2010. március 31., szerda

Eastwick - 1. évad

Amikor 2009 májusában az ABC zöld utat adott a sorozatnak, akkor újranéztem az 1987-es Eastwick-i boszorkányokat, mert nehezen hittem el, hogyan tudják majd "sorozatosítani" a ma már kultikusnak számító filmet. De látva az elkészült 13 részes évadot, felesleges volt aggódni emiatt. 


Eastwickben járunk, ahol három, egymást nem ismerő nő (Roxie Torcoletti, Joanna Frankel és Kat Gardener) egy-egy érmét feldobva egyszerre mondja el kívánságát a város szökőkútjánál. Attól a perctől kezdve megváltozik az életük, ugyanis valóra válnak a kívánságaik. Ebben pedig nagy szerepet játszik a városba költöző Darryl Van Horne, aki szokatlan érdeklődéssel viseltetik feléjük, és lassan rávezeti őket előtörő varázslatos képességeik hasznára. Ezen a téren tehát nem változtattak a filmhez képest. 


A pilot nagyjából azt hozta, amit vártam és bár a folytatás kicsit gyengébb volt, a 4.-5. rész tájékán magára talált a sorozat. Kellő játékteret kaptak a szereplők, érdekes történetszálakat írtak köréjük és szép lassan azok az elemek is eltűntek, amik az első részekben idegesítettek (pl. Joanna egyes reakciói). A boszorkánykodás szerencsére nem merült ki a varázsitalok főzésében, sőt. Tulajdonképpen a mágiából kaptuk a legkevesebbet, a karakterekkel és a 30 évvel korábban történt eseményekkel sokkal többet foglalkoztak. Darryl Van Horne háttértörténetével, Joanna rejtélyes kollégájával és a fura gyerekkel ígéretes fordulatokat vetített előre a sorozat, de a kasza miatt ezeket már nem fogjuk látni. 


A kisvárosi hangulat végig megmaradt és a trükkök megvalósítása is korrekt lett. Paul Gross egész jó volt Darrylként, abszolút nem bántam, hogy nem egy Jack Nicholson kaliberű színészt választottak erre a szerepre. A többiek átlagos teljesítményt nyújtottak, nem volt kiemelkedő vagy idegesítően gyenge alakítás. Nem egy világmegváltó sorozat volt az Eastwick, de elég nagy űrt hagyott maga után. 

Értékelés: 6.5/10

2010. március 18., csütörtök

Régi kedvenc

Mégpedig a Keane.
Nézem (és fordítom is) a Sinchronicity-t és egymás után fordulnak elő benne a Keane-számok. A második részben ez, a harmadikban ez. Emiatt eszembe jutott, hogy milyen rég hallgattam őket. Hát, igen, jó pár éve már. De a zenéjük iránti rajongásom semmit nem változott azóta, az első albumuk (Hopes and Fears) minden dalát ugyanúgy szeretem. Mindegyikben van egy kis melankólia, de igazán a zongoradallamok teszik egyedivé a dalokat.

Szóval, jó érzés felfedezni a régi kedvenceket.

2010. március 17., szerda

Márciusi helyzetjelentés

No, jó rég írtam, de megint összejött pár dolog, amiről lehet írni. Nézzük szépen sorban.

Suli

Sok változás nem történt. Illetve pár darab igen. Egyszer fordult elő a 4 év során, hogy szó szerint átaludtam a múlt heti brit irodalom órát, óra kezdés előtt 10 perccel ébredtem fel, úgy meg már nem nagyon volt kedvem bemenni rá. Amit egy kicsit bánok. Úgy értesültem róla, hogy a tanárunk most szembesült vele, hogy az elolvasandó szövegeket még neki sem könnyű megértenie, pedig... Ez ilyen no comment kategória, de mindenképpen elgondolkodtató. Hét vége felé egy hasonló szitu fordult elő amerikai irodalmon. Nekem személy szerint ezzel nincs nagy gondom, sőt örülök is neki, csak az bánt egy kicsit, hogy miért ilyen későn merülnek fel ezek a kérdések. Évek óta próbáljuk a tanárok tudomására hozni, hogy nem úgy kéne tanítani, mint 20-30 éve, mert bizony azóta nagyot változott a közoktatás és a középiskolai tanítás. Meglátjuk majd, hová lyukad ki ez a rendszer.

Barátok

Bettivel elképesztően jóban vagyunk. Csomót beszélgetünk. Mindenről. És nagyon jó, hogy meghallgat és akkor is ott van, ha nem vagyok a topon. Sajnos sok olyan "barátság" részese voltam, ahol csak addig voltam részese a csapatnak, amíg minden flottul ment, amikor meg segítségre szorultam, kiröhögtek.
Közhely, de igaz, hogy az egyetem segít szélesíteni a látókört. Hiába hittem azt, hogy a régebbi barátságok is igaziak voltak, be kellett látnom, hogy ez közel sem volt így.
Lényeg, hogy ezen a fronton szerencsére minden a legnagyobb rendben van. Jó lenne, ha ez így is maradna.

Otthon

Ami cseppet sem édes. Továbbra sem szeretek otthon lenni. Egyszerűen nem szeretem, ha 5 percenként zaklatnak, hogy mit csinálok vagy éppen milyen sorozatot/filmet nézek, esetleg kivel beszélek msn-en. Tanulás emiatt alig van. Ahányszor belefognék valamibe, tuti, hogy félbeszakítanak. Ha nem szakítanak meg, akkor meg fix, hogy valami többéves családi dolog van terítéken. Nem tudom, meddig bírom én ezt, de nagyon remélem, hogy én nem fogom elkövetni majd ezeket a hibákat.

Szabadidő

Abból továbbra sincs sok. Bár így kicsit több van, hogy kifutott az Eastwick és nem határidőre kell feliratoznom. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert a vége már elég laza volt, hogy nem hetente adták a részeket, hanem volt közte szünet. Azért így sem maradok fordítás nélkül, mert belekezdtem a Sinchronicitybe (2006-os sorozat) és szépen lassan csinálgatom, ha időm engedi.
Sokakhoz hasonlóan még mindig többet vagyok bent, mint kint. Sajnos korán örültem a tavasznak, mert nagy meglepetésemre még múlt héten is havazott. De remélhetőleg megérkezik végre a jó idő és akkor már ki lehet mozdulni kicsikét.

2010. március 5., péntek

Négy hét

Ennyi telt el a második félévből. Illetve ha vége lesz a mai napnak, akkor már öt. Az majdnem a félév fele. Ijesztő belegondolni, mennyire rohan az idő. Az ember észre sem veszi, csak arra eszmél rá, hogy lassan megkezdi utolsó egyetemi tanévét...

Valamennyire könnyebb ez a félév, mint az előző. Kevesebb a beadandó és érdekesebbek az órák. Bár lazsálni most sem lehet, mert beadandók továbbra is vannak, csak nem hétről hétre, hanem 3-4 hetente. Az órarendről már nem írnék, épp eleget dühöngtem amiatt, hogy nem tudtam elkezdeni az interkulturális mediátor képzést, bármennyire is szerettem volna. Viszont ezt a koránkelést nem bírom hosszútávon. Az évek során annyira megszoktam az éjszakai bagoly életmódot, hogy nem egyszerű elindítani a napot. Durva szétesések nincsenek, de ha a reggeli óra nem pörgős, hanem a kevésbé izgalmasak közé tartozik, akkor látványosan lankad a figyelmem. :(

Na, mindegy, valahogy csak véget ér ez a félév is. De szerencsére az előző félévhez képest több idő jut az aktuális beadandókra, valamint pihenésre is.

Fordítás

Kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, bár még aktuálisnak számít.
Szóval, júniusban ugye megcsináltam 3 epizódfordítást próbaképpen, hogy menne-e a dolog. A visszajelzések azt mutatták, hogy menni fog ez a későbbiekben is. Mármint a feliratozás. Nemrég ért véget az első olyan sorozat, aminek én csináltam a magyar feliratait. Hát, nem volt egyszerű. Főleg időben, mert elég húzós tud lenni egy ilyen, különösen, ha nincs időzített angol felirat.
Évadpakk közben viszont szembesültem pár dologgal.
Az egyik legszembetűnőbb észrevétel az, hogy rengeteg hiba maradt a feliratokban. Hiába néztem át őket anno, akkor nem tűntek fel. A legtöbb olyan, hogy most a fejemet fogom, hogy úristen, ilyen hogy maradhatott benne.
A másik dolog már ebből adódik: sokkal könnyebben eszembe jut egy-egy megoldás, mint anno. Emlékszem, volt olyan mondat, ami fölött fél órát tűnődtem anno, most meg lazán megy. Rejtély. :)

Mivel másfél hónap múlva kezdődik a következő ilyen jellegű projekt, csak úgy note to myself jelleggel eszembe jutott pár dolog.
Az első: fáradtan nem küldök be feliratot. Nem érdekel, mennyire várják aznap. Több hónap távlatából is elég ciki, milyen hibák maradtak a munkámban a sietségből adódóan.
A második: többször átnézem a kész művet, talán úgy sikerül kiszűrni a hibákat. Vagy megkérek egy kívülállót erre. :)
Egy biztos: ebbe bele kell jönni és az bizony nem megy olyan gyorsan, mint ahogy az elsőre tűnt.