Community - 3. évad

Ismét véget ért egy tanév Greedale-ben, vagyis nyári szünetre vonult a Community. Az előző évadokkal ellentétben idén jobbára hetiben követtem a sorozatot, csak két-három epizód halmozódott fel az esetleges időhiány miatt. Továbbra is a sorozatok elitjébe tartozik a Community, de már nem lehet szitkomként elkönyvelni. A poénok mellett ugyanis szemmel láthatóan nagyobb teret kaptak a drámai és a "meta"-jellegű utalások. Ez persze nem hátrány, mert így is remek szórakozást nyújt a sorozat.

A Communityt az első évad néhány részétől eltekintve sosem a sablonosság jellemezte, hanem a bátor kísérletezések, amik a legtöbb esetben ragyogóan működtek. Ez idén sem volt másként. A 4. részben, ami a Remedial Chaos Theory címet viseli, például az idősíkokkal játszadoztak, de oly módon, hogy egészen zseniális lett a végeredmény. Az egész évad egyik legjobbja lett ez az epizód, az első képkockától az utolsóig imádtam. A másik emlékezetes epizód a 20-as, ami már a 8 bites videojáték ötletével megnyert magának. És bár a sztori nem volt nagy durranás, végigvigyorogtam az epizódot. 

Persze az említett két epizódon kívül is voltak jól sikerültek. A horrorfilmes, a Gleet parodizáló, az amerikai polgárháborús ihletésű párna vs takarócsatás, a Law & Ordert feldolgozó, vagy amikor Annie "elrontotta" Abedet és helyre kellett hozni a Dreamatoriumban, illetve maga a fináléepizód sokáig emlékezetesek maradnak. A drámai elemeknek köszönhetően pedig a tanulócsoport és/vagy a barátság fontossága került előtérbe, ami a sorozat alappillérét képezi. A dékán is több szerephez jutott és jobban ki is használták a karakterét, mint tavaly. A kiszabadítása után pedig egyértelművé vált, hogy a csoportnak és az iskolának is szüksége van rá.

Mindezek ellenére mégsem tudom 10/10-re értékelni ezt az évadot. Jó néhány olyan epizód volt, ami alatt majdhogynem unatkoztam. Érezhetően gyengébbek voltak a többihez képest és csak töltelékszerepük volt. Shirley második esküvője (amin megerősítették a férjével a frigyüket) tipikusan ilyen rész volt. A legnagyobb probléma azonban Changgel volt. Az első évadban még szórakoztató volt spanyoltanárként, de tavaly már látszott, hogy hosszútávon idegesítő a jelenléte. Idén iskolarendőrként láthattuk, de minden jeleneténél úgy éreztem, hogy nélküle is működőképes lenne a sorozat. Nem a színésszel van baj, mert jól hozta a hatalommániás kisembert, hanem Chang karaktere vált teherré.

A másik, szintén karakterhez kötődő negatívum Troy és a légkondiszerelő iskola. Semmi izgalmat nem hozott ez a szál, ráadásul Troy sem nagyon tudott kibontakozni. Abeddel karöltve remek párost alkotnak, de míg Abed egyedül is képes elvinni egy epizódot a hátán, addig Troy nem. A többi szereplő erősebbnek és érdekesebbnek tűnik nála. Meglátjuk, sikerül-e az íróknak kiköszörülni ezt a csorbát. 

És ha már megemlítettem az írókat, fontos tudni, hogy a 4. évadban már nem ugyanaz a készítőgárda áll majd a sorozat mögött, mint az elmúlt három évben. Dan Harmon (a sorozat kreátora) és az írók egy részének távozásával új irányt vehet a Community. Kérdés, marad-e a bevállalós, kísérletezős vonalon, vagy visszatér a kezdetekhez és csak a szereplőkkel foglalkozik. Én mindenesetre maradok a 4. évadra.

Értékelés: 7.5/10

2 Broke Girls - 1.évad

Nem szerepelt a várt újoncok között a 2 Broke Girls, de eldöntöttem, hogy egy szitkomot mindenképpen bepróbálok a 2011/12-es felhozatalból. A Raising Hope-ra is így akadtam rá tavaly. 

Két lány van a sorozat középpontjában: Max és Caroline. Max egy szerény körülmények között élő pincérlány, Caroline viszont jómódban nőtt fel, de a családi biznisz becsődöl, apuci börtönbe kerül, a lány meg hirtelen az utcán találja magát és pincérként próbál szerencsét. A két lány teljesen más tulajdonságokkal bír, ami számtalan kisebb konfliktust eredményez. Max nagy álma, hogy saját sütiboltot nyithasson, amiben Caroline is támogatja. Az epizódok végén pedig megmutatják, mennyi indulótőke gyűlt össze. 

 

Jó az alapsztori, elég potenciál van benne, hogy több évadig is kitartson. A legtöbb játékteret értelemszerűen a két lány kapta, a mellékszereplőket látványosan hanyagolták az évad elején. Bár az is igaz, hogy a lányokhoz képest elég egysíkú karaktereket sikerült összeválogatni. A Maxet alakító Kat Dennings olyan, mintha ráöntötték volna azt a szerepet. Remekül hozza a nagyszájú pincérlány karakterét. Beth Behrs viszont Caroline-ként nagyon művies és hideg. Valamennyire persze a szerepből is következik, de sokkal teátrálisabbak a mozdulatai, mint a másik színésznőnek. 

A poénok ütnek, bár nagyon kevés a sírvaröhögős jelenet, amit később is fel tudnék idézni. A 2 Broke Girls inkább szövegben erős, humor terén igazi adok-kapok megy a szereplők között. Az évad közepétől viszont rengeteg a kétértelmű poén, amit általában a szexre hegyeznek ki. Ez pedig egy idő után már nem szórakoztató. Itt vissza is térnék egy kicsit a mellékszereplőkre. Hiába jók a színészek, folyamatosan ugyanabba a skatulyába kényszerítik őket: az ázsiai étteremfőnököt mindig az alacsonysága miatt zrikálják, Earlnél pedig a rasszizmus kerül elő. Egyedül Oleg emelkedik ki a többiek közül; még akkor is, ha szexmániájával tökéletesen beleillik a sorozat közegébe. 

Értékelés: 5/10

Hogy maradok-e a második évadra, azt még nem tudom. Tény, hogy van ennél viccesebb szitkom is, de darálva fogyasztható. Meg érdekel, hogy összejön-e a cupcake business a végén.

Nikita - 2. évad

A közepesnél valamivel jobban teljesítő első évad után kíváncsian vártam a Nikita második évadát. Tavaly az évadzáró forgatásakor (csakúgy, mint idén) még bizonytalan volt a sorozat sorsa és bár nem kaptunk cliffhangert, bőven maradt történetszál erre az évadra. Az évadnyitó ennek ellenére harmatgyenge volt. Úgy tűnt, mintha a színészek a hosszúra nyúlt nyári szünet alatt elfelejtettek volna játszani. A másik probléma a kapkodásból fakadt. Egyszerűen nem tudták eldönteni a készítők, hogy melyik történetszál legyen hangsúlyosabb: a fekete dobozok utáni hajsza, a Felügyelők kiiktatása, a Divízió tönkretétele vagy Alex hadjárata a családja gyilkosa ellen. Beletelt pár epizódba, mire sikerült megtalálni a jó arányt. 

Történetileg egyébként sokkal mozgalmasabb lett ez az évad, mint az előző. Nagyon sok történetszál futott párhuzamosan, egy részük keresztezte is egymást, így az évad végére alaposan átrendeződött a szezon elején látott felállás. Ennek köszönhetően sokkal pörgősebb és izgalmasabb lett az évad, mint a tavalyi. Nem egy epizód végződött áll-leejtős jelenettel, az átívelő sztorik pedig kifejezetten jól álltak az évadnak. Egyedül a Cassandrás szálat éreztem erőltetettnek, úgyhogy bízom benne, hogy a jövőben csak érintőlegesen foglalkoznak vele. Tavalyhoz hasonlóan idén is a fokozatos építkezés jellemezte az évadot és az is pozitívum, hogy mindegyik epizód kapcsolódott a fő szálakhoz, nem volt felesleges filler rész, mint például a Fringe vagy a Supernatural idei évadában. 

Ennek ellenére mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. Nem a CGI-ra, a robbantásokra vagy a darkos hangulatra gondolok, mert ezek továbbra is a sorozat erősségeihez tartoznak, hanem az írói munkára. Hiába volt sok a történetszál, minden epizód után úgy éreztem, hogy egy tökösebb írógárdával sokkal jobb sorozat lehetne a Nikita. Mit értek ezalatt? Egyrészt többször előfordult, hogy egy jól felépített történetszálat egy tollvonással feloldottak. Percy kiszabadulását vagy Semak megölését nagyon hamar lerendezték, holott mindkét esemény fontos volt a későbbiekre nézve. Másrészt viszont arra is volt példa, amikor az írók nem voltak elég bátrak. Amandát például simán eltehették volna láb alól, amikor megvolt rá a lehetőség. Ezek a hibák sajnos még a legjobb epizódokon is rontottak.

A forgatókönyvi esetlenségek mellett a logikátlanságok voltak még szembetűnőek. Nem új keletű probléma ez, mert már az első évadban is jelen volt, de nem volt annyira látványos, mint idén. A legemlékezetesebb ilyen jelenet az, amikor Alex egy hatalmas puskával célba veszi az egyik orosz iparmágnást. Gyakorlatilag pár méterre van tőle, mégsem veszi észre a fegyvert, pedig elég feltűnő helyen van. Vagy amikor Nikita és Alex Semak rezidenciájából menekülnek és egy hadseregnyi testőrt kinyírnak, de Semakot már nem merik elintézni. Apróságnak tűnnek ezek, ugyanakkor az évadról alkotott összképet jelentősen befolyásolják.

Idén is nagyon sok flashbacket kaptunk, amik a múltbéli eseményekbe engedtek betekintést. Nikita múltja gyakorlatilag teljes egészében kirajzolódott előttünk, csak a gyerekkora maradt ki a visszaemlékezések sorából, arról csak az elmondottak alapján van elképzelésünk. Ez nem feltétlenül baj, mert így is nagyon jól tudták árnyalni az eddig megismert főszereplőt. A közelharcot is hanyagolták, így nem volt annyira hiteltelen, hogy egy 40 kilós nőnek nála kétszer-háromszor nagyobb hústornyokkal kell szembeszállnia. Az évad elejére jellemző túlzott romantikából is visszavettek, ami szintén dicsérendő lépés. 

A színészi játék nem sokat változott az előző évadhoz képest, az viszont rögtön feltűnik, hogy Maggie Q-n és Shane Westen kívül minden színész jobban játszott. Amanda a Divízió vezéreként igazi love to hate karakter lett, aki még a korábbi társa megkínzásától sem riadt vissza. Remekül állt Melinda Clarke-nak ez a szerep, sokszor már a megjelenésével sikerült félelmet keltenie. A Percyt alakító Xander Berkeley játékára sem lehet panasz. A legjobb monológok hozzá köthetők és a mimikája is rendkívül kifinomult volt. A legjobb szereplő viszont kétségtelenül az Aaron Stanford által megformált Birkhoff, aki az előző évadhoz képest sokkal nagyobb játékteret kapott. Nagyon jó szövegeket írtak neki, amik még a gyengébb epizódokat is fel tudták dobni. Sean személyében pedig új szereplőt is köszönthettünk, aki legalább olyan odaadó társa lett Alexnek, mint Nikitának Michael.

Bár a gyenge évadkezdés után magára talált a sorozat, igazán a fináléban csúcsosodott ki a történet. A felvezető részt követően parádés évadzárást sikerült összehozni, ráadásul olyasmiket is megléptek benne, amik már régóta időszerűek voltak. A kivitelezéssel sem volt gond és a fordulatok is tetszettek. Percy halálával lezárult egy korszak, így a 3. évadban már Ryan kezében lesz a Divízió. Az alaptörténetből tehát kihozták, amit lehetett. Kérdés, hogyan tovább. Lényegében két szál maradt, ami kiindulásul szolgálhat. Az egyik az Amanda és Ari Tasarov által talált fekete doboz, a másik pedig az a rejtélyes figura, akivel Percy lepaktált. Meglátjuk, mire lesz majd elég.

Értékelés: Tavaly nem voltak ennyire látványosak az említett hibák, úgyhogy a 10-es skálán 6 és 7 közé lőném be az évad pontszámát. 

Supernatural - 7. évad

Hol van már az a sorozat, amiért 4 évadon keresztül rajongtam és aminek még az 5. évadát is elfogadtam volna sorozatzárónak? Elárulom: nagyon messze. A 6. évadnak is voltak hibái, de azt nem gondoltam volna, hogy a 7. évad ennyire gyenge lesz.

Pedig az évadnyitó remek volt. A 4. évad kezdésétől persze így is elmaradt, de a 7. évad első két része egy kis időre visszahozta a lelkesedésemet a sorozat iránt. Újra ugyanolyan rajongással vártam az új részeket, mint a korábbi évadokban. De sajnos nagyon hamar elmúlt ez a fajta optimizmus. Az előző évaddal ellentétben idén csak egy főellenséget kaptunk: a leviatánokat, akiket ismételten félelmetes, kegyetlen és legyőzhetetlen lényeknek állítottak be. Ehhez képest az évad nagy része úgy telt, mintha a leviatánok még mindig a Purgatóriumban laknának. A készítők látványosan hanyagolták őket, ami önmagában még nem is lett volna akkora probléma, mert volt már olyan évada a Supernaturalnak, ami nem(csak) a főszálas részek miatt volt élvezetes.

A fő probléma az, hogy a monster-of-the-week formula egész egyszerűen elfáradt erre az évadra. Rengeteg ötlettelen és felesleges epizód volt idén, amik a megtekintést követően kitörlődtek az emlékezetemből. Még az epizódcímeket olvasva sem tudom megmondani, hogy az adott rész miről szólt, pedig a legtöbb sorozatnál ez még évek múlva is működni szokott. A mélypont egyértelműen az amazonos epizód, ami tele volt olyan elemekkel, amiket már láttunk az elmúlt évadokban. Szövegben sem remekeltek a heti ügyes epizódok. A poénok erősen megfogyatkoztak, nagyon kevés volt a kitekintés és a popkult utalás. Csak az utolsó részekben próbálták orvosolni ezeket a hibákat pl. Dean pitemániájával, illetve az amerikai társadalmat illető kritikával az elhízás kapcsán, de ez kevés volt. 

Emellett sajnos a készítők idén is folytatták a karakterek gyilkolását. Konkrét és átvitt értelemben is. Bobby halála, majd szellemként való visszahozatala az évad (és a sorozat) legrosszabb döntése volt. Jim Beaver ugyan sosem volt állandó szereplő, de Bobby nagyon fontos szerepet töltött be a Supernaturalban. Gyakorlatilag a srácok apjává vált az évek során, arról nem is beszélve, hányszor segítette ki őket. Teljesen értelmetlen volt a halála, mert semmivel sem vitte előrébb az eseményeket. Bobby nélkül lényegében egy helyben toporgott a sorozat, a Winchester tesók nem tudtak mit kezdeni a leviatánokkal.

Castiel is nagyon megváltozott az évad végére. Miután kiszabadultak belőle a leviatánok, egy időre eltűnt a sorozatból és csak akkor tért vissza, amikor Lucifert ki kellett űzni Sam elméjéből. Ezt már akkor is öncélúnak tartottam, a későbbi részek pedig megerősítettek ebben: Castiel csak minimálisan járult hozzá az évad fő szálának megoldásához. Azzal, hogy egy gyogyós szintjére süllyesztették, felesleges szereplővé vált. Az évad végére két életképes mellékszereplő maradt a sorozatban (Meg és Crowley), akikre nehéz lesz egy teljes évadot alapozni.

A finálé meglehetősen kiszámíthatóra sikerült, a cliffhanger pedig a 3. évad zárásához hasonlított. Két értékelhető momentum volt az epizódban: Dick és Crowley beszélgetése a nyitányban, illetve az Impala begurulása a Born to be wild traktusaira. Egy finálétól ennél jóval többet várna az ember. A 8. évadtól egyébként új showrunner kerül majd a Supernaturalhoz, de nagyon remélem, hogy kijjebb tudja húzni a sorozatot a gödörből és egy kidolgozottabb szezont tesz majd le az asztalra. 

Értékelés: 4/10
Az eddigi leggyengébb évadon vagyunk túl, ez az osztályzat nálam már kaszaszint. Az évadnyitóra maradok, aztán meglátom, hogy suhan-e az a bizonyos kasza...

Upfronts 2012

Ismét elérkezett az upfronts, vagyis megvannak azok a sorozatok, amikre ősszel számíthatunk. Mielőtt azonban ezekre rátérnék, röviden értékelném a 2011/12-es évadot. 

Tavaly viszonylag sok sorozatot vártam és elég sokat meg is tudtam tekinteni. Az évadot a high concept sorozatok bukásaként is elkönyvelhetjük, mert sem a Terra Nova, sem az Alcatraz nem volt hosszú életű. Mindkettő csalódás volt, úgyhogy már a pilot után megváltam tőlük. A Ringer sem nyűgözött le, a megvalósítás nagyon sok sebből vérzett. A River és az Awake viszont sokkal jobban bejött, mint vártam. Ezek is csak egy évadot értek meg, de a készítők jól ki tudták használni az alapsztori nyújtotta lehetőségeket.

Olyan sorozatok is szerepeltek a listámon, amik a mesék világába repítik a nézőt. A Grimm kellemes darabnak ígérkezett, a Secret Circle viszont nem tudott újat mutatni ezen a palettán.

A drámák mellett két szitkomot vártam, de az Up All Nighttól és a New Girltől is búcsút vettem a pilotot követően. A Suburgatory - bár nem szerepelt a várós újoncok között -, 5 rész után kifulladt.

A Once upon a Time-ot, a Person of Interestet, a Prime Suspectet és a Revenge-t pedig még nem sikerült bepróbálnom. 

Lássuk akkor az idei felhozatalt csatornánkénti bontásban. Ismételten csak azokat emelem ki, amik érdekesek számomra.

NBC

1. Revolution

Amikor megláttam Eric Kripke és JJ Abrams nevét, akkor a várós projektek között szerepelt, a trailer megtekintése után viszont más véleményen vagyok róla. Posztapokaliptikus a téma, de rengeteg olyan elemet felvonultat, ami a közelmúltban elhasalt high concept sorozatokra (Terra Nova, Event, Flash Forward) emlékeztet. Ráadásul mivel egy család áll majd a középpontban, borítékolható, hogy az évad nagy része családi drámázásból fog állni. A pilotot mindenesetre bepróbálom majd, de nem jósolok nagy jövőt ennek a szériának. 

2. Hannibal

A már ismert Hannibal Lecter történet sorozatos formában. Bármi kisülhet belőle, de bízom benne, hogy hosszútávon nézős lesz majd.

3. Animal Practice

Állatorvosos szitkom, de látok benne annyi potenciált, hogy a pilot után is érdekes maradjon.

FOX

1. The Following
Van egy kis Alcatrazos beütése, de tetszik, hogy a sorozatgyilkosok hangsúlyosabban lesznek jelen, mint más krimisorozatokban. A szereplőgárda is szimpatikus, úgyhogy ez egész jó kezdésnek. Midseasonben érkezik majd.

ABC

1. Last Resort
Tengeralattjáró, sziget, új élet, hazajutás. Meglesz a Lost utódja? Meglátjuk.

2. 666 Park Avenue
Ezt nagyjából azóta várom, hogy az első infók kijöttek erről a projektről. Tetszik az alapötlet és a színészek is jók, úgyhogy nagy elvárásaim vannak a pilot és a sorozat felé.

3. Red Widow
Nem a legvárósabb újonc, úgyhogy csak akkor veszem elő, ha jó véleményeket olvasok majd róla.

4. Zero Hour
Vérbeli összeesküvéses, nyomozós sorozatnak ígérkezik. Jöhet.

CBS

1. Elementary
Ez lesz az amerikai Sherlock, ami még jól is elsülhet. A britet nem hiszem, hogy felül fogja múlni, de remélhetőleg ez is nézős lesz majd. A színészeken nem fog múlni, meglehetősen jó csapatot sikerült összeszedni.

2. Vegas
Las Vegas, 1960-as évek, sheriff és leszámolás. Bár a vadnyugati sorozatokból a Justified az etalon, ez is jó sorozatot sejtet. Ennek ellenére csak mérsékelten várós, mert nem biztos, hogy egy évadnál tovább kitart majd a sztori.

CW

Szinte minden évben van egy-két olyan projektje a legkisebb network adónak, ami megtetszik, idén viszont az a helyzet állt elő, hogy egyik újonc sem érdekel különösebben. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy valamelyiket bepróbálom majd, de elsősorban a kritikák és a vélemények fognak dönteni.

Az eddigi évektől eltérően idén nem állítok össze rangsort. A várt újoncsorozatok vagy high concept jellegűek vagy nyomozósok és nagyon minimális lenne közöttük a különbség. A legtöbb újonc egyébként midseasonben érkezik majd, így majd akkor lesz érdekes látni, mennyire váltotta be egy-egy újonc a hozzá fűzött reményeket.

Fringe - 4. évad

Sokáig úgy nézett ki, hogy ez az évad lesz az utolsó és a Fox nem kér folytatást az univerzumok között utazós sorozatból. A csatorna azonban mégis berendelt egy 13 epizódos záróévadot, ami majd ősszel fog elstartolni. De ne szaladjunk ennyire előre, mert erről az évadról is van mit írni.

A hagyományokat folytatva ez az évad is ott kezdődött, ahol az előző befejeződött. A gép beindításával Peter kitörlődött a jelenből, de mivel a Megfigyelők nem végeztek tökéletes munkát, Peter a mi univerzumunkban is látszik. Pár résszel később hús-vér alakban is visszatért és feltett szándéka volt megtalálni az ő univerzumát. Az évad fele nagyjából ezzel a szállal telt, ami sajnos ötlettelen, önismétlő és unalmas epizódokat eredményezett. Az egyébként elég sokat elmond a színvonalról, hogy 4 epizód kihagyásával is követhetők voltak az események...

A 12. résznél talált magára a sorozat és kezdtek el foglalkozni a két univerzum jövőbeni összeütközésével. Sok újdonságot persze így sem mutattak, de egy kis időre visszatért a hitem a sorozatba. A David Robert Jones féle alakváltók, illetve a doki terve felpörgette az eseményeket és meglepően jó részeket eredményeztek. Ekkor jött az ominózus 19. rész, ami bár önmagában nem volt rossz, nagyon elütött a többitől. Úgy tűnt, mintha egy teljes évadot (vagy kettőt) előreugrottunk volna a történetben. A felvázolt jövőbeni események nem kapcsolódtak szorosan az eddig megismertekhez és borítékolható volt, hogy a 20-as rész újra a jelenben fog játszódni. Ez a kitekintés lényegében az 5. évadot alapozta meg, mégis rettentő öncélúnak éreztem, mert innentől kezdve kiszámítható lesz a sztori.

 

A finálé tökéletes példája volt ennek. Miután a 19-es részben láttuk, hogy William Bell a jövőben is él (igaz, be van borostyánozva), nem volt meglepő, hogy ő áll a két univerzum elpusztításának hátterében. Olivia sorsát is előre lehetett látni, így a szereplőkért sem lehetett aggódni. Az utolsó jelenet nélkül akár sorozatzárónak is beillett volna az epizód, ahol mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. De mivel lesz 5. évad, a Megfigyelők támadását már most belebegtették nekünk. Ezek után csak olyan folytatást tudok elképzelni, amiben megalapozzák és megmagyarázzák a 4x19-ben látottakat.

Értékelés: 6/10

Gyűrűk Ura trilógia

"Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."

Idestova tíz éve mutatták be a trilógiát, ami a mai napig a kedvenc filmjeim között szerepel. Tíz év sok idő, ráadásul idén decemberben érkezik a trilógia előzményfilmje, a Hobbit, így elérkezettnek láttam az időt a Gyűrűk Ura újranézéséhez. A megjelent kiadványok közül mindhárom résznél a rendezői változatot választottam, hogy a lehető legjobb legyen a filmélmény.

Az alapsztorira emlékeztem, de sok jelenet nem maradt meg bennem. Amikor először láttam a trilógiát, akkor nem alakult ki bennem olyan rajongás, mint a Harry Potter filmek iránt. Túl összetett filmnek tűnt, aminek 15 évesen nem tudtam igazán megérteni a mélységeit. Most viszont már látom azokat az értékeket, amiket Tolkien műve képvisel. Persze így is lenyűgözött a film, de ezúttal olyasmik is megragadtak, amik tíz éve nem. A trilógia egészét átszövő remény például most sokkal erőteljesebben hatott. 

A Gyűrű Szövetsége nyugalmasabb filmnek maradt meg bennem, pedig ez is elég mozgalmas a maga módján. A Megye idillje, a Gyűrű ereje és története, a gyűrűlidércek (nazgûlok), a különböző lények, Szauron és Szarumán hatalma, a tündék és a maga az út Mordor felé számtalan izgalmat tartogat. Rengeteg a lassítás és a közeli kép, amitől szinte tapintani lehet a nyomasztó hangulatot. Minden egyes jeleneten érződik a profizmus: a lények a legapróbb részletekig kidolgozottak, a fényképezés és az operatőri munka már-már művészi. Ez egyébként a trilógia többi részére is igaz.

A Két Torony már komorabb és a csaták is nagyobb horderejűek. Frodóék küldetése és a háború központi helyet foglal el a történetben, de így is nagyon sok mellékszálra kitérnek, amik fontos szereppel bírnak. Az entek (beszélő fák) gondolatai örök érvényűnek tűnnek, csakúgy mint Samu bátorító szövege. A trilógia ezen részében kevesebb lény szerepel, közülük is az olifántok és a lidércek sárkányszerű "lova" ragadott meg legjobban. Tetszett még, hogy tovább árnyalták az első részben megismert szereplőket. Legolas és Gimli például remek párost alkottak, a törpén keresztül pedig még humort is sikerült csempészni a feszült jelenetek közé.

A Király visszatérben a Középföldéért vívott utolsó harc és a Gyűrű megsemmisítése kerül előtérbe. Gollam történetén keresztül pedig a Gyűrű hatalmából is kapunk ízelítőt. Döbbenetes, milyen lény lett 500 év alatt Szméagolból. Ez egyébként a sminkesek munkáját is dicséri, akik remekül tudták érzékeltetni a hobbit átváltozásának fázisait. A trilógia ezen darabjából Aragorn lelkesítő beszéde, a Gyűrű elpusztítása és Aragorn királlyá koronázása maradt emlékezetes. Szép a trilógia zárása és mivel közel 12 órás a három film, nem könnyű elengedni a szereplőket. 

Nemcsak a történet, a megvalósítás is pazar. A készítők maximálisan kihasználták Új-Zéland adottságait, így nem egyszer volt olyan érzésem, mintha dokumentumfilmet néznék. A tájak mellett a zenére is nagy hangsúlyt fektettek. Monumentális, ahol kell és a lírai részekhez is pontosan illeszkedik. Van néhány ismétlődő téma, mégis amikor meghallgatok egy tracket, magam előtt látom a jelenetet, ami alatt szólt. A színészek listája is elsőrangú, egytől egyig fantasztikus játékot nyújtottak. Talán csak a játékidőbe lehetne belekötni, de egy feszesebb tempóval nem biztos, hogy ugyanilyen hatást tudott volna kiváltani a trilógia. Peter Jackson olyan mesterművet alkotott, ami szerintem évtizedek múlva is meg fogja állni a helyét.

Értékelés: egyértelműen 10/10