Lalit, a büfést és simlis, fél-bűnöző vagy csak félkegyelmű barátait komoly veszély fenyegeti, ugyanis egy építési vállalkozó úgy dönt, hogy lakóparkot épít az Üvegtigris melletti tóparton és ki akarja onnan vásárolni Lalit. A pasasnak persze nem a pénz számít, hanem hogy ez az akadály tűnjön el az útjából. Lali pedig ugyanezt akarja, csakhogy számára az életébe betolakodó üzletember az akadály, akit szeretne eltüntetni a közeli és a távoli jövőjéből.
Ha jól sikerül egy film, akkor addig kell ütni a vasat, amíg van benne szussz... Az Üvegtigris első részének sikere után borítékolni lehetett, hogy lesz folytatás, ami öt évvel később meg is érkezett. A szereplők cseppet sem változtak, a brancs ugyanolyan hibbant, mint az első részben volt. A cselekmény ezúttal kicsit összefüggőbb, látványosan kevesebb a különálló jelenet. Szinte ugyanazt hozza a második rész, amit az elsőnél megszoktunk, nekem viszont kevésbé tetszett a folytatás.
A szereplőkkel nincs gond, a történetvezetés azonban sokkal vontatottabb lett. Az első 20 perc konkrétan egy vérontás nélküli, különös túszejtést mutat be, aminek én jobban vártam a végét, mint Lali és Oszi. Később persze több lesz a gyorsabb tempójú és poénban gazdag jelenet (kedvencem a rendőrségi kihallgatás és Kavics temetése), de összességében kevesebbet nevettem az Üvegtigris második részén, mint az elsőn.
Sanyi ezúttal jóval nagyobb játékteret kapott, ami a második rész legnagyobb pozitívuma. Káromkodás volt ugyan az első részben is szép számmal, de ezúttal jóval több "B" betűs szó hangzik el indokolatlanul. A túszejtős jelenet után Csokitól szinte nem is lehetett mást hallani. Külön érdekesség volt az elinduló Wartburg alatti Trabant-hang. Nem vagyok egy nagy autószakértő, de ez még nekem is feltűnt. Ez mondjuk csak apróság, de ha a film egészét nézem, akkor számomra bizony nagy csalódás az Üvegtigris 2.
Értékelés: 5/10