Fülszöveg: A harmincas évei elején járó Marisa utálja a munkáját. Szorongásoldókkal és YouTube-videókkal próbálja túlélni a hétköznapok rutinját és a reklámügynökségnél töltött órákat. Amikor a cége csapatépítő hétvégét tervez, Marisa felidézi egy régi tragédia emlékét, és még jobban úrrá lesz rajta a pánik. Az Elégedetlenség a toxikus munkahelyi kultúra, az egzisztenciális szorongás és a kiégés regénye. Éles hangú, sötét humorú történet egy olyan világról, ahol a munkavállaló arról álmodozik, hogy elüti egy busz, mert akkor legalább nem kell bemennie dolgozni.
Nagyon sok pozitív véleménnyel találkoztam erről a könyvről, így a karácsonyi hangulat után Beatriz Serrano regényét választottam 2026 első olvasmányának. Kevés olyan szórakoztató irodalmi alkotást olvastam eddig, ahol ennyire központi szerepet kap a munkahely és a munka, úgyhogy emiatt is kíváncsi voltam erre a könyvre.
Ki ne érezte volna, hogy nincs kedve dolgozni menni? Még aki imádja a munkáját, azzal is megesik néha. Marisa, a regény főszereplője, viszont minden napját így éli meg. Vágyik arra, hogy elüsse egy busz, hogy ne kelljen minden nap ugyanabban a mókuskerékben szenvednie. Mestere a munka imitálásának, csak hogy teljen az idő és mindenki olyannak lássa, aki komolyan veszi a pozícióját. Nagyon sok ponton át tudtam érezni a helyzetét, mert én is dolgoztam multinál és hasonló helyzeteket tapasztaltam meg. Az értelmetlen meetingeket és az agyonszabályozott feladatokat pont úgy éltem meg, mint Marisa. A regény legnagyobb erőssége éppen az, hogy görbe tükröt tart a corporate világ felé. A részletekben szerencsére nem merül el nagyon a könyv, csak annyira látunk bele a multis közegbe, hogy megértsük, mitől is égett ki Marisa teljesen a harmincas évei elejére.
Mert amennyire a munkáról, annyira a kiégésről is szól ez a könyv. És a legszomorúbb az, hogy a főszereplő teljes mértékig tisztában van vele, hogy mi okozza nála ezt a fajta enerváltságot, mégsem képes változtatni rajta. Nincsenek céljai, álmai, így pedig kitörni sem tud ebből a helyzetből. Sőt, a könyv utolsó fejezete alapján nem is igazán akar.
A csapatépítő hétvégét követő részek eléggé elnagyoltak, de az írónő nem zárja le teljesen a történetet. Marisa látszólag optimista a jövőjét illetően, de a sorok között az is kiérződik, hogy a felépülése után nagy valószínűséggel ugyanúgy fogja élni az életét, mint eddig.
Beatriz Serrano regénye nagyon aktuális, számtalan olyan problémát és élethelyzetet megmutat, ami a 20-as és a 30-as korosztályt érinti. Teszi ezt humorral és nagy adag (ön)iróniával, emiatt kifejezetten élveztem ezt a történetet. Nem mellesleg ez a könyv is megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor hátat fordítottam a rideg és felszínes nagyvállalati munkának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése