Tavaly a Normal People kapcsán már megismertem Sally Rooney látásmódját és stílusát, ezért amikor elkészült az újabb regényének adaptációja, nem volt kérdés, hogy belenézek. Már csak azért is, mert a készítői gárda ennél a sorozatnál is ugyanaz. Csak az alapfelállás különbözik, ugyanis ezúttal egy szerelmi négyszög szereplőit ismerjük meg a 12 epizód alatt, akik egytől egyig kötődési zavarokkal küzdenek.
A főszereplő Frances barátnőjével, Bobbival a Dublini Egyetemen tanul. Frances csendes és visszahúzódó, Bobbi viszont pont az ellentéte: harsány és szókimondó. Mindketten imádják az irodalmat és egy slam poetry esten megismerkednek Melissával, a sikeres íróval és színész férjével, Nickkel. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Frances és Nick titkos viszonyt kezd egymással.
Nem tudok elvonatkoztatni az Affairtől, ami ugyancsak egy titkos szerelmi viszonyról szólt. Csakhogy míg az Affairben mély és tartalmas párbeszédek zajlottak a szereplők között, a Conversations with Friends a titkolózásra és hallgatásra épít. A szereplők alig kommunikálnak egymással, az évad nagy része felszínes és egyszavas "beszélgetésekből" áll. Vagyis a sorozat szöges ellentétben van azzal, mint amit a cím sugall.
A sorozat másik furcsasága az érzelmek hiánya. Nem derül ki például, hogy Francest mi fogta meg Nickben (csak annyit tudunk meg, hogy a férfi jóképű és Franceshez hasonlóan introvertált) és azon is nagyon meglepődtem, hogy Frances teljesen rezignáltan veszi tudomásul, amikor közlik vele, hogy az endometriózisa miatt nem lehet gyereke (vagy csak nagyon nehezen oldható meg). Ebből fakadóan Frances és Nick kapcsolata zömmel a testiségre koncentrálódik, csak az utolsó epizódokban kezdenek normális és emberi módon beszélni egymással.
Értem én, hogy a sorozat Francesen keresztül a fiatal huszonévesek útkeresését próbálja bemutatni, de Frances egyszerűen annyi értelmetlen dolgot tesz, hogy a sorozat végére sem sikerült megkedvelnem a karakterét. Bobbi sokkal rokonszenvesebb volt és a cselekedeteit is könnyebb volt megérteni. Nekem ez a sorozat inkább annak volt iskolapéldája, hogy hová vezet az, ha folyamatosan elfojtjuk az érzelmeinket, nem rendelkezünk kellő önbizalommal és nem gondolunk bele, hogy a tetteink milyen következményekkel járhatnak.
A színészek játékával szerencsére nincs gond, senkit sem éreztem hiteltelennek. Alison Oliver Francisként igen nagy játékteret kapott és Sasha Lane-nek is izgalmas feladattal kellett megbirkóznia Bobbi megformálójaként. De hiába akartam én szeretni ezt a sorozatot, be kell látnom, hogy Sally Rooney alkotásai nem nekem valók. A harmadik regényét és/vagy annak filmes adaptációját (Hová lettél szép világ? a címe) pont emiatt messziről el fogom kerülni.
Értékelés: 5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése