Snow White and the Huntsman - Hófehér és a vadász (2012)

A Mirror Mirror után akkor jöjjön a másik Hófehérkés film. Míg az előző inkább vígjáték volt, addig ez a feldolgozás jóval akciódúsabb és Hófehér harcosabb énjét mutatja meg. A lány ugyanis megszökik a palotából és miután a Sötét Erdőben a vadász kiképzi, feltett szándéka, hogy leszámol gonosz mostohaanyjával.

Itt is változtattak a történeten, a végeredmény mégsem lett olyan jó, mint a Tükröm, tükrömnél. A Hófehér és a vadász a történet legelejével indít, vagyis kiderül, miért kapta a lány ezt a nevet, hogyan veszítette el anyját és hogyan került Raveena (a mostoha) a palotába. Nem volt rossz a film kezdése, de Hófehér szökése után sajnos megindult a lejtmenet. Maga a szökés is elég furcsa, hiszen a lány legalább tíz évet sínylődik egy tömlöcben, mégis amikor elmenekül, akkor úgy fut, mintha ereje teljében lenne.

Ezután viszont nagyon leül a film és nem egyszer annyira vontatottan halad a cselekmény, hogy simán tudtam e-mailezni a film nézése közben. Túl sok volt a két órás játékidő, amit rengeteg felesleges jelenettel töltöttek ki. A törpéket és az egész tündérerdős részt például nyugodtan ki lehetett volna hagyni. A törpék ráadásul rögtön azután tűnnek fel, hogy hőseink hosszas bolyongás után kiérnek az erdőből... hogy aztán egy másikba kerüljenek. Aztán itt van nekünk a vadász karaktere, aki meghatározó a filmben, így Hófehér szerelmére sem volt szükség. Főleg, hogy a nagy találkozás után már nem tudtak vele mit kezdeni.  

A Charlize Theron alakította királynő sokkal félelmetesebb, mint a Julia Roberts-féle, de a háttértörténetét (ami tényleg érdekes volt) kb. két másodperc alatt letudják. A kelléktára sem olyan széles, amilyet egy ilyen szereplőtől várna az ember. Az életek elszívásán, a hollóseregen és a mérgezett almán kívül nem alkalmaz más varázslatot. Külsőre viszont szebb, mint Hófehér, amivel el is érkeztünk a film alapproblémájához, a címszereplőhöz. Kristen Stewart nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, de azért reménykedtem benne, hogy ebben a filmben sikerül kitörnie az Alkonyat filmek Bellájának szerepéből. Sajnos azonban sem külsőleg, sem színészileg nem ért fel az elvárásokhoz. A beesett szemek, a túlságosan fakó arcbőr és a csapzott haj nem teszik hiteles Hófehérré. Emellé társul az a két-három állandó arckifejezés, amit eddig megszokhattunk tőle. A leggyengébb viszont az a jelenet, amikor csatába szólítja a vár népét. Semmilyen erejük nincs a mondatoknak, lényegében üres szavakat dobál egymás után. 

Egyedül a látványért érdemes megnézni a filmet, mert teljesen más, mint a Mirror Mirroré. A színek komorak, a Sötét Erdő rémisztő, a kőkastély pedig kellőképpen rideg. A hangulatot sikerült megteremteni, bár a film végefelé már sok volt ez a depresszív közeg. Képileg egyébként a Gyűrűk urára hasonlít a Hófehér és a vadász, van is egy olyan hegygerincen felkapaszkodós rész, amit onnan vettek át. Sajnos túl sok mindent akartak belezsúfolni ebbe a filmbe (troll, törpék, tündérek), így lényegében azt sem látjuk, hogyan is lesz Hófehérből a csata vezetője. Ha választanom kellene a két Hófehérkés film közül, akkor egyértelműen a Mirror Mirrorra voksolnék.

Értékelés: 4.5/10

Mirror Mirror - Tükröm, tükröm (2012)

Idén két olyan film is a mozikba került, ami a klasszikus Hófehérke történetet dolgozza fel. Az egyik a Tükröm, tükröm címet viseli, a másik a Hófehér és a vadász címet kapta. Mindkét film más megközelítésben dolgozza fel a közismert mesét, éppen ezért nem is vehetők egy kalap alá.

A Tükröm, tükrömben a gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a birodalomban.

Változtattak némiképp az eredeti történeten, de így is tetszett ez a feldolgozás. Az elején kapunk egy kis összefoglalót az előzményekről, majd a jelenbe ugrunk, ahol Hófehérke a 18. születésnapját készül ünnepelni. Ezután már lineáris marad a történetvezetés, de a filmnek mindenképpen jót tett, hogy a készítők nem időztek el sokat a bevezetéssel. Végig egyenletes volt a tempó, egyszer sem állítottam meg a filmet, hogy megnézzem, mikor lesz már vége. Jól adagolták a kalandot, az ármányt, a romantikát és a humorral sem spóroltak. Az elvarázsolt herceg és a csótánnyá változtatott szolga "élménybeszámolója" például kifejezetten viccesre sikerült.

A szereplők rendben voltak, a készítők igyekeztek szerethetővé tenni őket. Még a gonosz mostohát is. Persze így is követett el gaztetteket, de egyiket sem éreztem túlzónak. Julia Robertsnek egyébként remekül állt ez a szerep, tökéletesen ráérzett a mindenre elszánt, hiú, mégis szórakoztató királynőre. De a címszereplőre sem lehet panasz. Lily Collins pont olyan Hófehérkét alakít, akit az olvasó elképzelne: végtelenül bájos és engem még a vastag szemöldöke sem zavart. 

De nemcsak a sztori és a karakterek miatt volt élvezetes a film, hanem a látványvilág miatt is. Gyönyörű a fényképezés és a színvilág, Tarsem Singh egy teljesen meseszerű környezetet teremtett Hófehérke történetének. A bevezető animáció után úgy vált át élőszereplőssé a film, hogy hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy még mindig a számítógépes képeket látom, vagy már a hús-vér színészt. A törpék és a kunyhójuk, a falucska, az erdei táj, a palota és a ruhák mind-mind káprázatosak lettek. Pont ilyennek képzeltem el élőszereplős mesefilmet. A Mirror Mirror tehát remek feldolgozás lett, amit párszor biztosan újra fogok nézni. 

Értékelés: 9/10

Elementary - pilot

Rengeteg sorozatban és filmben feldolgozták már Sir Arthur Conan Doyle detektívregényének hősét, legutóbb 2010-ben a britek. Idén Amerika is elérkezettnek látta az időt, hogy sorozatot készítsen Sherlock Holmesról.

A nyomozás, Sherlock bogarassága és a dedukció ebben az átdolgozásban is megmaradtak, de az alapfelálláson változtattak a készítők. Sherlock ugyanis ezúttal egy női társat (Dr. Joan Watson) kap maga mellé, a helyszín pedig New York. Amikor az első hírek érkeztek arról, hogy Dr. Watson ebben a változatban nő lesz, akkor nem gondoltam volna, hogy így is működőképes lehet a sorozat. A pilot harmada-fele valóban nem volt meggyőző, de az epizód végére már sikerült megkedvelnem a Lucy Liu által alakított női dokit. Sherlockot egyébként az a Jonny Lee Miller alakítja, aki Benedict Cumberbatch-csal felváltva játszik a Frankenstein című színdarabban.

Próbáltam elvonatkoztatni a BBC-s Sherlocktól, de sajnos az Elementary elég messze van a brit változattól. Először is nagyon sok olyan elemet leegyszerűsítettek vagy lebutítottak, amik az eddigi Sherlock adaptációk szerves részeit képezték. Londonhoz például hozzátartoznak a fekete taxik (is), így hát abban reménykedtem, hogy New Yorkban is taxizni fognak a szereplők. Ehelyett metróznak és a metropolisz híresebb épületeit sem mutatják, vagyis a város semmilyen pluszt nem ad a történethez. Aztán ott van a dedukció, ami Sherlock egyik védjegyének tekinthető. Nos, az Elementaryben ez a következő párbeszédben nyilvánul meg:

“- How do you do it?
  -  Do what? 
  - Guess things. 
  - I don’t guess. I observe. And once I’ve observed, I deduce. 

 - You said you could tell from my hands that I used to be a surgeon.” És itt egy banális  okfejtés hangzik el... 

Az aktuális ügy nem volt túl bonyolult, mégsem volt izgalmas a nyomozás. Hiába volt tetszetős a cold open, a helyszíni szemle után leült az epizód és jobbára kliséket vonultattak fel a hátralévő időben. Igazából csak a két főszereplő ért valamit ebben a Sherlock adaptációban, de normális forgatókönyv hiányában sajnos ők sem tudták megmenteni a pilotot. Nincs meg az az atmoszféra, ami berántaná a nézőt, a karakterek pedig kidolgozatlannak tűnnek. Teljesen olyan az Elementary, mintha egy átlagos nyomozópárról szólna, amihez egy szokványos és unalmas gyilkossági nyomozás társul. 

Értékelés: 3/10

Revolution - pilot

Hivatalosan szeptember 17-én premierel az NBC újonca, de a pilot már most megnézhető. Nem vártam túl sokat az első résztől és magától a sorozattól sem, mégsem váltotta be a Revolution a hozzá fűzött reményeket.

A kiindulóhelyzet az, hogy az egész Földön elmegy az áram, aminek következtében minden elektromos gép és berendezés tönkremegy. A mostani modern élet teljesen megbénul: az autók leállnak az utakon, repülők zuhannak le és persze internet sem lesz. Ezután ugrunk 15 évet az időben a posztapokaliptikus világba, ahol az emberek úgy élnek, mint a középkorban. Mindenféle tartományurak uralkodnak fölöttük, a népnek pedig adót kell fizetnie. Az eseményeket a Matheson család szemszögéből látjuk, ugyanis a családfő az Esemény bekövetkeztekor épp letöltött valamit egy pendrive szerűségre, amit természetesen meg akarnak szerezni a fegyveres katonák.

Az alapsztori ígéretes, de a megvalósítással már akadtak problémák. Az időugrást egész jól megoldották és aprólékosan kidolgozták, bár kicsit hitelesebb lett volna, ha a ruhák nem néznek ki teljesen makulátlannak. Mondjuk ez még nem is volt annyira zavaró. A szereplőgárda annál inkább. A főszereplők közül mindössze ketten szimpatikusak (a nagybácsi és a szemüveges illető, aki átveszi a családfőtől a nyaklánc alakú pendrive-ot), a többiek borzasztó idegesítőek. Az elején még reménykedtem a javulásban, de amikor Charlie (Matheson apuka lánya) hisztizni kezd a nagybátyja előtt, akkor megfordult a fejemben, hogy kikapcsolom a lejátszót és nem nézem végig az epizódot.  

Ennek ellenére mégsem a szereplőkkel volt a legfőbb gond, hanem a mesterkéltséggel. Egy jelenetet sem lehetett úgy végignézni, hogy az ember ne tudta volna, mi következik utána. A létező összes klisét ellőtték (még a kardozós-verekedős résznél is), ami miatt gyakorlatilag élvezhetetlen lett a pilot. Tulajdonképpen olyan lett a végeredmény, mintha összegyúrták volna a Terra Nova, az Event és a Flash Forward jeleneteit. Az epizód végi cliff volt az egyetlen olyan momentum, amivel egy kicsit megleptek, de így se maradok a folytatásra. Hiába a jó alapsztori, tartok tőle, hogy a sorozat a későbbiekben sem fog elszakadni a sablonos, ezerszer látott megoldásoktól. 

Értékelés: 5/10

Nyárutó

Szeptemberben íródik ez a bejegyzés, vagyis ideje elbúcsúzni a nyártól.

Más volt az idei nyár, hiszen ez volt az első, amit teljes egészében végigdolgoztam. Hosszas keresés után júniusban sikerült munkát találnom, aminek több szempontból is örültem. Egyrészt újra rendszer lett az életemben, jobban meg tudom tervezni a dolgokat és nincs az a káosz, ami az egyetem elvégzése után rám zuhant. Másrészt jó érzés olyan fizetést kapni, amiből finanszírozni tudok néhány olyan dolgot, amire az egyetem alatt nem volt lehetőségem. Például egy hétvégét Berkenyén, amit idén is a sorozatjunkie-ismerőseimmel töltöttem el. :) 

Tavalyhoz képest idén tényleg az évszaknak megfelelő volt az időjárás. Már júniusban olyan hőség volt, hogy nem egyszer felforrt a lehűtött ásványvizem, amíg beértem a melóhelyre. Így persze jóval többször voltam strandon, mint tavaly. Eső viszont talán csak egyszer esett, az sem volt túl sok. Ezt meg is sínylette a természet. Augusztus végére már kb. 1 méterrel kevesebb víz volt a Balatonban, mint amennyinek normál esetben lennie kéne. De a Duna meg a Tisza vízszintje is jóval alacsonyabb lett a megszokottnál. 

A nagy melegben persze a sorozatokat és a filmeket sem hanyagoltam el, de inkább az elmúlt egy-másfél év filmterméséből szemezgettem: A holló,  Életrevalók, A vizsga, Az adósság, Keleti Nyugalom - Marigold Hotel, 50/50,  Cabin in the Woods, Colombiana. Na meg mivel idén olimpia is volt, sok magyar vonatkozású versenyszámot figyelemmel kísértem. A sorozatos dara ugyan elmaradt, de ha gyenge lesz az évad, akkor közben is lehet válogatni a végeláthatatlan daralistáról. :)

Colombiana (2011)

Luc Besson nevét a Nikita első évadánál említettem meg, lévén a sorozat az ő 1990-es filmjéhez nyúlik vissza. A Colombiana szintén az ő nevéhez fűződik és a témája is hasonló. A film kezdésekor 1992-ben vagyunk, amikor a 9 éves Cataleyának szeme láttára gyilkolják meg a szüleit. Ő is épp csak megússza a mészárlást és Kolumbiából az Egyesült Államokba menekül, ahol gengszter nagybátyja, Emilio fogadja be. Tizenöt évvel később bérgyilkosként dolgozik neki. A névjegye - egy az áldozatai mellkasára rajzolt orchidea - üzenet a szülei gyilkosainak. Cataleya ugyanis mindenáron bosszút akar állni. 

Az alapsztori kiszámítható, így nem is voltak nagy elvárásaim a film felé, de sajnos a Colombiana nem sikerült túl jól. Persze egy akciófilmtől nem feltétlenül minőségi szórakozást vár az ember (bár akad azért kivétel), viszont azt sem gondoltam volna, hogy ilyen sok ponton fog elcsúszni ez a film. Kezdve azzal, hogy a  főgonoszt nem lehetett komolyan venni, mert inkább tűnt egy beszari nagydumás alaknak, mint félelmetes vezérnek. Aztán az a rendőrség is megér egy misét, amelyik 22 gyilkosság után kezd érdemleges nyomozásba és még egy FBI-os ügynöknek is be kell segítenie, mert egyedül nem boldogulnak. Vagy amikor Emilio elkezd lövöldözni fényes nappal az utcán, majd lazán elsétál, mintha mi sem történt volna. És ez csak az első fél óra termése... 

Az akciójelenetek nagyjából rendben voltak, bár örültem volna, ha több olyan profin kivitelezett gyilkosságot látunk, mint a börtönben. Az a jelenetsor volt a film csúcspontja, utána szimpla lövöldözéssé, robbantássá és verekedéssé egyszerűsödnek a leszámolások. A Cataleyát alakító Zoe Saldana nem tartozik a testesebb színésznők közé (szerintem még Maggie Q-nál is vékonyabb), de így is mindent kihozott ebből a szerepből, amit lehetett. Mondjuk a fogkefével verekedős jelenetnél erősen fogtam a fejemet, hogy ezt most komolyan gondolták-e a készítők... Egy jobb írógárdával talán maradandóbb filmet lehetett volna alkotni, mert a Colombiana így egy logikai buktáktól hemzsegő, felejthető film lett. Kár érte.  

Értékelés: 4.5/10 

The Cabin in the Woods - Ház az erdő mélyén (2011)

Vannak olyan filmek, amik már a plakátjukkal megnyernek maguknak és vannak olyanok, amik után semmi kedvem nincs megnézni az adott filmet. A Cabin in the Woods szerencsére az első kategóriába tartozik. A Rubik-kockára hasonlító erdei házikó után már volt némi sejtésem a sztoriról, mégis kíváncsi voltam, mit tudnak még kihozni ebből a témából. (Megjegyzés: a trailert nem ajánlatos megnézni, mert nagyon spoileres.)

Öt fiatal egy erdei viskóban akarja tölteni a hétvégét. Útközben találkoznak egy mogorva benzinkutassal, aki kínhalállal riogatja őket. Hőseink persze nem tágítanak eredeti céljuktól és el is jutnak a házig. A ház pincéjében azonban az egyik könyv latin szövegét felolvasva olyasmit idéznek meg, amit nem lenne szabad...

Nagyjából az első fél óra eseményeit fedi le az alapsztori, ami egyébként sok más filmre emlékeztet (Péntek 13, Evil Dead). A különböző horrorfilmekből való koppintások persze ezt követően is megmaradnak, viszont úgy adagolják őket, hogy egy teljesen egyedi film lesz a végeredmény. De nemcsak ez ad pluszt a filmnek, hanem az irányítótermi megfigyelés (ami A kockából ismerős), valamint az utolsó jelenetek, amik igazi csemegét jelentenek a horrorfilmek kedvelőinek.

Néhány helyen ugyan meglátszott az alacsony költségvetés, de összességében nem lehet panasz a látványra. Sőt, egy-két jelenet kifejezetten ütősre sikerült. Főleg úgy, hogy éjjel néztem meg a filmet. A megvalósítás mellett essen szó a szereplőkről is. A többségük értelemszerűen klisés, de szimpatikus. Végig drukkolni lehet nekik, egyiküket sem éreztem soknak, feleslegesnek vagy idegesítőnek.  Az irányítótermi jelenetekről viszont már nem mondható el ugyanez. Míg a két fő irányító meglehetősen nagy játékteret kapott, a mellettük levő asszisztensek inkább csak kellékként funkcionáltak. Az év filmjének nem nevezném a Cabin in the Woodsot, de egész biztosan újra fogom még nézni, mert Joss Whedon és Drew Goddard úgy veszi sorra a slasher filmek sajátosságait, hogy a félelmetes és a komikus elemek tökéletes egyensúlyban maradnak. 

Értékelés: 8/10 

50/50 - Fifti-fifti (2011)

A cím ellenére nem a kaszinók és szerencsejátékok világában játszódik a film (pedig ez a hasonlat még el is hangzik benne), hanem egy jóval komolyabb témával foglalkozik: a rákkal. Adam (Joseph Gordon-Lewitt) 27 éves, egy rádiónál dolgozik, és bár barátnőjével vannak néha gondok, alapvetően elégedett az átlagos életével. Egészen addig a pillanatig, amíg egy rutin orvosi ellenőrzés során kiderül, rákbeteg...

Való igaz, hogy a betegségekkel nem illik viccelni, ez a film mégis a pozitív oldalát ragadja meg az életnek. Azt, hogy egy rákos ember is örülhet az örömöknek, nem kell letargiába süllyednie. Pedig amilyen komoly Adam betegsége és a kezelés mellékhatásai, inkább a szomorúság lenne a természetes reakció. Jól egyensúlyoz az 50/50 a drámai és a komikus vonalon és bár néhányszor kicsit túlzásba estek, alapvetően egy szerethető alkotással sikerült színesíteni a 2011-es év filmtermését. 

Drámai vonalon nem volt gond a filmmel. A hidegzuhanyként ható hír a hosszú nevű tumorról, a kemoterápia és a család reakciója erre a komoly betegségre abszolút átjöttek. Még arra is kitértek, mennyire idegesítő tud lenni, ha egy beteget folyamatosan arról kérdeznek, hogy jól van-e, vagy ha lépten-nyomon megsajnálják. Kyle pont az ellenkezőjét teszi: támogatja barátját, nem hagyja, hogy Adam önsajnálatba süllyedjen. A módszereivel viszont nem minden esetben szimpatizáltam. A festményégetés és az a jelenet, amikor Kyle előadja, hogy Adamet megcsalta a barátnője, nagyon nem illett bele a film atmoszférájába. 

A színészek jók, a Kyle-t alakító Seth Rogen kivételével mindegyikükre a természetesség jellemző. A terápia ugyan kicsit esetlenül indult, de pont ez adta a jelenetek báját, mert Anna Kendrick és Joseph Gordon-Lewitt remek párost alkottak. Talán a film végén lehetett volna javítani, mert a felvezetés után összecsapottnak tűnt a befejezés. 

Értékelés: 8/10

The Best Exotic Marigold Hotel - Keleti nyugalom - Marigold Hotel (2011)

Nem kísérte túl nagy reklám a Marigold Hotelt, a plakáton viszont csupa (el)ismert színész szerepel, úgyhogy biztos voltam benne, hogy jó filmet fogok látni. És szerencsére nem is kellett csalódnom.

"Sosem késő újrakezdeni!" - Akár ez is lehetne a film mottója, ugyanis egy csapat angol nyugdíjas egy színes brosúra láttán úgy dönt, hogy idős éveit egy indiai szállodában tölti. Ám amikor végre megérkeznek az áhított és meggyőzően olcsó új lakóhelyükre, egészen mást találnak, mint amit a hirdetés ígért. Kénytelenek alkalmazkodni az új helyzethez: a sok szokatlan színhez, illathoz, stílushoz, emberhez és állathoz. Van köztük, aki idegenkedik, van, aki lelkesen kíváncsiskodik - de lassanként mind megértik, hogy valami különleges, nagy ajándék vár rájuk az országban, ahol semmi sem úgy működik, ahogy várnánk.

A sztori egy kicsit meseszerűnek tűnik, mégis az életszerűség dominál a filmben. Rengeteg elgondolkodtató mondat hangzik el, amik egyáltalán nem lógnak ki a környezetből, mégis tanulságosak. Hétköznapi emberek a főszereplők átlagos problémákkal és életfelfogással, ami miatt együtt lehet velük érezni. Akkor is, ha az ember még csak huszonéves és nincs akkora élettapasztalata. És az egzotikus helyszínről még nem is beszéltem. India gyönyörű, ugyanakkor félelmetes, milyen nagy a nyomor. Itt találkozik a múlt és a jelen, a gazdagság és a szegénység. Az életszeretet viszont az ország minden szegletében egyformán erős. 

Bár alapvetően drámai jellegű a film, a humor is nagy teret kap. De persze csak annyira, hogy megmaradjon az összhang a komolyabb és a poénosabb részek között. A színészek egytől egyig fantasztikusak, nem is emelnék ki senkit, mert akkor napestig sorolhatnám az emlékezetes jeleneteket és alakításokat. Egyvalakit viszont mindenképp meg kell említeni: a szálloda tulaját játszó Dev Patelt, aki annyira természetesen mozgott ebben a szerepben, mintha a való életben is ezzel foglalkozna. Két film jutott eszembe, ami hangulatában, forgatókönyvben, tartalmában és a színészi játékban ugyanígy elvarázsolt. Az egyik a Napsütötte Toszkána, a másik pedig a nemrég megtekintett Életrevalók. 

Értékelés: 9/10

The Debt - Az adósság (2010)

A vizsga és a Tinker, tailor... után ismét egy ügynökös filmre esett a választásom. 

1965-ben három Moszad ügynöknek (Rachel, David és Stefan) fel kell kutatnia Kelet-Berlinben a közismert náci háborús bűnöst, Birkenau katonaorvosát, akit bíróság elé kell állítani. 30 évvel később azonban fény derül egy titokra, így az ügynököknek újra akcióba kell lépniük.  

Két idősíkon játszódik a film, 1965-ben és 1997-ben. Élesen elkülönül egymástól a két kor, ennek ellenére kicsit nehéz volt felvenni a történet fonalát. A film elejét emiatt kapkodónak éreztem, de a fordulópont után már követhetők voltak az események. Mindkét idősík érdekes volt és ahogy haladtunk előre az időben, úgy állt össze egységessé a film. A 60-as évek hangulatát jól vissza tudták adni és a feszültség is ugyanúgy jelen van, mint a bevezetőben említett filmeknél. Az adósságot is Budapesten forgatták, ami egyszerre szolgált helyszínül a hatvanas évek Kelet-Berlinjének és a kilencvenes évek Kijevének. Be is csúszott néhány baki (főleg a járműveknél), de jelentősen nem befolyásolták a filmélményt.

A színészek egytől egyig remek alakítást nyújtottak és a castingot is dicséret illeti. Jó idős-fiatal párosokat állítottak össze és bizony egyik generáció sem volt könnyű helyzetben. Azt például sosem gondoltam volna, hogy Jessica Chastaint és Helen Mirrent verekedni látom majd, mert a korábbi filmjeikben teljesen más karaktereket játszottak. Összességében tetszett az Adósság, de nem valószínű, hogy újra fogom nézni. Talán a film dinamikáján lehetett volna egy kicsit javítani, hogy a film eleje (is) megfogja a nézőt. 

Értékelés: 7/10