Ils étaient dix - 1. évad

Az idei ősz eddig különösen esős, így mivel a tervezett szabadtéri programjaim nagy részét el- vagy későbbre kellett halasztanom, arra gondoltam, hogy sorozatnézéssel töltöm a hétvégémet. A közelmúlt terméseiből szemezgetve végül az Ils étaient dix mellett döntöttem. 

A könnyebb hivatkozás végett rögtön azzal kezdeném, hogy Agatha Christie: Tíz kicsi néger c. krimijének adaptációjáról van szó. Néhány éve készült már egy brit feldolgozás, 2020-ban a franciák jöttek ki egy 6 epizódos minisorozattal. Az alapsztori ezúttal is követi a könyvet: tíz ember meghívást kap a Karib-tenger egyik paradicsomi szigetén található Green Paradise hotelba. Az öt férfi és az öt nő izgatottan érkezik, úgy gondolják, egy gondtalan nyaralásban lesz részük. Ám hamarosan csalódniuk kell: az igazgató nem jelenik meg, a hely elhanyagolt és hamarosan a térerő is megszűnik. Hamarosan rájönnek, hogy csapdába csalták őket, egy rejtélyes hang pedig közli velük, hogy mindannyiuknak lakolniuk kell a múltban elkövetett bűneik miatt. 

Alapvetően nem volt rossz ez a feldolgozás, hozta azokat a jegyeket, amikre előzetesen is számítottam. A két adaptáció közül viszont nekem egyértelműen a brit tetszett jobban, ez a sorozat inkább egy Survivor showra emlékeztetett. A sziget egyáltalán nem áraszt depresszív hangulatot, cserébe remekül ki tudták használni a természeti adottságokat: a hőséget, a víz- és élelmiszerhiányt, a tengert, az állat- és növényvilágot, valamint a trópusi betegségeket. Néhány extra csapdát el tudtam volna még viselni, de így is kihoztak mindent a helyszínből, amit lehetett. 

A hat epizódot először kevésnek éreztem, de összességében elégnek bizonyult. Sikerült megismerni a szereplőket és a gyilkos személyét és motivációját is hamar ki lehetett találni. Az események több idősíkon zajlanak: egyrészt flashbackeken keresztül mindegyik szereplőről megtudjuk, hogy milyen bűnt követett el, másrészt nyomon követhetjük, ahogy egymás után likvidálódnak, harmadrészt pedig egy rendőrségi nyomozópáros is vizsgálódni kezd a szigetre utazók után. Ez utóbbi miatt kapott némi modern színezetet a sorozat, de enélkül is működőképes volt az egész.  

Azt nem mondom, hogy minden szereplőt megkedveltem, az elején némelyik kifejezetten ellenszenves volt. A sok káromkodás is zavart, a bazmegelések nagy részét nem éreztem indokoltnak. A színészek hozták a kötelezőt, de egyiküknél sem éreztem kimagasló alakítást. A legidegesítőbb számomra Victoria volt, a sokadik bekattanása után már nagyon vártam, hogy végezzenek vele. Néhány szereplő viszont látványos jellemfejlődésen ment keresztül (pl. Kelly), úgyhogy emiatt nekem a Kockára is hasonlított ez a sorozat. 

A megvalósítással sem voltam maradéktalanul elégedett. A szigetet sokszor látjuk felülnézetből, de mindig úgy néz ki, mintha egy 20 évvel ezelőtti számítógépes játékban lennénk. A skorpiók, az ijesztgetések és néhány elhalálozás is igen érdekes technikával lett megcsinálva, nagyon kilógtak az adott jelenetben. Nem olyan látványvilágot vártam, mint egy nagy költségvetésű mozifilmnél, de ezek az apróságok is rontottak az összképen. 

Értékelés: 6.5/10

Conversations with Friends - 1. évad

Tavaly a Normal People kapcsán már megismertem Sally Rooney látásmódját és stílusát, ezért amikor elkészült az újabb regényének adaptációja, nem volt kérdés, hogy belenézek. Már csak azért is, mert a készítői gárda ennél a sorozatnál is ugyanaz. Csak az alapfelállás különbözik, ugyanis ezúttal egy szerelmi négyszög szereplőit ismerjük meg a 12 epizód alatt, akik egytől egyig kötődési zavarokkal küzdenek. 

A főszereplő Frances barátnőjével, Bobbival a Dublini Egyetemen tanul. Frances csendes és visszahúzódó, Bobbi viszont pont az ellentéte: harsány és szókimondó. Mindketten imádják az irodalmat és egy slam poetry esten megismerkednek Melissával, a sikeres íróval és színész férjével, Nickkel. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Frances és Nick titkos viszonyt kezd egymással. 

Nem tudok elvonatkoztatni az Affairtől, ami ugyancsak egy titkos szerelmi viszonyról szólt. Csakhogy míg az Affairben mély és tartalmas párbeszédek zajlottak a szereplők között, a Conversations with Friends a titkolózásra és hallgatásra épít. A szereplők alig kommunikálnak egymással, az évad nagy része felszínes és egyszavas "beszélgetésekből" áll. Vagyis a sorozat szöges ellentétben van azzal, mint amit a cím sugall. 

A sorozat másik furcsasága az érzelmek hiánya. Nem derül ki például, hogy Francest mi fogta meg Nickben (csak annyit tudunk meg, hogy a férfi jóképű és Franceshez hasonlóan introvertált) és azon is nagyon meglepődtem, hogy Frances teljesen rezignáltan veszi tudomásul, amikor közlik vele, hogy az endometriózisa miatt nem lehet gyereke (vagy csak nagyon nehezen oldható meg). Ebből fakadóan Frances és Nick kapcsolata zömmel a testiségre koncentrálódik, csak az utolsó epizódokban kezdenek normális és emberi módon beszélni egymással. 

Értem én, hogy a sorozat Francesen keresztül a fiatal huszonévesek útkeresését próbálja bemutatni, de Frances egyszerűen annyi értelmetlen dolgot tesz, hogy a sorozat végére sem sikerült megkedvelnem a karakterét. Bobbi sokkal rokonszenvesebb volt és a cselekedeteit is könnyebb volt megérteni. Nekem ez a sorozat inkább annak volt iskolapéldája, hogy hová vezet az, ha folyamatosan elfojtjuk az érzelmeinket, nem rendelkezünk kellő önbizalommal és nem gondolunk bele, hogy a tetteink milyen következményekkel járhatnak.  

A színészek játékával szerencsére nincs gond, senkit sem éreztem hiteltelennek. Alison Oliver Francisként igen nagy játékteret kapott és Sasha Lane-nek is izgalmas feladattal kellett megbirkóznia Bobbi megformálójaként. De hiába akartam én szeretni ezt a sorozatot, be kell látnom, hogy Sally Rooney alkotásai nem nekem valók. A harmadik regényét és/vagy annak filmes adaptációját (Hová lettél szép világ? a címe) pont emiatt messziről el fogom kerülni. 

Értékelés: 5/10

House of the Dragon - pilot

"A Sárkányok háza egyedül akkor bukhat el, ha saját maga okozza vesztét."

Nagyon rég volt pilokritika a blogon (ha minden igaz, akkor a 2015. márciusában indult Fortitude pilotjáról írtam utoljára, azóta csak teljes sorozatévadokat értékeltem), de mivel nagyon vártam a House of the Dragont, kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a nyitórész. Nem utolsósorban pedig 3 éve ért véget a Game of Thrones és már hiányzott Westeros. 

Kb. 200 évvel járunk a Trónok harca előtt és ahogyan a sorozat címéből is adódik, a Targaryen-ház van a középpontban. A nyitányban gyorsan felvázolják az alaphelyzetet és hogy ki, kit és hogyan követett Sárkánykő trónján. Már itt fontos információk hangzanak el, ugyanis bár I. Viserys ereje teljében levő uralkodó, napi szinten előkerül a trónutódlás kérdése. Viserysnek ugyanis nincs fia, csak egy lánya, Rhaenyra. Viszont a hagyományok szerint nők nem örökölhetik a trónt. 

Viserys ezt a sort töri meg, amikor nem az öccsét, Daemont teszi meg utódjául, hanem a lányát. Az okok elég egyértelműek, gyakorlatilag nem marad más választása. Hogy ebből hogyan lesz olyan konfliktus, ami majd az egész évadon végigvonul, azt én még nehezen látom. A Trónok harcához hasonlóan természetesen ez a sorozat is könyves alapra épül (nevezetesen George R.R. Martin: Tűz és vér c. kötetére), de a nyitórész alapján én egyelőre nem érzem olyan grandiózusnak ezt a sorozatot. Még. 

Pilotként viszont teljesen jól működött az epizód, szépen felvonultatta a fontosabb szereplőket és bemutatta a hatalmi viszonyokat. Elég lassú folyású volt a rész, és sok olyan jelenetet kaptunk, amik emlékeztettek a Trónok harcára. A legjobban a lovagi torna tetszett, főleg a közelharcok miatt. Daemon erőszakosságát kiválóan be tudták mutatni vele. Emellett nagyon látványos volt, egy ismeretterjesztő filmben is megállta volna a helyét. 

És persze kaptunk sárkányokat, akik ezidőtájt az emberek mindennapi életének szerves részei és nem misztikus lények, mint a GoT-ban. Királyvárat is teljes pompájában láttuk, hiszen jelenleg a Targaryenek uralják a Vastrónust, ez a helyszín vélhetően a folytatásban is fontos szerepet kap majd. A zárásban a Másokra és a télre is kapunk utalást Viserystől, ami majd a Trónok harca kiindulópontja lesz két évszázaddal később. A látvánnyal is elégedett voltam, ugyanazok a snittek és beállítások köszöntek vissza, mint amit korábban "megszoktam". 

Viszonylag kevés szereplőt ismertünk meg, de ez betudható annak, hogy itt most egy uralkodóház kap hangsúlyt. Ez egyfelől jó, mert könnyebb követni az eseményeket, másfelől viszont kevés teret hagy az intrikának. Aztán persze majd kiderül, hogy mit tudnak ebből a felállásból kihozni a sorozat készítői. A kezdés mindenesetre biztató.

Értékelés: 7/10 

Jean-Luc Bannalec: Halál Bretagne-ban

Fülszöveg: Egy rejtélyes gyilkosság, családi titkok és egy zavarba ejtő talány.
Georges Dupint, a zsémbes, párizsi születésű, koffeinfüggő felügyelőt egy reggel a croissant-ja és a kávéja mellől rángatják el egy furcsa gyilkossághoz. Az áldozat a kilencvenegy éves szállodatulajdonos, Pierre-Louis Pennec, akit az étterme padlóján találnak vérbe fagyva. A gyilkosság hatalmas port kavar a békés, bretagne-i kisvárosban, Pont-Avenben, ahol mindenki ismer mindenkit, és látszólag soha semmi sem történik. Ám amikor Dupin elkezdi felfejteni az ügy szálait, évtizedes titkok és elhallgatás szövevényes hálójára bukkan, és rájön, hogy az idilli városkában senki és semmi nem az, akinek és aminek látszik.
A Halál Bretagne-ban egy különleges hangulatú, kifinomult bűnügyi regény, tele a breton konyha ínycsiklandó különlegességeivel, az Atlanti-óceán felől fújó szél illatával, fanyar humorral és meglepő fordulatokkal. 

A csodaszép borító és a fülszöveg miatt rögtön felfigyeltem erre a könyvre és kíváncsi voltam, milyen olvasmányélményt ad majd. Ennek a regénynek három alapvető kritériumnak kellett megfelelnie: 1. krimiként szövevényes ügyet és izgalmas nyomozást vártam, 2. érdekes és jól kibontott karaktereket, 3. atmoszférateremtést és egy kis kóstolót Bretagne-ból. Nos, ez a krimi mindegyiket teljesíti, bár nem maradéktalanul. 

A központi ügy kellőképpen érdekes és a nyomozás során nagyon sok szálat igyekszik Dupin és csapata felgöngyölíteni. Bretagne és Pont-Aven kapcsán rendre előkerül a művészet és az ügy kulcsát is egy Paul Gauguin-festmény jelenti. Amíg a festmény nem került a képbe, addig nekem nagyon zavaros és egy helyben toporgó volt a cselekmény, utána viszont jobban a részese tudtam lenni a rendőri munkának és mind a gyilkos személyét, mind az indítékot ki tudtam találni. Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy alapjában véve nincs sok gyanúsított és szép lassan ki lehet zárni azokat, akik biztosan nem ölhették meg az öreg Pennecet.

A szereplőkről csak minimális jellemrajzot kapunk, ezen a ponton többre számítottam. Dupinnél csak az kap hangsúlyt, amit a fülszöveg alapján is tudunk: hogy erősen kávéfüggő, rendületlenül megy a saját feje után és szeret ad hoc intézkedéseket hozni különösebb magyarázat nélkül. Nem mondanám, hogy ezzel kilóg a rendőrnyomozók sorából, hiszen a legtöbb krimiben általában ilyennek ismerjük meg őket. A mellékszereplőket viszont már sokkal elnagyoltabbaknak látjuk, csak annyit tudunk meg róluk, amennyi az ügy szempontjából feltétlenül fontos. A két vizsgálótisztről - Kadeg és Riwal - például csak az derül ki, hogy azonnal végrehajtják azt, amire Dupin utasítja őket, valójában papírmasé karakterek. 

Bretagne-t ellenben alaposan megismerjük. A kulináris fogásokon át az időjáráson keresztül a városok legkisebb zugáig. Nagyon sok a tájleírás, szinte érezni lehet az óceán sós illatát és a szél fuvallatát. Maga a nyomozás nem halad gyorsan, de a négy nap alatt eljutunk oda, hogy sikerül pontot tenni az ügy végére. Érdekes, hogy Musso: A brooklyni lány is ugyanennyi időt ölel fel, de ott nem győztem kapkodni a fejemet, annyira pörögtek az események. A Halál Bretagne-ban sokkal kényelmesebb tempójú és a breton hangulat is fontos szerepet kap ebben a detektívsztoriban.

Marc Brackett: Érezni szabad! - Az érzelmi intelligencia mint a jóllét és a siker kulcsa

Fülszöveg: Napjainkban túl sok gyerek és felnőtt szenvedi meg a mindennapokban, hogy szégyelli megélni az érzelmeit, és nem rendelkezik a szükséges érzelmi kompetenciákkal. Pedig nem szükségszerű, hogy így legyen. Marc Brackett élethivatásának tekinti, hogy megfordítsa ezt a folyamatot, és ebben a könyvben megmutatja, hogyan lehetséges ez.

Az érzelmek kutatásával eltöltött huszonöt éve alatt Brackett kidolgozott egy hatékony módszert gyerekek és felnőttek életminőségének javítására: egy tudományos alapokon nyugvó programot, amelynek célja, hogy érzelmeink ne terhet jelentsenek, hanem a megértésük révén megszerzett információkat felhasználhassuk, elősegítve boldogulásunkat, jóllétünket.
Az érzelmi intelligencia fejlesztésére fókuszáló RULER program mélyreható változásokat hozott abban a több ezer iskolában, ahol bevezették. A tapasztalatok igazolták, hogy eredményes a stressz és a kiégés csökkentésében, az iskolák légkörének és a diákok teljesítményének javításában. A könyv betekintést ad a program alapjaiba, és megismertet azokkal a stratégiákkal, amelyek birtokában sikerrel küzdhetünk meg a mindennapi élet kihívásaival, boldogulhatunk társas kapcsolatainkban, és hatékonyabban oldhatjuk meg az ezekből fakadó problémákat. 

"Hogy vagy?" Annyira egyszerű ez a kérdés és olyan sokféle helyzetben használjuk! A legtöbbször csak egy udvariassági formula, amivel egy beszélgetést elkezd az ember, arra már ritkán vagyunk kíváncsiak, hogy az illető valójában hogyan is érzi magát. Ez a könyv is ebből az alapvetésből indul ki (a fejezetek kb. fele konkrétan ezzel a kérdéssel kezd) és szépen végigvezeti az olvasót az érzelmek felismerésének (recognizing), megértésének (understanding), megnevezésének (labeling), kifejezésének (expressing) és szabályozásának (regulating) módján. 

A tartalomjegyzéket átfutva először felszínesnek tűnt a könyv, de amint elkezdtem olvasni, hamar megváltozott a véleményem. Marc Brackett könyve igazából arra világít rá, hogy az érzelmek mennyire fontosak és életünk minden területére hatással vannak. A RULER program mindegyik része részletes bemutatást kap és a tudományos megközelítések mellett a szerző nem kevés személyes tapasztalattal is szolgál. Ily módon a program végére megértettem, hogy melyik lépés miért fontos és hogyan alkalmazható a mindennapokban. 

A RULER-kulcskészségek bemutatása után a szerző arra is kitér, hogy az érzelmek milyen formában vannak jelen a családban, az oktatásban (óvodától a felsőoktatásig) és a munkahelyen. Nekem ez a része tetszett igazán a könyvnek, mert a helyzetismertetések mellett konkrét gyakorlati tanácsokat is megfogalmaz a könyv. Egyik sem bonyolult vagy kivitelezhetetlen, de Marc Brackett szerint érdemes rászánni az időt és végiggondolni, hogy hogyan érezzük magunkat most, hogyan szeretnénk érezni magunkat és hogy ez hogyan érhető el. Mind a családban, mind az oktatásban, mind pedig a munkahelyi szféránál azt hangsúlyozza, hogy az érzelemtudatosság nagy mértékben hozzájárul a személyes életünk és környezetünk jobbá tételéhez. 

Bár könnyen olvasható a könyv, elég sokszor kellett szünetet tartanom, mert időre volt szükségem, hogy az információdömbinget fel tudjam dolgozni. Vaskos szakirodalom áll a könyv mögött, az utolsó 60 oldal lényegében a felhasznált forrásokat sorolja fel. Számomra mindenesetre nagyon hasznos volt ez a könyv és sok olyan gondolattal lettem gazdagabb, amiket érdemes megfogadni.

Tavaszi és nyári kedvenceim

Legutóbb márciusban gyűjtöttem össze azokat a szerzeményeket, amikkel gazdagodtam. Viszont a tavaszi dolgok összegyűjtésére júliusban jutottam el, ezért úgy voltam vele, hogy akkor már összevonom a nyáriakkal és egy posztban írok róluk. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

 - Idén, huszonvalahány év után megváltam a neszesszeremtől, ezért szükségem volt egy újabb darabra. A Pepcoban találtam is olyat, ami minden szempontból megfelel. Tökéletes a mérete, az elosztása, masszív az anyaga, úgyhogy remélem, sokáig tudom majd használni. Az előtte levő kisebb darab hivatalosan sminktermékek utaztatásához használható, de a vitaminjaim is kényelmesen elférnek benne. 

- Ha már tárolók, akkor ezen a vonalon haladok tovább. Bár a nyaralás sajnos idén is kimaradt, biztosan lesz majd alkalom a jövőben, amikor ismét lehetőségem lesz utazni. Általában nem hordok sok ékszert a mindennapok során (és nyaraláskor sem), de mivel nem túl nagy ez a dobozka, sokkal kényelmesebb és praktikusabb fülbevaló vagy nyaklánc tárolásához, mint a ruhazseb. 

- Még tél végén fogyott el az arckrémem és hosszas keresgélés után egy tápláló nappali és egy éjszakai hidratálókrém mellett döntöttem. Mindkettő nagyon jó választás volt, az elmúlt fél év során nem is használtam mást az arcápoláshoz. A tápláló krémnek kellemes az illata és nagyon hamar beszívódik, gond nélkül lehet rá sminkelni. A hidratálókrém pedig a napégést is remekül orvosolja, úgyhogy ezzel a két krémmel nagyon jól jártam. 

- A zöld csomagolású krémet lábápoláshoz vettem meg és bár kicsit hígabb az állaga a kívánatosnál, összességében elégedett vagyok vele. 

- A szempillaspirál és a lakkok utánpótlásként szolgálnak, mert nyáron kifogytam ezekből a termékekből. 

Laura Barnett: Variációk egy párra

Fülszöveg: "Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem - reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő."
Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk. 

A fülszöveg alapján ez a regény a "mi lett volna, ha..." gondolatsor köré épül. Három lehetséges alternatívát látunk, amelyek kezdőpontja azonos (ez Eva és Jim találkozása), de a folytatás már jelentősen eltér egymástól. Mindkettejük sorsa másképpen alakul, a későbbiekben mégis számtalanszor egymás mellé sodorja őket az élet, ami aztán szintén hatással lesz a további sorsukra. Az alapötlet alapján tehát már sejteni lehet, hogy ez a regény bizony több évtizedet is felölel.

A könyv elején még viszonylag egyszerű volt követni a történetszálakat, de kb. az első 70 oldal után elvesztettem a fonalat. Nem tudom, mennyire segített volna, ha egyhuzamban olvasom végig a könyvet (gyanítom, hogy semennyire), de nem mindig tudtam követni, hogy melyik variációban ki kivel van együtt, és melyik gyerek és rokon kihez köthető. Nagy dózisban és töményen kapjuk az információkat és mire elmerülnénk bennünk, addigra már egy másik variációba csöppenünk bele. Nehezítő tényező az is, hogy a különböző variációk sem mindig ugyanazokra az évekre és eseményekre fókuszálódnak. Szóval nem kevés figyelmet kíván a regény az olvasótól. 

A rohamtempó miatt nem igazán lehetett kötődni a szereplőkhöz, lényegében csak Eva és Jim sorsáért lehetett izgulni. Mivel a három variációban más és más események történnek velük, amik más-más következményeket eredményeznek, érdekes volt látni, mennyire apró dolgokon tudnak múlni az élet fordulatai. Hogy mi történik, ha x dolog mellett döntünk y helyett. És ha jobban belegondolunk, ez tényleg így van. Már csak emiatt is kíváncsi voltam, hogy vajon mikor jön el az a pont, amikor Eva és Jim mindhárom alternatívában egymás mellett, egy párként él. Mert az elmulasztott lehetőségek és a megélt élettapasztalatok mindegyik variációban erre futnak ki. 

Furcsa, de egyszerre untatott és tetszett is ez a regény. Egy idő után nekem túl sok volt az unalmas parti és a semmitmondó beszélgetés, a megcsalás és a szétköltözés. Ugyanakkor nagyon sok olyan témát felhoztak az egyes történetszálak, amikről ritkán lehet olvasni és tartalmassá tették a regényt. Ilyen például a siker(telenség) kezelése, az önazonosság kérdése, a gyász, a fájdalom, a boldogság (és annak hiánya), a párkapcsolati nehézségek, a betegségekhez való viszonyulás, a magánélet és a karrier egyensúlya, a gyereknevelés, a szülő-gyerek kapcsolat, valamint a szerelem különböző fázisainak, magasságainak és mélységeinek megélése. Ebből adódóan a három életút közül nekem az tetszett a legjobban, amelyikben Ted Eva férje. 

A nem szokványos szerkezeti felépítés, a komolyabb témák és a szépen kidolgozott befejezés miatt nem bánom, hogy elolvastam Laura Barnett regényét, mert tényleg egy kerek egész és életszerű történetet kaptam. Remek lett a magyar fordítás is, élveztem a gazdag és változatos szókincset, Komáromy Rudolf munkája nagyon sokat hozzátett a regény olvasásának élményéhez.

Ruben Brandt, a gyűjtő (2018)

Ruben Brandt pszichoterapeutát rémálmok gyötrik, amelyekben legendás művészeti alkotások kísértik. Négy profi tolvaj páciensét bízza meg azzal, hogy lopják el neki a festményeket, és ez talán segíthet neki felülemelkedni a félelmein. 

Magyar animációs mozifilm. Kicsit ízlelgetnem kellett ezt a zsánert, mielőtt nekikezdtem volna ennek a filmnek, mert alapvetően nem kedvelem ezt a filmtípust. A Ruben Brandt is inkább a krimivonallal keltette fel az érdeklődésemet, ezért próbáltam más szemmel nézni ezt az alkotást. Hamar megértettem, mitől különleges ez a film és összességében nem bántam meg, hogy megnéztem. 

A képi világ teljesen magával ragadó. Gyönyörűek a hátterek, sokszor olyannak tűnnek, mintha a valódi réteket, erdőket és városokat filmezték volna le. Pedig nem! Tényleg olyan az egész film, mintha egy festményt nézne az ember, amire furcsa arcú alakokat helyeztek. A furcsát szó szerint kell érteni, ebben a filmben ugyanis teljesen természetes, hogy valamelyik szereplőnek több szeme vagy természetellenes formájú feje van. Ez pedig tökéletesen illik ebbe az álom és valóság között egyensúlyozó világba. 

Merthogy Ruben Brandt rémálmai is olyanok, hogy szinte bekúsznak az ember bőre alá és valóságos borzongást okoznak. Az első szürreális rémképeknél még öncélúnak tűnt ez a megoldás, de ahogy haladunk előre a filmben, rájöttem, hogy ez nagyon is indokolt. Ruben ugyanis így próbálja feldolgozni a gyermekkorában elszenvedett traumákat. Nekem ebből a szempontból is izgalmas volt a film, a festmények ellopása a keretet adta meg hozzá. 

A krimi miatt az akció sem hiányozhat a filmből (a nyitójelenetet követő üldözés egészen zseniálisan van megcsinálva), de logikát nem érdemes keresni benne. Inkább egyfajta tisztelgést mutat a műfaj iránt, egyes jelenetsorokat ma már klasszikusnak számító filmekből vesz át. Mindezt a zene teszi igazán élvezhetővé, ahol a különleges dallamok mellett ismert slágerek is feldolgozásra kerülnek. Szóval a film egészén érezni a művészet minden aspektusát: filmet, képzőművészetet, zenét és humort. Ettől lett valóban egyedülálló gyűjtő Ruben Brandt. 

Értékelés: 10/10

Guillaume Musso: Ott leszel?

Fülszöveg: Elliott Cooper, a neves San Francisco-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliot azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.

Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét? 

Igen, egy újabb Musso-könyv, de mivel az eddig olvasottak tetszettek, igyekszem minél több könyvét elolvasni az írónak. A fülszövegben lényegében minden benne van ennek a regénynek a cselekményéből és bár alapvetően szeretem az időutazós dolgokat (legutóbb az Éjfél könyvtárban is ez fogott meg), ez a könyv mégsem rántott be azonnal. A könyv feléig úgy voltam vele, hogy "Jó, jó, de mikor történik meg az áttörés? Mikor jön az a fordulat, ami a feje tetejére állítja az eseményeket?" Nos, erre az idős Elliott harmadik, floridai utazásáig kellett várni. Számomra onnantól lettek még izgalmasabbak és elgondolkodtatóbbak a történések. 

Ezen a ponton merül fel ugyanis, hogy vajon Elliott meg tudja-e menteni Ilenát. Egyáltalán lehetséges ez valamilyen módon? Tényleg újra lehet írni a múltat? Na és mi történik akkor a jelennel és a jövővel? A felmerült kérdésekre szép lassan a válaszok is megérkeznek, miközben bepillantást nyerünk Elliott és Ilena mindent elsöprő szerelmébe, valamint Mattot is megismerjük. Érdekes, hogy a regény szinte végig csak hármójukról szól (na meg Angie-ről, Elliott lányáról), de így sem éreztem azt, hogy túl kevés lenne a szereplő. Sőt. Annyira árnyaltak és sokrétűek, hogy mindegyikük sorsára kíváncsi voltam és egyformán tudtam izgulni értük.

Ha az időutazástól és a valószínűtlen eseményektől elvonatkoztatunk, akkor a regény mégiscsak az emberi kapcsolatokról szól: a sírig tartó szerelemről, az évtizedeket felölelő barátságról, a harmonikus apa-lánya viszonyról és arról, hogy ki mit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy ezeket megmentse. A nagy csavarok és fordulatok ezúttal elmaradtak, de nem is hiányoltam őket. Annyira megható és kerek egész volt a regény zárása, hogy nem volt utána hiányérzetem. 

"A szerelmen és a barátságon kívül az ember eddig még nemigen talált mást, amivel elviselhetővé tehető az élet, de adódnak helyzetek, melyekből csak egyedül képes kilábalni."

A helyszín egyébként ezúttal San Francisco és Musso ugyanolyan részletesen bemutatja, mint a korábban olvasott regényekben New Yorkot. Tetszett a korábrázolás is, az 1976-os évbe való visszautazáskor ugyanúgy megkapjuk az akkor aktuális híreket és popkulturális utalásokat, mint a későbbi évek folyamán. Ebben egy kicsit hasonlított ez a regény a Most!-ra.

Guillaume Musso: Central Park

Fülszöveg: New York, reggel nyolc óra.
Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis...
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice blúzán? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történt velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket... 

A Brooklyni lány és a Most után ismét egy Musso regényre esett a választásom. A korábban olvasott regényekhez hasonlóan a Central Park is nagyon jó volt; sőt, a három könyv közül ez tetszett eddig a legjobban. Gyönyörűek a tájleírások és New Yorkot is keresztül-kasul bejárhatjuk. A történet rendkívül feszes és mozgalmas, gyorsan követik egymást az események: meg kell szabadulni a bilincstől, értesíteni kell az ismerősöket, szükség lesz valamilyen járműre és persze enni is kellene valamit. Mindezt pénz és telefon nélkül, hiszen Alice és Gabriel is üres zsebbel ébred fel a Central Park padján. A két fél közül Alice-t ismerjük meg jobban, ő veszi igazán a kezébe a dolgokat. Nagyon sok esetben Gabriel segítségére szorul, de kettejük párosa nagyon is működőképes. Folyamatosan fenntartotta a figyelmemet a könyv, mert mindig előkerült valami meglepő, amire előzetesen nem számítottam. Musso könyveit sokszor illetik a "letehetetlen" jelzővel és a Central Parkra ez hatványozottan igaz: egymás után faltam az oldalakat, mert hajtott a kíváncsiság, vajon mi fog történni.

A visszaemlékezésekből kirajzolódik előttünk Alice múltja és az aktuális cselekménybe szépen belesimulnak ezek a kitekintések. Nehéz spoilermentesen írni ezekről, mindenesetre néhány rész igencsak megrázott. Kifejezetten sajnáltam Alice-t, mert olyan dolgokon kellett keresztülmennie, amit sokan csak a rémálmaikban tudnak elképzelni. 

A Musso védjegyét képező fordulatokból most is szép számmal kapunk és a regény zárásának ismeretében egyiket sem éreztem túlzásnak vagy erőltetettnek. Ellenkezőleg: sok olyan kérdést megmagyaráztak, amik olvasás közben merültek fel bennem, számomra ez a történet így volt kerek egész. A regény végére Gabrielt is sikerült megkedvelnem, Alice-t pedig még jobban megsajnálnom. A műfaji keveredéssel (krimi, thriller, romantika) sem volt bajom, nagyon jól megfértek ezek a sajátosságok egymás mellett.

Egy idézetet még itthagyok a végére, mert nagyon tetszett, ahogyan Musso az igaz szerelem megtalálásáról ír: "Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen. Aki ismeri és elnézi a furcsaságait, félelmeit, sértettségét, haragját ás a tengernyi komor gondolatot a fejében. Aki megnyugtatja. Aki olyan tükröt tart elé, amelybe már nem fél belenézni."