Hétmérföldes szerelem és Szívrablók

Going the Distance - Hétmérföldes szerelem (2010)

A távkapcsolatok világába kalauzolja el a nézőket ez a film, mégis ötletesre sikerült a megvalósítás.

A főszereplők (Erin és Garrett) Amerika két partján élik az életüket. Erin újságírógyakornok, Garrett zenekritikus. A New Yorkban töltött nyári gyakorlat alatt szerettek egymásba, de mivel Erinnek hat hét múlva vissza kell mennie San Franciscóba, a fő kérdés az lesz, mennyire tartós ez a szerelem, kiállja-e a több ezer kilométeres távolságot.
A távolság miatt a szerelmesek mindent bevetnek, hogy beszélni tudjanak egymással: megkezdődik a végtelen sms-ek és a webcam-romantika kora. Egymás hiányát nehezen viselik, megsokasodnak körülöttük a jó tanácsot adó barátok és potenciális szívrablók...
Egyszerű a cselekmény, viszont a színészek, a dialógusok és a poénok miatt egyáltalán nem lesz belőle tucatfilm.

Értékelés: 8/10, kellemes szórakozás, bármikor újranézhető.

L'arnacoeur - Szívrablók (2010)

A legtöbb romantikus filmben összehozzák a szerelmespárokat, ennél a filmnél viszont másról van szó.

Alex ugyanis a nővérével és annak férjével egy olyan vállalkozást működtet, ahol megrendelésre véget tudnak vetni egy nemkívánt kapcsolatnak. Alex szinte veteránnak számít a szakmában, minden egyes megbízást precízen kidolgoz és természetesen mindig sikert arat. Ezúttal viszont egy olyan megbízást kapnak, ami minden eddigit felülmúl. A lány ugyanis épp az esküvőjére készül és nem lehet rajta fogást találni. Alex azonban nem adja fel, mindent megtesz, hogy sikerüljön teljesítenie a feladatot és el tudja csábítani Juliette-t. Annál is inkább, mivel egy nagyobb tartozása van és ha nem rendezi, akkor az illető szerb segédje laposra veri. A Hétmérföldes szerelemhez hasonlóan ezen a filmen is sokat emel a színészi játék, főleg Romain Durisé (Alex).

Nem volt túl hosszú a film, viszont a sztori kiszámíthatósága miatt a film közepe unalmasra sikerült.

Értékelés: 6/10, könnyed esti kikapcsolódásnak jó.

Terriers - 1. évad

A promók és plakátok már nyáron napvilágot láttak és azok alapján ígéretesnek tűnt a sorozat. A végeredmény teljesen más lett, viszont még így is az évad egyik legkellemesebb meglepetése volt a Terriers. Sajnos az alacsony nézettség miatt nem sok esélye volt a 2. évados berendelésre.

Adva van két magánnyomozó, akik már régóta együtt dolgoznak és már a pilotban kifognak egy olyan ügyet, ami jóval összetettebb, mint amilyennek látszik. Az évad végére szépen összeállnak a kirakós darabjai, addig viszont megismerhettük a karaktereket és egy-két nyomozásba is bepillanthattunk. A flashbackes 1x11-es Sins of the Past című epizódból kiderül, hogyan találkoztak és milyen életük volt a nyomozói munka előtt. Nem minden epizódban a nyomozás hangsúlyos, a magánéleti szálaknak is fontos szerepük volt. A standalone részeknél sokszor egy jelentéktelen esetből nőtt ki valami nagyobb dolog, de az ügy felderítése végig könnyednek és érdekesnek hatott. Ilyen volt például az 1x07-es Missing Persons, ahol egy amnéziás srác ügyét vizsgálják meg alaposabban.


Az első öt rész a Lindus nevű ingatlanmágnás halálával egy nagyobb történetszálat zár le, míg az évad második fele már kizárólag a "nagy összeesküvésre" az Ocean Beach helyére építendő reptér szövevényes történetére koncentrál. Az életszerű párbeszédek, a remek atmoszféra, az okosan felépített egy részes esetek, a jól kivitelezett átívelő szál és a kiváló jellemábrázolás egyértelműen az írógárdát dicsérik. Nagyszerű volt látni azt a folyamatot, ahogy a pilotban felvázolt helyzetekből eljutottunk a finálé utolsó képkockájáig. Ugyan csak egy évad adatott meg a Terriersnek, mégis okosan sikerült megoldani a zárást.

"So what do you say, partner? Which way will it be?"

Ha van olyan sorozat, aminek a szereplőgárdáját jó lenne újra egy alkotásban látni, akkor az a Terriesé. Végig olyan érzésem volt, mintha a színészek ezer éve ismernék egymást, mert remekül együtt tudtak dolgozni. A két főszereplő, Donal Logue (Hank Dolworth) és Michael Raymond-James (Britt Pollack) például össze is költözött a forgatás idejére. Örömteli, hogy a szereplők egy része másik jelenlegi sorozatokban is feltűnik, illetve néhányukkal az ősszel érkező újoncoknál is találkozhatunk majd.

A kiváló színészi játék mellett pozitívum még, hogy nagyon sok szabadtéri helyszínen játszódik. Jó hallani egyes jeleneteknél a tenger zúgását és a sirályok hangját. A napfényes San Diego ellenére a sorozat hangulata sokszor keserédes, ahogy a szereplők a kényszer vagy a logika miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. A jó célért folytatott, de kilátástalannak tűnő küzdelem pedig még rátesz erre egy lapáttal.

Mivel én feliratozhattam a sorozatot, essen néhány szó a fordításról is. Az eddig fordított sorozataimhoz képest (Eastwick, Sinchronicity) kicsit nehezebb volt a Terriers szóhasználata, de az első néhány epizód nehézségei után kifejezetten élvezetes volt egy ilyen kaliberű minőségi sorozatot fordítani. Fájdalmas a kasza, hiányozni fog a sorozat.

Értékelés: 8.5/10

Coupling

A 2000-es évek elején ment az angol BBC-n ez a 4 évadot megélt angol szitkom. Az első rész alapján a Jóbarátokra (Friends) hasonlít, viszont itt 28 epizód jut kb. ugyanannyi poénra.
Hat jó barátot ismerhetünk meg az epizódok során: Susant, aki a rövidebb kapcsolatok után hosszútávú kapcsolatra vágyik; Sallyt, Susan legjobb barátnőjét, aki szeretné visszaszerezni Patrickot; Jane-t, aki a szeleburdiságával hódít és Jeffet, aki az egyéjszakás kapcsolatok híve.

Az epizódok önmagukban is teljesek és követhetők, de az átívelő sztori is fontos szerepet kap. Susan és Steve már az első évad elején összejön, tulajdonképpen az ő kapcsolatukat, illetve a barátaik kapcsolatainak alakulását követhetjük végig a 4 évad során.
Az első 3 évad egyenletes színvonalat mutat, a 4. azonban kicsit gyengébb lett, ami Jeff karakterének távozásával magyarázható. Hiába jön helyette Oliver, ő nem tudja hozni azokat az elemeket, mint Jeff. Ennek ellenére ebben az évadban is akadnak poénos helyzetek szép számmal.

A sorozatból egyértelműen kiemelkedik az első évad 3. epizódja (Jane nénikéjének temetése), a 2. évad nyitóepizódja és ennek az évadnak az utolsó 3 része.
A számtalan poénos szituáció mellett a sorozat azt is megmutatja, hogyan látják a férfiak a nőket és a nők a férfiakat, melyik fél mire helyezi a hangsúlyt egy adott helyzetben.

A négy évadot összességében értékelve 8.5/10 megy a sorozatra. Kellemes szitkom, ami bármikor újranézhető.

Buried (2010)

Szerintem joggal pályázhat a 2010-es év legdrámaibb filmje címre. Ez is másfél órás film, de csak az első fél óra után válik igazán izgalmassá. A teljes film egy koporsóban játszódik és a kameraállások miatt arra is nyomasztóan hat, aki nem klausztrofóbiás.

Paul Conroy egy fuvarozócégnél dolgozik és Irakban segít az amerikai hadseregnek. A film azzal indít, hogy Paul hat láb mélyen, egy koporsóban tér magához. Nem tudni, kik és miért temették el. Innentől kezdve a történet hasonlít a 127 óra sztorijára: Paul amellett, hogy próbál alkalmazkodni a körülményekhez, minden erejével azon van, hogy kijusson a felszínre.

A koporsóban megtalálja az öngyújtóját és egy mobiltelefont, amivel kapcsolatot próbál létesíteni a külvilággal. Folyamatosan hívja a családját, a munkahelyét és a hivatalokat (nagykövetség, FBI) és informálja őket, hogy minél hamarabb eljuthasson hozzá a segítség. A telefonbeszélgetésekből kirajzolódik Paul élettörténete és az is kiderül, hogyan került bele a koporsóba. Paulnak versenyt kell futnia az idővel, ugyanis a koporsóban rohamosan fogy az oxigén, a telefon akkumulátora is gyorsan merül és le kell küzdenie az egyre erősödő pánikot. A segítségnek tehát minél előbb meg kell érkeznie, hogy ne következzen be a legrosszabb...

Egyszereplős film a Buried, így Ryan Reynoldsra hárult a feladat, hogy hitelesen hozza a karaktert. Nem ismerem a többi filmes szereplését, de remekül hozta a kétségbeesett ember karakterét.
A film zárása döbbenetes és hosszú időre elgondolkoztatja a nézőt.

Értékelés: 9/10

127 hours - 127 óra (2010)

Nem mindennapi címet kapott ez a film, úgyhogy elsősorban ezért is néztem meg. A legtöbb filmet, amit a címe miatt kezdek el nézni, nagyon hamar abbahagyom vagy azon bosszankodok, hogy időpazarlás volt végignézni. A 127 óra szerencsére nem ez a kategória, megérte a megnézésére fordított másfél óra.

A film igaz történeten alapul, egy Aron Ralston nevű utahi túrázó kalandját követhetjük végig. 2003. áprilisában vagyunk, amikor is Aron hegymászótúrára indul a kanyonokba. Gyönyörű tájakon játszódik a sztori, ami azonnal elvarázsolja a nézőt. Aron tapasztalt túrázónak számít, szinte mindenre gondol, amikor összecsomagol erre az útra. Egyedül vág neki a kanyonok meghódításának, viszont hamarosan találkozik két lánnyal, akik eltévedtek és segítséget kérnek tőle. Aron útbaigazítja őket, majd miután egy sziklatóban megfürdenek, búcsút vesznek egymástól.

Aron tovább szeli a kanyonokat, amikor egy rossz lépés következtében egy szakadékba zuhan és egy szikladarab a falhoz préseli a jobb karját. A következő öt nap folyamán Aron próbál kiszabadulni a szikla fogságából. Szinte óráról órára követjük az eseményeket és a szabadulásra irányuló kísérleteket. Megismerjük Aron gondolatait, érzéseit, emlékeit és családját. Ezeknek a kapaszkodóknak köszönhetően nem adta fel a szabadulás reményét. Minden eszközt bevetett, de végül le kellett vágnia a karját, mert nem maradt más megoldás. Miután kiszabadult, találkozott egy arra kiránduló családdal, akik megitatták és mentőhelikoptert hívtak.

Sejteni lehet, hogy Aron megmenekül, mégis végig izgalmas marad a film. A kameramozgások és a zene nagyon sokat emel a film hangulatán. Drámai az a jelenet, amikor a baleset helyszínétől eltávolodik a kamera, majd végigfut a tájon, ezzel is érzékeltetve az elhagyatottságot és azt, hogy az ember mennyire parányi a természethez képest. A látvány mellett a színészi játékot (James Franco) is ki kell emelni, mert elismerésre méltó egy ilyen szerepet eljátszani.

Értékelés: 9/10.

Évösszegző 2010

Ismét eltelt egy év, ráadásul nagyon hamar. Mintha csak egy éve indult volna a 2010-es év, amitől ugyanazt vártam, mint a 2009-es esztendőtől.

Nem jó hangulatban kezdődött az év. Januárban még javában tartott a vizsgaidőszak és sikerült megtapasztalnom, milyen az, amikor egy vizsga nem sikerül elsőre. Olyan időszakban ért ez az élmény, hogy megfordult a fejemben, hogy egyetemet és szakot váltok és egy másik szakterületen fejezem be a mesterképzést. Nemcsak a vizsga miatt gondolkodtam ezen, hanem azért is, mert nem azt kaptam a képzéstől, amit vártam. Azóta valamelyest javult a helyzet, de még mindig sok a felesleges tantárgy.
A február gyorsan eltelt, nem sok mindenre emlékszem belőle. Márciusban elkezdődtek a kerti munkák, valamint a tanulnivaló is több lett, úgyhogy ismét megszaporodott a 24 órára jutó tennivalók száma.
Áprilisban sikerült feljutnom Pestre a 8. junkietalira, aminek azért örültem, mert nagyon jó volt megismerni azokat az embereket, akikkel csak twitteren vagy fórumon tartottam a kapcsolatot.
Ezután viszont beindult a nagyüzemi beadandógyártás, mivel vészesen közeledett a vizsgaidőszak. Ekkor történt az is, hogy szerelőhöz kellett vinni a gépemet, mert vírusos lett. Szerencsére adatvesztés nélkül megúsztam a dolgot, de mivel pont esszéírás közben maradtam gép nélkül, elég ideges voltam. Elkészültem határidőre a dolgozatokkal, de nem olyan színvonalon, ahogyan azt szerettem volna. Ez a kis incidens arra is rádöbbentett, hogy mennyire a számítógéphez vagyok kötve. 10 éve még huzamosabb ideig megvoltam gép nélkül, most viszont már az egynapos szünetet is nehéz behozni. Ez persze csak az iskolai időszakra vonatkozik.
A vizsgaidőszak után eljött a nyár és a nyári munka keresés, ami csak egy egynapos munkát eredményezett. Ha pénzt nem is sokat, tapasztalatot annál többet szereztem ez alatt az egy nap alatt. Világosan látszott, hogy a bolti árufeltöltés nagyon nem az én reszortom. Teljesen máshogy működik a kereskedelem, mint a vendéglátás. Nem vagyok szakképzett felszolgáló, de míg a vendéglátói munka pár óra alatt megtetszett, addig a bolti munkánál a nap végére sem éreztem azt, hogy képes leszek mindennap ezt csinálni.
Sajnos egy elég csúnya családi veszekedés is megesett júniusban, ami bizony benne volt a levegőben. Olyan dolgok hangzottak el, amit nem lehet egykönnyen elfelejteni, mert több évtizedre nyúlnak vissza és azóta is sokszor szóba kerülnek.
Nyár közepén érkezett a hír, hogy nem kaptam kollégiumi helyet, vagyis gyorsan albérletet kellett keresni. Viszonylag hamar sikerült is találni egy olyat, ami nem túl drága és az egyetemhez is közel van. Ráadásul a véletlen úgy hozta, hogy az egyik csoporttársam lett a leendő lakótársam.
A megszokottnál jóval esősebb és hűvösebb volt az idei nyár, úgyhogy az idő nagy részében az évközben kimaradt sorozatokat néztem végig.
A nyár folyamán két junkietalira is el tudtam menni. A júliusin 10-en voltunk, az augusztusin ellenben 25-en. Mindkettő emlékezetes volt és olyan embereket is megismerhettem, akik az előző találkozókon nem voltak jelen.
A nyarat egy családi nyaralással zártuk. Bibione volt az úti cél és mivel már ismertük a várost, jobban be tudtuk járni a környéket: Caorlebe és Velencébe is eljutottunk. Talán az év legpihentetőbb időszaka volt ez. Szinte semmi nem hiányzott otthonról. Nem volt túl meleg az időjárás, viszont még lehetett fürdeni a tengerben.
Az ősszel együtt folytatódott az egyetem. Egész barátságosnak ígérkezett az órarendem, az eddigi félévek közül talán ez volt a legkönnyebb.
Novemberben a szerencsének köszönhetően sikerült kollégiumot kapnom, ami valamelyest javított az anyagi helyzeten, ugyanis az albérlet rezsije a spórolás ellenére is húzós volt.

Igaz, hogy az év vége több pozitívumot tartogatott, mint az év eleje, de a 2010-es év így sem tartozik nálam a legsikeresebbek közé. Remélem, a 2011-es az lesz majd.

How to train your dragon - Így neveld a sárkányodat (2010)

Animációs filmet azért jó nézni, mert visszarepíti a nézőt a (nem is olyan távoli) gyerekkorba. Az Így neveld a sárkányodat című film esetében sincs ez másként, melyet a karácsonyi szünetben sikerült megnéznem.

A történet Berk szigetén, egy kis viking faluban játszódik, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. A gyerekeket kicsi koruktól fogva arra tanítják, hogy legyenek rátermettek és bátor tettekkel nyerjék el a törzs bizalmát. Hablaty, a tinédzser sem menekülhet a feladat elől, ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, barátság szövődik köztük. Ezzel pedig a feje tetejére áll a kis "sárkányölő" világa.

A sárkányok általában félelmetes teremtményekként jelennek meg az ember fejében. A mesefilmből jobban megismerhetjük őket és hamar kiderül, hogy színes és szerethető lények.
Mint minden mese, ez is rendelkezik tanulsággal. A szokásos konklúzión (az esetlen kamaszból is lehet elismerésre méltó hős) túl a film arra is rámutat, hogy az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból fakadnak.

A sztorin kívül mindenképpen meg kell említeni a látványt. A film pont annyira látványos, amennyire kell. 2D-ben néztem meg és semmi hiányérzetem nem volt amiatt, hogy nem 3D-ben láttam.
További pluszpont még a fekete sárkány ábrázolása, ami teljesen olyan, mint egy kutya és egy fekete macska keveréke (és szárnyakkal felszerelve, természetesen :) ), illetve a szinkron, mind a hangok, mind a szöveg tekintetében.

Értékelés: 9/10. Szórakoztató és aranyos mesefilm.

Inception - Eredet (2010)

A Black Swanra még nem tudtam azt mondani, hogy "nálam ez a 2010-es év filmje", az Eredetre viszont már illik ez a jelző.
Amellett, hogy egy látványos filmről van szó, a cselekménye is nagyon jól ki van dolgozva. Ehhez hozzáadódik a film zenéje (Hans Zimmer rendezte) és a remek színészgárda. Hosszú film az Eredet, viszont azonnal megfogja a nézőt és még a stáblistánál sem ereszti el. Innentől spoilerek.

A sztori középpontjában egy tolvajbanda áll, akik nem tárgyi dolgokat (műkincseket vagy pénzt), hanem emberi titkokat rabolnak, amik a tudatalattiban rejtőznek. Ezekhez csak akkor lehet hozzáférni, ha az adott személy alszik, mert az agy ebben az állapotában a legsebezhetőbb. Dom Cobb, a csapat vezetője (Leonardo DiCaprio) a képességénél fogva értékes ember, ami azzal jár, hogy nemzetközileg körözik és a családját sem láthatja. Minden erejével arra törekszik, hogy újra láthassa szeretteit, ehhez azonban még egy utolsó feladatot végre kell hajtania. Ez a feladat eltér az eddigiektől, ugyanis ezúttal nem ellopni kell a gondolatot, hanem el kell ültetni egyet a célszemély fejében, ami igencsak alapos szervező- és tervezőmunkát igényel. És ahogy az lenni szokott, a terv nem zajlik zökkenőmentesen, mert az ellenfél a csapat szinte minden lépését előre tudja.

Az Eredet olyan film, amire végig oda kell figyelni. Több szinten játszódik a cselekmény és minden apró mozzanatnak és információnak jelentősége van. Olyan az egész film, mint egy kirakó: csak a film végére áll össze az egész.

A sztori elviszi a filmet, amihez a látvány egy eszköz. Azért van rá szükség, hogy megmutassa az emberi képzelőerő és álomvilág mélységeit. Többek között ezért is tetszett az Eredet, mert bebizonyította, hogy a 3D nélkül is lehet látványos alkotást készíteni 2010-ben.
A színészek egytől egyig profik, mindegyiküknek sikerült maradandót alkotnia. A legnagyobb meglepetést nekem Ellen Page okozta, mivel nem hittem volna, hogy ilyen színészi játékra képes.

Értékelés: 10/10. Bármikor újra tudnám nézni.

Black Swan - Fekete Hattyú (2010)

A trailert még valamikor a nyár folyamán láttam, így nem kicsit vártam a filmet. Az alkotás megtekintése után azt kell, hogy mondjam, megérte.
Idén nem láttam sok filmet, úgyhogy azt nem merem kijelenteni, hogy ez nálam az év filmje, de 2010-es Top 5-ben egész biztosan benne van.

Alapvetően kicsit insider és művészi jellegű filmről van szó, hiszen a tánc, azon belül is a balett világába kalauzolja el a nézőt és egy balett táncos szemszögéből követhetjük az eseményeket. Nina, a film főszereplője az anyjával él és a New York-i balettársulat tagja. Amikor a társulat műsorra tűzi a Hattyúk tavát, a koreográfus Ninának adja a Hattyúkirálynő szerepét. Ez pedig kihívás elé állítja Ninát, akinek az ártatlan Fehér Hattyút és a gonosz és érzéki Fekete Hattyút is el kell tudnia játszani. Ahogy a koreográfus mondja, Nina tökéletesen hozza a fehér hattyút, de a fekete nem jön belülről.

Nina pedig a tökéletességre törekszik, hiszen a szerep is megkívánja, másrészt anyjának is meg akar felelni, mivel egykor ő is balerina volt. Folyamatos küzdésről és átalakulásról szól a film, a főszereplő gyakorlatilag önmagát is feláldozza a tökéletes előadás érdekében.

Műfaját tekintve a film pszichothrillernek mondható és remekül hozza a műfajra jellemző jegyeket: a vívódást, a félelmet és az ijesztő jeleneteket.
A fényképezés gyönyörű, a film remekül operál a színekkel és a fényekkel.
A képi világ mellett természetesen a zenéről is szót kell ejteni, mivel nagyszerűen visszaadja a film hangulatát. A másfél órás film alatt szinte visszatérő elem a tükör, ami szintén az egyéniség kettős oldalát hivatott bemutatni.

A szereplőkre sem lehet panasz és annak ellenére, hogy először gyengének éreztem Natalie Portmant a főszerepre, elég hamar sikerült elhinnem róla, hogy ő az a törékeny balerina, aki ha kell, képes belehalni a szerepébe. Azért pedig külön elismerés jár neki, hogy 29 évesen magára vállalta a táncos jeleneteket.

Összességében 9/10, mert volt néhány jelenet, ami kevésbé tetszett.

The Town - Tolvajok városa (2010)

Többen dicsérték ezt a filmet, úgyhogy előre vettem a "megnézendő filmek listáján".

Bostonban járunk, ahol egy olyan 4 tagú társaságot követhetünk nyomon, akik bankrablásra és pénzszállító autók kirablására specializálódtak. A csapat feje Doug (Ben Affleck), aki mindent gondosan megtervez és előkészít, James pedig az, aki inkább az azonnali cselekvés híve. Rengeteg sikeres akción vannak túl, a rendőrségnek nem sikerül elkapni őket.

A film eleji bankrablás azonban nem úgy sül el, ahogy tervezték. A rablást követően magukkal visznek egy Claire nevű túszt (a bank fiókvezetőjét), akit végülis elengednek. Mivel biztosra akarnak menni, hogy a nő nem jelent veszélyt a számukra, Doug figyelni kezdi Claire-t. Ez pedig azzal jár, hogy szép lassan egymásba szeretnek. Doug fontolgatja, hogy kiszáll a buliból és a jó útra tér, amit a banda nem néz jó szemmel.

A film rendezője Ben Affleck és meglepően jól oldotta meg a feladatot. Mindegyik karakter szépen ki lett dolgozva, szakít időt a város bemutatására és egy olyan főszereplőt formál meg, akinek annak ellenére drukkol a néző, hogy az illető valójában bűnöző.
Annak ellenére, hogy a film kicsit több, mint két órás, egyáltalán nem unatkoztam alatta. A jól megírt történetnek, a remek párbeszédeknek és a pörgős jelenetnek hála gyakorlatilag nincs üresjárat a filmben.

Értékelés: 8/10. A sztori kissé kiszámítható, viszont a rendezés hibátlan.