La cara oculta - The Hidden Face (2011)

Az olasz származású karmester, Adrián és barátnője új luxusvillába költözik a kolumbiai Bogota város elhagyatott vidékén. Egy este koncertjéről hazaérkezve az ágyon hagyott videó üzenetben tudja meg, hogy szerelme, Belén, lelépett meghitt otthonukból, mivel másik férfit választott helyette. Mivel sehol nem találják a lányt, a rendőrség Adriánt gyanúsítja az eltűnéséért. Bánatában új kapcsolatba menekül a helyi étterem felszolgálólányával, Fabianaval, aki viszont hamarosan fülig szerelmes lesz álmai hercegébe. Fabiana, ahogy telik az idő és egyre többször egyedül marad a házban, különös dolgokra lesz figyelmes a ház egyes helységeiben... 

Teljesen véletlenül találtam rá erre a spanyol-kolumbiai filmre és bár nem tűnt túl izgalmasnak a leírása, adtam neki egy esélyt. És milyen jól tettem! Ez a film ugyanis a meglepetés erejével hatott: jó a tempója, a sztori egyáltalán nem sablonos és a színészek is egészen jók. Bár szerelmi történetként indul a film, elég hamar átmegy thrillerbe, hogy aztán krimiként záruljon. Tulajdonképpen az "aki másnak vermet ás, maga esik bele" mondás lett megfilmesítve, többet viszont nem mondanék el a filmről, mert az már spoiler lenne. A trailert is érdemes elkerülni, mert szinte az egész filmet lelövi. 

Kevés helyszínen zajlanak az események és a szereplők közül is igazából csak a szerelmi háromszög tagjain van a hangsúly. Nem cselekményközpontú a film, inkább a szereplők lelkiállapotát igyekszik részletesebben megmutatni, ennek ellenére mégsem lesz unalmas. Sőt! Valójában az utolsó képkockáig nem tudtam, hogyan fog záródni a film. A hangulat is remek, a zene nagyon jól passzol a jelenetekhez és pozitívum, hogy nincs tele a film öncélú ijesztgetésekkel. Ami egy kicsit zavart, az a színészek játéka. Valahogy túl egysíkúnak és felszínesnek tűnt az alakításuk, nehezebben tudtam őket azonosítani a szerepükkel. 

Érdekesség, hogy 2017-ben egy török változat is készült ebből az alapötletből (Öteki Taraf címmel), természetesen más nevű szereplőkkel. Itt Ece az eltűnt lány, Cetin a vőlegénye és Sara a harmadik fél. A készítők vittek egy pici csavart a történetbe és azt kell, hogy mondjam, hogy nekem ez a változat sokkal jobban tetszett, mint a spanyol eredeti. Alaposabban ki van bontva a sztori, emellett a karakterek viselkedése és motivációja is hitelesebb. Hihetetlenül izgalmas és érzelemdús lett a zárás, úgyhogy amit a spanyol változatban hiányoltam, azt bőven megkaptam ebben a filmben. 

Bár a bejegyzés alapvetően a spanyol filmről szól, én a török feldolgozást is bátran tudom ajánlani, mert a két film teljesen más élményt nyújtott.  
A spanyol-kolumbiai koprodukció 7.5/10, míg a török feldolgozás 9/10 pontot kap tőlem. 

We All Lie - 1. évad

Teljesen véletlenül bukkantam erre a 2024-ben készült kínai sorozatra. Az ajánlója alapján érdekesnek tűnt és mivel rövidek az epizódok (kb. 30 perc egy rész), ezért belekezdtem. A történet röviden annyi, hogy egy híres forgatókönyvíró, Su Li megtudja, hogy a férje és legjobb barátnője viszonyt folytatnak egymással. 

Már a pilot epizódban kiderül az alapfelállás, Su Li férje nagyjából az összes fiatal nőcskével összeszűri a levet és természetesen folyamatosan hazudik a feleségének. Hihetetlen, milyen szálakat mozgat meg, hogy a hűségét bizonyítsa. Su Li hosszas gyötrődés után bosszút tervel ki, majd ezt végre is hajtja. Kis lépésekkel kezd, majd egyre drasztikusabb eszközökhöz folyamodik. A pénzszerző akció például kifejezetten tetszett. 

Az eseményekkel párhuzamosan számtalan visszatekintést kapunk Su Li és Zhang Shuheng kapcsolatának alakulásáról. Látjuk a lánykérést, az esküvőt és hogy mennyire boldogok voltak a házasságuk elején. Látszik rajtuk, mennyire szerették egymást, így számomra érthetetlen, hogyan jutottak a jelen helyzetig. 

Tele van váratlan fordulatokkal a sorozat, amint kicsit lecsillapodnának a dolgok, rögtön történik valami, ami borít mindent. Ezzel kapcsolatosan csak az nem tetszett, hogy mindig utólag derült ki, hogy bizonyos események azért történtek úgy, ahogy, mert XY korábban látott vagy kihallgatott valamit. 

A sorozatban nemcsak Su Li és Zhang Shuheng házasságának zátonyra futását látjuk, hanem a női szerepekbe is betekintést nyerhetünk. A sorozat a mai, modern Kínában játszódik, a női szereplőket nagyjából ugyanazok a problémák foglalkoztatják, mint az európaiakat vagy éppen az amerikaiakat. Az évad folyamán végig Su Linak drukkoltam, mellette viszont nagyon jó volt látni Wang Ganggang fejlődését. A nyitó epizódban még szürke kisegérként látjuk, később azonban képes sorsfordító döntéseket is hozni. 

A 16 epizódos évadból az első 10 rész képez nagyobb egységet - Su Li bosszúhadjáratát mutatja be -, a maradék epizódok Wang Ganggang köré épülnek. Új szereplőként ekkor jelenik meg Wang Weide és vele együtt egy romantikus történetszál is kibontakozik. Szerencsére ettől nem válik a sorozat csöpögős rózsaszínné, de való igaz, hogy a szereplők sokkal többet lelkiznek, mint az évad elején. Ennek folyományaként pedig olyan gondolatok is felmerülnek, amiket korábban nem mondtak ki a szereplők. Bármennyire antipatikus volt számomra Chen Yingying, bizonyos helyzetekben együtt tudtam vele érezni. 

A finálé gyakorlatilag minden szálat lezár, az epizód vége mégis beharangozza a második évadot. Hiába tetszett az első évad, nem valószínű, hogy a másodikba belenézek. Csak azt tudom elképzelni, hogy az már más szereplőkre fókuszál, a We all lie első évada ugyanis nagyon kompakt. A színészi alakítások egytől egyig kiválóak, minden érzelmet és helyzetet hitelesnek éreztem. Su Li munkájának köszönhetően pedig a filmipar kulisszái mögé is betekinthetünk, ami egy zárt és sokszor kegyetlen világ. Tetszett a We all lie első évada, aki különlegesebb néznivalót keres, annak jó szívvel tudom ajánlani. 

Értékelés: 8.5/10 

Lauren Muñoz: Váratlan gyilkosság

"...hiába ismerünk évekig valakit, nem sejthetjük, hogy zárt ajtók mögött mit művel."

Fülszöveg: Egy héttagú baráti társaság bulit szervez az 1920-as évek jazzkorszakának jegyében egy magánszigetre, ám az egyiküket váratlanul meggyilkolják. A tettes nem távozhatott észrevétlenül a gyilkosság helyszínéről, ezért a rejtély megoldhatatlannak tűnik.
Izzy Morales és legjobb barátnője, Kassidy rajong a jazzkorszakért, ezért gimnáziumi ballagásukat azzal ünneplik meg, hogy öt barátjukkal együtt elhajóznak egy hétre az elegáns Ashwood házba. Mindenki jól érzi magát: a kornak megfelelő ruhákba bújnak, drága ékszereket viselnek, együtt teniszeznek, koktéloznak és vacsoráznak. Aztán az egyik este Kassidy barátjára holtan lelnek a szobájában.
Amikor a nyomozók megérkeznek a szigetre, megállapítják, hogy a fiút meggyilkolták, így hirtelen mindenki gyanúsítottá válik: az odaadó barátnő, a kétségbeesett szerető, az elhanyagolt gyerekkori barát, a vigasztalhatatlan új barát és a rejtélyes könyvmoly. 

1920-as évek, sziget, gyilkosság... naná, hogy ezek a címszavak felkeltették a figyelmemet. Elsőre ugyanis nagyon hasonlít Agatha Christie: Mert többen nincsenek c. krimijére. A borító és az élfestés szintén nagyon hívogatóak, emiatt is választottam ezt a könyvet februári olvasmánynak. A jazzkorszakból csak a ruhák, a csillogás és a koktélozás hangulata jön át, ugyanis már az első napon gyilkosság történik. A nyomozók megjelenésével pedig megkezdődik az ügy felgöngyölítése és a találgatás, hogy vajon ki és miért ölt?

Az izgalmas beharangozó ellenére sajnos nem lettem rajongója ennek a történetnek. Az egyik problémám az idősíkok közötti ugrálás volt. Ahogy haladunk előre a nyomozással, úgy kapunk egyre több információt az összejövetel előzményeiről. Ezek a kitérők viszont nagyon keveset tesznek hozzá a karakterek jelleméhez, csak egy-egy érdekesnek tűnő jelenetet villantanak fel. Az ügy megoldásához pedig abszolút nem kapcsolódnak, úgyhogy számomra ezek a fejezetek igencsak megakasztották a történet menetét. 

A szereplők közül nem mindenkit ismerünk meg kellő részletességgel, a társaság felének a nevét sem sikerült megjegyeznem. Apropó, nevek! Volt olyan szereplő, akiről a könyv feléig nem tudtam eldönteni, hogy fiú vagy lány. A problémáikat illetően pedig csak Izzyét tudtam komolyan venni, bár ő is elkövet olyasmit, ami teljesen logikátlan. Például előbb cselekszik, majd utána jut el hozzá olyan információ, ami indokolná a tettét. Ez kicsit furcsa volt nekem a könyvben. 

Az indíték csak a sztori végén kerül elő, korábban szinte semmilyen utalás nincs rá. De hogy pozitívumot is írjak: tetszett a sok apró nyom, ami a nyomozás során előkerült, így végig lehetett agyalni a gyilkos kilétén. A tettes személyét nem sikerült eltalálnom, csak az utolsó fejezetben lett gyanús az illető. Összességében nem volt rossz olvasmány a Váratlan gyilkosság, de én egy kicsit többet vártam tőle.

Agatha Christie: A Sittafordi rejtély

Fülszöveg: Szokatlanul kemény tél köszönt Sittafordra. A kitartó hóesés Sittaford Lakot is elvágja a külvilágtól, így Mrs. Willett és vendégei az ötórai tea után asztaltáncoltatásba kezdenek. A komor, unalmas téli estébe egy kis izgalmat vivő szeánsz felfokozott hangulatban indul… és az asztal megmozdul. A hat részvevő a T R E V betűket olvassa ki a kopogásból. A szellemvilág Trevelyan kapitányról, Sittaford Lak jelenleg máshol tartózkodó tulajdonosáról hoz üzenetet: H A L O T T! Síri csönd borul a társaságra, de az asztal ismét inogni és kopogni kezd: G Y I L K O S S Á G! Burnaby őrnagy, bár katonaember létére nem hisz az egészben, és a hölgyek sem akarják elengedni ebben a zord időben, mégis elindul Hazelmoorba, hogy utánajárjon, vajon történt-e valami a barátjával…

Az idei havas januárt egy télen játszódó könyvvel szerettem volna zárni, így esett a választásom a Sittafordi rejtélyre. Ebben az Agatha Christie kötetben nem szerepel sem Hercules Poirot, sem Miss Marple, de ez semmit sem von le a történet élvezhetőségéből. Ezúttal Narracott felügyelő nyomoz, vele párhuzamosan pedig Emily Trefusis próbálja kideríteni az igazságot, hogy megmentse a letartóztatott vőlegényét. 

A természetfeletti vonalat nem kedvelem annyira, de szerencsére nem ez áll a történet középpontjában. A szálak fő mozgatórugója Joseph Trevelyan kapitány, az ő jellemének megismerése a kulcs az ügy megoldásához. Elég sok szereplőt mozgat a történet, ám csak néhány ecsetvonást kapunk belőlük. Ez abból a szempontból jó volt, hogy nem voltak felesleges részek a könyvben, ugyanakkor nagyon kellett koncentrálni olvasás közben, mert egyetlen mondat vagy egy apró cselekedet is döntő fontosságúvá vált később. 

A történet végig lekötött és a gyilkos személyét is sikerült kitalálnom. Igazi régi vágású krimi volt ez, de nem mondanám Agatha Christie legjobb művének. Túl elnagyoltak voltak a szereplők és néhány történetszálat jobban is ki lehetett volna fejteni. Összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott, jó volt együtt nyomozni a szereplőkkel, de nem valószínű, hogy újra fogom olvasni. 

A könyvből készült filmfeldolgozás egyébként a Miss Marple történetek között kapott helyet és sokkal kidolgozottabbnak éreztem a könyvhöz képest. Más benne az elkövető és az indíték is. Ez egy kicsit megtévesztett, mert a filmet előbb láttam és hiányoltam a könyvből azokat a fordulatokat, amik a filmben szerepelnek. Emiatt érdemes először könyvben elolvasni a Sittafordi rejtélyt és csak utána megnézni a megfilmesített történetet.  

Beatriz Serrano: Elégedetlenség

"Becsukom a jegyzetfüzetet, és arra gondolok, hogy ha meghalnék, ebből a naplóból az derülne ki, milyen unalmas is tud lenni egy átlagember egy napja." 

Fülszöveg: A harmincas évei elején járó Marisa utálja a munkáját. Szorongásoldókkal és YouTube-videókkal próbálja túlélni a hétköznapok rutinját és a reklámügynökségnél töltött órákat. Amikor a cége csapatépítő hétvégét tervez, Marisa felidézi egy régi tragédia emlékét, és még jobban úrrá lesz rajta a pánik. Az Elégedetlenség a toxikus munkahelyi kultúra, az egzisztenciális szorongás és a kiégés regénye. Éles hangú, sötét humorú történet egy olyan világról, ahol a munkavállaló arról álmodozik, hogy elüti egy busz, mert akkor legalább nem kell bemennie dolgozni.

Nagyon sok pozitív véleménnyel találkoztam erről a könyvről, így a karácsonyi hangulat után Beatriz Serrano regényét választottam 2026 első olvasmányának. Kevés olyan szórakoztató irodalmi alkotást olvastam eddig, ahol ennyire központi szerepet kap a munkahely és a munka, úgyhogy emiatt is kíváncsi voltam erre a könyvre. 

Ki ne érezte volna, hogy nincs kedve dolgozni menni? Még aki imádja a munkáját, azzal is megesik néha. Marisa, a regény főszereplője, viszont minden napját így éli meg. Vágyik arra, hogy elüsse egy busz, hogy ne kelljen minden nap ugyanabban a mókuskerékben szenvednie. Mestere a munka imitálásának, csak hogy teljen az idő és mindenki olyannak lássa, aki komolyan veszi a pozícióját. Nagyon sok ponton át tudtam érezni a helyzetét, mert én is dolgoztam multinál és hasonló helyzeteket tapasztaltam meg. Az értelmetlen meetingeket és az agyonszabályozott feladatokat pont úgy éltem meg, mint Marisa. A regény legnagyobb erőssége éppen az, hogy görbe tükröt tart a corporate világ felé. A részletekben szerencsére nem merül el nagyon a könyv, csak annyira látunk bele a multis közegbe, hogy megértsük, mitől is égett ki Marisa teljesen a harmincas évei elejére. 

Mert amennyire a munkáról, annyira a kiégésről is szól ez a könyv. És a legszomorúbb az, hogy a főszereplő teljes mértékig tisztában van vele, hogy mi okozza nála ezt a fajta enerváltságot, mégsem képes változtatni rajta. Nincsenek céljai, álmai, így pedig kitörni sem tud ebből a helyzetből. Sőt, a könyv utolsó fejezete alapján nem is igazán akar. 

A csapatépítő hétvégét követő részek eléggé elnagyoltak, de az írónő nem zárja le teljesen a történetet. Marisa látszólag optimista a jövőjét illetően, de a sorok között az is kiérződik, hogy a felépülése után nagy valószínűséggel ugyanúgy fogja élni az életét, mint eddig. 

Beatriz Serrano regénye nagyon aktuális, számtalan olyan problémát és élethelyzetet megmutat, ami a 20-as és a 30-as korosztályt érinti. Teszi ezt humorral és nagy adag (ön)iróniával, emiatt kifejezetten élveztem ezt a történetet. Nem mellesleg ez a könyv is megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor hátat fordítottam a rideg és felszínes nagyvállalati munkának. 

Andreina Cordani: Gyilkosság ajándékba

"Soha ne becsüld le azt a kedves embert, aki teát főz a nyomozónak." 

Fülszöveg: Tizenkét évvel ezelőtt nyolc egyetemi barát alapította meg a Kosztümös Gyilkosságok exkluzív klubját. A játékuk során megoldott bűnügyek véresek voltak ugyan, ám kivétel nélkül fiktívek – egészen addig, amíg a legutolsó, karácsonyi játék alkalmával nyomtalanul eltűnt a csapat egyik tagja.

A többiek most egy skóciai udvarházban gyűlnek össze karácsony előtt, hogy felidézzék a régi szép időket, és az 1920-as évek elitjének drága kosztümeibe öltözve újabb fiktív bűnügyet oldjanak meg. Azonban amikor másnap reggel lady Partridge holttestére egy fán lógva találnak rá, egyértelművé válik, hogy ez a játék véresen komoly, és idén egyetlen ajándékban reménykedhetnek: hogy megérik karácsony reggelét.

Karácsonykor nemcsak romantikus vagy szívmelengető történeteket lehet olvasni, hanem krimiket is. Ez utóbbi közé tartozik Andreina Cordani könyve is, amely még 2024-ben jelent meg, de akkor nem ezt választottam az ünnepekhez. A csodaszép borító mellett a fülszövegen is megakadt a figyelmem, így kíváncsian vártam, mit hoz ki az írónő ebből az alaphelyzetből.  

Adott egy baráti társaság, akik rajonganak a gyilkosságokért és rendszeresen szerveznek tematikus játékesteket. A könyv fő sztorija is erre épül, gyakorlatilag két idősík eseményeit követhetjük végig: a 2011-es évét és a 2023-as évét. A kiindulási pont Karl rejtélyes eltűnése, amelynek magyarázatával egészen a könyv végéig várnunk kell. Elsőre nem érdekeltek különösképpen a múltbéli események, mert ez a társaság egyáltalán nem tűnt barátinak. Sokkal inkább egy érdekszövetséget látunk, ugyanis jelen élethelyzetüket és munkáikat egymásnak és a kapcsolataiknak köszönhetik. És ezt nem is titkolják egymás elöl. 

Valamennyire illett ez a könyv a decemberi NIOK témájához, mert egy közösség történetét meséli el, de itt nem az összetartás van a középpontban. Az őszinteség hiánya, az egoizmus, az áskálódás és a ki nem mondott titkok ugyanis megmérgezik ezt a társaságot, emiatt a szereplők közül senkit sem tudtam igazán megkedvelni. Az események nagy részét Charley szemszögéből látjuk, ő próbálja felgöngyölíteni a jelen eseményszálait. Tetszett, hogy a gyilkossági est a Karácsony 12 napja c. dalra épült (ezt a szereplők 1920-as évekbeli neve is tükrözi), de ennyiben ki is merül az ünnephez kapcsolódó elem. 

A helyszín természetesen egy hóborította, modern civilizációtól elzárt skóciai ház, ahol az emberek hullanak, mint a legyek. Az elkövető személyét nem volt nehéz kitalálni, de a motivációja és a múltbeli történésekkel való kapcsolata már nem volt annyira egyértelmű. A mindenkihez köthető kapocs nekem egy kicsit gyenge és légbőlkapott volt, szinte semmilyen utalás nem volt rá korábban. Az első 50-100 oldalnál nehéz volt követni az időbeli ugrásokat, de aztán elég szépen felpörögnek az események. A magyarázat számomra egy kicsit erőltetett lett, de összességében izgalmas volt ez a karácsonyi krimi. 

Szilveszter Velencében

Kezdjük a 2026-os évet egy utazási élménybeszámolóval! Karácsony után eljutott hozzám egy last minute utazási ajánlat, amire én rögtön lecsaptam. Velence az egyik kedvenc olasz városom, emiatt nagyon csábító volt a gondolat, hogy ott búcsúztassam el a 2025-ös évet és köszöntsem a 2026-ost. 

velencei életképek esti fényekkel és gondolákkal

Már az odavezető út is tetszett, ugyanis Szlovéniát hó borította, így igazi téli hangulatban érkeztünk meg Olaszországba. A téli mesevilág csak a szlovén-olasz határig tartott, Itáliában szikrázó napsütés és 10 fok körüli hőmérséklet fogadott. Velencébe már napnyugta után értünk, így a várost éjszakai fényekben csodáltuk meg.  

hidak mindenhol :)

Jártam már korábban Velencében, így nem volt ismeretlen számomra a vízre épült város, de most sok olyan pontját láthattam, ami eddig kimaradt. Persze így sem tudtam bejárni az egész várost, pedig most rengeteg idő volt rá, de mivel eddig akárhányszor jártam Velencében, mindig találtam új felfedeznivalót, szerintem legközelebb is tartogatni fog érdekességeket. 

 

Velence ünnepi fényekben

 

Az ünnepi fényekben pompázó Velence nem okozott csalódást, gyönyörűek voltak az épületek, az utcák és a kisebb-nagyobb terek. A Szent Márk téren például egy hatalmas karácsonyfa volt felállítva, ami úgy ragyogott a sok dísztől, mintha gyémántokkal lett volna kirakva. A hosszú séta fáradalmait egy aprócska vendéglőben pihentük ki és bár rengeteg róla a negatív vélemény, én teljes mértékben meg voltam elégedve vele.  

óévzáró és újévköszöntő tűzijáték

Éjfélkor 20 perces tűzijáték jelezte a 2025-ös év végét és a 2026-os év kezdetét. Szuper volt a tömeggel együtt ünnepelni és azt hiszem, egy ilyen emlékezetes Szilveszter után csak jól alakulhat az új év. 

Évösszegző 2025

Az év utolsó előtti napján összefoglalnám és lezárnám a 2025-ös évet. Ez az esztendő is nagyon gyorsan eltelt; teljesen olyan érzésem van, mintha tegnap búcsúztattam volna az előző évet. (A 2024-es év összegzése itt olvasható.) 

- Nagy célokat idénre sem tűztem ki, de mivel a tavalyi évem elég jól alakult, szerettem volna, ha a 2025-ös is az lesz. Éppen ezért a január és a február nagyrészt munkával és tervezgetéssel telt, amit a hideg és a szürkeség még meg is könnyített. 

- Reménykedve vártam a tavaszt és a jó időt, de sajnos alig volt olyan nap, amikor az évszaknak megfelelő lett volna az idő. Az egyik ilyen csodaszép napon látogattam el Kőröshegyre, ahol a szivárvány minden színében pompázó tulipánokban gyönyörködtem. Teljesen feltöltött ez a nap, még most decemberben is jólesik felidézni. 

- Nyár elején Etyekre kirándultam, amiről sajnos nem készült bejegyzés, pedig a filmstúdió megtekintése szuper program volt. A marokkói utazás egyértelműen a nyaram és az évem csúcspontja volt. Annyi élményt adott, hogy még hetekkel később is volt mit feldolgozni. Nagyon tetszett az ország, tervben van, hogy egyszer még visszamegyek, mert más területeit is fel akarom fedezni. Szintén nagy élmény volt eljutni Párizsba, a francia főváros lenyűgözött az eleganciájával és a rengeteg látnivalóval. A nyarat egy egynapos strandolással zártam Caorléban. Amikor nem utaztam, akkor pedig fogorvoshoz jártam, mert két bölcsességfogat ki kellett húzni. 

- Ősszel egy régóta bakancslistás helyet kerestem fel: a vácrátóti arborétumot. Nem rajongok az őszért, de az idei kifejezetten szép volt. Gyönyörűek voltak a színek és a fények, igyekeztem minél több időt a természetben tölteni. 

- A november és a december nagyon betemetett munkával, az adventi időszakból szinte semmit nem érzékeltem. Korábban állandó program volt az, hogy elmegyek karácsonyi vásárba, készítek mézeskalácsot vagy találkozom a barátaimmal. Ezek közül egyik sem valósult meg, ráadásul gégegyulladásom is lett, ami miatt még a kórussal sem tudtam énekelni. Az ünnepekre való hangolódást így csak némi dekorációval és könyvekkel tudtam elérni. 

- Kevés sorozatot és filmet tudtam nézni idén, cserébe nagyon jókat sikerült választanom. Tavasszal a Hunyaditól volt hangos az ország, amiből én sem akartam kimaradni. A blog történetében először az évad minden epizódjáról készítettem bejegyzést (nem linkelem be őket, de a keresőbe beírva mind a 10 részről megtaláljátok az írásaimat). Itt jegyezném meg, hogy emelem kalapomat minden blogger előtt, aki több sorozatot is figyelemmel kísér és minden epizódról ír véleményt, mert ez azért nem kis munka.  

- A blogon megszületett a 700. bejegyzés (ez volt az), és nagy örömmel látom, hogy idén sokkal többen látogattak az oldalra, mint korábban. Remélem, ez jövőre is így lesz, én igyekszem 2026-ban is dokumentálni mindent, amit olvasok, látok, hallok és megélek. Eseménydús évet tudhatok magam mögött és a következő is izgalmasnak ígérkezik. 

Ezúton kívánok minden olvasómnak egészségben, sikerekben és boldog pillanatokban gazdag új évet! 

Selma Lagerlöf: Karácsonyi történetek

"Mi mással tölthetné el az ember karácsony éjszakáját, ha nem kap ajándékba egyetlen könyvet sem?" 

Fülszöveg: Tél közepén virágba borul az erdő, egy kislány kincset érő ajándékot kap, az egykor szebb napokat látott iszákos zenész karácsonykor otthonra és új hivatásra lel, az öreg orgonistának pedig rosszkedve van szenteste… Selma Lagerlöf történeteiben sem születik meg magától az ünnepi varázs és meghittség a számtalan elvárás és teendő közepette. A kalandvágyó Nils Holgersson megteremtője, az első Nobel-díjas írónő kötetünkbe válogatott legszebb karácsonyi elbeszéléseiben azonban mindig felragyog az igazi ünnep mélyén rejlő csoda, az a varázslat, amelyet az együttérzés és a szeretet tesz lehetővé. Nyolc felemelő történet a karácsony igazi ajándékáról, az emberi jóságról. 

Idén az ünnepekre hangoldáshoz Selma Lagerlöf novelláskötetét választottam. Bár nagyon szerettem Milly Johnson regényét, most nem akartam egy hosszú könyvbe belekezdeni. Nils Holgersson történetét még gyerekkoromban ismertem meg, de Selma Lagerlöf novelláival eddig még nem találkoztam. Úgyhogy nekem teljes mértékben meglepetés volt ez a nyolc rövid történet. Mindegyik a karácsonyhoz kapcsolódik, de sajnos nem mindegyik nyerte el a tetszésemet. 

A Tél Dalarnában c. történet nagyon szép, ebből a kötetből ez lett az egyik kedvencem. Gyönyörű leírások vannak benne az évszakok sokszínűségéről és a természet körforgásáról. Annyira szépen fogalmaz az írónő, hogy olvasás közben én is láttam magam előtt a tájakat. A karácsonyi rózsák legendája egy nagyon megható történet az ünnep varázslatáról, kifejezetten szerettem ezt a novellát. A trollok muzsikájából sajnos nem sok minden maradt meg, az első két történethez képest ezt gyengébbnek éreztem. A Lucia-nap legendája nagy kedvencem lett, ezt éreztem a kötet legkarácsonyiasabb történetének. Utána A halálfej következett, ami számomra nagyon kilógott a sorból. Sokkal durvább témákat tartalmaz, amiket nem éreztem az ünnephez méltónak. Az utószóban említésre kerül két másik novella (a Gudsfreden - Isten békéje -, és a Frid pa jorden - Békesség a földön -), amiket sokkal szívesebben olvastam volna ebben a kötetben. A karácsonyi vendég és az Álompalacsinta már jobban tetszettek, mindkettő lélekmelengető történet. Az ajándékkönyv pedig egy önéletrajzi ihletésű novella, ami szép lezárást ad ennek a novellafüzérnek.  

A történeteket nagyon szép illusztrációk színesítik és a borító is nagyon hangulatosra sikerült. Jó volt elmerülni a skandináv hagyományokban és legendákban, valamint különleges történeteken keresztül látni a szeretet és a megbocsátás fontosságát. 

The Holiday - Holiday (2006)

Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint alakul. 

Jövőre lesz 20 éves ez a film - és ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire rohan az idő! - és én azóta is minden évben elhatározom, hogy megnézem, de csak most jutottam el oda, hogy egy nagy bögre forró csoki mellett tényleg elindítsam ezt a filmet. 

A '90-es és a 2000-es években rengeteg romkom készült és a többségük sajnos unalmas és felejthető alkotás lett. Mivel ezek nagyon hasonló sztorival bírnak, ezért az ilyen filmeket messziről igyekszem kerülni. A Holiday esetében a színészek névsora győzött meg. Kate Winslet nevéhez nívós produkciók köthetők, emiatt nagyon reméltem, hogy ez a Holiday esetében is így lesz. 

Bár rengeteg klisét felvonultat a film és kilométerekről látni lehet, hogy hová futnak ki az események, én nagyon élveztem a Holidayt. Annyi szeretetteljes jelenet van benne! Számomra a legszebb Iris és Arthur barátsága volt. Csodálatos, ahogyan egymást segíteni tudták és igazából csak némi odafigyelésre volt szükségük. De Graham részéről is kapunk nagyon megható és elgondolkodtató pillanatokat. 

Borítékolni lehet, hogyan végződik Iris és Amanda számára a lakáscsere, mégis végig drukkolni lehet nekik. Kettejük közül nekem Iris karaktere (őt alakítja Kate Winslet) volt a szimpatikusabb, Amanda hisztijei borzasztó idegesítőek voltak. A meseszerű finálé ellenére nagyon tetszett a film, maximálisan átjött az a hangulat és üzenet, amiről a Karácsony is szól. És bár két órás a film, ha készülne folytatás (nem fog), akkor arra én biztosan beneveznék, mert érdekelne, hogyan alakult a későbbiekben a szereplők sorsa.

Értékelés: 8/10