Különleges év a 2016-os. Hosszú idő után ugyanis végre úgy tudtam egy könyvet a kezembe venni, hogy volt időm elolvasni azt. Hiányzott az olvasás, ráadásul a jó idő miatt szívesebben tartózkodom a szabadban, mint a négy fal között, ebből kifolyólag három délután alatt sikerült is elolvasnom a választott művet.
Fülszöveg: 1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három
emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és
mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard
ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem
ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy
nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen
bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány,
egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.
Agatha Christie műveit nagyon kedvelem és a belőlük készült filmfeldolgozásokat is igyekszem megnézni. A két detektívfigura - Miss Marple és Hercule Poirot - közül az utóbbi áll hozzám közelebb, ezért is kaptam fel anno a fejemet arra a hírre, hogy egy új Poirot-történet fog megjelenni. Emiatt persze nagyon kíváncsi voltam Sophie Hannah könyvére, ugyanakkor a krimi koronázatlan királynőjéhez sem akartam mindenáron hasonlítani.
A cselekmény jól követhető, de az első néhány fejezet után kissé vontatottan halad, majd a regény közepétől ismét olyan a ritmusa, hogy szinte faltam az oldalakat és csak azért kényszerültem letenni a könyvet, mert már fájt a szemem a sok olvasástól. Első blikkre abszolút olyan a regény, mintha Agatha Christie írta volna, de aki ismeri az írónő stílusát és szereplőit, az elég sok bosszantó aprósággal szembesül. Ami a legkevésbé tetszett, az a rengeteg csavar a regény végén. Tény, hogy én sem szeretem, ha egy krimi a legevidensebb és legátlátszóbb megoldással zárul, de a Monogramos gyilkosságokban annyira túl lett bonyolítva a gyilkosságok indítéka, hogy az utolsó verziót már nehezemre esett követni.
A miliő és a szereplők nagyjából rendben voltak, de Poirot illetően volt néhány stílusjegy, ami az eredeti szereplőt ismerve számomra furcsa volt. Ilyen volt például a kávéivás, a parancsolgatás, a túlzott kioktatás, valamint az arrogancia. Tudván, hogy Agatha Christie Poirot-ja nem ilyen, ez az új Poirot csalódás volt. Szokatlan volt még az is, hogy az eseményeket Catchpool nézőpontjából olvashatjuk, ami idegen volt és a könyv elején nem egyszer megzavart az értelmezésben. Mindent összevetve a monogramos gyilkosságok egy izgalmas és fordulatos krimi, de a felsorolt hibák nélkül jobb is lehetett volna.
A magyar kiadás borítóját még mindenképpen kiemelném, szerintem kifejezetten ötletesre sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése