Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb...
Először a film előzetese fogott meg, aztán a címe miatt kezdett el érdekelni, végül pedig azért szerettem volna megnézni, mert igazán impozáns a stáblistája. A Rémálmok sikátora egy könyvadaptáció (William Lindsay Gresham 1946-ban megjelent műve lett megfilmesítve), aminek a magyar címe az angol tükörfordítása. A két és fél órás játékidő előtt is értetlenül álltam. A rendező Guillermo del Toro neve nem volt ismeretlen számomra, de a korábbi filmjeit még nem láttam, így abszolút nem tudtam, mire számítsak. Horrorra? Thrillerre? Drámára? Vagy fantasyre?
A cirkusz és a mutatványosok világa általában hidegen hagy, itt viszont nagyon élveztem azt a miliőt, amivel a film indított. Teljesen más, mint a Szemfényvesztőkben volt, a Rémálmok sikátora ugyanis a második világháború elején játszódik. Mindenféle fura szerzettel találkozunk, de a legérdekesebb Stanton Carlisle, akinek személyisége és élettörténete a szemünk előtt rajzolódik ki. Kapzsisága is csak fokozatosan bontakozik ki és bár a film fele a vándorcirkuszban játszódik, a későbbi események tükrében egyáltalán nem éreztem felesleges időhúzásnak. Még úgy sem, hogy a tempó bizony időnként leült.
Az időugrás után egy egész más világban találjuk magunkat és inkább a noir és a pszichológiai vonal kerül előtérbe, ami nekem sokkal jobban tetszett. Stanton szédítő magasságokat jár be, hogy aztán egyre mélyebbre zuhanjon. Miközben néztem a filmet, Oscar Wilde: Dorian Gray c. regénye jutott eszembe. A Rémségek sikátorának főhőse is hasonló utat jár be, mint Dorian, csak itt nem egy világ elől elzárt festmény mutatja meg Stanton valódi arcát, hanem a tetteiből és a környezetének reakcióiból ismerjük meg azt. Nagyon tetszett ez a tudatos történetvezetés, szép ívet járunk be, hogy aztán a film végére körbeérjünk és a csattanóval kerek legyen a történet. Az utolsó mondat abszolút a helyén volt és nekem az tette fel az i-re a pontot.
A látvány fantasztikus, mindenféle trükk és CGI nélkül is átjön a hangulat és a művésziesség. Míg a cirkuszt világos és meleg színekben látjuk, a film második fele egyre hidegebbé és sötétebbé válik. A színészek egytől egyig kiváló alakítást nyújtanak és bár nagyon jó volt Cate Blanchettet, Rooney Marát, Ron Perlmant és Willem Defoe-t egy filmben látni, a hangsúly mégis a Bradley Cooper által játszott Stantonon volt. Érzelmek széles skáláját mutatja meg és hiába bírt volna el a film még néhány alaposabban kidolgozott jelenetet és karaktert, számomra a Rémségek sikátora így volt tökéletes.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése