Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis...
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice blúzán? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történt velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket...
A Brooklyni lány és a Most után ismét egy Musso regényre esett a választásom. A korábban olvasott regényekhez hasonlóan a Central Park is nagyon jó volt; sőt, a három könyv közül ez tetszett eddig a legjobban. Gyönyörűek a tájleírások és New Yorkot is keresztül-kasul bejárhatjuk. A történet rendkívül feszes és mozgalmas, gyorsan követik egymást az események: meg kell szabadulni a bilincstől, értesíteni kell az ismerősöket, szükség lesz valamilyen járműre és persze enni is kellene valamit. Mindezt pénz és telefon nélkül, hiszen Alice és Gabriel is üres zsebbel ébred fel a Central Park padján. A két fél közül Alice-t ismerjük meg jobban, ő veszi igazán a kezébe a dolgokat. Nagyon sok esetben Gabriel segítségére szorul, de kettejük párosa nagyon is működőképes. Folyamatosan fenntartotta a figyelmemet a könyv, mert mindig előkerült valami meglepő, amire előzetesen nem számítottam. Musso könyveit sokszor illetik a "letehetetlen" jelzővel és a Central Parkra ez hatványozottan igaz: egymás után faltam az oldalakat, mert hajtott a kíváncsiság, vajon mi fog történni.
A visszaemlékezésekből kirajzolódik előttünk Alice múltja és az aktuális cselekménybe szépen belesimulnak ezek a kitekintések. Nehéz spoilermentesen írni ezekről, mindenesetre néhány rész igencsak megrázott. Kifejezetten sajnáltam Alice-t, mert olyan dolgokon kellett keresztülmennie, amit sokan csak a rémálmaikban tudnak elképzelni.
A Musso védjegyét képező fordulatokból most is szép számmal kapunk és a regény zárásának ismeretében egyiket sem éreztem túlzásnak vagy erőltetettnek. Ellenkezőleg: sok olyan kérdést megmagyaráztak, amik olvasás közben merültek fel bennem, számomra ez a történet így volt kerek egész. A regény végére Gabrielt is sikerült megkedvelnem, Alice-t pedig még jobban megsajnálnom. A műfaji keveredéssel (krimi, thriller, romantika) sem volt bajom, nagyon jól megfértek ezek a sajátosságok egymás mellett.
Egy idézetet még itthagyok a végére, mert nagyon tetszett, ahogyan Musso az igaz szerelem megtalálásáról ír: "Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen. Aki ismeri és elnézi a furcsaságait, félelmeit, sértettségét, haragját ás a tengernyi komor gondolatot a fejében. Aki megnyugtatja. Aki olyan tükröt tart elé, amelybe már nem fél belenézni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése