Hitchcock (2012)

Alfred Hitchcock neve ismerősen cseng a filmrajongóknak (legyen az idős vagy fiatal) és bár egyik filmjét sem láttam, kíváncsi voltam, milyen volt és hogyan alkotott a filmművészet egyik legjobb rendezője. Hitchcock az ijesztgetés mestere volt. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott. A hátborzongató filmek királyának tartották. De ember is volt: vonzották a nők, vágyott a szerelemre, hajlott az önzésre, és a filmkészítés majdnem olyan fontos volt számára, mint imádott felesége, Alma Reville. Hitchcock élete egyik legnagyobb dobására készül: a Psycho-t, egy elhagyott motel, egy nem is olyan ártatlan szőke nő és egy őrült gyilkos történetét készül leforgatni. 

Miközben néztem a filmet, folyamatosan az járt a fejemben, hogy a tavalyi My week with Marilyn is lehetett volna ilyen élvezetes. A Hitchcock ugyanis pont abban a legjobb, amiben a fent említett film elbukott, ez pedig a casting. Elképesztően erős szereplőgárdát válogattak össze, akikre aztán bátran lehetett építeni. Hitchcockot Sir Anthony Hopkins játssza, aki zsigerből hozta a rendezőfenomén karakterét. Számtalan oldalát megmutatta, úgyhogy egy sokszínű embert ismerhettünk meg. A kedvenc jelenetem az, amikor a mozi előterében a nézők reakcióit várja. Abban a pár percben az egész film esszenciája benne van. 

A Helen Mirren által alakított feleség is emlékezetes, főleg akkor, amikor szembesíti a férjét a helyzetéről. Nem erre volt kihegyezve a film, de a történet teljességéhez hozzátartoztak azok a nehézségek, amiket Hitchcock feleségeként át kellett élnie. A legnagyobb meglepetést mégis Scarlett Johansson nyújtotta, aki abszolút természetesen mozgott ebben a közegben. Rengeteg finomság volt a játékában és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban megismerhettük őt. Elsőre csábító szőke színésznőcskének tűnt, aki később bele is zúgott a rendezőbe, ugyanakkor tanulhatott is tőle. 

Tulajdonképpen egy film készítését követhetjük nyomon, így jó pár insider jelenettel megajándékoztak minket a készítők. És itt most nemcsak a stúdióbeli forgatásokra gondolok (zuhanyzós jelenet, autós jelenet filmezése), hanem a cenzúrával és a stúdiókkal való egyeztetésre. Ahhoz képest, hogy Hitchcock már a Psycho előtt befutott rendező volt, majdnem ugyanazokat a köröket kellett lefutnia, mint egy elsőfilmesnek. Az 50-es évek hangulata szintén bejött, lassan már nem is számít kuriózumnak, ha egy ilyen filmnél a legapróbb részletekre is odafigyelnek. 

Értékelés: kevés dologba tudnék belekötni, de egy 8/10-es filmélményt simán hozott Sacha Gervasi alkotása.