Merész vállalkozás volt az FX-től a The Americans, mert kilóg a többi sorozata közül és bár a kritikusok méltatták, a nézettség nem volt túl fényes. Ennek ellenére berendelték a 2. évadot, így cirka egy év múlva nézhetjük a folytatást.
A pilothoz képest nem sokat változott a sorozat: a kimértség, a lassú tempó és az amerikaiakként élő kémházaspár munkájának bemutatása az egész évadban megamaradt. Emellett az FBI is jelentős szerepet kapott, élvezet volt nézni a KGB és a szövetségiek macska-egér "harcát". A történet gerincét ez adta és mindkét fél részéről szállított áll-leejtős pillanatokat. Annyira persze nem lett ütős az évad, mint vártam, de a maga módján végig érdekes tudott maradni.
Hihetetlen, mennyire jól kihasználták a kor sajátosságait. A ruháknak, az autóknak, a bútoroknak és a technikai eszközöknek köszönhetően simán el tudtam hinni, hogy a 80-as évek elején járunk. A zenék sajnos idővel megfogyatkoztak, de amikor volt betétdal, az tényleg hatásos tudott lenni. A háttérzene a maga egyszerűségével remekül érzékeltette a folyamatos baljós hangulatot. Történelmi eseményekből sem volt hiány. A pilotban a ’79-80-as iráni túszdráma utózöngéit látjuk, később pedig a Reagen elleni merénylet és Zsukov halála is szóba kerül (utóbbit látjuk is). Persze mi már tudjuk, hogy nem tört ki a harmadik világháború, de láthattuk, mennyire éles volt a helyzet akkoriban.
A mai sorozatokhoz képest tényleg komótosan haladt a történet, de ezt egyáltalán nem éreztem hátránynak. Egy óra ki- és visszacsempészésére például egy egész epizódot fel tudtak építeni úgy, hogy a helyzetből adódó feszültség folyamatosan érezhető volt. Az Amadorral történteknél pedig az jutott eszembe, hogy manapság már pillanatok alatt kézre lehetne keríteni az elkövetőt, itt pedig csak egy köztes megoldásig jutott az FBI. Ellenpólusként a Person of Interest említhető meg, ahol a kamerák az ember szinte minden percét figyelik.
Szépen végigvitték a pilotban felvázolt nézeteltérést a kémházaspár között. Az már az elején is látszott, hogy Philip igazi családapa, míg Elizabeth hajlamos mindent a munkának alárendelni. Ez a későbbiek során sem változott. Keri Russel néha ijesztően hideg családanyának és feleségnek tűnt, míg Matthew Rhys az átlagos külseje ellenére egész könnyen idomult a kémesdihez. Ebben nagy segítségére volt a parókák és szemüvegek hada, amit otthon gondosan elrejtett a kíváncsi szemek elől. Jók voltak a közös jeleneteik, a hűségtesztes vallatás és Elizabeth ápolása voltak talán a legerőteljesebbek.
Stan karakterénél a hidegvér és az elszántság volt meglepő és bár a Ninával való románca nem tetszett, a történet miatt fontos volt. Apropó, Nina. A sorozat egyik legérdekesebb szála a beszervezett KGB titkárnőhöz kapcsolódott, így örültem neki, hogy ezt a vonalat rendesen kibontották és végigvitték. Margo Martindale-t pedig jó volt a Justified után újra képernyőn látni, ritka jól állnak neki a kedvesnek tűnő, de valójában kegyetlen karakterek. A finálé nem hagyott sok kérdést a levegőben, arra viszont rámutatott, hogy hiába jó sorozat a The Americans, valami még hiányzik belőle, hogy a legjobbak között legyen.
Értékelés: 7.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése