"Mert olyan a szerelem, mint a fa: magától nő, mélyen lebocsátja gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell."
Fülszöveg: Victor Hugo romantikus történelmi regénye XI. Lajos korában, pontosabban 1482-ben, a régi Párizs bámulatosan eleven milliőjében játszódik. A regény hősnője Esmeralda, a bájos cigánylány, akibe négy férfi szerelmes. A szereplők jellemében és a helyzetek beállításában a romantikus "ellentéteket" találjuk meg: Esmeralda a női eszmény, de koldusrongyokban jár, Quasimodo torzszülött, de csupa természetes, ösztönös érzés. A regény igazi főszereplője azonban a gótikus katedrális, amely Hugo regényében szimbólum és a cselekmény részese is egyben, s a kor lelkének legtökéletesebb kifejezése. Hatalmas képek és izgalmas epizódok teszik érdekfeszítővé a könyvet, mely máig az egyik legjobb francia történelmi regény.
Régóta terveztem, hogy elolvasom Victor Hugo monumentális regényét, mert A nyomorultak az egyik kedvencem tőle. Esmeralda és Quasimodo története annyi feldolgozást megért már, hogy tudtam, miről szól a regény. Ennek ellenére a mellékszálak jó néhány meglepetéssel szolgáltak. Gudule nővér történetét például kifejezetten szerettem, pedig rengeteg fájdalom van benne.
Maga a szöveg könnyen olvasható és az események is jól követhetők, bár Hugo nagyon sokszor megszakítja leírásokkal, múltbéli események taglalásával vagy más, jelentéktelennek tűnő történetszálakkal. Párizs 30 oldalas leírásával kicsit nehezen birkóztam meg, soknak éreztem a terek, az utcák és az épületek részletgazdag bemutatását. Az irodalomról - és vele együtt a könyvnyomtatásról -, valamint az építészetről szóló szövegrészt viszont nagyon élveztem. Elképesztő, hogy Hugo mennyire jól látta a maga korát és a 15. század végi Párizst. Na persze ez annak is köszönhető, hogy rengeteg forrást használt a könyv megírásához.
Ami számomra a legijesztőbb volt, az a korabeli társadalom hiedelemvilága és előítéletessége. A csordaszellem, a babonák vak követése rengeteg ártatlan életet követelt, amiben az egyház és az uralkodók is vastagon kivették a részüket. Érdekes volt olvasni erről, ugyanakkor örülök, hogy ma már másképpen működik az igazságszolgáltatás. A 650 oldalas terjedelem elsőre ijesztő, de ahhoz, hogy mindegyik szereplőt és a korra jellemző sajátosságokat megismerjük, nem éreztem indokolatlanul hosszúnak a regényt. Sőt! Az utolsó két fejezet lehetett volna egy kicsit bővebb is. Szívesen olvastam volna még Phoebus és Fleur-de-Lys életének további alakulásáról. A zárás egyszerre szép és szomorú, benne van az a tragédia és finomság, ami az egész regényt átszövi.
Összességében nagyon tetszett A párizsi Notre-Dame, méltó helye van a nagy klasszikusok között és közel 200 évvel a megírása után is aktuális tud lenni a mondanivalója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése