Fura dolog nyáron karácsonyi (vagy havas) filmeket nézni, de amikor a tavalyi év filmtermését átfutottam, eszembe jutott, hogy a Frozent még nem láttam. Bő fél éve jó véleményeket olvastam róla és mivel amúgy sem mostanában láttam mesét, kíváncsian ültem le a film elé.
Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a
királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő
optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges
rénszarvasával, Svennel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét,
Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az
Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a
lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának
és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel
kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól.
Gyerekként rajongtam a Disney mesékért és bár azóta sok minden más lett, a Jégvarázson így is remekül szórakoztam. Andersen Hókirálynőjét nagyon sokszor olvastam, így túl sok izgalmat nem nyújtott az alaptörténet, de a szereplők miatt kifejezetten szerethető lett a film. A testvérek jellemét meglepően jól kidolgozták, a hóember és a szarvas pedig nem kevés humort vitt a történetbe. Néhány jeleneten és szövegen ugyanúgy nevettem, mintha egy szitkomot néztem volna.
Nem kevés dal csendült fel és néhol a fordítás is szokatlan volt (szinkronosan néztem), de emlékszem, a klasszikus Disney produkciókban is sok volt anno a zene. Az elején még zavart a sok ének, de idővel a karakterekre helyeződött a hangsúly, ami sokat javított a film élvezhetőségén. A megvalósítást is dicséret illeti. A hópelyheket, a jégpalotát és Sven bundáját olyan aprólékosan kidolgozták, hogy csak lestem. Összességében sokkal jobban tetszett a film, mint reméltem, de a 90-es évek remekeitől messze van.
Értékelés: 7.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése