Fringe - 3. évad

Az országos sorozatok évadzárójának sorát a Fringe kezdte meg. Minőségben elég hullámzó évadot kaptunk, aminek a zárása nem volt rám akkora hatással, hogy tűkön ülve várjam a szeptembert. Innentől spoilerek!

A harmadik évad pontosan ugyanott kezdődött, ahol a második évad véget ért: a mi Oliviánk a másik univerzumban ragadt, az ál-Olivia pedig az itteni univerzumban végzi a feladatát. Nagyon tetszett az "egy rész itt, egy rész ott" felállás, jó volt látni a másik univerzumban működő áltudományokkal foglalkozó osztályt. Izgalmas volt a párhuzamos világ, és az ottani csapat is szimpatikus volt (Olivia, Lincoln és Charlie). Emellett jobban megismertük az alakváltókat és azt is láthattuk, hogy néz ki egy ottani bevetés.
Közben pedig lehetett agyalni rajta, hogy jut vissza Olivia a mi világunkba, illetve, hogy mi az igazi küldetése ál-Oliviának és hogy mikor bukik le. Féltem, hogy sokáig húzzák ezt a szálat, de viszonylag hamar sikerült lezárniuk: Olivia sikeresen visszatért ál-Olivia pedig kénytelen volt hazatérni, miután Peter leleplezte.


A téli pihenő előtt úgy tűnt, hogy a sorozat a legjobb évada elé néz. Sajnos nem így lett, mert az utána levő részekben olyasmiket is felvetettek, amik meglehetősen távol estek a sorozat világától. Az egyik ilyen ötlet a szerelmi szál behozatala volt. Ami önmagában nem is lett volna baj, hiszen az elmúlt évadok során Peter és Olivia egyre közelebb kerültek egymáshoz. Az viszont már nem tetszett, hogy az írók arra tették fel a világ sorsát, hogy Peter végül melyik Oliviát választja. Ezt a furcsa szerelmi háromszöget nem éreztem méltónak a sorozathoz.
A másik ilyen ötlet a lélek-harang és Willian Bell visszahozása volt. Teljesen felesleges volt ez a szál, semmi hatása nem volt a történésekre. Az LSD-s rész pedig hiába volt történetileg érdekes, a megvalósítás hagyott némi kívánnivalót maga után.


Ezt követően egy kis időre magára talált a sorozat és a "The Last Sam Weiss" után kíváncsian vártam a finálét. Sajnos azonban csalódnom kellett, mert elég sok volt benne a logikai bukfenc és a szájbarágás ("Így történne, ha... de úgysem így fog."). Furcsa volt az is, hogy a 2026-ban látott szereplők nem változtak túl sokat a mostani kinézetükhöz képest. Csak azért bosszantó ez egy kicsit, mert az 1985-re visszatekintő epizódokban látszott a színészeken a fiatalítás.


Látni lehetett a finálén, hogy Peter vissza fog kerülni a jelenbe és neki kell majd megoldania a két univerzum problémáit. A záró mondatokat viszont nem tudom hová tenni. Nyilván megváltozik majd a fennálló helyzet a 4. évadban, de az előzetes híreket olvasva, én másfajta befejezésre számítottam.

Értékelés: 7/10. Hiába indult bíztatóan az évad, a gyenge részek és a finálé sokat rontott az összképen.

Tanítási gyakorlat - második felvonás

Az angolos tanítási gyakorlat után rögtön elkezdtem az olaszos gyakorlatot, ami lényegében a szorgalmi időszak utolsó napjáig tartott.

A másik gyakorlathoz képest ez teljesen más volt. Egyrészt azért, mert ezt középiskolában végeztem, másrészt pedig azért, mert két osztályban tanítottam párhuzamosan: a 9.-ben és a 11.-ben.

A 9.-eknél a legelső héten a mentortanárnő hiányzott (utazás miatt), úgyhogy az első órán egy másik szakos tanár felügyelte az osztályt. Egész gördülékenyen zajlott az óra és a vártnál sokkal több feladatot sikerült megoldani. A fegyelmezéssel sem volt sok probléma. Volt egy természetes alapzaj, de az óra menetét nem zavarta jelentősen. Két nappal később viszont már úgy kellett órát tartanom, hogy nem volt bent felügyelő tanár. A diákok ezt ki is használták, mert rengetegszer kellett rájuk szólni, hogy viselkedjenek normálisan. Nem esett szét az óra, de nehezen sikerült tanulásra bírni a társaságot.

A következő héten dolgozatot is írattam velük, aminek persze nem örültek, és mindenféle trükköt megpróbáltak bevetni a jobb jegy érdekében. Ezt követően viszont bámulatos zuhanórepülést produkált a 9. osztály. Elég sokan jártak ebbe az osztályba (bőven 20 fölött), így a nevüket sem tudtam elsőre megtanulni. Minden órát azzal kezdtem, hogy írják fel a nevüket egy papírra és tegyék ki a padra, hogy lássam. Már ez is nehézséget okozott nekik, a legtöbben nem is csinálták meg. A másik probléma az volt, hogy ezek a gyerekek semmit nem tanulnak otthon. Azon már meg sem lepődtem, hogy nem írnak házit, de még a könyvüket sem nyitották ki, hogy megnézzék, mit vettünk órán. Fényes példája volt ennek az utolsó óra: miután a bemelegítő kérdésekre (mindegyiket vették már) sem voltak hajlandók válaszolni (többször rákérdeztem, értik-e a kérdést), dedós módszerhez kellett folyamodnom. A kérdéseket a rájuk adható válaszokkal együtt felírtam a táblára, nekik pedig le kellett másolni a füzetbe. Elég égő volt, hogy egy 15 éves gyerek ne tudjon válaszolni arra a kérdésre, hol található az iskola, ahol tanul vagy hogy mi a kedvenc tantárgya.

A másik osztályban (11.-esek) már jobb volt tanítani. Kevesen voltak (csak 10-en), de még az sem rendetlenkedett, akit nem érdekelt annyira az olasz. Mindegyik feladatot megcsinálták rendesen, egyiket sem linkeskedték el. Jól lehetett haladni velük és nagyon tetszett nekik, amikor én vittem feladatot, például egy kvízt Bolognáról vagy épp keresztrejtvényt. A 9.-eseknél is kipróbáltam ezeket, de ők elhülyéskedték az egész feladatot. A 11.-eseknél is írattam dolgozatot, amiből az látszott, hogy ők sem szeretnek tanulni otthon. Ennek ellenére jó volt tanítani őket és már akkor szerencsés leszek, ha hozzájuk hasonló csoportot vagy osztályt kapok.

Összességében hasznos volt a tanítási gyakorlat, mert többet tanultam ez alatt a 3 hónap alatt, mint a mesterképzés másfél éve alatt. A sikerek nagy része az általános iskolásoknál volt, a középiskolásokat viszont könnyebb volt tanítani.

Tanítási gyakorlat - első felvonás

Rég volt személyesebb bejegyzés, úgyhogy most egy ilyen következik. Annál is inkább, mert a mostani esemény meghatározó volt az elmúlt két hónapban.

Más ez a félév az eddigiekhez képest, ugyanis már nemcsak elméletben tanulunk a tanítási módszerekről, hanem szakonként 15 órában alkalmaznunk is kell azokat. Első olvasatra nem tűnik soknak a 15 óra, de egy hét távlatából visszatekintve elég sok munkám volt benne. Februárban kellett jelentkezni a mentortanárnál, ezt az első egyetemi hét után meg is ejtettem mindkét gyakorlati helyen. Úgy terveztem, hogy a kötelező óramegfigyelések után belecsapok a sűrűjébe és a két szakot egyszerre csinálom. Ahogy az lenni szokott, már itt másképp alakultak a dolgok, mint ahogyan azt én elképzeltem. Az angolos mentortanárom ugyanis azt tanácsolta, hogyha nem akarok megszakadni, akkor először az egyik szakos gyakorlatot csináljam meg és csak utána álljak neki a másiknak. Az első óravázlatok elkészítése után beláttam, hogy bizony igaza van.

Rövid átgondolás után úgy döntöttem, hogy az angolos gyakorlattal kezdek. Ezt egyébként általános iskolában végeztem (az olaszt már középiskolában fogom). Mindig is középiskolás tanár szerettem volna lenni, úgyhogy először nagyon furcsa volt, hogy kicsiket kell majd tanítanom. Az óramegfigyelések még jobban ledöbbentettek: ebben az általános iskolában teljesen más módszerekkel tanítanak, mint anno minket. Sokkal élvezetesebbek voltak az órák, mint amilyeneket nekünk tartottak. Nálunk volt egy tankönyv meg egy munkafüzet, és a 45 perces órán nagyrészt ebből a kettőből dolgoztunk. Most viszont az a helyzet, hogy a tankönyvet / munkafüzetet használják a legkevesebbszer és többnyire a tanár által kitalált feladatot kell megcsinálni órán. Szóval, fel volt adva a lecke...

Az első órám előtt rettenetesen izgultam, mert még sosem álltam ilyen sok (szám szerint 15) kisgyerek előtt. Sokat is készültem rá, aztán persze nem pont úgy sikerült, ahogyan én azt szerettem volna. A máskor lelkes 3.-osok nem voltak valami aktívak, így a tervezett feladatok felét sikerült megvalósítani. Aznap délután nem is volt jó kedvem, csak arra gondoltam, hogy ez én nekem nem fog menni, tehetségtelen vagyok. Másnap persze kiderült, hogy azért voltak megszeppenve, mert még nekik még sosem tartotta kistanár az órát. Ettől megnyugodtam kicsit, és a következő órám már valamennyivel jobban sikerült.

A terv szerint még egy órát tartottam volna a 3.-osoknál és a 6. osztályban is elkezdtem volna tanítani. Mondanom sem kell, hogy ez sem így történt. Elért az influenza, úgyhogy két hét kényszerpihenő következett, aminek nagyon nem örültem. Miután meggyógyultam, újult erővel vetettem bele magam a teendőkbe és a következő két hétben folyamatosan tanítottam. Egyetemre nem is nagyon mentem be, de őszintén szólva nem is hiányzott.
A hatodikosokkal egyébként már könnyebb volt dolgozni. Összeszokott és okos csapat volt, nem is volt rájuk panasz. Ja, és ismerik a Beatlest; sőt, név szerint fel tudták sorolni a tagjait. :) És annak is örülök, hogy sikerült végigvinni a kijelölt témát és a tanárnővel már onnan haladtak tovább, ahol én befejeztem.

A 6. osztály után az 5. következett. Féltem tőlük, mert elég eleven csoport, ahol sokszor kell fegyelmezni. Szerencsére erre a csapatra sem volt panasz, alig kellett fegyelmeznem őket. A mentortanárom szerint ennél a csoportnál tartottam a legjobb óráimat. Ennél az osztálynál voltak a legjobb hangulatú órák, sok emlékezetes pillanattal. Az egyik legmosolyogtatóbb jelenet az volt, amikor a Húsvét kapcsán szóba került a Húsvéti nyúl és meg kellett győznöm az egyik gyereket, hogy a nyúl hozza az ajándékot (nem pedig a szülők veszik meg. :D). Jó volt tanítani ezt a csapatot, kicsit sajnáltam is utolsó óra után, hogy a következő héten nem én tartom nekik az angolórát.

Összességében jó volt ez a tanítási gyakorlat és már nem ódzkodok annyira attól, hogy esetleg általános iskolában tanítsak majd. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. :)

Justified - 1. évad

Múlt héten tüzetesebben átnéztem a gépemen tartózkodó sorozatokat és megakadt a szemem a Justifiedon. A sorozat tavaly indult és a pilotot az amerikai vetítés után pár nappal meg is néztem, utána viszont időhiány miatt félretettem a szériát. Nem nagyon emlékeztem a sorozat első részére, úgyhogy újranéztem a pilotot, majd pár nap alatt sikerült ledarálnom az egész évadot.

Egy modernkori westernsorozattal van dolgunk, ami egyáltalán nem mondható unalmasnak. A pilot rögtön egy elég figyelemreméltó jelenettel nyit: Miamiban vagyunk, ahol Raylan Givens rendőrbíró (Timothy Olyphant) megérkezik betartani az ígéretét. Előző nap ugyanis 24 órát adott a helyi maffia egyik nagyobb ágyújának, hogy lépjen le a városból, különben... A rosszfiú pisztolyt ránt, de mivel nem elég gyors, három golyóval a mellkasában végzi. Raylant a lövöldözés miatt a főnöke hazaküldi Kentuckyba, ahol a régi ismerőseit (Winona, a volt felesége; Art Mullen, a főnöke) látja viszont.

Az évad első felében az egy rész-egy ügy felállás dominál; azt látjuk, hogy a marshall csinál mindent, amit kell: fegyveres kíséretet biztosít, felügyeli a rendet, nyomoz és rács mögé küldi a rosszfiúkat. A rosszfiúk kemények (a kisebbek általában hülyék is), Raylan azonban könnyűszerrel leszereli őket. Ezek a leszerelések ritkán torkollanak vérfürdőbe, Raylan higgadtan kezeli a helyzetet és csak akkor lő, ha nagyon muszáj.


Az évad 6-7. részétől ezek a nyomozgatások háttérbe szorulnak és a főszál kerül előtérbe, ami az évadzáróban csúcsosodik ki, ami joggal tekinthető a sorozat legjobb epizódjának. A fő szálakat sikerül lezárni, de így is marad sztori a jelenleg futó második évadra.

A sorozat erősségei közé tartozik a színészi játék. Raylan Givenst a Deadwoodból ismert Timothy Olyphant játssza, aki olyan, mintha rászabták volna a rendőrbíró szerepét. Olyphant mellett a Boydot alakító Walton Goggins kiemelkedő még, de a többi szereplőre sincs panasz.

A másik dolog, amitől jó sorozat a Justified, a hangulat. A kisvárosi milliő, Givens megjelenése (cowboykalap, bőrcsizma, farmer, öltöny), a zenék és a déli tájszólás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy élvezetes első évadot kapjunk.

Értékelés: 8.5/10

Shameless (US) - 1. évad

Az Episodes-zal egyidőben startolt az idei midseason egyik legjobb sorozata, ami az Episodeshoz hasonlóan szintén megkapta a második évados berendelést.

A Shameless az azonos című angol sorozat amerikai remake-je és bár az eredeti sorozatból csak a pilotot láttam, az amerikai verzió már az első pillanattól kezdve megfogott. Sőt, az amerikai jobban tetszett, mint a brit, ami azért nagy szó, mert ez az esetek nagy részében nem így szokott lenni. A történet nagyon minimális, a hangsúly igazából a karaktereken van. Egy nagyon szegény család áll a középpontban és az ő mindennapjaikba tekinthetünk be. Ez alapján nagyon hasonlít a Middle-re, de amíg ott folyamatosan jelen van a vágyódás a jómódra, a Shamelessnél a szereplők könnyebben elfogadják a helyzetüket és nem zuhannak depresszióba. Persze küzdenek azért, hogy jussanak egyről a kettőre, de az örömteli pillanatokat is kihasználják és akár egy spontán buli a szomszédokkal is belefér a napba.

Az első részeket a mindennapiság jellemzi. A gyerekek iskolába járnak, munkát vállalnak iskola mellett, Fiona, a legidősebb testvér pedig igyekszik gondoskodni róluk. Nehéz feladat hárul rá, hiszen az anyjuk eltűnése után ő veszi át a családfői szerepet. Ami rögtön szembetűnik, az az, hogy mennyire összetartóak. És ha már a mindennapok, akkor azt is meg kell jegyezni, hogy a szövegben sincs finomkodás. Ami a szívükön, az a szájukon.

"Deb: Fiona takes care of everyone, but no one takes care of Fiona."

Frank, az apjuk alkoholista, aki csak akkor kopogtat náluk, ha pénz kell neki. A 12 epizód során talán egy olyan volt, amikor józanul láthattuk (természetesen a pénzjutalomnak elég nagy szerepe volt ebben). Számtalan bajba keveredik, a saját temetését is meg kell játszania ahhoz, hogy megszabadulhasson azoktól, akiknek a pénzét elherdálta.

Fiona már a sorozat első részében megismerkedik egy Steve nevű sráccal, akiről később Deb kideríti, hogy nem az, akinek mondja magát. Fiona ezt persze nem tudja meg, de az évadzáróban mégsem megy vele Costa Ricába, hanem munkát vállal és a testvéreivel marad.

Amitől igazán jó a sorozat, az a hangulat és a casting. A zenéket nagyon jól eltalálták, a színészek pedig minden jelenetben igazán kitettek magukért. A brit változat nálam a szereplők (különösen a gyerekszereplők) miatt nem lett továbbnézős, egyszerűen nem tűntek hitelesnek, illetve a legtöbbjük idegesített.
Kétségtelenül a 9. rész az évad legerősebbje, amiben előkerül az anyjuk és magához akarja venni a gyerekeket. A sztori mellett még arra is van idő, hogy kibontsák a karaktereket. Az évad végére minden szereplőt sikerül megismerni. Plusz elemként pedig számtalan magyar jelenlét található a sorozatban.

Ami egy kicsit csalódást keltő, az az, hogy a sorozat az évad közepétől kezdte elveszteni a már említett "mindennnapiságát". Az első ilyen epizód az volt, amikor Fionáék hazavittek egy idős nénit az idősek otthonából, hogy így bizonyítsák a hatóságoknak, hogy a nagyanyjuk még él. A másik negatívum részemről a kicsit sok meztelen jelenet, mert helyenként öncélúnak éreztem. Ezeket leszámítva viszont teljesen rendben van a sorozat. Összességében sokkal jobban tetszett, mint vártam.

Értékelés: a meredekebb jelenetek miatt részemről 8/10 megy az évadra. A folytatásra pedig egyértelmű, hogy maradok.

Pretty Little Liars - 1. évad

A nyári első 10 részt követően januárig kellett várnunk a folytatásra és múlt héten már véget is ért a Pretty Little Liars első évada.

A. kilétét továbbra is homály fedi, viszont ettől a sorozat még ugyanolyan élvezetes maradt. Annyi esemény történt a négy lánnyal, hogy akadt olyan epizód, amikor simán elfelejtettem, hogy "jé, van nekünk egy A.-nk is a háttérben". Hogy A. egy vagy esetleg több ember-e, az még a jövő titka, mindenesetre a tippjeim közül egyik sem állja meg a helyét. Minden epizódban volt valami, ami megcáfolta a jelöltjeimet. Az viszont biztos, hogy amíg A. személye nem derül ki, addig még jó pár meglepetést tartogathat a sorozat.

A nyári félévadhoz képest lényeges változás a szereplők számának emelkedése. Talán csak egy-két szereplőt mellőztek több epizód erejéig, miközben folyamatosan hozták be az új szereplőket. Külön jó pont, hogy mindegyik szereplő kapcsolódott/kapcsolódik valamennyire a fő szálhoz, nem érdektelen a sorozatbeli létük.

A másik pozitív változás a párbeszédeket érinti. Sokkal tartalmasabbak lettek, sokszor nem is érezni rajtuk, hogy tulajdonképpen egy tinisorozatban hangzanak el. Ez mindenképpen az írókat dicséri, mint ahogy az is, hogy a sorozatban még mindig a rejtélyes szál dominál, nem pedig a szappan. Ennek köszönhetően nagyon élvezetes epizódokat kaptunk.

A sok pozitívum mellett azonban egy negatívumról is szót kell ejteni, ez pedig az évadzáró rész.
Az epizódra talán a furcsa lenne a legtalálóbb jelző. A templomos jelenet felettébb izgalmasra sikerült és talán jobb lett volna, ha úgy ér véget az évad, hogy Ian holtteste eltűnt a harangkötelek közül. Ezzel a zárással simán kiegyeztem volna, mert az utolsó percet teljesen feleslegesnek érzem. Annyi érdemi információ derül ki belőle, hogy A. továbbra is él és virul és feltett szándéka a lányok életének megkeserítése. Ezt viszont már eddig is tudtuk.

- Those girls knew Alison. Are they lying?
- Why would they lie?

Ennek ellenére simán várós a folytatás, mert nagyon sok más szálat nyitva hagytak.

Értékelés: 7/10, maradok a nyári folytatásra.

Flipped - Változó szerelem (2010)

Mindenki emlékszik, milyen volt az első szerelem. Ez a film a maga egyszerűségével és bájával a gyermeki ártatlanság világába repíti el a nézőt. Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. A lány három dolgot szeret igazán az életben: a csirkéket, akiket otthon nevelget a hátsó kertben; a fákat, akikről meg van győződve, hogy szentek (főleg kedvenc platánja); valamint az osztálytársát, Bryce Loskit. Legnagyobb bánatára a gátlásos fiú nem érez ugyanígy iránta. Igazság szerint ő a lányt kifejezetten furcsának találja, aki egész nap tyúkokkal foglalkozik vagy épp egy fa tetején üldögél.

Bryce (Callan McAuliffe) nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét. A talpraesett és szabad szellemű Julit (Madeline Carroll) azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Nyolcadik osztályra azonban minden megváltozik. Bryce egyre érdekesebbnek és vonzóbbnak találja Julit, a lány viszont egyre inkább meg van győződve róla, hogy Bryce gyönyörű kék szemei csak egy üres, unalmas tekintetet rejtenek.


Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen és mit jelentenek egymás számára.


Jó volt látni, ahogy egyszer a lány, máskor pedig a fiú nézőpontjából láttuk az eseményeket. Így jobban megismerhettük őket és könnyebb volt megérteni, hogy mit miért csináltak. Nagyon tetszett a film, az egész hihetetlenül emberi és bájos. A mai, felszínes érzelmek korában üdítő volt egy ilyen alkotást látni.

Értékelés: 10/10

The King's Speech - A király beszéde (2010)

Egy film a barátságról és a tiszteletről, ami jött, látott és tarolt az idei Oscaron (a legjobb fényképezés, legjobb rendezés, legjobb férfi főszereplő és legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában). Függetlenül attól, hogy nem ezt a filmet vártam az említett kategóriák győzteseként, kellemes meglepetés volt A király beszéde.

Jó dolog filmet készíteni a brit uralkodócsaládról, mivel a történetük szinte a megfilmesítésért kiált. A király beszéde egy nagyon szép film a ma uralkodó Erzsébet királynő apjáról, a valaha dadogós VI. Györgyről, valamint a logopédusáról, a diploma nélküli, bukott ausztrál színészről, Lionel Logue-ról. A film erősségei közé tartoznak a jól megírt párbeszédek és a színészi játék.

Colin Firth-t eddig csak könnyű vígjátékokban láttam, úgyhogy nekem meglepő volt az a finom elegancia, amit ebben a filmben hozott. Minden apró rezdülése átjött, a néző önkéntelenül is drukkol neki, hogy sikerüljön a beszéde. A logopédust Geoffrey Rush játssza, aki szintén kiváló alakítást hoz. Végig higgadt marad, annak ellenére, hogy a szerep szerint elég nehéz feladat hárul rá: beszédre kell tanítania a leendő angol uralkodót. Fejből mondja a Shakespeare szövegeket és a néző előtt rajzolódik ki az az érzelmi, gondolati és lelki folyamat is, amin keresztülmegy a beszédtanítás során.

Van még egy szereplő, akit mindenképpen meg kell említeni. Ő pedig nem más, mint a Churchillt alakító színész (Timothy Spall). Nincs sok szerepe a történetben, mégis úgy jeleníti meg az egykori miniszterelnök figuráját, mintha maga Churchill lépett volna ki a történelemkönyvekből.
A kiváló színészi játék mellett a film el is gondolkodtat. Rávilágít arra, hogy milyen fontos is az előadóművészet egy uralkodó (politikus) életében és hogy ezt milyen tudatosan lehet használni.

Értékelés: 9/10 - Negatívumot nem is nagyon tudok felhozni. A rendezés, a szöveg és a történet miatt végig izgalmas marad a közel kétórás film.

V (2009) - 2. évad

Az első évadhoz képest elég hamar elérkezett a V 2. évadának vége.
Tíz epizódot kaptunk, amit először keveselltem, utólag viszont azt mondom, hogy talán még ez is sok volt belőle. Nem volt rossz az évad, de az első öt részben alig haladt a történet, ugyanazokat a dolgokat ismételgették, amit eddig is tudtunk.

Az első évadból annyi derült ki, hogy a V-k el akarják foglalni a földet és le akarják igázni az emberiséget. Ez annyiban egészül ki, hogy a V-k valójában a fajuk fenntartása érdekében akarják használni az emberiséget, tulajdonképpen az emberi génkészletre van szükségük. Nem mellesleg pedig nem először járnak bolygónkon. Azonban ennyiben ki is merül az új információ, ezt követően az előző évadban megismert elemekkel dolgozik a sorozat.

Az Ötödik Hadoszlop változatlanul le akar számolni a gyíkemberekkel és azt is látjuk, hogy nem 5 emberből áll a hadoszlop, hanem az egész világot behálózó szervezetről van szó. Ennek ideje volt, mert nem tűnik túl hitelesnek egy maroknyi felkelő a rengeteg V-vel szemben.
Anna, a V-k királynője semmit nem változott, célja érdekében az emberi lelket is meg akarja semmisíteni, az érzelmeket pedig ellenségként tekinti. Az évad nagy része ezzel a szállal ment el és csak az utolsó néhány epizódban nem volt hangsúlyos. Ahol viszont erőltették, ott unalmas epizódot kaptunk.

A finálé próbálta felpörgetni az eseményeket, de hiába lett az évad legjobb része, így sem volt olyan mozgalmas, mint a tavalyi.
A legtöbb szereplőt (Tyler, Lisa, Chad) lebutították, a logikai bukfencekről már nem is beszélve. Az epizód zárása miatt várós a következő évad, de nem valószínű, hogy javulna a sorozat színvonala. Elég, ha a látványt vesszük. Tavaly jobb cgi-ben reménykedtem, de az idén látott megoldások minden várakozásomat alulmúlták.

Értékelés: 5/10, gyenge szezon, amit csak az évadzáró húz fel.

Episodes - 1. évad

Az első, 2011-ben indult sorozat már el is érkezett a fináléhoz. Hét részt kaptunk az Episodesból, a folytatás pedig jövőre várható.

Insider jellegű sorozattal van dolgunk, ami azoknak lesz igazán szórakoztató, akik jobban otthon vannak a sorozatok világában. A történet középpontjában egy angol házaspár, Sean és Beverly áll, akik a szigetországban nagy sikernek örvendenek. Az általuk írt sorozat 4. évadában fut és számtalan díjat nyernek vele. Az egyik ilyen ceremónián egy amerikai tévés guru is részt vesz és közli velük, hogy szeretné, ha a szerzőpáros Hollywoodba költözne, mert Amerikában is be szeretné mutatni a sorozatot. Természetesen mesés gazdagság várná őket, ha elvállalják az ajánlatot. Egy ekkora lehetőségre pedig nehéz nemet mondani, úgyhogy Sean és Beverly rövid gondolkodás után igent mond.

Az első napot követően azonban a szerzőpáros kénytelen azzal szembesülni, hogyan teszi tönkre az amerikai álomváros a munkájukat. Kezdve azzal, hogy az eredeti szerepeket és dialógusokat átírják, és a jelmezek kiválasztásánál sem érdekli őket az angolok véleménye. A főszerepet a Jóbarátokból és a Joeyból ismert Matt LeBlanc játssza, aki az Episodesban önmagát, vagyis a színész Matt LeBlancot alakítja. Ez egy fiktív szerep, LeBlanc egy interjúban megerősíti, hogy bár vannak hasonlóságok a sorozatbeli karakterében, a való életben nem olyan ember, mint amilyennek itt megismerjük.

Sean és Beverly közül a férj tűnik rugalmasabbnak és szinte mindenre hajlandó, hogy megfeleljen az amerikaiak igényeinek, míg a feleség foggal-körömmel ragaszkodik a már meglévő alapokhoz. Matt próbál közeledni a britekhez és Seannal elég hamar megtalálják a közös hangot. Beverlyvel már nehezebb dolga van, ám a nő féltékenységének köszönhetően elég közel kerülnek egymáshoz. Ami persze kiderül és Sean el is akar válni tőle. Ám a jövőt illető kérdések megvitatása még várat magára, miután a sorozat elnyerte az amerikai közönség tetszését és megkapta az egész évados berendelést.

Az elején nagyon tetszett az Episodes, de a Beverlyt alakító színésznő miatt sajnos hétről hétre csökkent a lelkesedésem a sorozat iránt. Annyira merev lett a karaktere, hogy a sorozat nálam már kiesett a még nézhető kategóriából. Emellett a poénok is megfogyatkoztak, az utolsó részben van annyi, mint az azt megelőző három epizódban.
Emiatt nem valószínű, hogy maradok a következő évadra.

Zárásként jöjjön néhány emlékezetes dialógus a sorozatból:

1x03:
- How many years did you do the show in the U.K.?
- Four series.
- That's how many episodes?
- 24.
- Right.
That's one season for us.

1x04:
- I think she might be gay.
- What? She's not... Why would you...
What do you even know about gay?
- My dads are gay.
- Jesus.
Both of them?

1x07:
- Right now we're showing it to test audiences.
Who knows? Maybe real people will respond to it.
- There are real people in L.A.?
- No. No, no, no.
We bus them in.

Értékelés: 6/10