Nikita - 3. évad

Rebootként harangozták be a CW akciósorozatát, ennek ellenére a 3. évad nyitánya nem azoknak készült, akik be akarnak kapcsolódni a sorozatba. Inkább a két évad alatt kialakult törzsrajongóknak kívántak kedveskedni vele, amit egyáltalán nem bántam. Meglepően jó premiert láthattunk, így minden adott volt, hogy egy átgondolt és a maga nemében élvezetes évadot kaphassunk. A folytatás azonban már nem lett ilyen fényes. 

Az írói munkáról eddig sem nyilatkoztam pozitívan, de amit idén műveltek, azt nem lehet szép szavakkal illetni. És itt nemcsak a logikátlanságokra gondolok. Kezdjük rögtön a szezonnyitó utáni öt epizóddal! A 3x01-ben felvázolt történetszálak kibontása helyett ugyanis visszatértek a heti ügyes formulához. Ezzel két probléma volt: egyrészt maguk az ügyek gyengék voltak és csak a karakterek szempontjából volt jelentőségük, másrészt hiányzott az átívelés, amitől működőképes volt a második évad. Jobbára egy helyben toporgott a történet, mintha maguk a készítők sem tudták volna, hová is akarnak kilyukadni. 

A sort a 7. epizód törte meg, ami több szempontból is emlékezetes volt. Megléptek egy elég merész húzást, amire már lehett építeni a későbbiekben, valamint rávilágítottak arra, hogy nem elég felsorakoztatni a szereplőket, le is kell kötni őket. Nikita, Michael, Alex, Birkhoff, Sean és Ryan után ugyanis Owen is a csapat része lett, viszont nem mindig tudták értelmes történetszállal ellátni ezt a sok szereplőt. Főleg Sean lógott ki a sorból, sokszor csak pár mondatnyi szerepe volt az adott epizódban. Egy ideig az Alexszel való kapcsolata is a levegőben lógott, a halála viszont (bármennyire nagy hangsúlyt kapott) értelmetlennek tűnt. 

Alex csak egy fokkal járt jobban. Az évad elején erőteljesen mellőzték és csak akkor vették elő, ha egy több helyszínen zajló bevetésre került sor. Sokáig nem voltak egyértelműek a céljai, a gyógyszerekhez való visszatérését pedig önismétlőnek éreztem, ami eddig nem volt jellemző erre a sorozatra. Ebből a kreatívtalanságból való kilábalást a dél-oszétiai kitérő és a Divízió elleni lázadás jelentette. Ez utóbbi ugyanis minden szempontból logikus lépésnek tűnt és kellő dinamikát adott az évad második felének. 

Maga az évad főként Nikita és Michael kapcsolatáról szólt és bár voltak romantikus jeleneteik, a sorozat nem változott rózsaszín giccsparádévá. A színészek egyébként több interjúban is elmondták, hogy a szerelmi szálból a komolyabb aspektusokat emeli ki a sorozat. Azok a témák, amik egy szappanoperában vagy egy tinisorozatban szerepelnek, itt fel sem merültek. Michael kezének elvesztését és az azutáni testi-lelki vívódást például tényleg érdekesen és hitelesen tudták ábrázolni.  

Ami Nikitát illeti, sajnos nem az előnyére változott és ez nemcsak az évad utolsó jelenetére értendő. Az első évadban megismert megfontolt, higgadt és intelligens szereplőt fokozatosan lebutították, emiatt nem egyszer előfordult, hogy a legegyértelműbb dolgokat sem látta át. Egyes helyzetekben kifejezetten naivnak tűnt, amire a folyamatos hisztijei még rátettek egy lapáttal. 

Nem beszéltem még egy szereplőről, nevezetesen Amandáról, az évad főgonoszáról. Bármennyire jól játssza őt Melinda Clarke, borzasztóan hiányzik egy Percy kaliberű ellenség a sorozatból. Amanda ugyanis az "el akarom kapni-de mégsem akarom megölni" típusú huzavonának köszönhetően teljesen hiteltelen lett számomra. A maga módján persze ijesztő maradt, de ez kevés ehhez a karakterhez.

A végére hagytam a Divíziót, mert jelentős szerepe volt az évadban. A Ryan által vezetett szervezet kezdetben azt a célt tűzte ki, hogy helyrehozza a korábbi hibákat és leszámol azokkal a bérgyilkosokkal, akik folytaják Percy, illetve Amanda akcióit. Az elnöki figyelem viszont azt is magával hozta, hogy elég egy félresikerült akció és a létesítmény a földdel lesz egyenlő. Ez a fajta sakkban tartás és a belülről szerveződő lázadás azt eredményezte, hogy Nikitáéknak a Divízió védelme érdekében kellett cselekedniük. Közben persze meg is akarták semmisíteni a komplexumot, amire végül mégiscsak sor került. Furcsa volt nézni, ahogy leszámolnak ezzel a központi hellyel, hiszen a Divízió 3 évadon keresztül a sorozat szerves része volt. 

   

És hogy mit várok a 4. évadtól?

1) Először is van egy Shop nevű szervezet, ami a Divíziónál is hatalmasabb és amint láthattuk, mindent ők irányítanak. A pontos szándékukat nem tudjuk, mindenesetre izgalmas fordulatokra számítok velük kapcsolatban.

2) Aztán Amandát valamilyen módon, de likvidálni kell. Csalódni fogok, ha túléli az évadot.

3) Alex találja meg a számításait. Diplomataként talán lesz erre lehetősége.

Értékelés: 6/10

Upfronts 2013

Napra pontosan egy év telt el a tavalyi upfrontsos bejegyzésem óta, úgyhogy ideje összeszedni azokat a sorozatokat, amik a következő évadban startolnak el. Előtte azonban essen pár szó a 2012/2013-as évadról. 

A tavalyi felhozatalból kevés sorozatot próbáltam be, ennek köszönhetően majdnem mindegyikről született írás. Nem volt rossz a szezon, kevés kivételtől eltekintve az újoncok azt a színvonalat hozták, amit vártam tőlük. 

Revolution (pilotkritika): a tavaly kikerült trailer alapján voltak fenntartásaim, amik aztán beigazolódtak a pilotban. Hamar megkapta a sorozat a 2. évados berendelést, én viszont a nyitórész után búcsút intettem Eric Kripke és JJ Abrams projektjének.

Hannibal (pilotkritika): az egyetlen olyan újonc, ami minden várakozásomat felülmúlta. Még nem született döntés a sorozat sorsáról, de nagyon fogom sajnálni a kaszáját. (Update: berendelték a 2. évadot!)

Animal Practice (pilotkritika): elég felszínes lett a pilot és mivel nem sokkal készőbb elkaszálta az NBC, nem éreztem késztetést a folytatásra. 

The Following (pilotkritika): színészi játékot tekintve rendben volt a pilot, de történetileg és a megvalósítást tekintve többet vártam tőle.

Last Resort (pilotkritika, évadkritika): sokáig ezt éreztem a legjobb újoncnak, de az évad második fele már nem tudta megközelíteni az első részek színvonalát.

666 Park Avenue (pilotkritika, évadkritika): nagyon tetszett a témája, de a kasza miatt igencsak összecsapott befejezést kapott. 

Zero Hour (pilotkritika, "évadkritika" az első 3 rész után): a hibái ellenére le tudott kötni és végig szórakoztató maradt. A nyáron adásba kerülő részek még megtekintésre várnak, úgyhogy kíváncsi vagyok, hová fut ki ez a kalandsorozat. 

Elementary (pilotkritika): több helyen is írják, hogy fejlődött a sorozat, én a pilot után jegeltem ezt a Sherlock Holmes adaptációt. 

Vegas (pilotkritika): nem volt különösebb bajom a pilottal, a folytatás mégsem volt elég meggyőző. A heti nyomozás túl sok időt vett el az átíveléstől, ezért néhány epizód után megváltam a Vegastól. 

Lássuk akkor az utánpótlást csatornánkénti bontásban! 

NBC

1. Dracula
A téma tetszik, de félő, hogy a szerelmi szállal elrontják. Az esélyt természetesen megkapja majd.

2. The Blacklist

Nem rossz, az előzetes ismeretében még bármi kisülhet belőle. Mondjuk a hétfő este 10 órás sáv nem a legszerencsésebb, de talán sikerül túlélnie.

3. Crossbones 

Bár a Starz is indít egy kalózos szériát (az a Black Sails címet viseli), ezt a sorozatot is várom. Jónak tűnik az alapanyag, úgyhogy remélem, nem szúrják majd el. 

4. About a Boy
A film eddig kimaradt nekem, de az alapötlet hosszútávon működhet. 

FOX

1. Brooklyn Nine-Nine
Leírás alapján rögtön a Good Guys ugrott be, úgyhogy ha ahhoz hasonló színvonalat hoz, akkor már elégedett leszek.

2. Us & Them
Csak a színészek miatt adok neki esélyt, a történet nem igazán fogott meg.

3. Wayward Pines

A kisvárosban játszódó krimik a gyengéim, de ha a szokásos paneleket vonultatja fel, akkor hamar búcsút fogok tőle venni.

ABC

1. Mind Games
Problémamegoldás, pszichológiai manipuláció, Christian Slater és Kyle Killen. Jól hangzik.

2. Mixology
High concept szitkom? Wow! Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

CBS

1. Intelligence

Josh Holloway miatt mindenképp meglesem a pilotot, de a sztori nem hozott lázba. Igaz, a Chuck is hasonló sorozat volt, szóval nem kizárt, hogy ez is siker lesz majd.

2. The Crazy Ones
Sok minden kihozható az alapötletből és a színészgárda sem utolsó.

3. We Are Men
Ugyanazt tudom írni, mint az előzőnél. 

CW

1. Reign
Ha a Showtime-on vagy az HBO-n menne, akkor jobban érdekelne, de így is kíváncsi vagyok, hogyan képzel el a CW egy kosztümös sorozatot.

2. The 100
Ez egész jónak tűnik. Ha a megvalósításra is odafigyelnek, akkor korrekt sorozat lehet belőle.

És akkor meg is volnánk. :) Ahhoz képest, hogy pár hete mennyire hidegen hagytak a jövő évi újoncok, 14 sorozat fogott meg elsőre. A fele ráadásul szitkom, úgyhogy végeredményben nem lesz olyan sok sorozatom ősztől.

The Americans - 1. évad

Merész vállalkozás volt az FX-től a The Americans, mert kilóg a többi sorozata közül és bár a kritikusok méltatták, a nézettség nem volt túl fényes. Ennek ellenére berendelték a 2. évadot, így cirka egy év múlva nézhetjük a folytatást. 

A pilothoz képest nem sokat változott a sorozat: a kimértség, a lassú tempó és az amerikaiakként élő kémházaspár munkájának bemutatása az egész évadban megamaradt. Emellett az FBI is jelentős szerepet kapott, élvezet volt nézni a KGB és a szövetségiek macska-egér "harcát". A történet gerincét ez adta és mindkét fél részéről szállított áll-leejtős pillanatokat. Annyira persze nem lett ütős az évad, mint vártam, de a maga módján végig érdekes tudott maradni. 

Hihetetlen, mennyire jól kihasználták a kor sajátosságait. A ruháknak, az autóknak, a bútoroknak és a technikai eszközöknek köszönhetően simán el tudtam hinni, hogy a 80-as évek elején járunk. A zenék sajnos idővel megfogyatkoztak, de amikor volt betétdal, az tényleg hatásos tudott lenni. A háttérzene a maga egyszerűségével remekül érzékeltette a folyamatos baljós hangulatot. Történelmi eseményekből sem volt hiány. A pilotban a ’79-80-as iráni túszdráma utózöngéit látjuk, később pedig a Reagen elleni merénylet és Zsukov halála is szóba kerül (utóbbit látjuk is). Persze mi már tudjuk, hogy nem tört ki a harmadik világháború, de láthattuk, mennyire éles volt a helyzet akkoriban. 

A mai sorozatokhoz képest tényleg komótosan haladt a történet, de ezt egyáltalán nem éreztem hátránynak. Egy óra ki- és visszacsempészésére például egy egész epizódot fel tudtak építeni úgy, hogy a helyzetből adódó feszültség folyamatosan érezhető volt. Az Amadorral történteknél pedig az jutott eszembe, hogy manapság már pillanatok alatt kézre lehetne keríteni az elkövetőt, itt pedig csak egy köztes megoldásig jutott az FBI. Ellenpólusként a Person of Interest említhető meg, ahol a kamerák az ember szinte minden percét figyelik. 

Szépen végigvitték a pilotban felvázolt nézeteltérést a kémházaspár között. Az már az elején is látszott, hogy Philip igazi családapa, míg Elizabeth hajlamos mindent a munkának alárendelni. Ez a későbbiek során sem változott. Keri Russel néha ijesztően hideg családanyának és feleségnek tűnt, míg Matthew Rhys az átlagos külseje ellenére egész könnyen idomult a kémesdihez. Ebben nagy segítségére volt a parókák és szemüvegek hada, amit otthon gondosan elrejtett a kíváncsi szemek elől. Jók voltak a közös jeleneteik, a hűségtesztes vallatás és Elizabeth ápolása voltak talán a legerőteljesebbek. 

Stan karakterénél a hidegvér és az elszántság volt meglepő és bár a Ninával való románca nem tetszett, a történet miatt fontos volt. Apropó, Nina. A sorozat egyik legérdekesebb szála a beszervezett KGB titkárnőhöz kapcsolódott, így örültem neki, hogy ezt a vonalat rendesen kibontották és végigvitték. Margo Martindale-t pedig jó volt a Justified után újra képernyőn látni, ritka jól állnak neki a kedvesnek tűnő, de valójában kegyetlen karakterek. A finálé nem hagyott sok kérdést a levegőben, arra viszont rámutatott, hogy hiába jó sorozat a The Americans, valami még hiányzik belőle, hogy a legjobbak között legyen. 

Értékelés: 7.5/10

Mientras duermes - Amíg alszol (2011)

A spanyolok tudnak valamit! A tavaly látott Fermat szobája után ugyanis ismét egy gyöngyszemet sikerült látnom tőlük. Ezúttal egy barcelonai apartmanház a helyszín, ahol César portásként tevékenykedik. A lakók számára csaknem észrevétlenül végzi munkáját, ő azonban nagyon is figyel rájuk. Az életük minden intim részletét ismeri. Különösen egyikükét. Clara sikeres és gyönyörű nő, aki mindig pozitívan áll mindenhez. Vidám életfelfogása az örökké boldogtalan César számára elfogadhatlan. César ugyanis mások fájdalmából táplálkozik, így élete nem lehet teljes, míg le nem törölte egyszer s mindenkorra a lány arcáról a mosolyt. Ennek érdekében pedig a végsőkig is elmerészkedik... 

Meglehetősen érdekes helyzetet sikerült Jaume Balagueró rendezőnek felvázolnia: a történéseket ugyanis César szemén keresztül látjuk, aki a film főszereplőjeként negatív karakter is egyben. Beteges heccei miatt sajnáljuk a lakókat, de mivel folyamatosan őt követi a kamera, kénytelenek vagyunk empatikusan kezelni. Szimpátiát nem lehet érezni iránta, viszont azáltal, hogy egyre jobban elmélyülünk a lelkében, láthatjuk, mennyire sérült és nyomorult ember ő. Bár én eddig "csak" energiavámpírokkal találkoztam, tudom, hogy élnek olyan emberek, akiknek fáj mások boldogsága. És pont ez az igazán félelmetes a filmben: hogy ezek az események akár a valóságban is megtörténhetnek. 

César karakterének kibontásával párhuzamosan a sztori is halad és a kezdeti apró csínyek egyre durvább tettekig fajulnak. A legsokkolóbb nem okozott túl nagy meglepetést, az viszont jobban meghökkentett, hogy milyen alak követi el. César házmesterként tökéletesen bele tud simulni a közegbe és mivel mindenki csak egy szürke kisegérnek látja, senki nem gyanakszik rá. A főszereplőt alakító Luis Tosar pedig tökéletesen megragadta ezt a kettősséget. A pillanat tört része alatt át tud változni kedves és barátságos portásból egy kéjvágytól égő, gátlástalan szociopatává.  

A lakók közül csak Clarát ismerjük meg jobban, akivel már könnyebb azonosulni is. Sok helyzetben ugyanúgy viselkedtem volna, mint ő. Kissé naivnak tűnik, mégis sajnálni lehet azért, amiken keresztülment. Főleg az utolsó jelenet fényében, ami felér egy kegyelemdöféssel. Volt egy pár zavaró elem a film során (a szomszéd kislány és César kapcsolata eléggé a levegőben lógott), de a színészi játék és az atmoszféra valamennyire kárpótolt. A spanyolok ugyanis remek thrillert raktak össze ebből az egyszerű alapötletből.

Értékelés: 7.5/10

Nattevagten - Éjféli játszma (1994)

Martin fiatal joghallgató, aki egy hullaházban vállal munkát tanulmányai finanszírozása miatt. Furcsa dolgok történnek azt követően, hogy egy prostituáltakra vadászó sorozatgyilkos áldozatait helyezik el Martin munkahelyén. A rendőrség a fiúra kezd gyanakodni a történtek miatt, és hiába akad segítője a rendőrök között, a gyanú egyre inkább Martinra terelődik. 

Nem mai darab a '94-es Nattevagten, de ez semmit nem von le az élvezeti értékéből. A dánok ugyanis egy fordulatos és izgalmas krimit hoztak össze. A film eleje inkább a karakterek megismerésével és a hullaház bemutatásával telt, de így is szolgáltatott néhány emlékezetes jelenetet. Jens és Martin tréfái viszik előre a filmet, a gyilkossági szál másodlagosnak tűnik, pedig mindvégig jelen van. Amikor pedig előtérbe kerül, nem tűnik feleslegesnek a film első fele, hiszen az ügy kulcsfontosságú nyomához remekül meg tudtak ágyazni. A felépítése egyébként elsőrangú, semmilyen téren nem maradt bennem hiányérzet a stáblista után. 

A hullaháztól már alapból kirázza az embert a hideg, de a különböző helységek megvilágításával olyan hangulatot sikerült teremteni, hogy rám is átragadt az a paranoia, amit a főszereplő érzett. A zenével együtt pedig még jobban fel tudták erősíteni az amúgy is feszült légkört. A vérrel és a brutalitással nem szűkölködtek, ugyanakkor nem nyúltak öncélú megoldásokhoz és túlzásokba sem estek. 

A színészek nagyszerű alakítást nyújtottak, különösen a Martint játszó Nikolaj Coster-Waldau és a gyilkost megformáló színész játéka tetszett. Pár apróbb üresjáratot leszámítva végig izgalmas volt a film, úgyhogy biztosan újra fogom nézni. 

Értékelés: 9/10  

Hannibal - pilot

Utolsókból lesznek az elsők? A májusi upfrontskor kinézett sorozatok közül az NBC újonca került utoljára bemutatásra és bizony aratott. Konkrétan kenterbe verte az idei országos felhozatalt, pedig volt egy-két ígéretes nyitórész. A nézettségről ugyanez már nem mondható el, ugyanis egyelőre úgy fest, hogy legjobb esetben is egy 13 részes első évaddal kell beérnünk. 

Bár a Hannibal-filmeket nem láttam (pótolandó hiányosság, tudom), a sztorit ismerem, úgyhogy kíváncsi voltam, hogyan fog működni Hannibal Lecter karaktere a kisképernyőn. Végeredményben egy nyomozós sorozatot kapunk, ám a címmel ellentétben sokkal inkább Will Graham nyomozón van a hangsúly. Főszereplőnk egy olyan zseni, aki olyan erősen át tudja élni az érzelmeket, hogy könnyedén mások helyzetébe tudja képzelni magát. Ezt pedig sorozatgyilkosok elkapásában tudja kamatoztatni. Képessége egyben átok is, mert ezek az intenzív élmények az álmait is megkeserítik. 

Hannibal csak az epizód közepén válik a nyomozás aktív résztvevőjévé, de ugyanolyan erős karakternek tűnik, mint Graham. Persze mi már tudjuk, milyen lesz később, mégis hátborzongatóak a gasztronómiai szokásai. Egyébként Graham pszichiátereként/segítőjeként kerül a csapatba, így kerül sor a pilot legjobb jelenetére, amikor is mélyrehatóan analizálja leendő társát. Maga az ügy nem volt túl nagy eresztés (talán még a Following is érdekesebb esettel indított), de arra kiválóan alkalmas volt, hogy összehozza ezt a két lángelmét. 

A színészek teljesítménye pazar, három olyan nagyágyút sikerült leszerződtetni a fő szerepekre, akik simán el tudják vinni a sorozatot. Hugh Dancy kiválóan alakítja a kissé labilis és megtört nyomozót, Mads Mikkelsen pedig a kimértségével és a visszafogottságával hatott igazán. Laurence Fishburne (a Mátrix Morpheusa) FBI főnökként kevesebb játékteret kap, de az első perctől szimpatikus vezetőnek tűnik. 

Mindehhez olyan képi világ társul, ami inkább a kábeles sorozatokra jellemző. Gyönyörű a fényképezés és a thrilleres álomképek megjelenítése, a lassításokkal és a visszatekerésekkel pedig Will képességét tudták érzékeltetni. Nem spóroltak a vérrel és a naturalisztikus jelenetekkel, és bár nincs bajom az ilyesmivel, valószínűleg nem a Hannibal lesz az a sorozat, ami alatt elfogyasztom a vacsorámat. Apropó, ételek. Az epizódok címei francia ételneveket takarnak, amik közül az apéritif igen meggyőzően sikerült. Ha a menü többi fogása is ilyen lesz, akkor nem panaszkodhatunk. 

Értékelés: 8/10

Livide - Halovány (2011)

A Titanic filmfesztivál idei felhozatalából egyedül ez a film tűnt érdekesnek és mivel két éve készült (tehát nem a legfrissebb darab), könnyen be tudtam szerezni. A történet főszereplője a zárkózott Lucy, aki elvállal egy ápolói állást. Első munkanapján ellátogat az idős Mrs. Jessel házába, aki kómában van és nincs aki gondoskodjon róla. Amikor a lány megtudja, hogy az öreg hölgy (aki korábban szigorú balett-tanár volt) kísérteties háza kincseket rejt, úgy dönt, hogy megpróbálja felkutatni. Este Williammel és Bennel betörnek a házba és megszereznek egy titokzatos kulcsot is, amit a tanárnő a nyakláncán hordott, hogy az állítólagos elrejtett kincseket megtalálják. 

Horrorfilmként szerepel a Livide, de francia film lévén kíváncsi voltam, van-e benne valami plusz vagy csak a sablonhorrorok sorát gyarapítja. A stáblista megjelenésekor úgy éreztem, hogy erre a filmre mindkettő igaz. Ha a felszínt nézzük, akkor egy egész tisztességes horrorfilmet kapunk, ami a már jól ismert klisékből építkezik. Az ugyanis az elejétől sejthető volt, hogy a néni nem sokáig fog az ágyban maradni. Az asszony saját története a balett-tanítással és a kislányával már visz némi színt a filmbe, de a Livide még így sem lett kiemelkedő alkotás. 

Pedig szinte minden adott volt hozzá: a régi és sötét ház, az ágyon fekvő sovány öregasszony, az ijesztő kitömött állatok... és mégis, alig van rémisztő momentum a házban. Az alagsorban levő letakart és pókhálóval borított tárgyakat például abszolút nem használják ki, hosszú percek telnek el különösebb félelem nélkül. Csak a bezártság érzetét tudták átadni, de az sem tartott túl sokáig. A vámpíros vonal érdekesnek tűnt, de mivel kevés szereplő van a filmben, az első vérengzés után unalmassá vált. 

A vérrel egyébként nem spóroltak és a durva részek is rendben voltak. A sztori kidolgozott és a végén minden a helyére kerül, de a múltbéli események így is érdekesebbek voltak, mint a menekülés és a bujkálás a sötét kúriában. A 90 perces keretbe nyilván nem fér bele minden, mindenesetre érdekelt volna, hogy lett ilyen Jessel, illetve hogyan szövetkezett az idősebb dokinővel. Egyszer meg lehet nézni a Lividét, de amíg a Más világ egyes jeleneteitől a mai napig kiráz a hideg, addig ez a film sajnos nem tudja ugyanazt a hatást hozni.  

Értékelés: 5/10

Kérdések az olvasókhoz

Egy Ricsi nevű olvasóm sorozatos témájú szakdolgozatot ír, amihez a ti segítségeteket kéri. Az alábbi kérdésekre kellene válaszolni kommentben: 

"A nyolcvanas évektől napjainkig terjedő időszakban neked melyik amerikai televíziós sorozat tetszik a legjobban...
1: a története miatt,
2: a karakterek miatt,
3: képi megjelenítés/látvány miatt,
4: hangulata miatt,

5: egyéb ok miatt (itt írd le az okot is)?

Mind az 5-höz elég 1-1 válasz, de ha több sorozat is kedvenced, természetesen nem tiltott több sorozat megadása. Illetve amelyik kategóriában nincs kedvenced, azt kihagyhatod."

Hitchcock (2012)

Alfred Hitchcock neve ismerősen cseng a filmrajongóknak (legyen az idős vagy fiatal) és bár egyik filmjét sem láttam, kíváncsi voltam, milyen volt és hogyan alkotott a filmművészet egyik legjobb rendezője. Hitchcock az ijesztgetés mestere volt. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott. A hátborzongató filmek királyának tartották. De ember is volt: vonzották a nők, vágyott a szerelemre, hajlott az önzésre, és a filmkészítés majdnem olyan fontos volt számára, mint imádott felesége, Alma Reville. Hitchcock élete egyik legnagyobb dobására készül: a Psycho-t, egy elhagyott motel, egy nem is olyan ártatlan szőke nő és egy őrült gyilkos történetét készül leforgatni. 

Miközben néztem a filmet, folyamatosan az járt a fejemben, hogy a tavalyi My week with Marilyn is lehetett volna ilyen élvezetes. A Hitchcock ugyanis pont abban a legjobb, amiben a fent említett film elbukott, ez pedig a casting. Elképesztően erős szereplőgárdát válogattak össze, akikre aztán bátran lehetett építeni. Hitchcockot Sir Anthony Hopkins játssza, aki zsigerből hozta a rendezőfenomén karakterét. Számtalan oldalát megmutatta, úgyhogy egy sokszínű embert ismerhettünk meg. A kedvenc jelenetem az, amikor a mozi előterében a nézők reakcióit várja. Abban a pár percben az egész film esszenciája benne van. 

A Helen Mirren által alakított feleség is emlékezetes, főleg akkor, amikor szembesíti a férjét a helyzetéről. Nem erre volt kihegyezve a film, de a történet teljességéhez hozzátartoztak azok a nehézségek, amiket Hitchcock feleségeként át kellett élnie. A legnagyobb meglepetést mégis Scarlett Johansson nyújtotta, aki abszolút természetesen mozgott ebben a közegben. Rengeteg finomság volt a játékában és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban megismerhettük őt. Elsőre csábító szőke színésznőcskének tűnt, aki később bele is zúgott a rendezőbe, ugyanakkor tanulhatott is tőle. 

Tulajdonképpen egy film készítését követhetjük nyomon, így jó pár insider jelenettel megajándékoztak minket a készítők. És itt most nemcsak a stúdióbeli forgatásokra gondolok (zuhanyzós jelenet, autós jelenet filmezése), hanem a cenzúrával és a stúdiókkal való egyeztetésre. Ahhoz képest, hogy Hitchcock már a Psycho előtt befutott rendező volt, majdnem ugyanazokat a köröket kellett lefutnia, mint egy elsőfilmesnek. Az 50-es évek hangulata szintén bejött, lassan már nem is számít kuriózumnak, ha egy ilyen filmnél a legapróbb részletekre is odafigyelnek. 

Értékelés: kevés dologba tudnék belekötni, de egy 8/10-es filmélményt simán hozott Sacha Gervasi alkotása. 

666 Park Avenue - 1. évad

Egy napon érkezett a hír, hogy a Last Resort mellett a 666 Park Avenue is kaszát kapott. Részemről mindkettő nagy elvárásokkal indult és a nyitórész alapján bíztató folytatással kecsegtetett, ez a sorozat sokkal jobb szórakozást nyújtott, mint az atomtengeralattjárós újonc.

A sztori nagyjából a Faustra és Az ördög ügyvédjére hajaz, de a Stephen King féle Rose Redből is jócskán merít. New Yorkban vagyunk, a Park Avenue 999 alatti Drake-házban, ami számtalan titkot őriz. Ebbe a házba költözik be Jane és Henry, akikkel a tulajdonos Doran házaspárnak komolyabb terveik is vannak. Az a helyzet, hogy engem kilóra meg lehet venni az effajta témával, úgyhogy már annak is örültem, hogy egy ilyen sorozat képernyőre kerülhetett. 

A kezdés tetszett és ugyan magasra tette a mércét, az évad összességében be tudta váltani a hozzá fűzött reményeket. Rengeteg rejtélyt kaptunk (felsorolni is nehéz lenne őket), amiket egész jól egymásba tudtak fűzni. Nem volt árván maradó történetszál és szereplő, minden mindennel összefüggött és mindennek megvolt a maga funkciója. Folyamatosan kaptuk a válaszokat, de a kérdések üteme így is sokkal gyorsabb volt. Mire valamit lezártak vagy megmagyaráztak, addigra 2-3 másik szál született, amin tovább lehetett menni. És bár a fő kérdéseket nem hagyták nyitva, nagyon hiányzott egy olyan jelenetsor (vagy akár egy teljes epizód), ami lassan és a legelejétől kezdve elmesélte volna a ház történetét. Főleg annak tekintetében, hogy az utolsó epizódok a kasza miatt igencsak kapkodósra sikerültek. 

  

Meglehetősen sokat foglalkoztak a szereplőkkel, jó volt látni, milyen utat jártak be a pilot óta. Jane és Henry szimpatikus párt alkottak és külön-külön is érdekesek voltak. Ugyanez sajnos nem mondható el Brianről és Louise-ról, a csábító Alexis nélkül valószínűleg unalomba fulladt volna a kapcsolatuk. A Terry O'Quinn-Vanessa Williams alkotta Doran házaspár kellőképpen karizmatikus volt és bár mindketten erősnek tűntek, az ellenségeik nem egyszer megszorongatták őket. Azt viszont sajnálom, hogy az üzletek részét képező fizetség "behajtása" idővel megfogyatkozott. 

A hangulat az évad első felében volt erősebb, néhány jelenet kifejezetten ijesztőre sikerült. Az évad második felében már nem volt olyan domináns a darkos légkör, de a baljós, nyomasztó hatás az utolsó epizódig megmaradt. A tükrös jelenetekkel például nem egyszer hozták rám a frászt. A CGI talán csak a csigalépcsős résznél lógott ki, de nem volt olyan zavaró, hogy jelentősen rontsa az összképet. A sztoriból kihozták, amit lehetett és bár hiányozni fog a sorozat; örülök, hogy nem nyújtották el a végtelenségig.  

Értékelés: 7/10