2016. január 24., vasárnap

Master of None - 1. évad

A megfogyatkozott szabadidő miatt nagyon megválogatom, melyik sorozatba kezdek bele, éppen ezért a könnyedebb darabokkal (dramedy, szitkom) csak akkor teszek próbát, ha többen is dicsérik őket. A Netflixes Master of None-nal is hasonló volt a helyzet, de mivel csak 10 részes az évad (az epizódok pedig 30 percesek), egy hétvége alatt meg tudtam nézni. 


A pilot még nem nyűgözött le és az egész évadot nézve nem az a sorozat legjobb része, mégis elérte, hogy vevő legyek a folytatásra. A Master of None egy Dev nevű színész mindennapjait mutatja be tematikus jelleggel. A tíz epizód más-más témát jár körbe, nincs központi vezérfonal, ami köré szerveződnének az események. A feldolgozott témák (gyerekvállalás, szülő-gyerek kapcsolat, karrier, nők és férfiak helyzete, párválasztás, párkapcsolat) mindegyike olyan, ami a 25-40 korosztályt érinti, engem elsősorban ezzel tudott megfogni a sorozat. 


Műfaját tekintve a Master of None a dramedyk sorát gyarapítja, mellőzi a klasszikus szitkomos alaphelyzeteket, ugyanakkor nem drámai komolysággal nyúl a témákhoz. Van egy-két hangosan nevetős poén, ugyanakkor többször is elgondolkodtatott a sorozat. Bár a témákat egy férfi megközelítéséből látjuk, nem egy engem is érint és a főszereplőhöz hasonlóan élem meg. 


Mind dialógusban, mind színészi játékban erős a sorozat, legnagyobb erénye azonban a természetesség. Abszolút emberközelien kezeli a témákat és igyekszik optimista válaszokat adni rájuk. A Master of None legfőbb mozgatórugója a témák mellett a Dev és Rachel közötti párkapcsolat. A legjobb epizódok is ehhez a szálhoz kapcsolódnak. Személyes kedvencem az a rész, amelyik a reggeleken keresztül mutatja meg a kapcsolat egy évének csúcs- és mélypontjait. 


Negatívumot nem is nagyon tudnék megemlíteni, bár kétségtelen, hogy nem a Master of None az egyetlen olyan sorozat, ami minden ízében életszagú. Nekem mindenesetre nagyon bejött. 

Értékelés: 8.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése