VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)

Áron átlagos budapesti srác. 29 éves, most fejezte be az egyetemet és munkát keres, de nem igazán tudja, mihez kezdjen az életével. Szüleivel él, akik anyagilag támogatják, cserébe mindenbe beleszólnak. Emellett Eszter, a barátnője elhagyta, a 30. születésnapi buliján pedig megtudja, hogy a lány új társra talált. Áron emiatt igencsak a pohár fenekére néz és másnap egy Lisszabonba szóló repülőjeggyel a zsebében ébred. 

Ismét egy magyar film, amit nyár végén és ősszel az egekig dicsértek. A fiatal 30-as generáció filmjének tartják, ami már önmagában kedvet csinált filmhez, hiszen lassan én is ebbe a korosztályba tartozom. Reisz Gábor diplomafilmje tényleg korszakalkotó, de csak egy kis szeletet mutat meg a mai budapesti fiatalokból. 

Áron ugyanis egy született lúzer és bár tényleg sok hasonló életművész él ma Magyarországon, valahol azért sajnáltam, hogy ez a srác ennyire szerencsétlenke. Az egyetem utáni munkakeresés valóban nem könnyű, pláne egy piacképtelen diplomával és megannyi komplexussal felvértezve. Ehhez persze még hozzájön a mai társadalmi és politikai helyzet, amikre elég részletesen kitér a film. De nem ez a VAN legnagyobb erénye, hanem az, hogy mindezt szórakoztató köntösben tálalja. 

Különös humora van a filmnek (teljesen más, mint a Lizának), de a poénok egytől egyig működtek és nem éreztem annyira nyomasztónak a helyenként elgondolkodtató tartalmat. Tetszettek a kreatív operatőri megoldások, a fényképezés és a különböző kameraállások, amik egészen egyedivé tették a filmet. Ez a zenére is igaz, ami remek hangulatfestőként szolgált és vidámsággal töltötte meg a filmet. Még órákkal később is a fő dallamot dúdoltam, annyira belemászott a fülembe. (A teljes filmzene itt meg is hallgatható.)

Néhol ugyan egy kicsit leült a sztori, de alapvetően jól tudtak gazdálkodni a 90 perces játékidővel. A szereplők nagy részét egyébként nem színészek alakítják, hanem a rendező barátai. Ez persze semmit sem von le a film élvezeti értékéből, sőt. Ettől sokkal természetesebb volt az egész és hihetőbbek voltak azok a párbeszédek, amiket egy baráti társaságban hall az ember. 

Olyan az egész film, mintha egy gyorsan pergő útikönyvet nézne az ember, amiben mindenki megtalálja azt, ami szimpatikus neki. 

Értékelés: 8/10

Murder of a cat - Rekviem egy macskáért (2014)

Clinton egy nap holtan találja macskáját háza előtt. Az állat gyilkosság áldozata lett. A férfi igyekszik kideríteni, ki követhette el a merényletet, a nyomozás közben pedig érdekes információkat tud meg házi kedvencéről. 

A krimi műfajával szinte mindent el lehet adni nekem, úgyhogy a tartalmi ismertető után kíváncsian vártam a filmet. Amikor vége lett, úgy éreztem magam, mint aki pofára esett. Az izgalmas sztori helyett ugyanis egy unalmas és vontatott cselekményvezetésű filmet kaptam, amire nem volt jó ötlet beülni. A macska meggyilkolásáig nincsen gond, utána viszont folyamatosan ugyanazt a 4-5 szereplőt járjuk körbe. Sok érdekesség egyébként nem derül ki az elhalálozott négylábúról, a városról és a szereplőiről viszont annál inkább. 

Vígjátékként már jobban megállja a helyét a film, bár nem sok jeleneten mosolyodtam el. A színészek alakítása rendben volt és a történetet sem volt nehéz követni, de az ilyen típusú filmekért utoljára a 90-es években rajongtam. Nem húznám le nagyon a filmet, de kétségtelen, hogy nálam eddig ez az év legnagyobb csalódása. 

Értékelés: 4/10

Finding Vivian Maier - Vivian Maier nyomában (2013)

Élt egyszer Amerikában egy dada, aki a XX. század egyik legnagyobb fotósa volt, ám ezt nem gyanította magáról. Vivian Maier úgy halt meg, hogy hátrahagyott többezernyi remekművéből soha egy sem került nyomtatásba. Egy nap egy John Maloof nevű fiatal történész Chicago régi épületeinek történetét kutatva egy bolhapiaci aukción megvett egy doboznyi negatívot, és ez a nap nemcsak megváltoztatta életét, de csakhamar milliomossá is tette. A Vivian Maier nyomában című film e két mesét bontja ki: a szegénységben és elhagyatottságban meghalt magányos dada történetét, aki alkalmi munkái mellett egész életében fotózott, mintegy végigdokumentálva a XX. század második felét. A Vivian Maier nyomában azonban a felfedezés örömének dokumentuma is, John Maloof szerencséjének és inspiráló erőfeszítéseinek története, aki az általa felfedezett művészt és annak életművét megismertette a világgal.

Ritkán nézek dokumentumfilmet, főleg olyat, ami egy egész életművet hivatott bemutatni. A Vivian Maier nyomában a történetével fogott meg és mivel korábban még sosem hallottam Vivian Maierről, érdekelt, ki volt ő és mi fűződik a nevéhez. Alig másfél órás a film, de végig lekötött a "nyomozás" és a film után kedvem lett volna elmenni egy Vivian Maier fotókiállításra. A képek ugyanis a képernyőn (és a mozivásznon) keresztül is elementáris erővel hatnak és mivel a film tényleg minden aspektuson végigmegy, méltó emléket állít Vivian Maiernek. 

Értékelés: 8/10

Liza, a rókatündér (2014)

Liza, a csinos, de roppant szerény ápolónő élete egy csapásra megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám hamarosan több hullazsákba került hódolója lesz, mint élő. Ezért a fiatalon elhunyt japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének segítségével Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy elátkozott rókatündér. A nagyszámú áldozat és a késsel mesterien bánó Liza felkelti a rendőrség érdeklődését, és a különc helyszínelő, Zoltán Zászlós nyomozni kezd. Eközben a kétségbeesett és szerelemre vágyó Liza, a maga szerény, de következetes módján megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit. 

Amikor az Artmozik Éjszakáján bemutatott filmeket böngésztem, akkor ez volt az egyik olyan film, amit mindenképpen meg szerettem volna nézni. Február környékén, amikor bemutatták, rengeteg dicsérő véleményt olvastam róla, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam erre a magyar filmre. Mások is így lehettek ezzel, ugyanis a vetítésen egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyira tele volt a nézőtér.

Elég sokáig készült Ujj Mészáros Károly filmje, de abszolút megérte rá várni. A Liza, a rókatündér ugyanis friss és rettentő szórakoztató lett. A poénok (amikből rengetegféle volt) egytől egyig ütöttek, rég nevettem ennyit egy magyar filmen. Emellett a drámai vonal is rendben volt és végig érződött, honnan hová szeretne eljutni a rendező. A film mellőz minden olyan elemet, amit nem szeretek a magyar filmekben (magyar valóság, odamondás, indokolatlan reklám, politika), csak egy érzelmes történetre koncentrál. 

A zenét mindenképpen ki kell emelnem, mert nagyszerű hangulatot tudtak vele teremteni. Ja, és külön ehhez a filmhez készült, úgyhogy néhol kissé szokatlan, de eredeti dallamok csendülnek fel. A színészek játéka parádés, még a sokszor látott nevek is meg tudtak lepni. A legnagyobb kihívás a főszereplőre, Balsai Mónikára hárult, hiszen a szürke kisegérből valóságos bombázóvá kell átalakulnia, miközben sorra hullanak el mellette a férfiak. Sikerült megtalálnia azt az egyensúlyt, hogy ne legyen idegesítő a karaktere és az érzelmei is hihetőek voltak. 

Látvány tekintetében a díszletek rendben voltak, egyedül a CGI bántotta a szememet néhány jelenetben. Minden más remekül működik a filmben, nálam eddig ez a film az idei év legjobbja.

Értékelés: 9/10

Birdman - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014)

Sztárnak lenni nehéz. Korosodó sztárnak még nehezebb. De a legnehezebb annak, aki valaha sztár volt, és most újra vissza szeretne jutni a reflektorfénybe. A film főhőse, Riggan Thomson (Michael Keaton) valaha egy legendás képregényhőst alakított a mozikban - három részen át. Ám hiába szárnyalt akkor, azóta nem nagyon keresik, ő megöregedett, a szakma szélére sodródott, és most egyetlen utolsó rohammal próbálja visszahódítani magának a népszerűséget. Új, utolsó esélye a Broadwayra szólítja: egy színdarab írója, producere és persze főszereplője lesz. Ha tényleg lesz előadás. Ha ő még bírja erővel. A történet mindössze három nap alatt játszódik: ezalatt kell megküzdenie a családjával, a kollégáival, az ellenségeivel és a jóakaróival, a sorsával... és legfőképp a saját józan (?) eszével. 

Nem a Birdman az első film, ami hajdan sikeres művész útkereséséről és a közönség visszahódításáról szól, de a maga nemében érdekes volt. Az eseményeket Riggan szemén át látjuk és minden rezdülését át tudjuk érezni. Tetszett a kulisszák mögötti világ és a színészek játéka is, de ennyiben sajnos kimerül a film pozitívumainak listája. A kevés vágás miatt elég kesze-kusza lett a történet, a napok váltakozását például csak a külső jelenetekből lehetett érzékelni. 

Meglehetősen sokat kellett várni az átütő pillanatra, emiatt későn tudtam csak megkedvelni a filmet. Annak tükrében talán más szemmel néztem volna újra a Birdmant, de ebből az összevisszaságból bőven elég volt erre a két órára. Elismerem az értékeit, a rengeteg utalást a szuperhősös filmekre és a modern korra és a humor is működött, ennek ellenére nem sikerült megkedvelnem a filmet. A 9 Oscar díjat pedig egyenesen túlzásnak tartom. 

Értékelés: 6/10

Artmozik Éjszakája

Aki régóta követi a blogomat, láthatja, hogy szuperhősös vagy agyonhype-olt tömegfilmekről nincsenek posztok. Sosem rajongtam az ilyen filmekért, a művészfilmekért viszont annál inkább. Ezért is örültem, hogy a budapesti művészmozik megrendezték az Artmozik Éjszakája nevű rendezvényt (szám szerint a negyediket), melynek keretében este 6-tól reggel 6-ig lehetett mozizni. 

Miután mindegyik mozi műsorát átnéztem, a Tabán mozi mellett döntöttem. Érdekesnek ígérkezett a filmkínálat és nem akartam a négy mozi között rohangálni. Az alábbi filmeket sikerült megnéznem: 

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Liza a rókatündér

Vivian Maier nyomában

Rekviem egy macskáért

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Mivel mindegyik filmet először láttam, külön posztokban írnék róluk.

Upfronts 2015

Ismét eltelt egy év, úgyhogy ideje számot vetni a következő évadban várható sorozatokról. Előtte azonban írnék néhány szót az elmúlt évadról.

A tavalyi listáról összesen 8 sorozat érdekelt és bár volt köztük olyan, amit még nem mutattak be (Mission Control), végeredményben inkább közepes lett a felhozatal.

A Selfie a várós sorozatok között szerepelt, de a pilot nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy hamar kiesett a nézős újoncok sorából.

A How to get away with murdert egyáltalán nem vártam, de a sok dicsérő vélemény miatt megnéztem a nyitó részt. A pilot tetszett és csak az időhiánnyal okolható, hogy nem folytattam a sorozatot. Talán majd nyáron sikerül bepótolni. 

Az őszi sorozatok közül a Constantine premierjét vártam a legjobban, és bár különösebb bajom nem volt a pilottal, később nem tudtam felzárkózni a sorozatból, azóta pedig el is kaszálta a csatorna.

Tavasszal az iZombie jött, látott és győzött. Igaz, hogy nem robbant akkorát, mint anno a Hannibal, de tényleg azt kaptam a sorozattól, amit vártam és az országos újoncok közül egyedül ezzel a sorozattal vagyok naprakész.

A Gracepointot, a The last man on Earth-öt, a Manhattan Love Storyt és a The Messengerst végül nem próbáltam be (van, amelyik csak néhány részt ért meg) és nem is tervezem a pótlásukat. 

Kábelen is vegyes a kép: az Affair az első pillanattól kezdve megnyert magának és az első évad után egyértelműen várós a második. A 12 Monkeys viszont csalódás lett és a Fortitude sem nyűgözött le annyira, hogy végignézzem az évadot.

A rövid visszatekintés után következzen a 2015/16-os kínálat csatornánkénti bontásban:

NBC

1. Blindspot

Kísérteties a hasonlóság a Blacklisttel, ennek ellenére kíváncsi vagyok a pilotra.

2. Shades of Blue

Sorozat Jennifer Lopez főszereplésével és érdekesnek ígérkező sztorival? Jöhet!

3. Superstore

Bolti komédia, ami a pár éve futott Better off Tedre emlékeztet. A humorforrás és a potenciál megvan benne, remélhetőleg tudnak majd élni vele.

4. You, Me and The End of The World

Szeretem a "sok ember összezárva, akik között látszólag nincs kapcsolat, aztán mégis van" típusú filmeket, úgyhogy nagy reményt fűzök ehhez az újonchoz.

FOX

1. Scream Queens

Jó kis slashernek ígérkezik és a szereplőgárda is rendben van.

2. The X-Files

Gyerekkorom sorozatának, az X-aktáknak a felélesztése (természetesen új részekkel) az eredeti szereplőgárdával. Bár a zsánerből kezdek kiábrándulni, egy próbát mindenképpen megérdemel a projekt.

ABC 

Innen semmi nem fogott meg, aztán persze lehet, hogy erről a csatornáról kerül majd ki az évad legnagyobb országos sikere.

CBS

A CBS kínálata még sótlanabb, mint az ABC-é, úgyhogy innen nem is várok semmit.

CW

1. Containment 

Elszigetelt emberek és vírus. Igaz, hogy a Helix is hasonló témát dolgozott fel, ennek ellenére érdekel a CW high concept sorozata.  

Ez összesen 7 újonc, amiből csak a fele olyan, hogy már most nézném az első részt. Túl nagy reményt egyelőre nem fűzök hozzájuk, de bízom benne, hogy egy év múlva mindegyikről pozitívan nyilatkozhatok.

The Americans - 3. évad

A The Americans első két évada bőven beváltotta a pilot epizód után megfogalmazott reményeimet, ennek ellenére folyamatosan azt éreztem, hogy valami még hiányzik a sorozatból, hogy igazán jó legyen. A harmadik évad kellett ahhoz, hogy ezek a rések kitöltődjenek. 

Igencsak eseménydús szezont tudhatunk magunk mögött, amihez az előző két évad fektette le az alapokat. A kettős életet élő Jennings házaspár, az orosz haza és az "amerikai" család érdeke közötti dilemmák, a kémkedéssel járó veszélyek és a lelepleződéstől való félelem ebben az évadban sokkal hatványozottabban volt jelen. Paige beszervezése nem kis lavinát indított el, tulajdonképpen az egész évadnak ez a történetszál adta meg az ívét. 

Philip minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy a lányából szovjet ügynök legyen, míg Elizabeth pont az ellenkezőjén mesterkedik. Kettejük szembenállása a sorozat kezdete óta jelen van, de most csúcsosodott ki igazán. A helyzetet súlyosbítja a munka és a magánélet kettőssége, amiből Philip kerül ki vesztesen: a különböző szerepek egyszerűen túl nagy terhet rónak rá, amitől az évad végére összeroskadni látszik. 

Elizabeth helyzete sem rózsás: édesanyja haldoklik és vele együtt a remény is, hogy utoljára találkozzanak. Philip közbenjárásának köszönhetően azonban megvalósul ez a találkozó és bár Elizabethet megviseli, megerősödve tér haza Nyugat-Németországból. Az NSZK-s kiruccanás azonban nemcsak emiatt fontos, hanem Paige miatt is. Az a bizonyos beszélgetés a 10. részben az évad legdermesztőbb pillanata volt, ami után (érthető okokból) senkinek nem tud hinni és magára marad a vívódásaival. 

Henry nem sokat szerepelt az évad során, az esetek többségében csak azért láttuk, hogy ne feledkezzünk el Jenningsék fiáról. Az évad második felében viszont inkább azt a gondtalanságot és felhőtlenséget szimbolizálta, amiben Paige-nek valószínűleg már soha nem lesz része. A hazugságok és a leleplezések nemcsak a Jennings családban figyelhetők meg, hanem szinte minden fontos helyszínen. Az FBI-nál megtalált poloska Martha életét is megpecsételi, hiszen kártyavárként omlik össze az eddig valósnak vélt élete. 

Stan sem jár sokkal jobban: a magánéleti kudarc után az Oleggel történt magánakciója sem sült el jól, így csak a Henryvel folytatott társasjátékok jelentenek számára örömöt. Nina viszont egyedül is jól elboldogul és bár térben messzire került a többi szereplőtől, kíváncsian várom, hogyan alakul a sorsa a későbbiekben. 

Az évad nem kevés drámai jelenetet hozott, ahol szinte tapintani lehetett a feszültséget. Hol egy autós üldözés, hol egy beszélgetés, hol egy nyugtalanító zenével kísért jelenet ért el olyan hatást, hogy az embernek rögtön görcsbe rándult a gyomra. A kameraállások szintén hatásosak voltak a lélektani ábrázolásokhoz és az erőviszonyok szemléltetéséhez. Érdekes, hogy erre általában nem szoktam figyelni, amikor sorozatot nézek, de ebben az évadban nagyon megragadtak. Egy ilyen jól összerakott évad után bízom benne, hogy a következő is hasonló színvonalú lesz.

Értékelés: 8.5/10

Justified - 6. évad

"- We dug coal together.
  - That’s right."

Leköszönt napjaink egyik (ha nem a) legjobb sorozata, a hat évadot megért Justified. Bevallom, annak idején kicsit nehezen kedveltem meg a szériát, de később annál nagyobb kedvenc lett belőle.

 

Az ötödik, "takarítós" évad vége már beharangozta a hatodik évad fő csapásvonalát, nevezetesen Boyd elkapását. Azét az emberét, akit a sorozat kezdete óta ismerünk és akivel Raylan számtalanszor keresztezte az útját. Ennek fényében egy békésen csordogáló záróévadra számítottam, ahol nem érhet meglepetés, mert úgyis tudjuk a történet végkimenetelét. Ehhez képest Graham Yosték egy olyan záróévadot tettek le az asztalra, amivel a sorozat felejthetetlen élményt jelentett. 

Először is gyönyörűen felépítették a Boyd elkapásához vezető lépcsőfokokat, amihez egy karizmatikus bűnöző is dukált Avery Markham személyében. Cselekedetei és sorsa nem sokban különbözött azoktól az alakoktól, akik korábban felbukkantak a sorozatban, mégis egy tekintélyt parancsoló és hidegvérű karakternek ismerhettük meg őt. Harlani megjelenésével események egész sorát indította el, így voltak olyan epizódok, ahol rendesen kapkodtam a fejem, hogy követni tudjam a fordulatokat. 

Ez persze nem jelentett lóversenytempót, de az tény, hogy a hatodik évad cselekménye egy percig sem toporgott egy helyben. Így pedig olyan szereplőknek is drukkolni lehetett (pl. Wynn Duffy), akikről korábban elképzelhetetlen volt. Ebben különösen erős volt az utolsó évad, a finálé előtt például egyáltalán nem lehetett tudni, hogy a Raylan-Boyd-Ava hármasból ki éli túl a befejezést. 

A zárással én maximálisan elégedett vagyok, a stáblista után az volt az első gondolatom, hogy valahogy így kell olyan sorozatzáró részt írni, ami ízig-vérig magában foglalja az elmúlt évadokat. A pilotra tett utalások mellett egy olyan befejezést kaptunk, ami méltó a Justified eddig felépített világához. 

Sok minden fog hiányozni a Justified után (itt össze is van szedve egy csokorra való), de a legjobban talán az a finom egyensúly, ahogyan a drámaiság és a humor között lavíroztak. Még a fináléban is elhangzottak olyan egysorosak, amiket nem lehetett mosoly nélkül megállni. A szereplőgárda, a kiváló dialógusok és a kentucky miliő ugyanilyen ékköve volt a sorozatnak, amit persze ki is használtak. Egy szó mint száz: nagyszerű szórakozás volt ez a hat évad, amit még sokszor újra fogok nézni. 

Értékelés: 9.5/10

Game of Thrones - 3. évad

Hosszú kihagyás után végre pótolni tudtam a Trónok harca 3. évadját, amivel annak idején nagyon lemaradtam. Éppen ezért nem volt egyszerű felvenni a történet fonalát és csak az első két epizód után tudtam visszarázódni a sorozat világába. 

A cselekmény ugyanott folytatódott, ahol a második évad abbamaradt: a Mások megindulnak dél felé, a többi királyság pedig folytatja küzdelmét a Vastrón megszerzéséért. A látványos harcok és csaták elmaradtak ebben az évadban, cserébe viszont rengeteg intrikát és történetszálat kaptunk. A cselekmény most is sok helyszínen zajlott, de az előző évaddal ellentétben most jóval erősebb volt köztük a kapocs. Az például különösen tetszett, amikor egy-egy félmondatos utalás vagy szimbólum után tértek rá az ehhez kapcsolódó eseménysorra. 

Az első évadban megismert szereplők köre most is bővült, de csak kis mértékben, így jóval követhetőbb lett a történet és a karakterek kibontására is maradt idő. Ezzel az idővel viszont nem mindig sikerült jól gazdálkodni, ugyanis néhány karakter köré (pl. Bran, Margaery) annyira gyenge történetszálat írtak, hogy szinte semmilyen emlékezetesebb jelenet nem maradt meg bennem. A hosszú vándorlásból csak Daenerys szála volt izgalmas, Havas Jon és Ygritte románca egy idő után önismétlővé vált. 

Királyvárban viszont mindig történt valami fontos, így az évad legjobb pillanatai ehhez a színtérhez kötődnek. Élvezet volt hallgatni Tyrion, Cersei, Tywin, Varys és Kisujj beszélgetését, mert rengeteget hozzáadtak a már ismert szereplők jellemrajzához. Az évad eseményei ezt a helyszínt érintették a legkevésbé drasztikusan, ám az alaposan átrendezett házasságok és pozíciók a későbbiekben is érdekesnek ígérkeznek. 

Ez az évad sem mellőzte a drámai fordulatokat, amelyek a 9. epizódban csúcsosodtak ki. Mivel sikeresen elkerültem a spoilereket, át tudtam érezni annak a bizonyos jelenetnek a súlyát és bár megleptek a látottak, a sorozat világához tökéletesen illeszkedtek. Ezek után egyértelmű volt, hogy a Stark család megmaradt tagjai nem találkoznak egymással, hiába voltak karnyújtásnyi távolságra egymástól. Talán ez az évad volt a legjobb példája annak, hogy ez a sorozat nem egy rózsaszín tündérmese, ahol minden happy enddel ér véget. 

Ennek tükrében kíváncsian várom, mi történik Aryaval, milyen szerepe lesz Stannisnek és Walder Freynek, és hogyan alakul Jaime sorsa, miután visszatért a Lannisterek közé. A finálé egyébként jóval nyugisabb volt, mint az eddigi évadzárások, több volt benne az utózönge, mint a következő évara alapozás. Hiányérzet így sem maradt bennem, mert az évad végére letisztult annyira a kép, hogy a folytatásban a Vastrónért vívott harcra és a közelgő télre koncentrálhassunk. 

Értékelés: 7.5/10