2014. november 9., vasárnap

Interstellar - Csillagok között (2014)

Amikor olvastam, hogy Christopher Nolan új filmet készít Matthew McConaughey főszereplésével, akkor hirtelen az év egyik legvárósabb filmjévé lépett elő az Interstellar. A rendező eddigi munkáit ismerve pedig az is biztos volt, hogy ezt a filmet moziban szeretném megnézni. 


Történetünk valamikor a jövőben játszódik, amikor a Föld egy porviharokkal sújtott hely és a legnagyobb gondot az élelmiszerhiány jelenti. Posztapokaliptikus hangulat még nincs, de a prioritások egyértelműen a mezőgazdaságra tevődnek át. Ebben a világban neveli a megözvegyült Cooper a két gyermekét, Tomot és Murphöt. Egy nap azonban Cooper lehetőséget kap, hogy megmentse az emberiséget a pusztulástól, amivel egy nem mindennapi utazásnak lehetünk tanúi. 


Nem tudok elmenni az Interstellar mellett úgy, hogy ne ejtsek szót a tavaly ilyenkor látott Gravityről, ami számomra olyan élményt jelentett, hogy amikor hazafelé mentem a moziból, hálát adtam az égnek, hogy szilárd út van a lábam alatt. Az Interstellar után is percekig kerestem a szavakat, annyira lenyűgöző alkotásról van szó, de nem nyújtotta teljesen azt, amit vártam tőle. 


A látványvilág itt is lélegzetállító, amihez szerencsére tartalom is párosul. Van egy-két olyan jelenet, ami tényleg könnyfacsaróan őszinte és szép, éppen ezért kissé értetlenül állok a film vége előtt. Nem akarok spoilerezni, mindenesetre Murph és az apja találkozása után én másfajta befejezésre számítottam. A játékidő ugyan hosszú, ugyanakkor a sztori kellőképpen izgalmas. Olyannyira, hogy egyes helyszíneken akár tovább is el lehetett volna időzni, mert a film univerzuma megengedte volna. 


Meg kell említenem még a zenét, ugyanis Hans Zimmer egészen monumentális hangzást komponált. Tény, hogy sok volt az ismétlődő traktus, de valljuk be, nem sok sci-fiben csendül fel orgona. A csendnek is nagy jelentősége volt, a feszültséget például remekül tudták érzékeltetni vele. A színészi játék fantasztikus, de a névsort olvasva ez nem meglepő. Mindent összevetve jó film az Interstellar, pár apróságon múlik csak, hogy nem 10/10-es osztályzatot kap. 

Értékelés: 8 és 9 közé lőném be a 10-es skálán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése