Legutóbbi mozilátogatásomkor két film között vacilláltam: a Gravity és a Conjuring. Akkor az előbbire esett a választásom, utóbbira pedig most került sor. Az első előzetesek meggyőzőek voltak és a rendező korábbi filmjeit ismerve nagy várakozással ültem le a Conjuring elé.
Szerencsére nem kellett csalódnom, James Wannak elég tisztességes horrorfilmet sikerült prezentálnia, ami megtörtént esetet dolgoz fel. Perronék öt
gyerekükkel költöznek be új, magányosan álló vidéki házukba, de nem
tudják, hogy valaki már él a falak között. Valaki, aki minden percben
jelen van, gonosz és képtelenség megszabadulni tőle. A
megmagyarázhatatlan földöntúli jelenlét pokollá teszi a napjaikat, és
egyre veszélyesebb, ijesztőbb módokat talál ehhez. A család kénytelen paranormális ügyek nyomozóihoz
fordulni: azokhoz, akik az amityville-i esetet is lejegyezték. A
szakemberek nekilátnak, hogy kifüstöljék a gonoszt a házból de úgy
tűnik, még ők sem bírnak vele.
Klasszikus elemeket vonultat fel a Démonok között, mégsem mondható unalmasnak. Szépen építkezik a film, a kezdeti furcsaságoktól kezdve fokozatosan jutunk el a durvább dolgokig, véres jelenetekre azonban nem kerül sor. Amit én egyáltalán nem bántam. Az Evil Dead vérfürdője után üdítő volt olyan horrorfilmet látni, ami nem a brutalitással és az extremitással akar sokkolni. A Conjuring ugyanis inkább a jól megírt forgatókönyvre, az operatőri munkára, a hanghatásokra és a színészekre támaszkodik.
Az alapsztorit Perronék kálváriája adja, ezzel párhuzamosan pedig a Warren házaspárt (Lorraine és Ed) is megismerjük, akik paranormális esetekre specializálódtak. Velük már a film nyitányában találkozunk, amikor egy Annabelle nevű babáról megállapítják, hogy a gonosz szállta meg. Ez az incidens kísértetiesen hasonlít Chuckyra, a sorozatgyilkos játékbabára, míg egy későbbi jelenet Hitchcock Madarakját idézi meg. De ne szaladjunk ennyire előre.
A helyszínül szolgáló ház impozáns, rengeteg szobával és sötét zuggal rendelkezik, amiket remekül ki is használtak. A pince már önmagában is hátborzongató a félhomállyal, a sok kacattal és letakart tárggyal, de akkor válik igazán félelmetessé, amikor Carolyn Perron pár szál gyufa társaságában a helyiség foglya lesz. A szobák nyikorgó ajtói és recsegő padlói önmagukban nem lettek volna ijesztőek, de az éjszaka sötétjében és csendjében nem egyszer sikerült rámhozni a frászt. Folyamatos a feszültség és rengeteg a sejtetés a filmben. Sokáig nem is látjuk, ki a főgonosz és mi az igazi célja.
Nincs gond a castinggal sem. Amellett, hogy jó színészeket válogattak be, még a szereplők megismerésére is maradt idő. Ja és a gyerekek sem idegesítőek, pedig volt bennem némi félsz, amikor az öt lány a beköltözéskor megrohamozta a házat. Mindegyik szereplőre nagy feladat hárul, de talán a Carolynt alakító Lili Taylor játéka ragadott meg a legjobban. Nem kis szerepe volt abban, hogy a film csúcsjelenete működni tudjon. És ez a többi jelenetre is igaz. Azzal, hogy a történet a 70-es évekbe lett helyezve, a szereplőknek a mai technikai felszerelések és eszközök nélkül kellett boldogulniuk és a végeredményt nézve ez sikerült is nekik. A Conjuring a régi horrorfilmes kliséket összegyűjtve és azok előtt tisztelegve az idei év egyik legjobb alkotását eredményezte.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése