Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok!

 

Frozen 2 - Jégvarázs 2 (2019)

Arendelle-ben béke és nyugalom honol, ám Elsa egyik napról a másikra hangokat kezd hallani és elhatározza, hogy megkeresi a hang forrását. Útjára Anna, Kristoff, Olaf és Sven kíséri el és meg is találják a misztikus elvarázsolt erdőt, amelyről a lányok apja mesélt nekik réges-régen. A csapat célja kideríteni Elsa erejének eredetét és megmenteni a királyságot. Az út számtalan veszélyt és titkot tartogat, ami váratlanul éri a szereplőket. 

Több mint tíz éve láttam a Jégvarázst, ami annak idején óriási siker volt a mozikban és a népszerűsége azóta is töretlen. Ezt a rengeteg merch termék is bizonyítja. Mivel az időjárás sajnos nem teszi lehetővé a havas környezetet, arra gondoltam, hogy ezzel a filmmel hangolódok az ünnepekre. A 2013-as filmre már nem emlékeztem pontosan, úgyhogy azt muszáj volt újranéznem a folytatás előtt. 

Hat évvel járunk az első rész után - és a valóságban is ennyit kellett várniuk a film rajongóinak -, de gyakorlatilag minden olyan, mintha csak néhány hónap telt volna el. A film gerincét a múlt megfejtése képezi és témájában sokkal komplexebb, mint az első rész volt. Hogy érdemes volt-e erre az apró részletre kihegyezve elkészíteni a második részt? Szerintem nem. Az erdőbe való megérkezést követően ugyanis nekem elég vontatottnak tűnt a film, kevés volt a sztori és túl sok a töltelék jelenet. 

A karakterek közül most (is) Elsán volt a hangsúly, de a fő csavar számomra nem volt meglepő. Már a vizes-lovas jelenettől sejthető volt, mire megy ki a játék. Anna jellemét nem tudták tovább árnyalni, az egész film arról szólt, hogy mennyire félti a nővérét és bármit hajlandó félredobni érte. Olaf ebben a részben nagyobb játékteret kapott, de egy idő után fárasztottak a humorosnak szánt szövegei. Az egyetlen dolog, amiért lehetett egy kicsit "izgulni", az a lánykérés volt. 

Hogy pozitívumot is említsek, a látványvilág egészen elképesztő lett. Annak ellenére, hogy egy animációs filmről beszélünk, nagyon valósághűek a jelenetek és Elsa varázslatai is jobban tetszettek, mint az első részben. A dalok ugyan nem annyira fülbemászóak, az Altató viszont csodaszép lett. Szerintem van olyan jó, mint a Legyen hó volt. 

Összességében nem rossz film a Jégvarázs második része, egyszer bőven nézhető, de végig az volt az érzésem, hogy nem egy hiánypótló alkotás. Az első rész kerek egész lett, ami semmilyen kiegészítésre nem szorult. Számomra ez a film nem tudott plusz dolgot adni az első részhez, önmagában pedig kevés volt egy egész estés történet elmeséléséhez.  

Értékelés: 5.5/10

Milly Johnson: Karácsonyt minden napra

"A hajók biztonságban vannak a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik."

Fülszöveg: Hamarosan ​itt a karácsony, és esik a hó, sőt szakad. A yorkshire-i lápvidék mélyén megbújó kicsiny falu fogadójában hat idegent fúj össze a szél, akiknek itt kell meghúzódniuk a hóvihar végéig.
Mary már négy éve igyekszik rávenni a főnökét, Jacket, hogy észrevegye őt, de Jack csak a hatékony személyi asszisztenst látja benne. Vajon az, hogy egy fedél alá kényszerültek, megadja a rég várt esélyt Marynek?
Bridge és Luke csupán egy ötperces találkozót tervezett, hogy elintézzék a válási papírjaikat. Most azonban több napot kell egymás társaságában tölteniük; vajon az együttlét szép emlékeket hoz felszínre, vagy csak megerősíti őket elhatározásukban?
Charlie és Robin egy skóciai luxushotelbe tartottak egy különleges karácsonyra, most azonban egy apró fogadóban ragadtak az isten háta mögött. Megkaphatják itt azt, amiért útra keltek – vagy akár még sokkal többet is?

A tavaly olvasott Let it snow után nagyon vágytam egy igazi, szívmelengető, ízig-vérig karácsonyi történetre. És ezt Milly Johnson regényétől teljes mértékben meg is kaptam. Imádtam ezt a könyvet, a 24 nap karácsonyig mellett ez az a kötet, amit jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek, aki szeretne ráhangolódni az ünnepekre. 

Hat idegen egy isten háta mögötti helyen reked, amit hatalmas hóvihar zár el a külvilágtól. - Ezzel akár egy Agatha Christie által írt krimi is kezdődhetne (és a Három vak egér valóban ezzel a felütéssel indul), ebben a könyvben viszont egészen máshogy alakul a folytatás. A Figgy Hollowban rekedt hatosról először csak ecsetvonásokat kapunk, aztán ahogy haladunk előre a történetben, úgy ismerjük meg őket egyre jobban. Mindegyikőjük nagyon szerethető karakter és az életcéljukat is meg tudtam érteni. Nagyon tetszett, ahogyan az írónő elmélyítette a szereplőket, némelyikük múltja egészen drámaira sikerült. 

A könyv feléig azt gondoltam, hogy ez egy kiszámítható történet lesz és minden úgy alakul majd, ahogyan a fülszövegből sejteni lehetne. És nem! Milly Johnson nem egy ponton meg tudott lepni, így végeredményben nem egy sablonos történetet kaptunk. Ugyanakkor a zárás mégis egy kicsit cukormázasra sikerült, viszont annyira megkedveltem a szereplőket, hogy ezt egyáltalán nem bántam. 

A karácsonyi hangulat maximálisan átjött, a rádióban felcsendülő dalokat pedig meg is hallgattam olvasás közben, ami tovább növelte az ünnepi élményt. De az ételek, a fadíszítés, az ajándékozás, az egymás iránti szeretet és megbocsátás szintén fontos részei voltak ennek a különleges történetnek. Csakúgy, mint a hó, ami eleinte nem kis bosszúságot okozott a szereplőknek, később viszont már élvezni is tudták azt. 

Nagyon jó lett a fordítás - a Hull a pelyhes, fehér hós rész szerintem zseniálisan lett megoldva -, és Charlie életbölcsességei is remekül illettek ebbe a történetbe. Fel is jegyeztem őket magamnak, mert érdemes megfontolni őket. Egy szó mint száz: nagyon élveztem ezt a történetet, jó volt részese lenni a Figgy Hollow Hatok karácsonyának.

The Room - A szoba (2019)

Matt és Kate megvásárolnak egy elhagyatott házat. Amikor beköltöznek, felfedeznek egy különös szobát, amely minden vágyukat teljesíti. Csakhogy nem minden kívánság jár felhőtlen és örökké tartó örömmel... 

2015-ben már készült egy film ugyanezzel a címmel, de annak teljesen más volt a cselekménye. Egy dolog azonban mindkét filmben közös: a szoba itt is egyfajta börtön, bár a szereplők ezt az elején még nem így élik meg. Szóval adott egy házaspár, akik egy erősen felújításra szoruló házba költöznek, amelyről elég hamar kiderül, hogy veszélyes titkot rejt. 

A film tempójával nincs gond, elég gyorsan pörögnek az események. Mire kettőt pislog az ember, már teljesül is Kate legfőbb kívánsága. Ez pedig egy sor egyéb kérdést is magával hoz. Az első, ami már a film kezdetén megfogalmazódott bennem, hogy miért vásárol meg ez a házaspár egy ekkora épületet? Rengeteg benne a kihasználatlan helyiség és később iszonyú magányosnak tűnnek benne. A másik Matt titkolózása. Miért nem mondja el Kate-nek az aggodalmait és miért nem beszélik át a felmerülő problémákat? Annyira magába zárkózik, hogy gyakorlatilag alig kommunikál a feleségével.

A kisfiú megjelenésével csak szaporodnak a gondok és a kérdések, ami csak fokozza a folyamatos feszültséget a filmben. Bár a Szobát horror és dráma műfajába sorolják, szerintem a thriller közelebb áll hozzá. Nincsenek öncélú ijesztgetések és durvább részek is csak az utolsó néhány percben láthatók, de azok is teljesen indokoltak. Eléggé kimaxolják a szoba "képességeit", ugyanakkor érdekes lett volna az eredetét is megismerni: ki, mikor és hogyan készítette? Miből fakad az ereje? 

Ami nagyon megfogott ebben a filmben, az a kívánság toposzának a kibontása. Mit kívánnál akkor, ha bármit (és tényleg BÁRMIT) kérhetnél? És milyen következményekkel jár, ha ez meg is valósul? Jól kihasználta a film ezeket a morális dilemmákat, de nem bántam volna, ha egy kicsit több szereplőt is látunk, mert a film második fele inkább egy kamaradrámára hasonlított. A színészek hozták azt, amit a szerepük megkívánt és a megvalósítással sem volt gond. A történet alakulását és a csavarokat előre lehetett látni, a záró jelenet viszont tényleg ütős lett. Kiemelkedőnek nem mondanám a Szobát, de az alapötletből egy komplexebb sztorit is ki lehetett volna hozni.  

Értékelés: 6,5/10 

Sleepy Hollow - Az Álmosvölgy legendája (1999)

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, amelyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő, hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis közösség nyugalmát: mindhárom áldozatnak levágták a fejét és a fejek eltűntek... 

Amikor Halloweenre kerestem filmet, akkor eszembe jutott, hogy az Álmosvölgy legendája nekem anno kimaradt. Pedig emlékszem rá, hogy óriási siker volt a mozikban, de annak idején nem voltam hozzá elég idős, hogy megnézzem, később pedig jöttek más filmek és prioritások. Na de ami késik nem múlik, idén végre pótolni tudtam a Fejnélküli Lovas legendáját feldolgozó alkotást. 

A történet látszólag nagyon egyszerű, de ahogy haladunk előre a film cselekményében, annál több részlet derül ki és a film végére szépen kirajzolódik a teljes kép. Bőven volt alapanyag Tim Burton számára - bár a film alapjául szolgáló könyvet igencsak átdolgozták a forgatókönyvírók -, amivel meg tudták tölteni a film közel másfél óráját. A felvezetés után egymást érik a gyilkosságok, egy idő után én már nem is számoltam a hullákat. 

Szerencsére ez a film több, mint egy gyilkolászós-kaszabolós horror. Először is nagyon impozáns a színészgárda. Még az a szereplő is emlékezetes alakítást hoz, aki csak néhány perc erejéig szerepel. A főszereplő, Johnny Depp mellett Christopher Lee, Michael Gambon és Miranda Richardson játéka tetszett a legjobban. 

A színészek mellett a film hangulata és látványvilága is nagyon bejött. A ködös erdő, a zajok, a lovas váratlan felbukkanásai mind hozták azt a félelmetes és misztikus környezetet, amit egy ilyen filmtől elvár a néző. Érdekes, mennyire sötét tónusok uralják ezt a filmet, világos és élénk színekben pompázó jelenet talán nincs is benne. Van viszont varázserővel rendelkező erdei boszorkány, levágott fejeket rejtő ágas-bogas fa és babonás falusiak. És persze minden mindennel összefügg, az utolsó képkockáig kereknek éreztem ezt a filmet. 

Egy perc üresjárat sincs ebben a filmben és mind történetileg, mind képileg még ennyi év után is megállja a helyét. Néhány jelenetet igencsak ötletesre megcsináltak, emiatt kicsit bánom, hogy a mozis élmény kimaradt. Az Álmosvölgy legendája igazi klasszikusnak számít és számomra tökéletes film volt az esős és ködös novemberhez.  

Értékelés: 10/10

Séta a vácrátóti arborétumban

Az ősz beköszöntével nagyon sokan bekuckóznak és sütőtökös lattét szürcsölgetnek, én viszont igyekszem kihasználni ezt az évszakot kisebb-nagyobb túrázásokhoz és kirándulásokhoz. Tavaly Tatára látogattam el, idén pedig Vácrátót volt az úti célom, mert már régóta szerettem volna megnézni az arborétumot. 

 

vízimalom mesebeli környezetben arany őszi fényekkel

Az arborétum megközelítése nagyon egyszerű, a távolsági busz megállója konkrétan az arborétum előtt van. Ha valaki szeretne ellátogatni ide, akkor a tömegközlekedést tudom ajánlani, parkolóhelyet ugyanis nagyon nehéz találni. Na de vissza az élménybeszámolóhoz!

 

az arborétum egyik útja a sok közül

 

egy kisebb tisztás 

Az arborétum elején a Berkenye vendégház található, ami kisebb kiállításoknak ad otthont. Ezúttal az erdők fontosságára és a növények sokféleségére hívták fel a figyelmet. A gyerekekre is gondoltak, a szervezők rajzolós és tárgyakat tapintással felismerős feladatokkal készültek nekik. Érdemes ezekkel a kiállításokkal kezdeni a túrát, de utolsó állomásként is remek programrész. 

 

romantikus hangulatú romok

A jegyhez kaptam egy kis térképet is az arborétumról, így könnyen be tudtam járni a területet. Elsőre elég kicsinek tűnt az arborétum, de a valóságban nem az! Kellemes sétatempóban több órát is el lehet itt tölteni, mire az ember tényleg minden részét bejárja. Nagyon szép októberi időt fogtam ki, gyönyörű napsütés volt és kellemes meleg, nagyon jólesett a színpompás fák között sétálni. 

 

lótuszokkal borított tó (sajnos már elvirágoztak)

Rengeteg kedvenc pontom lett, amelyeknél hosszabban is elidőztem. A fából épült vízimalom abszolút kihagyhatatlan látnivaló, különösen abban a gyönyörű arany színű fényben, amiben az ott jártamkor láttam. A lótusszal borított tó még úgyis lenyűgözött, hogy hónapokkal korábban volt a lótusz virágzásának időszaka és már csak az elvirágzott növényekkel találkoztam. Sebaj, ide is vissza kell majd jönnöm nyáron. :) Több kisebb-nagyobb patak is keresztülfolyik az arborétumon, néhányuknál még vízesés is található. 

 

kisebb vízesések

  

nagyobb vízesés

Nem érdemes kihagyni az üvegházakat sem, amik tele vannak csodaszép egzotikus növénnyel. Hatalmas pálmák, papagájvirágok, futónövények és fokföldi ibolyák uralják a teret és szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat a természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben. 

 

az üvegházi egzotikus növények egy része

Szuper volt az egész nap és Tatához hasonlóan ide is szeretnék majd másik évszakban visszatérni, mert kíváncsi vagyok, milyen lehet tavasszal és nyáron. Ősszel mindenesetre nagyon jó hétvégi program. 

Moa Herngren: Az örökség

"A hagyományok fontosak, nemcsak azért, mert összehozzák a családot, hanem mert biztonságérzetet is adnak, amikor az ember lába alól kifut a talaj, és az egész világa összedőlni látszik."

Fülszöveg: Miközben három testvér fogadja anyjuk temetésén a gyászolók részvétnyilvánítását, egyikük zsebében ott lapul egy feljelentés – amit a két testvére tett ellene. De vajon mi vezetett idáig? Milyen emlékek, fájdalmak és elhallgatások feszülnek egymásnak a három testvér közt? És helyreállíthatóak-e a kapcsolatok és a szerepek egy ilyen családban?

A válás és az Anyós után megérkezett Moa Herngren harmadik olyan regénye, amely az emberi kapcsolatokat állítja középpontba. Míg a Válás a párkapcsolatot, az Anyós a szülő-gyerek kapcsolatot, addig az Örökség a testvérek közötti kapcsolatot mutatja be. Hasonlóképpen az írónő korábbi könyveihez, most is több szempontból ismerhetjük meg az eseményeket. 

A történet főszereplői Andrea, Ulrika és Rasmus, akikkel anyjuk temetésén találkozunk, de egészen a gyermekkorukig visszamegyünk a történetben, hogy megértsük, mi vezetett el az elmérgesedett viszonyukhoz. Ugyanazokat az eseményeket most is több szemszögből látjuk, így mindegyik testvért megismerhetjük. Először Andrea nézőpontjából látjuk a történéseket és rögtön feltűnik, mennyire ellentmondásos karakter ő. Pedáns, céltudatos, a családjáért bármit hajlandó megtenni, ugyanakkor elképesztő módon kontrollmániás. A könyv olvasása közben többször azért kellett szünetet tartanom, mert egyszerűen már sok volt Andrea tökéletességmániája és az, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogyan az az ő elképzeléseinek 100%-ig megfelel. 

Ulrika nézőpontjával sokkal jobban azonosulni tudtam, de természetesen ő sem hibátlan jellem. Meghatóan szeretetteljes a kapcsolata az anyjával, ugyanakkor a negyvenes évei közepén sem rendelkezik saját egzisztenciával. Rasmus sokáig csak sodródik az árral és háttérbe szorul a nővéreivel szemben, de az utolsó fejezetben ő kerül reflektorfénybe. Tetszett a bátorsága, ugyanakkor a három testvér alapproblémájára is rávilágított. Az Örökségben ugyanis folyamatos a titkolózás, a ki nem mondott sérelmek elfojtása és az állandó megfelelési kényszer, amik tényleg tönkre tudják tenni a legszorosabb emberi kapcsolatokat. 

Nagyon sok témát érint Moa Herngren regénye, a teljesség igénye nélkül szó esik  testvérféltékenységről, megcsalásról, öregségről, depresszióról, létbizonytalanságról és útkeresésről. És ebben a regényben az a szép, hogy mindegyikhez tud valamilyen módon kötődni az olvasó. Érzelmileg ez a könyv is nagyon erős lett, nagyon szépen kiegészíti a svéd írónő eddig megjelent műveit.  

Farkas Anett: Ne bánts!

"Azt szeretném, ha megértenék, hogy minden, amit teszünk, számít. Minden szó mögött, amit kiejtünk, és minden bántó dolog mögött, egy történet van." 

Fülszöveg: Hat fiatal, hat történet, egy közös múlt – és egy délután, ami mindent megváltoztat.
Mi történik, ha egy tanár úgy dönt, hogy nem nézi tovább tétlenül az iskolai zaklatást, hanem egy különleges kísérletbe kezd, és szabadulószobát szervez hat kiválasztott diáknak?
Ahogy percről percre fogynak a lehetőségek, úgy kerülnek napvilágra a titkok. Ki az igazi bántalmazó? Ki az áldozat? És ki az, aki mindkét szerepben volt már? A megrázó eseteket feldolgozó történet a tanárok, a szülők és a gyerekek szemszögéből bontakozik ki, és ráébreszt arra, hogy a zaklatás soha nem csak a játszótéren vagy az iskola falai között zajlik – sokszor ott van a családi asztalnál, sőt, a tükörben is. 

Ha szeptember, akkor iskolakezdés, így evidens volt, hogy Farkas Anett könyvét idén ősszel fogom elolvasni. Korábban nem olvastam a szerzőtől, csak annyit tudtam, hogy leginkább a krimi-thriller műfajban alkot. Éppen ezért nagyon meglepett, amikor a Ne bánts! c. könyve megjelent, ugyanis ez az iskolai bántalmazásról (más néven bullying) szól. Ez pedig egy igencsak aktuális téma, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy az írónő ezt hogyan közelíti meg. 

Nos, a könyv elolvasása után azt tudom mondani, hogy a Ne bánts! egy hiánypótló alkotás. Már az előszót is hasznosnak éreztem, hiszen egy témában jártas rendőr őrnagy szavait olvashatjuk. Ily módon az is képbe kerülhet a bullying jelentésével, aki nem iskolában dolgozik és/vagy nincsenek iskolás korú gyerekei. De nemcsak ennek a két csoportnak ajánlható ez a könyv, hanem mindenkinek, hiszen mindannyian voltunk gyerekek és iskolás éveink alatt valamilyen formában biztosan találkoztunk az iskolai bántalmazás különböző formáival. 

Szerencsére az írónő nem egy száraz tényadatgyűjteményt tett az olvasók elé, hanem több szereplő nézőpontjából mutat be egy bullyinggal kapcsolatos esetet. Hat diákot ismerhetünk meg, az ő élményeikből rajzolódik ki előttünk Zorka története. Nem egy habos-babos mesét kapunk, hanem a kőkemény valóság egy kis szeletét. Az események nagyon valóságosak és mivel a szereplők más-más aspektusát képviselik a bullyingnak, könnyen azonosulni lehet velük. A szabadulószoba szerintem zseniális ötlet, de hogy a valóságban mennyire (lehet) működőképes, az egy más kérdés...

Bizonyos fordulatok egyenesen sokkoltak a történetben és a zárás is tartogatott meglepetést. Csakúgy, mint a könyv végén található mini beszámolók. Olvasás közben nagyon sok "miért?"-tel kezdődő kérdés fogalmazódott meg bennem és dühített is a könyv, hiszen sok olyan helyzetet felvázol, amelyek az én gyerekkoromban is ugyanilyenek voltak. Csakhogy azóta eltelt három évtized... 

Úgyhogy én nagyon örülök, hogy ez a könyv megíródott, aktualitása miatt pedig remélem, hogy minél több emberhez eljut.

Now You See Me 2 - Szemfényvesztők 2 (2016)

A Négy Lovas, valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnt, titokzatos és karizmatikus Dylan ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. Az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, hogy felfedhetik egy számítógépes guru piszkos üzelmeit. Látványos eltűnésük mögött ugyanis nem más áll, mint Walter Mabry, a zseniális informatikus, aki erőszakkal ráveszi a Lovasokat, hogy egy minden eddiginél veszélyesebb trükköt mutassanak be. Nincs más választásuk, mint végrehajtani egy utolsó, példátlanul nehéz mutatványt, hogy tisztára moshassák a nevüket és leleplezhessék a háttérben álló géniuszt. 

Több mint tíz éve láttam a Now You See Me-t, de túl mély nyomot nem hagyott bennem. A folytatás sem különösebben érdekelt (igazából azt sem tudtam, hogy készült), az ajánlójával is véletlenül találkoztam. Ennyi idő távlatából nem sok mindenre emlékeztem az előző filmből, szerencsére a második rész egy kis visszaemlékező-összefoglaló résszel indul, úgyhogy hamar fel tudtam venni az események fonalát. A színészek névsora majdnem teljesen megegyezik az előző rész színészeivel, csak Lizzy Caplan és Daniel Radcliffe neve új. 

És ha már Daniel Radcliffe neve szóba került, szerintem kifejezetten poénos volt őt ismét egy varázslatokkal teli világban látni, csak most nem varázslótanoncként. Hogy mennyire volt hihető főgonosznak? Nos, a film végére én el tudtam hinni, hogy ezúttal a rosszfiúk oldalán áll. Bár ehhez azért Michael Caine karizmatikus jelenlétére is szükség volt. A karakter motivációja már problémásabb, nekem nagyon súlytalanná tette a filmet. Nem éreztem úgy, hogy a sztori tartana valamerre, inkább az előző részben felvázolt elemeket zárták le vagy magyarázták meg. 

A trükkök közül nekem egyértelműen a chip ellopása volt a kedvencem. Azt a jelenetet szuperül összehozták és egy kis sci-fis árnyalatot kapott tőle a film. A többi mutatvány viszont nekem csalódás volt. Nem is a kivitelezésükkel volt gondom, hanem a magyarázatukkal. Kioktató és fölényeskedő lett tőle a film, mintha csak az lett volna a készítők célja, hogy mindenáron happy enddel záródjon a film. Mindegy, hogy az a fordulat hihető (logikus) vagy sem. 

A közel két órás játékidőt is soknak éreztem a rengeteg üresjárat miatt. Az előző részhez hasonlóan ezt a filmet is a casting menti meg, de az egészen biztos, hogy a harmadik részt kihagyom. Néhány részletet leszámítva sajnos elpocsékolt idő volt ennek a filmnek a megtekintése. 

Értékelés: 3.5/10

Mező Szabolcs: Gyilkos hagyaték

"Ahogy minden másodperccel egyre messzebb kerülnek a bűntettől, úgy halványodnak és válnak semmivé a nyomok, úgy fakul meg a szemtanúk memóriája, úgy törlődhetnek – akárcsak a biztonsági rendszer naplófájljai – fontos adatok. Mintha abban a pillanatban, amikor a tettes távozik a helyszínről, peregni kezdene egy láthatatlan homokóra, ahol a felfedezésre váró nyomok töltik be a homok funkcióját, s ha a detektívek nem elég gyorsak, az összes potenciális bizonyíték kiürül belőle." 

Fülszöveg: Mikor Farkas Róbert főügyészségi ügyészt és Szűcs Gábor rendőr főhadnagyot egy bizarr körülmények között elkövetett gyilkossághoz riasztják, még csak halványan kísérti őket a gondolat, hogy mindez olyan, mintha egy detektívregény lapjaira keveredtek volna.
Miután azonban a szálak az évekkel korábban tisztázatlan körülmények között meghalt, excentrikus krimiíróhoz és annak nem kevésbé különös családjához vezetnek, egyre jobban kezd elmosódni a határ a múlt és a jelen titkai, a kitalált és a valódi bűntettek között.
Az ügyész és a nyomozó mindössze két dologban lehet biztos: ha a rejtély végére akarnak járni, egy olyan ember cselszövéseit kell leleplezniük, aki már évek óta nincs az élők sorában.
És hogy az első gyilkosság csak a kezdet volt.

Teljesen véletlenül jött szembe velem Mező Szabolcs regénye és az első vélemények meglepően pozitívak voltak. Sajnos a nyári olvasmányaim közé már nem fért be ez a könyv, de soha rosszabb őszkezdést! A Gyilkos hagyaték ugyanis tényleg kiváló debütálás lett, a krimi műfaján belül is olyan olvasmányélmény volt számomra, amihez hasonlóval nem mostanában találkoztam. 

Már az első oldal berántott, a részletes gyilkossági helyszínleírás egyből felkeltette a kíváncsiságomat, a folytatás pedig hamar meggyőzött arról, hogy én ezt a történetet imádni fogom. És ez így is történt! :) Nagyon erős az alapsztori a Sullay famíliával, emellett a karakterek is hitelesek és kidolgozottak. Ezen felül a krimi műfajának minden sajátossága hibátlanul működik benne és maximálisan átjön az a feszültség és atmoszféra is, amit a szerző érzékeltetni szeretett volna. 

Száz százalékig a nyomozás van a középpontban, nincsenek felesleges kitérők vagy időhúzó lelkizések. Ennek köszönhetően a két nyomozóval együtt az én agyam is azon kattogott, hogy vajon ki lehet az elkövető. A gyilkos személyét nem sikerült kitalálnom, mivel nem állt össze a fejemben az indíték. Bárkit gyanúsítottam, nem értettem a motivációját. Úgyhogy számomra meglepetés volt az igazság kiderülése és egy nagyon teljes, minden részletre kiterjedő magyarázatot is kapunk az írótól. Én ezzel a legteljesebb mértékben elégedett voltam, mert a szerző tényleg minden apróságra kitér és logikusan bebizonyít. 

Ami egy picit kevésbé tetszett, az néhány nyelvhelyességi hiba, illetve furcsa volt betűvel leírva látni évszámokat. Az is zavart egy kicsit, hogy a szereplők a családtagjaikat is a keresztnevükön szólítják. Például nem azt mondja az unoka, hogy nagymama, hanem Erzsébet. Mindezt viszont maximálisan ellensúlyozza a könyv nyelvezete és stílusa. Annyira szép leírások és hasonlatok vannak benne, amik még klasszikus szépirodalmi művekben is megállnák a helyüket. Utoljára Hidas Bencénél találkoztam ilyen igényes kifejezésekkel. Ja és a humor is remekül működik a könyvben, jókat derültem, amikor Róbert és Szűcs egymást ugratták. 

A könyv egyébként egy sorozat első része és a szerzővel készített interjú alapján már készülőfélben van a következő kötet.