(Manszúr al-Halládzs)
Fülszöveg: Négy ember fekszik valahol Isztambul mélyén, egy sötét pincebörtön szűk és hideg cellájában. A négy fal között megszűnik a tér és idő: a foglyok egyetlen viszonyítási pontja a börtön vaskapujának rozsdás hangja és a nap mint nap elszenvedett kínzások nyomában járó állandó fájdalom. A köztes időben történetekkel, legendákkal, anekdotákkal, találós kérdésekkel, filozofikus gondolatokkal szórakoztatják egymást, s ahogy mese és valóság olykor különös módon összeszövődik, a háttérben felsejlik négy különböző emberi sors. A föld alatti történetek és gondolatok azonban mindig ugyanoda vezetnek: a föld fölötti városba, Isztambulba.
Mivel idén volt esedékes az isztambuli utazásom, szerettem volna még az út előtt elolvasni ezt a könyvet, de csak most sikerült befejeznem. Végeredményben jobb volt így, mert ismerősek voltak a helyszínek és a regényben említett városrészeket is könnyebb volt magam előtt látnom.
A könyv felépítése nagyon hasonlít Boccaccio: Dekameronjára - a regényben meg is említik ezt a művet -, a négy főszereplő ugyanis az általuk mesélt történetekbe kapaszkodva próbál életben maradni. Tíz történetet kapunk, amelyek pozitív kicsengésűek, süt belőlük a szépség és a csodálat Isztambul iránt, ellensúlyozva a cella sötétjét és a kínzások okozta fájdalmakat. Amikor nem anekdotáznak, akkor szereplőink egy Boszporuszra néző teraszra álmodják magukat, ahol raikit isznak, dohányoznak és kedélyesen megtárgyalják az élet dolgait. Gyakorlatilag ugyanúgy felépítenek maguknak egy álomvilágot, mint ahogyan azt Edith Eva Eger A döntésben tette.
A foglyok célja egyértelműen a túlélés és a józan gondolkodás megőrzése a legembertelenebb körülmények között. Nem tudjuk, hogy pontosan mit követtek el, amiért raboskodniuk kell és hogy ténylegesen bűnösök-e vagy ártatlanul kerültek ebbe a börtönbe. Ettől sokkal súlyosabbnak érződik a diktatúra zsarnoksága, a szereplők pedig jó példái annak, hogy az átélt kegyetlenségek bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhetnek. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen a négy rab neve és társadalmi státusza.
Tetszett az a gondoskodás és egymás iránti odafigyelés, amit a négy rab egymás iránt tanúsított. Tényleg próbáltak emberek maradni minden körülmények között. Azt viszont nehéz volt követni, hogy hol van vége az elmesélt történetnek és hol kezdődik a fantáziálás, vagy éppenséggel a rideg valóság. Ez a sejtelmesség pedig a regény legvégéig megmarad. Folyamatos kettősség uralja tehát a regényt: egyszerre szól álomról és valóságról, valamint szépségről és brutalitásról. Akinek tetszett a már említett Döntés c. könyv, annak Burhan Sönmez regénye is tetszeni fog.
Végezetül néhány idézet, ami megragadott:
"A fájdalom a testet, a félelem pedig a lelket ejti foglyul, és az emberek rendszerint eladják a lelkület, csak hogy megmenthessék a testüket."
"Az ember tudja, mit jelent boldogtalannak lenni, de nem mindig ismeri föl, mit jelent a boldogság."
"Az elérhetetlen szépség vagy szerelem olyan, mint megízlelni a vizet, és örökre szomjasnak maradni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése