Vége. Ennyi volt. A 10 részes negyedik évaddal búcsúzott az utóbbi évek legegyedibb sorozata. Ha valaki nekem a pilot után azt mondja, hogy a Wilfred egy zseniális szériává fogja kinőni magát, biztosan kinevetem.
Márpedig ez történt. A 3. évad szintlépése után a 4. olyan fordulatokat hozott, hogy letettem a hajam. Többször is olyan érzésem volt, mintha egy aprólékosan kidolgozott high concept sorozatot néznék, ami maixmálisan hű maradt az alapjaihoz. A válaszokkal sem maradtak adósak a készítők és sikerült olyan magyarázatot adniuk, amivel teljes mértékben elégedettek lehetünk.
Ryan betegsége nem volt újdonság számomra. Valahol az évad közepén állt össze az a kép, ami aztán a fináléban beigazolódott. Jobban belegondolva korábban is voltak már erre utalások (például az első évad végén), de akkor még korai és megalapozatlan feltételezésnek tűntek. Mindegyik epizód a helyén volt és kellett ahhoz, hogy teljes legyen a Ryan általi utazás. Azt hiszem, a keserédes a legjobb jelző erre a sorozatra. Bármennyire komikus köntösbe van bújtatva a Wilfred, a felszín alatt borzasztó depresszív és szívbemarkoló sorozatról van szó.
Furcsa, de a legnagyobb rejtélyt mégsem Wilfred, hanem Jenna szolgáltatta. Az utolsó pillanatig elhitette Ryannel, hogy ő a boldogság kulcsa, így a "legyőzése" különösen érdekes volt. Ennél szebb karakterfejlődési ívet ugyanis nem kaphatott Ryan, úgyhogy már csak ezért is alkot kerek egészet a történet. A kereten belül (és kívül is) minden a helyére került, számomra ezzel a befejezéssel lett tökéletes a zárás.
Az biztos, hogy még egyszer végignézem majd a sorozatot, hogy minden apró darabja a helyére kerüljön és újra el lehessen merülni azokban a filozófiai mélységekben, amik a széria nagy részét jellemezték. Intelligens és szerethető sorozat volt a Wilfred kiváló színészi játékkal és színvonalas dialógusokkal. Az első két évad kisebb kilengései ellenére a legjobbak között van a helye.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése