Ha négy kimagasló sorozattal kellene összegeznem az idei évet, akkor kapásból a True Detective-et, a Fargot, a Leftoverst és a The Affairt mondanám. A felsoroltak közül eddig csak az FX és az HBO újonca maradt ki, de mivel a Fargoból tavasszal már láttam a pilotot, ebből a sorozatból zárkóztam fel először.
Bemidji, a hóval borított minnesotai kisváros remek helyszínnek bizonyult ahhoz a gyilkossághullámhoz, ami egy csapásra felforgatta a lakosok békés életét. A tíz epizódos első évad egy átívelő bűnügyi történetet mutatott be, ami nem nélkülözte a humort és az abszurd helyzeteket. Első pillantásra a Fargo csupa olyan elemből (események, szereplők, dialógusok) áll, amik más sorozatokban általában idegesíteni szoktak, itt viszont nagyon is jól működtek.
Kezdjük a történettel! Az évad fő gonoszát már az első epizódban megismerjük, így a nyomozás nem egy rejtélyes szereplő után folyik és agymunkát igénylő csavarokat sem kapunk. Véletleneket viszont annál többet. Tulajdonképpen Lorne Malvo felbukkanása is a véletlennek köszönhető és azok az események is, amelyeket elindít. Egymást érték a meglepő és kiszámíthatatlan fordulatok, amiktől egész pörgős és izgalmas volt az évad.
A szereplők között csupa sablonos karaktert találni, akiknek egy-két szóval leírható a fő jellemvonása: tutyimutyi papucsférj, törtető fiatal rendőrnő, régimódi rendőrfőnök, stb. Mégis sikerült szerethetővé tenni őket (ez talán a castingnak is köszönhető), a bűnözőket pedig olyannak ábrázolni, mint a képregényekben. Kedvencem a süketnéma-szószátyár páros volt, akik már önmagukban is poénforrásul szolgáltak. Az FBI-os fickók pedig a "jók" oldalán mosolyogtattak meg.
A rendőri munka mellett az évad fő érdeme Lester karakterfejlődése. Az évad elején csetlő-botló lúzerből egy (túlzottan is) magabiztos és gonosz karakter válik, aki kész feláldozni bármit (és bárkit), hogy mentse a saját bőrét. Amennyire sajnáltam az elején, annyira vártam a végén a bukását. Martin Freeman remek volt, jó volt végre egy tökösebb szerepben látni.
A hóra már utaltam a bevezetőben, viszont a Fargoban nemcsak hangulatteremtő szerepe volt. A jeges tó és a sűrű hóvihar szervesen kapcsolódott a történethez. Utóbbi a kergetőzéssel és a lövöldözéssel nem kevés feszültséget adott a jelenetnek. Érdekes az is, hogy a hideg téli táj ellenére nem a nyomasztó és depresszív atmoszféra uralta az évadot. A zenéket külön dicséret illeti, nagyon jól passzoltak az adott jelenetsorokhoz.
Eddig szinte csak pozitívumokat írtam a Fargo első évadjáról, pedig voltak benne elég látványos mellélövések. A legfeltűnőbb a 8. rész utáni éles történeti váltás. Nyilván tíz résszel teljesebb az élmény, de ott úgy éreztem, hogy simán lezárhatnák az évadot, mert így is kerek a sztori. Talán ezért is tűnt a finálé egy kicsit összecsapottnak, bár a zárással maradéktalanul elégedett vagyok.
Értékelés: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése