sokkal egyszerűbb a tisztítása, mint a műanyagnak, ráadásul többféle folyadékot tölthetek bele, nem marad vissza sem íz, sem illat a mosogatás után.

Az, hogy a bevásárláskor is igyekszem elkerülni a műanyag használatát, már jó ideje alap nálam. Van néhány textilszatyrom, ami kicsire összehajtható, így a legkisebb táskámba is befér. És olyan jó azt mondani a pénztárnál, hogy nem kérek műanyag szatyrot!

Tudom, hogy apróságok ezek, de egyáltalán nem nehéz tudatosan alkalmazni őket.

Húsvét

Minden kedves olvasómnak kellemes Húsvétot kívánok! 

Bohemian Rhapsody - Bohém rapszódia (2018)

Freddie Mercury. A korosztályomban talán nincs is olyan ember, aki ne tudná, ki is volt a Queen egykori frontembere. Kicsi voltam, amikor Freddie meghalt, így már csak a Queen életművet tudtam pótolni, pedig de jó lett volna őket élőben is látni! A Bohém rapszódiát nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, mit fog megmutatni Freddie-ből. 

A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. 

Ha van film, amit jó lett volna moziban látni, akkor a Bohém rapszódia mindenképp idesorolandó. Fantasztikus a hangzás, remekül szólnak a zenék, a stadionrockhoz pedig amúgy is illik a nagy tér. Az atmoszférát tökéletesen eltalálták, a dalokat is jól válogatták, minden úgy szól, mintha a közönség első sorában csápolnék. Mégsem tudtam határtalan örömmel felállni a székből a film után. Jó pár zavaró csúsztatás van benne, emellett egyfajta biztonsági játék is érződik a film egészén. Freddieből csak annyi féktelenséget mutatnak, ami még abszolút belefér a normális tartományba. Az index szépen összegyűjtött néhány extremitást, amikből semmi sem köszönt vissza. Nyilván elég nagy felháborodást váltott volna ki a film, ráadásul a még élő Queen tagok (Brian May gitáros és Roger Taylor dobos) is a "családbarátabb" portrét preferálták. 

Aki tehát hiteles életrajzi filmre számít, az biztosan csalódni fog. Ami miatt viszont mindenképp érdemes megnézni a Bohém rapszódiát, az maga a főszereplő színész játéka. Rami Malek nevét már a Mr. Robotban megjegyeztem és bár most jóval nehezebb feladat hárult rá, tökéletes munkát végzett. A film bemutatója óta már az Oscart is megkapta ezért a szerepért, abszolút megérdemelten. Jó néhány koncertfelvételt láttam a Queenről (az 1985-ös Live Aidet is), ennek ellenére el tudtam hinni, hogy a hús-vér Freddie Mercuryt látom. 

Értékelés: 8/10 

Mamma Mia - Here We Go Again (2018)

Amikor 2008-ban bemutatták a Mamma Miát, akkor fel sem merült a folytatás gondolata, tíz évvel később azonban mégis elkészült egy újabb film. A bevált recepten nem változtattak: mediterrán környezet, jó színészek, ismerős szereplők és ABBA slágerek. Minden adott volt ahhoz, hogy a második rész is hasonló sikereket érjen el, mint az első. 

Időben ugrunk egy kicsit: Sophie-t a Bella Donna Hotel vezetőjeként látjuk, amint épp a megnyitóra készül. Sky eközben New Yorkban van, ahol egy nagy lehetőségekkel kecsegtető karrier várja. Hogy hogyan alakul a kapcsolatuk, arra elég hamar választ kapunk, mindezzel párhuzamosan pedig Donna múltjából is kapunk némi ízelítőt. Donna ugyanis már egy éve halott, így mind a múlt, mind pedig a jelen körülötte forog.

A bevezetőben felvázolt jegyek továbbra is erősítik a filmet, a két történetsík viszont nem volt túl jó ötlet. A Mamma Mia után számomra már nem sok izgalmat jelentettek a múltbéli események, ugyanis Donna naplójából már választ kaptunk arra, hogyan ismerte meg anno Billt, Harryt és Samet. Ez a történetszál meglehetősen sok időt elvesz a jelenből, így mire igazán beindulnának az események, addigra szinte véget is ér a film. 

A Mamma Mia 2 egyik legnagyobb hibájának a kidolgozatlanságot tartom. A két történetszál önmagában nem elég tartalmas, hogy egy egész film alapjául szolgáljon, együtt pedig végképp nem működik. Emiatt eléggé összecsapottnak éreztem a filmet, alig maradt idő a karakterek elmélyítésére. A másik bajom a következetlenség. Sok olyan dolog van, ami vagy teljesen máshogy van, mint az előzményfilmben volt, vagy egyáltalán nem stimmel. Donna haláláról is csak egy fél mondatból értesülünk, semmilyen plusz magyarázatot nem kapunk. Bár őszintén szólva azt sem igazán értem, miért kellett meghalnia a karakterének, mert nagyon látványos űrt hagyott maga után, amit egyetlen másik szereplő sem tud betölteni. A keresztelős jelenet - bár csak minimálisan - kárpótolt valamicskét, de az így is csupán néhány perc. 

Az új szereplők, nevezetesen Bill, Harry és Sam fiatalkori megfelelői elég súlytalanok, csak a Billt játszó színész nyújt emlékezetes alakítást. Behozták viszont Sophie nagyanyját, akit maga Cher alakít. A Fernando pazar volt az előadásában, de más funkciója nem volt ennek a szereplőnek. Tetszett, hogy az ABBA két tagját egy-egy cameo erejéig láthattuk, ez egy kedves gesztus volt a készítők részéről. Eléggé felemás lett tehát a Mamma Mia második része, mert bár sok minden tetszik belőle, összességében nem tudta megközelíteni az első filmet.

Értékelés: 6/10

Mamma Mia! (2008)

Az ABBA zenéjét mindig is szerettem, a dalaik nagy része ma is örökzöld sláger. A Mamma Mia eredetileg musical volt, amit az együttes két férfitagja szerzett, de 2008-ban film is készült belőle. A mostani poszt egy újranézés eredménye, ugyanis cirka tíz éve már láttam a Mamma Miát és akkor nagyon tetszett, de mivel akkor még nem létezett ez a blog, nem született róla bejegyzés. 

A sztori: Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált Tanyát a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget. A lány már régóta kutatja apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak 20 évvel korábban. És 24 kaotikus, varázslatos óra következik, melyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén. 

Bármennyire kiszámítható a történet, ez a film nem akar mást, csak szórakoztatni. Ez viszont maximálisan sikerül neki. A mediterrán táj gyönyörű, a dalok jól szólnak (van olyan, ami nekem jobban tetszik ebben a feldolgozásban, mint eredetiben) és a színészeken is látszik, hogy élvezik a játékot. A Donnát alakító Meryl Streep magasan kiemelkedik a mezőnyből, korát meghazudtoló dinamikát hoz a filmben és meglepően jó az énekhangja is. Eddig mindig komoly szerepekben láttam őt, úgyhogy meglepett, mennyire természetes ebben a hippis, de érzelemdús szerepben. 

Dicséret illeti még a Sophie-t alakító Amanda Seyfriedet, aki amellett, hogy gyönyörű hanggal rendelkezik, tökéletesen hozza azt, amit a szerepe megkíván. Természetesen a férfiszínészekkel sincs gond, bár nagyon kevés játékteret kaptak, hogy igazán kibontakozhassanak. Sebaj, más filmekben bőven van/volt erre lehetőségük, a Mamma Mia igazából jutalomjáték volt mindegyikőjüknek. 

Nem mondanám, hogy világmegváltó alkotás a film (2008-ban sem éreztem annak), viszont most is ugyanolyan szórakoztató élmény volt megnézni, mint 10 évvel ezelőtt. 

Értékelés: 8/10